Közgazdasági Szemle – 1983.

január - Csikós-Nagy Béla: Az értéktörvény szerepe a szocialista gazdaságban (Akadémiai székfoglaló előadás)

CSI­KÓS-NAGY BÉLA Az extenzív iparosítás feltételeit a KGST-ben megvalósított munkameg­osztás, elsősorban a Szovjetunióval létesített kétoldalú kapcsolatok terem­tették meg. A Szovjetunió a természeti kincsek fokozott ütemű kiaknázásá­val — saját szükségletei mellett — ki tudta elégíteni az európai szocialista országok energia- és nyersanyagigényének jelentős részét. Ugyanakkor saját­termelési szerkezete alakításakor a Szovjetunió figyelembe vette az európai szocialista országok exportadottságait. Ez az irányzat a kevésbé fejlett or­szágoknak kedvezett, mivel — az extenzív iparosítással összhangban — lehetővé tette számukra az exportszerkezet gyors átalakítását. Már a hatvanas évtizedben látható volt azonban, hogy a fejlődés exten­zív szakasza előbb-utóbb lezárul. Egyes KGST-országokban kimerültek a munkaerő-tartalékok, és előtérbe került a természeti erőforrások relatív szűkösségének a gondja. A nyersanyagok és energiahordozók KGST-n belüli forgalmának előbb mérsékelt növekedése, majd érezhető csökkenése miatt ez a forgalom a ter­mészeti erőforrásokban szegény KGST-országok számára megszűnt a dina­mikus fejlődés hordozója lenni. Ennek következményeként — országonként eltérő mértékben — fokozódik a világpiacra való ráutaltság. Ilyen helyzet­ben a KGST-n belüli munkamegosztás intenzifikálása csak úgy értelmezhető, hogy a KGST-országok elsőbbséget biztosítanak a közös integrációs intéz­kedéseknek és az együttműködésnek minden olyan esetben, amikor az kimu­tatható kölcsönös előnnyel jár. A természeti erőforrásoknak a KGST-n belül fokozódó viszonylagos szűkössége azért vet fel újszerű problémákat, mert a szocialista országok társadalmi-gazdasági berendezkedése, valamint együttműködési mechaniz­musuk alapjában véve az önerőre támaszkodás hipotézisén alapult. Persze a KGST már kezdetben sem működhetett autark alapon. De a kelet—nyugati kereskedelemnek az 1945—1965 közötti időszakban inkább csak marginális szerepe volt. Az az elzárkózás, amelyet a KGST a tőkés világgal szemben lehetségesnek, sőt szükségesnek is ítélt, egybeesett azzal a politikával, amit a Nyugat a maga számára határozott meg a Kelettel való kapcsolatok ala­kításában. Ez valójában a kereskedelmi háború formáját öltötte, és kétféle­képpen mutatkozott meg. Az egyik: a magas technológiai színvonalat kép­viselő cikkek kereskedelmi embargója, az ún. COCOM, a másik: a megkülön­böztetett feltételekkel folytatott kereskedelem. A hetvenes évtized fordulóján azonban úgy tűnt, hogy a kapitalista és a szocialista társadalmi-gazdasági rendszerek közötti harc viszonyai kö­zött is kialakíthatók a gazdasági együttélés normális feltételei. A politikai hetente azonban csak átmenetinek bizonyult. A nyolcvanas években éleződő kereskedelmi háború ily módon nem új jelenség, viszont a probléma újszerű, mert a Nyugat politikai kihívására ma már nem reális válasz a gazdasági elzárkózás. A KGST-országoknak valamilyen úton-módon alkalmazkodniuk kell a világgazdaságban kialakuló folyamatokhoz, és amilyen mértékben megtehetik, hatást kell rájuk gyakorolniuk. A gazdasági realitásokkal való számolás mutatkozik meg abban, hogy az elmúlt években a KGST-országokban mérsékelték a gazdaság növekedési ütemét. A növekedési ráta csökkentése az energiaszegény országokban a kül­kereskedelmi cserearány romlása és az importált természeti erőforrások fo­kozódó beszerzési nehézségei miatt következett be. Alapvetően más a hely­zet a Szovjetunió esetében, hiszen a relatív áraknak a hetvenes években

Next