Közgazdasági Szemle – 1928.
április–május - TANULMÁNYOK - Fülei-Szántó Endre: A valorizáció törvényhozásunkban, különös tekintettel az 1928. évi XII. t.c.-re
A valorizáció törvényhozásunkban 335 ténhezik. Eszerint az átértékelés kérdésének közgazdasági alapja van. Az átértékelésről szóló jogszabály szükségképen közgazdasági érdekre alkalmazott." A pénzérték romlásának kárt okozó hatása adósra, hitelezőre egyaránt ránehezedett. Csak a legtipikusabb esetekre kívánnék rámutatni. Az adóst sújtotta, ha mint dologadós szállítási szerződés alapján volt teljesítésre kötelezve (gazdasági lehetetlenülés!), úgyszintén ha jogszabálynál vagy szerződésnél fogva valóságos arányban kellett teljesítenie. A hitelező kárával járt pedig akkor, ha követelését az időközben leromlott pénzben kapta meg. Ilyenkor az adós a hitelező kárával jogtalanul gazdagodott. És ez a jogtalan gazdagodás nemcsak akkor állott be, ha az adós késedelmesen teljesített, hanem a dolog természete szerint akkor is, ha a teljesítés szerződésszerű lejárattal történt, mert az értékromlás a szerződési időtartam alatt ment végbe. Ilyen és ehhez hasonló meggondolások dobták a bírói mérlegelés serpenyőjébe a „ius aequum" elvét, mert a „ius strictum" alkalmazása igen sok esetben igazságtalanságot jelentett volna. Az áthidalást az élet és a jogszabály között a judikatúra bölcs és céltudatos szokásjogot formáló tevékenysége készítette elő. A pénzromlásnak a gazdasági életben jelentkező problémáit természetesen az irodalom is gondosan tárgyalja s a méltányosság és az igazság nevében döngeti a valorizációnak a tételes törvény merev pontjaival megvasalt kapuit. Precizirozza mindenekelőtt azokat az elveket, melyek a valorizáció elméleti alapjait képezik. A valorizáció jogalapját elsőbben is abban a korban látták, mely az adós vétkes magatartása folytán a hitelezőt érte. Ugyanebből az elvi felfogásból fakad az adós jogtalan gazdagodása, mint a valorizáció elvi alapjául szolgáló ténykörülmény. Hogy a névértékben való teljesítés az eset körülményei szerint a „Treu und Glauben" alapelvébe ütközik, sűrűn említett elvi alap. A legjelentősebbek közül való az a felfogás, mely azt vallja, hogy az átértékelt összegben a hitelező voltaképen csak azt az értéket kapja meg, mely pénzromlás hiányában őt jogosan megillette volna. Ezen az alapelven épül fel az értékazonossági, identitási elmélet, mely az egész kártérítési elvet feleslegessé teszi a valorizáció alkalmazásánál. Részünkről ezt az elméletet tekintjük a legértékesebbnek és a valorizáció elvi szempontjaiból a legerősebbnek. A kártérítési elmélet generalizálása ugyanis azt a veszélyt jelenthette volna, hogy számos oly esetben, amidőn az adós késedelem nélküli fizetése dacára is a pénzromlás folytán kár éri a hitelezőt, nem lehetett volna valorizálni. Ilyenek pl. a nyugdíj, kegydíj, baleseti járadék ! Tunyogi Szűcs Kálmán: „Az átértékelés közgazdasági vonatkozásai/ Magyar Jogi Szemle 1927 március hó. 115. oldal.