Közgazdasági Szemle – 1928.

április–május - TANULMÁNYOK - Fülei-Szántó Endre: A valorizáció törvényhozásunkban, különös tekintettel az 1928. évi XII. t.c.-re

A valorizáció törvényhozásunkban­ 335 ténh­ezik. Eszerint az átértékelés kérdésének közgazdasági alapja van. Az átértékelésről szóló jogszabály szükségképen közgazdasági érdekre alkalmazott."­ A pénzérték romlásának kárt okoz­ó hatása adósra, hite­lezőre egyaránt ránehezedett. Csak a legtipikusabb esetekre kívánnék rámutatni. Az adóst sújtotta, ha mint dologadós szál­lítási szerződés alapján volt teljesítésre kötelezve (gazdasági lehetetlenülés!), úgyszintén ha jogszabálynál vagy szerződés­nél fog­va valóságos arányban kellett teljesítenie. A hitelező kárával járt pedig akkor, ha követelését az időközben lerom­lott pénzben kapta meg. Ilyenkor az adós a hitelező kárával jogtalanul gazdagodott. És ez a jogtalan gazdagodás nem­csak akkor állott be, ha az­ adós késedelmesen teljesített, ha­nem a dolog természete szerint akkor is, ha a teljesítés szer­ződésszerű lejárattal történt, mert az értékromlás a szerződési időtartam alatt ment végbe. Ilyen és ehhez hasonló meggon­dolások dobták a bírói mérlegelés serpenyőjébe a „ius aequum" elvét, mert a „ius strictum" alkalmazása igen sok esetben igazságtalanságot jelentett volna. Az áthidalást az­ élet és a jogszabály között a judikatúra bölcs és céltudatos szokásjogot formáló tevékenysége készí­tette elő. A pénzromlásnak a gazdasági életben jelentkező problé­máit természetesen az irodalom is gondosan tárgyalja s a méltányosság és az igazság nevében döngeti a valorizációnak a tételes törvény merev pontjaival megvasalt kapuit. Precizirozza mindenekelőtt azokat az elveket, melyek a valorizáció elméleti alapjait képezik. A valorizáció jogalapját elsőbben is abban a korban látták, mely az adós vétkes magatartása folytán a hitelezőt érte. Ugyanebből az elvi fel­fogásból fakad az adós jogtalan gazdagodása, mint a valori­záció elvi alapjául szolgáló ténykörülmény. Hogy a névérték­ben való teljesítés az eset körülményei szerint a „Treu und Glauben" alapelvébe ütközik, sűrűn említett elvi alap. A leg­jelentősebbek közül való az a felfogás, mely azt vallja, hogy az átértékelt összegben a hitelező voltaképen csak azt az érté­ket kapja meg, mely pénzromlás hiányában őt jogosan meg­illette volna. Ezen az alapelven épül fel az értékazonos­sági, identitási elmélet, mely az egész kártérítési elvet feleslegessé teszi a valorizáció alkalmazásánál. Részünkről ezt az elméle­tet tekintjük a legértékesebbnek és a valorizáció elvi szempont­jaiból a legerősebbnek. A kártérítési elmélet generalizálása ugyanis azt a veszélyt jelenthette volna, hogy számos oly esetben, amidőn az adós késedelem nélküli fizetése dacára is a pénzromlás folytán kár éri a hitelezőt, nem lehetett volna valorizálni. Ilyenek pl. a nyugdíj, kegydíj, baleseti járadék ! Tunyogi Szűcs Kálmán: „Az átértékelés közgazdasági vonatko­zásai/­ Magyar Jogi Szemle 1927 március hó. 115. oldal.

Next