Közgazdasági Szemle – 1937.
Tanulmányok - Navratil Ákos: Heller Farkas
308 Navraty Ákos számottevő az irodalomban. Mármint a földmivelésügyi minisztérium hivatalnoka ir külkereskedelmi kérdésekről. Századunk tizes éveiben pedig, amikor a társadalmi politika lesz a gyakorlati közgazdaságtan legszívesebben művelt területévé, Heller mint a Törvényes Munkásvédelem Nemzetközi Egyesülete magyarországi osztályának a titkára és legbuzgóbb munkása, a legérdekesebb társadalom- és munkáspolitikai kérdésekről tanulmányt tanulmány után tesz közzé. Működését, melyet ebben az irányban kifejt, csak a háború szakítja meg. De akkor is érdeklődik a gazdasági élet gyakorlati kérdései iránt, hogy később ebbe a gyakorlati életbe mint igazságot osztó is beleavatkozzék. Heller elméletet a határhaszoniskolától tanult, de egészen fiatal korában mint egyetemi hallgató egy kiváló etnikus-közgazda előtt ült az iskola padjain. Ez is megérzik kiforrott tudományos egyéniségén. A szociáletnikai érzés egész eddigi pályáján végigkísérte. A szerencse istenasszonya tekervényes útjain még egyszer eléje került a pályáján nyílegyenesen és felfelé haladó Hellernek. Őt hajlandósága a hivataltól el, a tanári pálya felé vonta. Tehetsége erre rég képesítette. A Műegyetemre került, mégpedig akkor, amikor ezen a főiskolán, éppen őt megelőzőleg, a közgazdaságtani tanszéket és ennek a tanító lehetőségeit nagy mértékben fejlesztették. A tanszék ekkor nemes adományból egy gyönyörű nagy kész szakkönyvtárt kapott, az ország legtakarékosabb pénzügyminisztere pedig bő segédszemélyzetet adott a tanszéknek. Soha ennél jobb befektetést az ország nem tett, mert ez a könyvtár és ez a tanító- és kutató készség Heller kezébe került, aki mindezt azóta is gazdagon gyümölcsözteti. Említettem, hogy szerencséje volt Hellernek, hogy tanárnak a Műegyetemre került, mert ott nemcsak a tanári hivatásnak élhetett, hanem mert ott gazdag lehetőségét találta a dolgozásnak és a tanulásnak is. De még nagyobb volt a szerencséje a Műegyetemnek, mikor fejlődő közgazdasági szakosztályának a tanárai sorába Hellert állíthatta. Azt szokták mondani, hogy az emberek azokkal az intézményekkel együtt nőnek, amelyeknek a szolgálatába álltak és megfordítva. Van benne valami. Nem csupán nálunk látunk példákat arra, hogy a kiegyezés után gyorsan növekvő és virágzóvá fejlődött Magyarország egyes új, hirtelen növekedő intézményei előrevittek hivatali pályájukon olyanokat is, akik egyéni értéküknél fogva ezt alig érdemelték meg és akik csendesebb időkben észrevétlenül maradtak volna. Viszont azt is láthattuk nem egyszer, hogy az arra való ember kezdetben jelentéktelennek látszó intézményt is naggyá tud tenni. Ezek a teremtő erők, akik a maguk erejéből alkotnak. Azt hiszem, hogy azt, amit ma a Műegyetem közgazdasági osztálya nemcsak magának ennek az intézetnek, hanem az