Közgazdasági Szemle – 1937.

Tanulmányok - Navratil Ákos: Heller Farkas

308 Navraty Ákos számottevő az irodalomban. Már­mint a földmivelésügyi mi­nisztérium hivatalnoka ir külkereskedelmi kérdésekről. Szá­zadunk tizes éveiben pedig, amikor a társadalmi politika lesz a gyakorlati közgazdaságtan legszívesebben művelt terüle­tévé, Heller mint a Törvényes Munkásvédelem Nemzetközi Egyesülete magyarországi osztályának a titkára és legbuz­góbb munkása, a legérdekesebb társadalom- és munkáspoli­tikai kérdésekről tanulmányt tanulmány után tesz közzé. Működését, melyet ebben az irányban kifejt, csak a háború szakít­ja meg. De akkor is érdeklődik a gazdasági élet gyakor­lati kérdései iránt, hogy később ebbe a gyakorlati életbe mint igazságot osztó is beleavatkozzék. Heller elméletet a határ­haszoniskolától tanult, de egészen fiatal korában mint egye­temi hallgató egy kiváló etniku­s-közgazda előtt ült az iskola padjain. Ez is megérzik kiforrott tudományos egyéniségén. A szociáletnikai érzés egész eddigi pályáján végigkísérte. A szerencse istenasszonya tekervényes útjain még egy­szer eléje került a pályáján nyílegyenesen és felfelé haladó Hellernek. Őt hajlandósága a hivataltól el, a tanári pálya felé vonta. Tehetsége erre rég képesítette. A Műegyetemre került, mégpedig akkor, amikor ezen a főiskolán, éppen őt megelőző­leg, a közgazdaságtani tanszéket és ennek a tanító lehetőségeit nagy mértékben fejlesztették. A tanszék ekkor nemes adomány­ból egy gyönyörű nagy kész szakkönyvtárt kapott, az ország legtakarékosabb pénzügyminisztere pedig bő segédszemélyze­tet adott a tanszéknek. Soha ennél jobb befektetést az ország nem tett, mert ez a könyvtár és ez a tanító- és kutató készség Heller kezébe került, aki mindezt azóta is gazdagon gyümöl­csözteti. Említettem, hogy szerencséje volt Hellernek, hogy tanárnak a Műegyetemre került, mert ott nemcsak­ a tanári hivatásnak élhetett, hanem mert ott gazdag lehetőségét ta­lálta a dolgozásnak és a tanulásnak is. De még nagyobb volt a szerencséje a Műegyetemnek, mikor fejlődő közgazdasági szakosztályának a tanárai sorába Hellert állíthatta. Azt szokták mondani, hogy az emberek azokkal az in­tézményekkel együtt nőnek, amelyeknek a szolgálatába áll­tak és megfordítva. Van benne valami. Nem csupán nálunk látunk példákat arra, hogy a kiegyezés után gyorsan növekvő és virágzóvá fejlődött Magyarország egyes új, hirtelen növe­kedő intézményei előrevittek hivatali pályájukon olyanokat is, akik egyéni értéküknél fogva ezt alig érdemelték meg és akik csendesebb időkben észrevétlenül maradtak volna. Vi­szont azt is láthattuk nem egyszer, hogy az arra való ember kezdetben jelentéktelennek látszó intézményt is naggyá tud tenni. Ezek a teremtő erők, akik a maguk erejéből alkotnak. Azt hiszem, hogy azt, amit ma a Műegyetem közgazdasági osztálya nemcsak magának ennek az intézetnek, hanem az

Next