Közgazdasági Szemle – 1979.

szeptember - SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ - Kulcsár László–Lengyel Zsuzsa: Szakmunkások a mezőgazdaságban (Enyedi György)

SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ Nyilvánvaló, hogy a nyugati országokra vonatkozó külkereskedelem-politi­kánknak ennél szélesebbek a lehetőségei és a feladatai. Időszerű volna elméleti oldalról is megvizsgálni, hogy milyen konkrét eszközökkel mérsékelhetjük a pro­tekcionista intézkedések káros hatásait, hol nyílik mód közös szocialista stratégia kialakítására, hogyan kapcsolódhatnánk be az eddiginél aktívabban az új nemzet­közi gazdasági rend megteremtésére irányuló erőfeszítésekbe, hogy csak néhány, igen jelentős vonatkozást említsek. Huszár Ernő írása hézagpótló jellegű a közgazdasági felsőoktatásban, a poszt­graduális képzésben, emellett új gondolatai érdeklődésre tartanak számot a tágabb szakmai körökben is. Izikné Hedri Gabriella Kulcsár László—Lengyel Zsuzsa: Szakmunkások a mezőgazdaságban Kossuth Könyvkiadó, 1979. 87­­. E vékony füzet két érdekes és időszerű tanulmányt ad közzé. Az egyik tanul­mánynak A falun élő ipari munkások, a másiknak A mezőgazdaság szakképzett dolgozói a címe. Mindkét tanulmány a falun élő, termelésben foglalkoztatottak gazdasági-társadalmi helyzetét vázolja fel. A kötet címe azonban félrevezető: a mezőgazdasági szakmunkásokról esik a legkevesebb szó (legfeljebb 10 oldalnyi). A falun élő ipari munkások című tanulmány sok tévhitet eloszlat, közhellyé vált felületes ítéleteket korrigál. Fő érdeme, hogy széles történeti keretbe ágyazza a falusi munkásság kialakulását (bizonyítva, hogy korántsem új, hanem már tőkés fejlődésünket is végigkísérő jelenség), és hogy figyelembe veszi a falusi munkásság településkategóriák szerinti és az ország fő régiói szerinti megoszlását. Rámutat, hogy az ipari és közlekedési munkások fele már az 1930-as években is falun élt, s az ipari munkásság több, mint fele ma is községek lakója, tehát a munkásosztály helyzete legalább annyira függ a falufejlesztéstől, mint a városfejlesztéstől. Az el­múlt négy évtizedben kevéssé változott a falun élő munkások aránya, de a 30-as években a kisiparban dolgozók, jelenleg pedig a nagyüzemi munkások vannak többségben; a 30-as években a falun élő agráripari munkások a budapesti agglome­rációban koncentrálódtak, most pedig az ország egész területén — korábban el­maradt agrárzónákban — is jelen vannak. A szerző megállapítja, hogy gazdaságunk intenzív fejlődési szakaszában a né­pesség minőségi (szakképzési, művelődési) átrétegeződése lesz a legfontosabb, s nem a társadalmi vagy területi átrétegeződés. Ezért — nézetem szerint — a falusi szolgáltatások körében nagy figyelmet kelt fordítani az iskolahálózat alakulására. Nagy különbségek vannak a falvak életkörülményeiben is. A falun élő mun­kások jelentős hátrányokat szenvednek, pusztán lakóhelyük miatt, városban lakó társaikkal szemben. Lakást csak önerőből építhetnek, a közművesítés anyagi ter­heiből is többet kell vállalniuk. Szerintem az iparvállalatoknak településfejlesztési hozzájárulásukat munkásaik lakóhelyének tanácsaihoz, és nem a vállalati központ tanácsához kellene befizetni. Kifogásolható az „ingázó", „ingázás" fogalmának nem egyértelmű használata. Az „ingázó" megnevezést éppenúgy alkalmazzák a napi és időszaki munkába járók, mint idénymunkások jelentéssel. E három fogalom a szerzőnél is helyenként keve­redik. Nem szorul bizonyításra, hogy e háromféle munkába járásnak mennyire eltérő a társadalmi vagy településfejlesztési hatása. Vitába szeretnék szállni a szerző többször is megfogalmazott nézetével, hogy „az ingázás mérete az alulurbanizáltság mutatója". Az az áláspontja, hogy az ingá­zás hazánkban a városi infrastruktúra (főleg lakásállomány) elmaradottsága miatt nagymértékű , fejlett városi infrastruktúra esetén az ingázók városba költözne-

Next