Közgazdasági Szemle – 1995.

január - Andorka Rudolf–Anna Kondratas–Tóth István György: A jóléti rendszer jellemzői és reformjának lehetőségei

i szinten való stabilizálódása. A hosszú távú tényező a népesség korösszetételének megváltozása, a lakosság öregedése, valamint a nyugdíj-biztosítási rendszerek „beéré­se", aminek következtében a nyugdíjkiadások automatikusan nőnek, és az egészség­ügyi ellátásnak - amelyet az idősebbek az átlagosnál sokkal nagyobb mértékben vesznek igénybe - a költségei is alig feltartóztathatóan emelkednek. Nyilvánvalónak látszik, hogy a jóléti rendszer változatlan fenntartása esetén a spontán folyamatok eredményeképpen előbb-utóbb válságos helyzet alakul ki. Ugyanakkor az is világos, hogy annak minden változtatása a közvetlenül negatívan érintett rétegek heves ellen­állásába ütközik. Hasonló tényezők a hetvenes évek vége óta Magyarországon is éreztették hatásu­kat, s a szociálpolitika vizsgálatára és felülvizsgálatára ösztönöztek. Két körülmény miatt a kérdés nálunk még időszerűbb volt, mint Nyugat-Európában. Magyarorszá­gon a termékenység szintje sokkal korábban, már 1960 körül igen alacsony szintre esett, ezért a népesség öregedése korábban jelentkezett. Már 1980 körül a korábbinál sokkal kisebb létszámú nemzedékek léptek a szokásos első munkavállalási életkorba. Emellett Magyarországon az életszínvonal-emelkedés leállása a gazdasági stagnálás következtében drasztikusabb volt, mint a fejlett kapitalista országokban. Hazánkban 1978-tól csökkent a reálbérindex, a nyolcvanas években a jövedelemegyenlőtlenség is nőni kezdett. Úgyhogy a szegénység általi fenyegetettség határozottan terjedni kezdett, az egyének és családok elszegényedésének kivédése sürgető szociálpolitikai feladattá vált. Az MTA Szociológiai Kutató Intézete 1981-től kiemelt kutatási témaként foglalkozott a szociálpolitika hosszú távú fejlesztésének tudományos megalapozásával (Ferge-Várnai [1987]; Ferge [1989]). A Szociális és Egészségügyi Minisztérium számos szakértő közreműködésével dolgozta ki elgondolásait az átmeneti időszak szociálpolitikájáról (SZEM [1989]). Ennek mint­egy folytatása a társadalombiztosításról készült Fraternité-jelentés (Fraternité Rt. [1991]). A rendszerváltozás után a Nemzetközi Valutaalap (Kopits és szerzőtársai [1990]; Kopits [1992]; Kopits [1993]; Kopits [1994]) és a Világbank (Kessides szerzőtársai [1992]) is igen alapos felméréseket készített a magyarországi szociálpolitika helyzetéről és megreformálásának lehetsé­ges útjairól. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem szociológiai tanszékén a szociálpolitika szakirány megindításával kapcsolatban kezdtünk 1989 körül részletekbe menően foglalkozni a magyarországi szociálpolitika közelmúltjával és jelenlegi helyzetével. Az első lépés egy, a ténye­ket és a rendelkezésre álló statisztikai adatokat feltáró tanulmány volt (Andorka [1992]; Andor­ka-Tóth [1992]). Egy, az előzőket mind témáiban, mind az elemzett adatok terjedelmében kibővítő, az egyes részterületek szakértőinek írásait felhasználó, illetve magába foglaló tényfeltá­ró elemzést (Andorka és szerzőtársai [1992]) nyújtottunk be 1992-ben a Kék Szalag Bizottságnak azzal a javaslattal, hogy annak alapján készüljön egy gazdaságpolitikai tanulmány, amely konkrét reformajánlásokat tartalmaz.­ Ezt a Kék Szalag Bizottság megvitatta, a reformokat illető véleményét rövid, négyoldalas állásfoglalásban rögzítette. Ez a Kék Szalag-kiadvány elején szerepel. A Kék Szalag Bizottság szokásos munkamódszerének megfelelően a teljes dokumen­tum a három szerző műve, a mi nézeteinket tükrözi. A bizottságban folytatott vita és a bizottság állásfoglalása azonban természetesen befolyásolta következtetéseinket és javaslatainkat. Nem gondoljuk, hogy megállapításaink a végső igazságokat mondják ki, és hogy reformja­vaslataink az egyedül lehetségesek és helyesek. Reméljük azonban, hogy megfogalmazásukkal és közreadásukkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ezekről az égetően sürgős és fontos kérdések­ről szakszerű és tárgyilagos tudományos és közéleti vita bontakozzék ki, amely a reformok megvalósításának talán a legfontosabb előfeltétele.­ ­ Ebben a munkafázisban kapcsolódott be a dokumentum elkészítésébe Anna Kondratas, az amerikai Hudson Intézet főmunkatársa. Ő öntötte végső formába a dokumentum angol változatát, amelyet azután ifj. Bibó István fordított magyarra, és ugyanő fogalmazta meg a javaslatok első változatát. Az 1992. évi „leíró" változatnak társszerzői voltak Hegedűs József és Tosics Iván (lakáspolitika), Antal Z. László (egészségügy) és Horváth D. Tamás (oktatásügy). A végső dokumentum elkészítésébe bekapcsolódott be rajtuk kívül Semjén András, és felhasz­nálták Halász Gábor (oktatás) tanulmányait. Andor­ka Rudolf-Anna Kondratas-Tóth István György

Next