Közgazdasági Szemle – 1975.

január - Nyers Rezső: Megnyitó beszéd

NYERS REZSŐ: Megnyitó beszéd Tisztelt elvtársak! Üdvözlöm Önöket, akik részt vesznek a Magyar Tudományos Aka­démia Közgazdaságtudományi Intézetének jelen konferenciáján, ahol a gazdaság és gazdaságirányítás fejlesztésének tudományos kérdései ke­rülnek megtárgyalásra. Köszöntöm a párt és a kormány képviseletében jelenlevő Németh Károly elvtársat, a Politikai Bizottság tagját és a Központi Bizottság titkárát, valamint Tímár Mátyás elvtársat, a Minisztertanács elnökhe­lyettesét, akik részvételükkel megtisztelik tanácskozásunkat. Konferenciánk tudományos értékét növeli az, hogy a hazai előadók mellett az európai szocialista országok tudósai részéről is benyújtottak előadásokat, így lehetővé válik témáinkban a hazai tapasztalatok nem­zetközi egybevetése, ezáltal hatékonyabb lehet a gyakorlati tapasztala­tok elméleti általánosításának soha meg nem szűnő folyamata — nem másért, mint a szocializmus fejlesztése érdekében. A nemzetközi kommunista mozgalomban erősödik az a felismerés, hogy a gazdaságpolitika hatékonysága többek között szükségessé teszi a gazdaságtudományokkal való fokozott kapcsolatot, a tudományos meg­ítélés intézményes figyelembevételét. A tudomány művelőivel szemben növekszik az a társadalmi igény, hogy kutatásaikkal fokozottan szolgál­ják, segítsék a gazdaságpolitika elveinek tisztázását és gyakorlatának javítását. A dinamikus fejlődés változó körülményeket teremt a szo­cialista gazdaságban, új és új témákat vet fel a tudomány számára, ezek­ben az alkotó és fejlődő marxizmus segítségével igazodhatunk el. Ebben a szellemben készítettük elő tanácskozásunkat. Amikor a 20 éves évfordulóról megemlékezünk, nem egy intézmény köré akarunk glóriát fonni, hanem a közgazdaságtudomány szerepét kí­vánjuk hangsúlyozni és teljesítményét szeretnénk fokozni. Az intézet 20 év előtti alapítása mind a marxista-leninista közgazdaságtudomány hazai fejlődése, mind a gazdaságpolitika jobb megalapozása szempont­jából nagy jelentőségű döntés volt. A kutatómunka kibontakozására fel nem becsülhető pozitív hatással volt a Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak XX. kongresszusa, nem azzal, hogy mindent megoldott volna, ha­nem azzal, hogy akadályokat távolított el, hogy ösztönözze az alkotó szellemű szocialista közgazdaságtudomány művelését. Most, amikor a két évtized előtti kezdetről emlékezünk, az alapítás iránti tiszteletünket a tudományos eszmecsere megrendezésével akarjuk méltóképpen kifejezni. A magyar népgazdaságban — más szocialista országokhoz hasonlóan — számos új téma vár megválaszolásra, köztük régi témák is új felté­telek közepette. Tisztábban kell látnunk a gazdasági növekedés extenzív és intenzív forrásainak változását és hasznosítását illetően, a mainál ha­tékonyabb gazdasági struktúra fejlesztésének lehetőségét és feltételeit, a nemzetközi gazdasági együttműködés új szakaszának jellegzetességét, a központi tervezés és a vállalati önállóság legjobb összekapcsolását a kö­vetkező időszakban, a beruházási hatékonyság fokozását. Intenzív ku­tatómunkára van szükség az élelmiszer-termelés növelése és hatékony­sága kérdésében, az életszínvonal emelésének és az életmód helyes alakí­tásának mikéntjében, valamint a népgazdaság állami és vállalati szerve­zetének a fejlesztési irányában. E kérdések némelyikével behatóan, egy

Next