Közgazdasági Szemle – 1906.
35. kötet - I. Értekezések - Heller Farkas: A határhaszonelmélet és az uralkodó értékelméletek (I.)
112 HELLER FARKAS, fogva a dolog természeténél fogva subjectív. Ahelyett, hogy a javak tulajdonságait helyezné a magyarázat középpontjába, tételeit az egyének szükségletkielégítésében jelentkező különbségekre alapítja, tehát elsősorban az egyénekre. Ennek elengedhetetlen következménye az is, hogy az új értékelmélet nem képzelheti az értéket, legalább elsődleges jelenség minőségében,1) számos ember számára egyformának és hoszszú időn keresztül változatlannak. A szükségletkielégítés, mint az egyéni kívánságok és azok teljesítésének folytonos hullámzása, nem nyújthatott olyan állandó és változatlan alapot az értéktünemények magyarázatának, mint a javak objectív tulajdonságai, melyeknek egymáshoz való viszonya csak lassan, a technika fejlődése, találmányok stb. útján változik. Az egyéni szükségletkielégítés ugyszólván folytonos hullámzásnak van alávetve és igy a határhaszonelmélet az értéket is az egyén szükségletei és az azok kielégítésére rendelkezésre álló javak viszonya szerint folyton változónak fogja fel. Midőn az alapgondolat, melyre a régi és az új értékelmélet az értékprobléma megfejtését építették, ily lényegesen különbözik, csak természetes, hogy az egyes értéktünemények magyarázatában is igen lényeges eltérések vannak a költségelmélet és a határhaszonelmélet között. A kiindulási pontok különböző volta mellett ez nem is lehet máskép. Minthogy nem tűsztük feladatunkká a határhaszonelmélet törvényeinek az ismertetését,2) csupán azokat a pontokat kívánjuk itt kidomborítani, melyekre nézve a két értékelmélet tanítása közti eltérés a legszembeötlőbb. Elsősorban a termelési javak, vagyis azon jószágok értéke felé kell itt fordítanunk figyelmünket, melyek közvetlenül nem élvezeti tárgyak, hanem csak megfelelő termelési folyamaton keresztülvive változnak át az emberi szükségletkielégítésre közvetlenül haszonnal bíró javakká. Ide tartoznak az összes gépek és eszközök, nyersanyagok stb. Ha valaki a határhaszonelmélet tételeit közelebbről nem is ismeri, már az eddig előadottak alapján is be kell látnia, hogy az új értékelmélet nem fogadhatta el azt a nézetet, miszerint a termelési javak önmaguk miatt, önmagukra való tekintettel bírnak értékkel. Ha ugyanis az érték forrását a jószágok által nyújtott haszonban látjuk, akkor a termelési javak értékét végső sorban csakis termékük hasznától származtathatjuk, mert hiszen azok közvetlenül nem szolgálnak szükségletkielégítésünkre és azzal csak közvetett összefüggésben vannak, t. i. a belőlük előállítható termékek útján. Így jutott el azután az új értékelmélet egyik legsarkalatosabb tételéhez, melynek értelmében az érték végső forrása mindig a közvetlen fogyasztásnak szolgáló javakban van, és hogy érték mindig csak ezek közvetítése útján származhatik. Az érték másodlagos formájára, az objectiv értékre, továbbá az árra nézve ez természetesen nem áll 2) Aki ez iránt közelebbről érdeklődik, *A határhaszon elmélete« czimü munkámban (Budapest, 1905. Politzer Zsigmond és fia kiadása) megtalálja.