Közgazdasági Szemle – 1979.
szeptember - SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ - Kulcsár László–Lengyel Zsuzsa: Szakmunkások a mezőgazdaságban (Enyedi György)
SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ Nyilvánvaló, hogy a nyugati országokra vonatkozó külkereskedelem-politikánknak ennél szélesebbek a lehetőségei és a feladatai. Időszerű volna elméleti oldalról is megvizsgálni, hogy milyen konkrét eszközökkel mérsékelhetjük a protekcionista intézkedések káros hatásait, hol nyílik mód közös szocialista stratégia kialakítására, hogyan kapcsolódhatnánk be az eddiginél aktívabban az új nemzetközi gazdasági rend megteremtésére irányuló erőfeszítésekbe, hogy csak néhány, igen jelentős vonatkozást említsek. Huszár Ernő írása hézagpótló jellegű a közgazdasági felsőoktatásban, a posztgraduális képzésben, emellett új gondolatai érdeklődésre tartanak számot a tágabb szakmai körökben is. Izikné Hedri Gabriella Kulcsár László—Lengyel Zsuzsa: Szakmunkások a mezőgazdaságban Kossuth Könyvkiadó, 1979. 87. E vékony füzet két érdekes és időszerű tanulmányt ad közzé. Az egyik tanulmánynak A falun élő ipari munkások, a másiknak A mezőgazdaság szakképzett dolgozói a címe. Mindkét tanulmány a falun élő, termelésben foglalkoztatottak gazdasági-társadalmi helyzetét vázolja fel. A kötet címe azonban félrevezető: a mezőgazdasági szakmunkásokról esik a legkevesebb szó (legfeljebb 10 oldalnyi). A falun élő ipari munkások című tanulmány sok tévhitet eloszlat, közhellyé vált felületes ítéleteket korrigál. Fő érdeme, hogy széles történeti keretbe ágyazza a falusi munkásság kialakulását (bizonyítva, hogy korántsem új, hanem már tőkés fejlődésünket is végigkísérő jelenség), és hogy figyelembe veszi a falusi munkásság településkategóriák szerinti és az ország fő régiói szerinti megoszlását. Rámutat, hogy az ipari és közlekedési munkások fele már az 1930-as években is falun élt, s az ipari munkásság több, mint fele ma is községek lakója, tehát a munkásosztály helyzete legalább annyira függ a falufejlesztéstől, mint a városfejlesztéstől. Az elmúlt négy évtizedben kevéssé változott a falun élő munkások aránya, de a 30-as években a kisiparban dolgozók, jelenleg pedig a nagyüzemi munkások vannak többségben; a 30-as években a falun élő agráripari munkások a budapesti agglomerációban koncentrálódtak, most pedig az ország egész területén — korábban elmaradt agrárzónákban — is jelen vannak. A szerző megállapítja, hogy gazdaságunk intenzív fejlődési szakaszában a népesség minőségi (szakképzési, művelődési) átrétegeződése lesz a legfontosabb, s nem a társadalmi vagy területi átrétegeződés. Ezért — nézetem szerint — a falusi szolgáltatások körében nagy figyelmet kelt fordítani az iskolahálózat alakulására. Nagy különbségek vannak a falvak életkörülményeiben is. A falun élő munkások jelentős hátrányokat szenvednek, pusztán lakóhelyük miatt, városban lakó társaikkal szemben. Lakást csak önerőből építhetnek, a közművesítés anyagi terheiből is többet kell vállalniuk. Szerintem az iparvállalatoknak településfejlesztési hozzájárulásukat munkásaik lakóhelyének tanácsaihoz, és nem a vállalati központ tanácsához kellene befizetni. Kifogásolható az „ingázó", „ingázás" fogalmának nem egyértelmű használata. Az „ingázó" megnevezést éppenúgy alkalmazzák a napi és időszaki munkába járók, mint idénymunkások jelentéssel. E három fogalom a szerzőnél is helyenként keveredik. Nem szorul bizonyításra, hogy e háromféle munkába járásnak mennyire eltérő a társadalmi vagy településfejlesztési hatása. Vitába szeretnék szállni a szerző többször is megfogalmazott nézetével, hogy „az ingázás mérete az alulurbanizáltság mutatója". Az az áláspontja, hogy az ingázás hazánkban a városi infrastruktúra (főleg lakásállomány) elmaradottsága miatt nagymértékű , fejlett városi infrastruktúra esetén az ingázók városba költözne-