Közgazdasági Szemle – 1927.
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület Biró Zsigmond udvari tanácsot, alelnök elnöklete alatt febr. 26-án lefolyt 87. évi rendes közgyűlése az igazgatóság valamennyi javaslatát elfogadta és ennek megfelelően elhatározta, hogy a 22,840,187,500 K-at (1.827,215 1) tevő tiszta nyereségből fizettessék febr. hó 28-tól kezdődőleg osztalékul minden részvény után 125.000 K, vagyis 10 1' (tavaly 100.000 K), a rendes tartalékra fordítüassék 2000 millió K (160.000 1'), a tisztviselői nyugdíjalapra 2000 millió K (WO.OOO*), a tisztviselők külön jutalmazására 1000 millió K (80,000 P), 507,130,000 K (40,570 40 P) pedig vitessék át az 1927. évi nyereség- és veszteségszámlára. . Az 1920. évi igazgatósági jelentés mindenekelőtt kiemeli az állam pénzügyeiben beállott további kedvező alakulást és azon reménynek ad kifejezést, hogy ezek után most már a magángazdaság szanálására is mielőbb sor fog kerülni. Majd áttérve az Egyesületre vonatkozó részre, megelégedéssel állapítja meg úgyszólván az összes üzletágak igen nagyarányú fejlődését, így az intézet összes forgalma 41.923.711.234,542-623-ról 61.425,076.516,815:76 K-ra (4,014.054,121-35 P) pénztári forgalma pedig 8.260,300.285,156:35 K-ról 11.434,190.205,143-33 K-ra (914.735,216-41 P) emelkedett. Különösen örvendetes fejlődést mutatnak a könyvecskékre és folyószámlára elhelyezett betétek, amelyek közül az előbbiek 77%-kal 313,294.623,313-72 K-ról 554,973,126,851-89 K-ra (44.397,850-16 P), az utóbbiak pedig 577,596.023,002-99 K-ról 700.525.110,182-43 K-ra (56.042,008-73 P) emelkedtek, úgy hogy az intézetnél elhelyezett összes betétek 364,607.590,717-61. K emelkedéssel 1.255.498.237,034-32 K (100.439,858-89 P) álladékot tüntetnek fel. Megemlítésre méltó jelenségként éppen a kis betétek számának az emelkedése tűnik fel, ami általános szempontból is fontossággal bír, mert a kisemberek vagyoni viszonyaiban beállott, némileg kedvezőbb fordulatra enged következtetni. Nagymérvű élénkség mutatkozott a leszámítolási üzletágban is és a váltótárca 471,069,655,912-37 K-ról 733,522,640,990 K-ra (58,681,811-31 P) emelkedett. Különösen feltűnnek a jelzálogkölcsön üzletben kimutatott adatok, amely üzletágban hosszú stagnálás után újra nagyfokú tevékenységet sikerült az intézetnek kifejtenie. Ennek megfelelően 2.183,900 dollár, vagyis 156,066,953,750 K (12.485,356-300) törlesztése® jelzálogkölcsön került folyósításra, melytől az intézet 1.313,788-4(1 dollár n. é. kölcsönt ruházott át a Magyar Pénzintézeteknek Záloglevélkibocsátó Szövetkezetére, amelynek alapján kibocsátott záloglevelek az amerikai piacon kerültek elhelyezésre, de felvette az intézet ugyancsak amerikai dollárra szóló saját záloglevelek kibocsátását is és e címen 310,850 dollár n. é lys/coll záloglevelet el is adott. Megállapítható továbbá, hogy az értékpapíroknak az elmúlt évben beállott árfolyamemelkedése, úgyszintén az Egyesület tulajdonát képező házak értéknövekedése az intézet belső tartalékainak lényeges szaporodását eredményezték. Változatlanul elfogadta továbbá a közgyűlés az igazgatóságnak az Egyesület alaptőkéjének felemelésére vonatkozó azon előterjesztését is, mely szerint az intézet alaptőkéje 12.500.000 P-ről 16.000.000 P-re fog felemeltetni 35.000 drb új részvénynek kibocsátása útján olyképen, hogy az elővételi jog egy oszthatatlan töredék kivételével, amely szabadkézből, de csak a kibocsátási árfolyamnál magasabb áron kerül értékesítésre, a régi részvényeseknek ajánltatik fel 4:1 arányban. Az új részvények 1927 január 1-től osztalékjogosultak. Minden új részvényre 179 P fizetendő bele ezen összegnek folyó évi január 1-től járó 6% kamata és állami illeték címén 550 P, de gondoskodás történt arról is, hogy a befizetés részletekben is történhessék, melyek közül az első 100 P-s részlet járulékaival együtt, az elővételi jog gyakorlásakor, február 28-tól március 11-ig, második 70 P-s részlet és a folyó kamat május 2-től 10-ig fizetendő be. A most elhatározott tőkefelemelés keresztülvitele után azegyesület alaptőkéje 16.000,000 P-t; tőketartaléka 6.502,209-35 P-t; rendes tartalékalapja 2.690,004-19 P-t; nyugdíjalapja 1 294,083 P és az egyesület saját tőkéje összesen 26 486,296,54 P-t fog tenni. A közgyűlés végül 8 igazgatósági tagot, akiknek mandátuma lejárt, újra és Förster Aurél úr személyében egy új választmányi tagot megválasztott. KÖZGAZDASÁGI SZEMLE megjelenik havonként körülbelül 4—5 ívnyi terjedelemben. Előfizetési ára egész évre 24 pengő. A Közgazdasági Társaság tagjainak tagsági illetményeik fejében jár. A KÖZGAZDASÁGI SZEMLÉ-nek szánt közlemények HELLER FARKAS szerkesztő címére küldendők :: (L. Műegyetem-rakpart 15). Telefon : József 9—4(). :: Segédszerkesztő : K. NAGY DÉNES, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára. (I., Budafoki úsi 5.) Telefon: József 31—64.