Közgazdasági Szemle – 1985.

október - Az állammonopolista kapitalizmus új fejlődési tendenciái (Palánkai Tibor)

Közgazdasági Szemle, XXXII. évf., 1985. 10. sz. (1153—1166.1.) Az állammonopolista kapitalizmus új fejlődési tendenciái Palánkai Tibor A második világháború utáni állammonopolista rendszer reformja az 1960-as évek végétől került napirendre a fejlett tőkésországokban. A kiváltó ok a válság­jelenségek szaporodása volt, amelyekkel szemben a nemzeti gazdaságpolitikák egyre inkább tehetetlennek bizonyultak. Elméleti síkon különösen az infláció gyorsulása vezetett már az 1960-as évek második felétől a keynesi gazdaságpolitika és elmélet bírálatához. A keynesi rendszert bíráló, sőt tagadó irányzatok, a mone­tarizmus, a neoliberalizmus és a kínálati gazdaságtan váltak fokozatosan a gazda­ságpolitikai gyakorlat elméleti alapjává. A gazdasági válság elmélyülésével a folya­mat az 1970-es évek közepétől meggyorsult. Az 1970-es évek új fejleményei (az olajárrobbanások, az új műszaki forrada­lom, a válság, a felgyorsult infláció és az egyensúlyzavarok) a gazdaságpolitikai prioritások gyökeres átértékelését kényszerítették ki. A leglényegesebb változás abban állott, hogy a teljes foglalkoztatottság és a gyorsabb gazdasági növekedés háttérbe szorult, s a gazdaságpolitikai prioritások listáján az infláció megféke­zése, a külső és a belső egyensúly kerültek az első helyre, de növekvő figyelemben részesült a műszaki fejlődés és a szerkezeti átalakulás. A kormányzatok különösen az 1970-es évek végétől szigorú deflációs és restriktív gazdaságpolitikák alkalma­zására tértek át. Fontos további változás a gazdaságstratégiai és gazdaságbizton­sági megfontolások előtérbe kerülése. Ebbe az irányba hatott a természeti források ellenőrzése körüli konfliktusok kiéleződése, a meggyorsult műszaki fejlődés, a köl­csönös függőség fokozódása, valamint a politikai tényezők felértékelődése a világ­gazdasági kapcsolatokban. A gazdaságpolitikai gyakorlatban az egyik legfontosabb újdonság a mone­tarist­a elvek alkalmazása volt. A keynesizmus elméleti bírálatát és gyakorlati alternatíváit legátfogóbban a monetarizmus adta meg. Ezen alapvetően liberális elmélet a gazdaság szabályozását a piacra bízza. A piaci rendszer normális műkö­désének szerintük a pénz stabilitása a feltétele. Az infláció pusztán monetáris jelen­ség, s közvetlen kapcsolatban van a forgalomban levő pénz mennyiségével. Ezért az államnak csupán a pénzforgalmat kell irányítania. A pénzforgalom ellenőrzése mellett vissza kell fogni a költségvetési kiadásokat, különösen az állami szektor hiteligénye csökkentendő. A monetaristák által javasolt politikát a gyakorlatban az 1974 utáni rekord­inflációval szemben vezették be. A pénzforgalmat a kormányok korábban is sza­bályozták (a kamatláb-politika, a kötelező tartalékráta, valamint a nyílt piaci műveletek révén), de a forgalomba kerülő pénz mennyiségét közvetlenül nem írták elő. Az első központi bank, amely 1974-ben pénzforgalmi irányszámokat (money supply targets) jelentett be, a nyugatnémet jegybank volt. A Bundesbank politikájá­nak sikerét a monetarizmus eredményességére szokták példaként felhozni, hiszen az Palánkai Tibor kandidátus, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszék­vezető egyetemi tanára. (A tanulmány az 1985. évi kaposvári elméleti konferencián elhangzott előadás alapján készült.)

Next