Közgazdasági Szemle – 1959.
1. szám - Erdős Péter: Értékkategóriák a szocialista tervgazdaságban
ÉRTÉKKATEGÓRIÁK A SZOCIALISTA TERVGAZDASÁGBAN" Megszabhatja közvetlenül munkamennyiségben is, mondván: ennyi és ennyi munkát fordíts a termelésére! De azt is mondhatja: ilyen értékű árut, vagyis ennyi meg ennyi pénzt érő terméket termelj. Végső fokon így is egy bizonyos árufajta termelésére szolgáló munkamennyiséget jelöl meg, mint ahogy a naturális egységekben kifejezett termékmennyiség megadása is bizonyos nagyságú munka ráfordítására történő utasítással egyértelmű. De a pénzértékben megadott megrendelés nem csak ezt jelenti; egyéb hatásai is vannak — és ez ebből a szempontból a lényeges. E közelebbről még meg nem jelölt, s még kevésbé kifejtett egyéb hatásoknak, meglétük lehetőségének elvi oka épp abban rejlik, hogy a munkamennyiség megjelölése, mérése, számbavétele nem közvetlenül munkamennyiségben, hanem kerülő úton, ti. értékben, csereértékben, árban, egyszóval értékkategóriákban történik. Amikor a magántulajdon talajából kinövő árutermelés keretében összemérik árujukat az emberek a pénz közvetítésével, akkor lényegében társadalmi számvetés alá bocsátják munkájukat mind mennyiségi, V a mind minőségi viszonylatban. Az áruért fizetett és kapott ár a megtörtént számvetés jele. Nem mérhetik munkaidővel vagy egyéb fizikai egys C ^ \ ' séggel a munkát: értékkel, árral, értékkategóriákkal kell mérniök. Nem ^ csak azért, s nem is elsősorban azért nem, mert a társadalmilag szükséges munkaidő ismeretlen nagyság, de azért sem, mert egymástól elszigetelt termelők anarchisztikus termelése olyan viszonyokat teremt, amelyek közt az árarányoknak rendszeresen el kell térniök az értékarányoktól. Az igazi áraknak lényeges tulajdonsága az ilyen eltérés. Az áraknak eltéréseikkel egyetemben ösztönző vagy gátló, bizonyos gazdasági cselekvések irányát kijelölő vagy legalábbis befolyásoló gazdasági hatásuk van. Nos, a szocializmusban is van eltérés az értékarányok és az árarányok között, s az áraknak és az áreltéréseknek itt is van irányító, terelő hatásuk. Lássuk ezt egy példán! Fogyasztásicikk-termelésünk célja a társadalom szükségleteinek minél teljesebb kielégítése. A szükségletek meghatározott arányokban jelentkeznek. De milyenek ezek az arányok? Gyakorlatilag elsősorban a kereslet jelzi őket számunkra. Ez az utóbbi azonban nem csupán a cikkek hasznosságának a függvénye. Ha elegendő pénzzel a zsebemben ültem le menyasszonyommal a vendéglőben, megtehetem, hogy csak az étlap baloldalát tanulmányozom. Hó végén és hétköznapi használatra azonban alighanem megvizsgálom az étlap jobboldalán levő árakat is, s alkalmasint más összetételű vacsorát rendelek, mint ha ingyen adnák az ételeket. A szükséglet, illetve pontosabban: a kereslet összetétele — egyebek közt — az árarányoknak is függvénye. Nem vagyunk eléggé gazdagok, hogy kinek-kinek szükségleteihez mérten ingyen adjuk a termékeket. Nem élünk a kommunizmusban. Végzett munkánk szerint pénzt kapunk a kezünkbe, s ezáltal jogot nyerünk, hogy elsajátítsuk a piacon a termékek egy hányadát. A pénz tehát ebben az esetben munkautalvány is, de korántsem csak az. A kolhoztagok igazolt munkaegységei — ha a készpénzre való jogcímtől most eltekintek — alapjában véve a munkautalvány szerepét töltik be. Zárszámadáskor jogot nyújtanak a kolhoztag számára munkaegységenként a kg kukoricára, b kg búzára, c kg burgonyára, vagyis saját munkája egy bizonyos hányadának meghatározott termékekben való közvetlen visszatérítésére. Aki viszont pénzt kap, az arra nyer jogot, hogy a pénze megszabta keretek közt a neki tetsző választékban szerezzen be árukat. A szocializmus karikatúrája lenne az a társadalom, amelyben rendeletileg köteleznék a dolgozókat előírt választékban történő vásárlásra. Nem adott munkamennyiséget képviselnek a különféle