Közgazdasági Szemle – 1982.

július-augusztus - A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL - Észrevételek Sipos Béla „A nem fizikai létszám alakulása a magyar iparban” című cikkéhez (Soós Csaba)

SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Észrevételek Sipos Béla „A nem fizikai létszám alakulása a magyar iparban" című cikkéhez Sipos Bélának a Közgazdasági Szemle 1981. májusi számában megjelent írása gazdálkodásunk valós problémáját vizsgálja, széles adatbázisra támaszkodva, tudományos igényességgel. A tanulmányban bemutatott és elemzett tényanyagból az ok-okozati összefüggésekre levont következtetései azonban helyenként kissé egyoldalúnak és sommásnak tűnnek. Ez indít arra, hogy a vállalatnál dolgozó szakemberként szerzett helyi tapasztalataimra támaszkodva, a cikkéhez néhány megjegyzést fűzzek. A szerző szerint az ipari nem fizikai foglalkozásúakban „... nemhogy »hiány« jelentkezne, de a többlet a jellemző". Felvetődik a kérdés: mihez képest? A terme­lőerők, a munkamegosztás adott színvonalán ténylegesen jelentkező szükséglet vagy a fizikaiak létszáma a viszonyítás alapja? Cikke alapján inkább az utóbbira következtethetünk; megítélésem szerint viszont az ipari foglalkoztatás szerkezeti változásainak, ezen belül a fizikai,nem fizikai arány alakulásának indokoltságát csak a gazdasági eredmény, az ipar „kibocsátása" tükrében lehet reálisan érté­kelni. Ehhez számba kellene venni az ipar mindazon teljesítménymutatóit (a hozzá­adott értéknek, a termelékenységnek, a ráfordításigényességnek, az új termékek, eljárások arányának, a műszaki színvonalnak stb. az alakulását jellemző mutatók­ra gondolok­, amelyekre a nem fizikai foglalkozású dolgozók közvetlenül hatni tudnak, s e mutatók hazai és nemzetközi idősorainak elemzéséből lehetne követ­keztetni nem is önmagában a létszámalakulás indokoltságára, hanem — ami a fő kérdés — a nem fizikai foglalkoztatottak munkájának hatékonyságára, az ebben rejlő tartalékokra. Miért állítom, hogy a nem fizikai foglalkozásúak aránya és arányváltozása az iparban önmagában nem minősíthető? Azért, mert a nem fizikai létszámnak a cikkben kimutatott magas és növekvő aránya nem csupán makro- és mikro­szintű gazdálkodási, irányítási hiányosságok hatékonyságot rontó következménye, hanem sok szempontból a társadalmi-gazdasági fejlődés természetes velejárója. (Az ilyen irányban ható leglényegesebb tényezőkre Sipos Béla maga is utal,­ így például a gépesítés, a komplex gépesítés és az automatizálás csökkenti a közvetlen termelő fizikaiak szükséges számát, viszont növeli a termelés műszaki-gazdasági előkészítőinek a szerepét. Az ipar szerkezetváltozása, a progresszív ágazatok (energiaipar, híradástechnikai, vákuumtechnikai ipar, vegyipar stb.) gyorsabb fejlődése is növeli a szellemi munkaráfordítás arányát. A szellemi ráfordítások — a nem fizikai létszám — növekedésére ható ténye­zők közül gazdaságilag indokoltnak Sipos Béla első helyen a vállalati funkciók bővülését említi. A műszaki-gazdasági-szervezési tevékenységek keretében hasznosuló szellemi ráfordítások növekedése az iparvállalatok termékszerkezetének korszerűsítését, termékeik versenyképességének javítását eredményezi. A növekvő vállalati ön­állóság, a piaci orientáció fokozódása új szervezeti rendszerek létrehozásához vezet a vállalatokon belül. Fokozódik a vállalati tervezés szerepe, bővül az értékesítési feltételek megismerését és a piac befolyásolását célzó tevékenységek köre. A ter­melés fejlesztésigényességétől függő mértékben ugyan, de mindenütt növelni kell a gyártmány- és a gyártásfejlesztés súlyát a vállalat tevékenységében. Erre kény­szerítenek a rövidülő termékéletgörbék, a csökkenő sorozatnagyságok. Mindez akkor sem mellőzhető, ha a vállalati termelés volumene nem nő, illetőleg a fizikai munka ráfordításának mennyisége változatlan, vagy éppen a „termelékenység" javulásának arányában csökken. Ezt illusztrálják a vállalatom adatai alapján készített 1. és 2. sz. ábrák. (Lásd az 1010. és 1011. lapon.) 04 Közgazdasági Szemle

Next