Közgazdasági Szemle – 1965.
április - Fenyő Imre: A belkereskedelem fejlődéséről és további távlatairól
téka iránti igények fokozódtak. Ezért növelni kellett az egy termékre jutó választékok számát, meg kellett szervezni új választékok gyártását, s gondoskodni kellett arról, hogy évről évre újabb választékok kerüljenek forgalomba. A kereslet választékokban jelentkező differenciálódása egyrészt az egyedi igények fokozottabb előtérbe kerülésével kapcsolatos, másrészt a minőségileg jobb vagy magasabb teljesítményt, élvezeti értéket nyújtó termékek iránti érdeklődés növekedésével. Az árukínálat és az áruválaszték fejlesztésének fontos módszere volt a fogyasztási cikkek importjának növelése. Az 1950-es évek elején az importált cikkek a belkereskedelmi árualapoknak 1—3%-át tették ki. Az utóbbi években a jelentős fejlesztés ellenére sem haladták meg a 7—8%-ot, az egyes árucsoportokban és termékekben az arányok azonban rendkívül eltérőek. Egyes árucikkekben az árualap kizárólag a behozatalból adódott, de megnőtt az import szerepe olyan árucsoportokban is, mint a bútorok és más nagyértékű cikkek, üveg- és porcelánáruk, szövetek, némely ruházati cikk, kultúrcikkek stb. A behozatal nem annyira a mennyiségi ellátást, mint inkább a választék bővítését szolgálta. Az áruválaszték fejlesztését célozta az ipari termelés sorozatnagyságának szabályozása, a túlzottan nagy szériák csökkentése. Volt azonban olyan időszak, amikor a sorozatnagyságok csökkentése miatt a termelés elaprózódott. Ezért a választékbővítés problémáit a helyi ipar fokozottabb igénybevételével kellett megoldani. Az áruválaszték fejlődése a termelés, a behozatal és a készletezés összhangjától függ. Az áruválaszték mértéke a kínálat színvonalának egyik meghatározója. A kereslet oldaláról a választék mértékét tulajdonképpen semmi sem korlátozza. Minél nagyobb az áruválaszték, annál biztosabb a kereslet kielégítésének lehetősége. A népgazdasági gazdaságossági és a vállalati érdekek azonban nagyon is reális korlátokat szabnak a választék bővítésének. Az árukínálat növelésének egyik feltétele a választékok állandó cseréje. Ez az elv azonban nem mindig érvényesült következetesen, mert gyakran az új választékok nehezen és lassan születtek meg, vagy azok belépésével a régebbi választékok termelése (behozatala) nem szűnt meg, csak értékesítésük lassúbbodott, s mint nehezen értékesíthető készlet rakódott le. A belkereskedelem készletei általában a forgalom szükségleteinek megfelelően fejlődtek. A készletek értéke 1955-ben 13,7 milliárd forintot tett ki 44 milliárd forint forgalom mellett. Napjainkban a mintegy 85 milliárd forint forgalomhoz kb. 22 milliárd forint értékű készlet kapcsolódik, a készletszínvonal tehát kedvezőbb. Ennek ellenére az árukínálat szempontjából nem tekinthetjük kielégítőnek a készletek összetételét. A belkereskedelmi készletek egy része nem piacképes, nem a keresett árukat tartalmazza. Sok az évek óta fokozatosan lerakódott, divatjamúlt, korszerűtlenné vált árukészlet, amelynek értékesítéséhez, vagy felszámolásához külön intézkedésekre van szükség. Ezt a célt szolgálták ez idáig a leértékelések, az idény végi kiárusítások és más akciók. Az áruforgalom fejlődésének problémái A lakosság áruellátásának fejlesztésében elért jelentős eredmények nem homályosíthatják el azokat a problémákat, amelyekkel meg kell 33 Közgazdasági Szemle