Közgazdasági Szemle – 1984.
április - VITA - Tulajdon, gazdálkodás, szervezeti rendszer (Palánkai Tibor)
Tulajdon, gazdálkodás, szervezeti redszer 443 növekedés volt az egyik tényezője a transznacionális társaságok elterjedésének, és — több áttételen keresztül — az integrációs folyamatoknak. Az optimális termelési méretek természetesen számos tényezőtől függnek (a piac felvevőképessége, a specializáció lehetőségei, műszaki követelmények stb.), s általában széles intervallumban helyezkednek el. A technikai fejlődés és a termelési méretek növekedése között azonban számos ágazatban nem szoros és nem feltétlenül egyirányú a kapcsolat. Az elektronikában, az acéliparban vagy a szerszámgyártásban például a speciális és magas műszaki színvonalú termékeket inkább kis szériákban állítják elő. Ez a jelenség a műszaki fejlődéssel párhuzamosan dekoncentrációs és decentralizációs tendenciákat hívhat életre. A szóban forgó cikkek gyártásában nem a nagy termelők, hanem sokszor a kis- és a középvállalkozások bizonyulnak sikeresnek. Gazdaságunk centralizáltságáról sok vita folyt az elmúlt időszakban. Félreértéseket okoz azonban az, hogy az optimális termelés méretkövetelményei keverednek a vállalati szervezet koncentráltságával összefüggő követelményekkel. Számos elemzés kimutatta, hogy gazdaságunkban (a többi KGST-országban is) a termelési méretek elmaradnak a világszínvonaltól. Ennek oka részben viszonylag elmaradott technikánk, de közrejátszanak ebben a termelésszervezés hiányosságai is. A felzárkózás ilyen vonatkozásban koncentrációt és centralizációt tesz szükségessé. Más területeken joggal hívták fel a figyelmet gazdaságunk túlkoncentrált voltára. A belső piacon sokszor indokolatlanul hoztunk vállalatokat monopolhelyzetbe (annak összes negatív következményével együtt), amikor pedig a verseny kibontakoztatása szétdarabolás révén az adott körülmények között minden kár nélkül végrehajtható. Máskor a túlkoncentrált vállalati szervezetben elsikkadnak az ésszerű kooperáció előnyei, s a kellő áttekintés hiányában alacsony a vezetés színvonala. A nagyvállalati szervezetekben nehezebb lejutni a lokális és parciális érdekekhez, s az egyéni vállalkozás lehetőségei általában erősen behatárolódnak. Éppen ezért történt az utóbbi időben számos helyes korrekciós lépés. Nem árt azonban hangsúlyozni: nagy károkat okozhat a kisvállalat vagy a nagyvállalat egyoldalú, dogmatikus idealizálása. A kívánatos koncentrációs fok kérdését csak az optimális termelési méretek és vállalatszervezési követelmények gondos mérlegelésével lehet eldönteni, s minden esetben szükség van a konkrét terület műszaki, gazdasági és társadalmi jellemzői és feltételei figyelembevételére. Vállalataink belső munkamegosztása, szervezése és integráltsága hagyományos gyengeségekkel küszködik. A termelőszervezet nem mindig igazodott a műszaki fejlődés követelményeihez, s ilyen szempontból az utóbbi időkben sem sikerült lényeges javulást elérni. Napjainkban is gyakran előfordul, hogy a technikai-szerkezeti korszerűsítést szűken vett műszaki fejlesztési kérdésként kezelik, s a termelés, illetve a vállalatszervezés párhuzamos fejlesztése, a termelési kultúra színvonalának emelése, a nagyobb fegyelem feltételeinek megteremtése, a szociológiai vonatkozások figyelembevétele elmaradt. Ez a jelenség meglehetősen széles körű volt a korszerűbb nyugati technikák importjánál. Mindezen negatív jelenségek következményeként végül is csak korszerűbb berendezéseket és jobb anyagokat importáltunk, de ezek nem álltak össze nagyobb, hatékonyabb társadalmi termelőerőkké. Egyebek mellett ez is tényezője volt néhány szocialista ország nagymértékű eladósodásának. * Az autóiparban például a 150—500 ezer egységet kibocsátó vállalatot tekintik optimálisnak, e méretnagyságok mellett lehet a költségeket minimalizálni. A szóban forgó sáv tehát nagyon széles. 6 A méretstruktúra és a koncentráció kérdéseiről a Közgazdasági Szemle cikkeiből is csak néhányra hívom fel a figyelmet: [1], [2], [4], 8 Egyes szocialista országokban a hasonló jelenségek sokszor szélesebb körben jelentkeztek, mint nálunk.