Közgazdasági Szemle – 1927.

Tanulmányok - Heller Farkas: Konjunkturaelmélet és konjunkturakutatás

De a kon­junktlíraelmélet nemcsak azért érdekli a nagy­közönséget, mert gazdasági életünk fennakadásának okaira vár tőle felvilágosítást, hanem azért — és talán főképp azért,­­ mert azoktól a módszerektől, melyek az elmélettel kapcsolatban felmerültek, bizonyos orvoslást vagy inkább megelőzést remél a gazdasági élet hullámzásából származó hátrányokkal szemben. Éppen ezért, bár e sorok célja elsősorban a konjunktúra el­mélet kifejlődését és tartalmát vázolni, a vizsgálódás körébe kívánom vonni azt a kérdést is, hogy mit várhatunk a kon­junktúra-kutatástól. Ha a mai közhangulatot nézzük, e várako­zások igen nagyok. De a tudomány egyik fő eleme a skepsis, ai kételkedés mindenen, amit bebizonyítani nem lehet. Ezért a felmerülő kételyeket sem szabad elnyomnunk és legalább is azok okait is meg kell vizsgálnunk. E közben annak megállapí­tására is törekednünk kell, hogy a konjuntúraváltozás mai m­a­gyarázata alapján mennyire tartjuk lehetségesnek és kívána­tosnak a konjunktúraváltozások kiküszöbölését, illetőleg szeré­nyebb célkitűzéssel, azok mérséklését. Mindenképpen tehát a konjunktúr­aelmélet maga az, amivel először kell tisztába jönnünk. Elsősorban az tűnik fel, hogy alig néhány évtizede, körül­belül csak a XX. század küszöbén merül fel a konjunktúraprob­lém­a. Hogyan lehet, hogy régebben a gazdasági élet váltakozó menete egyáltalában nem vonta magára a figyelmet? Tévedés volna ezt hinni. Már Owen, Malthu­s és Sa­is kora óta élénken foglalkoztatja a tudományt, csak a beállítás volt egészen más, mint ma. A régi elmélet a konjunktúraváltozás­nak csak egy fázisát, a legfeltűnőbbet, a gazdasági válsá­got vette észre. Kérdése arra vonatkozott, mi idézi fel időről időre a gazdasági élet válságszerű rázkódásait? E kérdés heves vita tárgya volt kezdettől fogva. A tudósok egyik része a túl­termelésben, másik része a fogyasztáshiányban kereste az okot. De a klasszikus közgazdaságtan számára a gazdasági vál­ságok kérdése is csak nehezen volt hozzáférhető. Egész beállí­tása a statikai szempontra volt irányítva. A közgazdaság ál­landó erőit kereste, ezek viszonyát kutatta és a gazdasági erők egyensúlya lebegett szeme előtt. Azok, akik először beszéltek túltermelésről és fogyasztáshiányról, nem is az iskola hívei, hanem a klasszikus tan ellenesei voltak. (Lauderdale, Owen, Sismondi). A klasszikus felfogásnak sem az nem felelhetett meg, ha azt mondották, hogy a nemzetgazdaság termelőképes­sége akár a technika fejlődése, akár a tőkefelhalmozódás gyors üteme folytán aránytalanul növekszik, sem pedig az, ha fo­gyasztáshiányról, tehát arról szóltak, hogy a munkásosztály bérének alacsony volta folytán nem képes az előállított termé­kek felvételére. Hiszen a gazdasági élet egyensúlyának gondo­latvilágában élt, mely mellett a verseny jótékony hatása alatt

Next