Közgazdasági Szemle – 1959.
3. szám - SZEMLE - A dolgozó parasztság anyagi helyzete Magyarországon az első világháború idején (Szakál Pál)
SZEMLE biztosítása és a rend fenntartása céljából nevükben kérem, hogy a munkanélküli ipari munkások részére megállapított segélyt a mi földmunkásaink részére is sürgősen folyósítani szíveskedjék." (A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai 5. kötetéből, 536. old.) A szegényparasztság bérköveteléseinek hatására a polgári demokratikus kormány intézkedett a bérek felemeléséről. Ennek következtében a cselédek kenyérgabona-járandósága 10 g-ról 18 g-ra, az illetményföld 1200 ölről 2400 ölre, általában a cselédek reálbére kétszeresre növekedett. Hasonló mértékű volt az időszaki munkások bérének emelkedése is. Fokozták a napszámosok természetbeni járandóságának arányát is, aminek az akkori szűkös ellátási viszonyok között igen nagy jelentősége volt. A parasztság helyzete a proletárdiktatúra idején A Tanácsköztársaság megalakulásának hírét a nincstelen parasztság mindenütt nagy lelkesedéssel fogadta. A falvakban kezükbe vették a tanácsok vezetését, biztosították a Forradalmi Kormányzótanács számára a vidéki tanácsok és a szegényparasztság támogatását, segítették a munkásosztályt az új államhatalom megszilárdításában. Különösen nagy jelentőségű volt a munkásosztály számára az a támogatás, amelyet a szegényparasztság az élelmiszerek összegyűjtésével és a városokba való juttatásával adott. Ebben elsősorban a termelőszövetkezetek volt szegényparaszt tagjai jártak elöl jó példával, de ahol tehették, segítettek a termelőszövetkezeteken kívül maradt szegényparasztok is. Az októberi polgári demokratikus forradalom időszakában a begyűjtési szervezeteket a régi államrendszer hívei tartották megszállva, akik a begyűjtött élelmiszerek nagy részét elsikkasztották, a feketézők kezére juttatták. Ezeket a tisztviselőket a szegényparasztok képviselői a Tanácsköztársaság kikiáltása után azonnal eltávolították, s gondoskodtak róla, hogy a nagygazdák raktáraiból minél több élelmiszer jusson a városokba. Sok ezer szegényparaszt harcolt a magyar Vörös Hadseregben. Annakidején az orosz hadifogságba került magyar katonák közül több mint 100 000 állt az oroszországi szovjet köztársaságok Vörös Hadseregének oldalára és harcolt a fehérgárdisták, valamint a külföldi intervenciós csapatok ellen. Legnagyobb részük a szegényparasztok soraiból került ki. Hazatérve ezek a katonák a proletárforradalom eszméinek legaktívabb hirdetői lettek. Az orosz forradalomban résztvett szegényparaszt katonák nem voltak ugyan elméletileg képzettek, de a gyakorlatban látták, hogyan döntötték meg az orosz munkások és parasztok a cárizmust, hogyan vették kezükbe az államhatalmat és birtokukba a földet, a gyárakat, a földesurak és tőkések minden jószágát. Oroszországi tapasztalataikat ismertetve ők tudták legjobban meggyőzni társaikat arról, hogy el lehet űzni az urakat, a dolgozó nép meg tudja szerezni az államhatalmat, a proletárhatalom békét, jólétet tud teremteni a dolgozó embereknek. A Tanácsköztársaság megalakulása után az ipari munkásság mellett ezek az emberek képezték a magvát a magyar Vörös Hadseregnek, s hívó szavukra még sok ezer agrárproletár állt közéjük, hogy megvédjék a Tanácsköztársaságot a köröskörül támadó imperialista seregek ellen. A szegényparasztság több helyen még a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt az elfoglalt nagybirtokon szövetkezetet alapított. A Népszava 1918. november 15-i tudósítása szerint „Balmazújváros és környékének lakossága néhány nappal ezelőtt gyűlést tartott, amelyen elhatározta, hogy a falu és a vidék összes nagybirtokait birtokba veszi. Első dolguk az volt, hogy a gróf Semsey birtokot foglalták el... A parasztok kimondták, hogy maguk munkálják meg a birtokot, melynek hasznában közösen osztozkodnak." (A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai 5. kötetéből, 332. o.) 331