Közgazdasági Szemle – 1995.
január - Andorka Rudolf–Anna Kondratas–Tóth István György: A jóléti rendszer jellemzői és reformjának lehetőségei
i szinten való stabilizálódása. A hosszú távú tényező a népesség korösszetételének megváltozása, a lakosság öregedése, valamint a nyugdíj-biztosítási rendszerek „beérése", aminek következtében a nyugdíjkiadások automatikusan nőnek, és az egészségügyi ellátásnak - amelyet az idősebbek az átlagosnál sokkal nagyobb mértékben vesznek igénybe - a költségei is alig feltartóztathatóan emelkednek. Nyilvánvalónak látszik, hogy a jóléti rendszer változatlan fenntartása esetén a spontán folyamatok eredményeképpen előbb-utóbb válságos helyzet alakul ki. Ugyanakkor az is világos, hogy annak minden változtatása a közvetlenül negatívan érintett rétegek heves ellenállásába ütközik. Hasonló tényezők a hetvenes évek vége óta Magyarországon is éreztették hatásukat, s a szociálpolitika vizsgálatára és felülvizsgálatára ösztönöztek. Két körülmény miatt a kérdés nálunk még időszerűbb volt, mint Nyugat-Európában. Magyarországon a termékenység szintje sokkal korábban, már 1960 körül igen alacsony szintre esett, ezért a népesség öregedése korábban jelentkezett. Már 1980 körül a korábbinál sokkal kisebb létszámú nemzedékek léptek a szokásos első munkavállalási életkorba. Emellett Magyarországon az életszínvonal-emelkedés leállása a gazdasági stagnálás következtében drasztikusabb volt, mint a fejlett kapitalista országokban. Hazánkban 1978-tól csökkent a reálbérindex, a nyolcvanas években a jövedelemegyenlőtlenség is nőni kezdett. Úgyhogy a szegénység általi fenyegetettség határozottan terjedni kezdett, az egyének és családok elszegényedésének kivédése sürgető szociálpolitikai feladattá vált. Az MTA Szociológiai Kutató Intézete 1981-től kiemelt kutatási témaként foglalkozott a szociálpolitika hosszú távú fejlesztésének tudományos megalapozásával (Ferge-Várnai [1987]; Ferge [1989]). A Szociális és Egészségügyi Minisztérium számos szakértő közreműködésével dolgozta ki elgondolásait az átmeneti időszak szociálpolitikájáról (SZEM [1989]). Ennek mintegy folytatása a társadalombiztosításról készült Fraternité-jelentés (Fraternité Rt. [1991]). A rendszerváltozás után a Nemzetközi Valutaalap (Kopits és szerzőtársai [1990]; Kopits [1992]; Kopits [1993]; Kopits [1994]) és a Világbank (Kessides szerzőtársai [1992]) is igen alapos felméréseket készített a magyarországi szociálpolitika helyzetéről és megreformálásának lehetséges útjairól. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem szociológiai tanszékén a szociálpolitika szakirány megindításával kapcsolatban kezdtünk 1989 körül részletekbe menően foglalkozni a magyarországi szociálpolitika közelmúltjával és jelenlegi helyzetével. Az első lépés egy, a tényeket és a rendelkezésre álló statisztikai adatokat feltáró tanulmány volt (Andorka [1992]; Andorka-Tóth [1992]). Egy, az előzőket mind témáiban, mind az elemzett adatok terjedelmében kibővítő, az egyes részterületek szakértőinek írásait felhasználó, illetve magába foglaló tényfeltáró elemzést (Andorka és szerzőtársai [1992]) nyújtottunk be 1992-ben a Kék Szalag Bizottságnak azzal a javaslattal, hogy annak alapján készüljön egy gazdaságpolitikai tanulmány, amely konkrét reformajánlásokat tartalmaz. Ezt a Kék Szalag Bizottság megvitatta, a reformokat illető véleményét rövid, négyoldalas állásfoglalásban rögzítette. Ez a Kék Szalag-kiadvány elején szerepel. A Kék Szalag Bizottság szokásos munkamódszerének megfelelően a teljes dokumentum a három szerző műve, a mi nézeteinket tükrözi. A bizottságban folytatott vita és a bizottság állásfoglalása azonban természetesen befolyásolta következtetéseinket és javaslatainkat. Nem gondoljuk, hogy megállapításaink a végső igazságokat mondják ki, és hogy reformjavaslataink az egyedül lehetségesek és helyesek. Reméljük azonban, hogy megfogalmazásukkal és közreadásukkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ezekről az égetően sürgős és fontos kérdésekről szakszerű és tárgyilagos tudományos és közéleti vita bontakozzék ki, amely a reformok megvalósításának talán a legfontosabb előfeltétele. Ebben a munkafázisban kapcsolódott be a dokumentum elkészítésébe Anna Kondratas, az amerikai Hudson Intézet főmunkatársa. Ő öntötte végső formába a dokumentum angol változatát, amelyet azután ifj. Bibó István fordított magyarra, és ugyanő fogalmazta meg a javaslatok első változatát. Az 1992. évi „leíró" változatnak társszerzői voltak Hegedűs József és Tosics Iván (lakáspolitika), Antal Z. László (egészségügy) és Horváth D. Tamás (oktatásügy). A végső dokumentum elkészítésébe bekapcsolódott be rajtuk kívül Semjén András, és felhasználták Halász Gábor (oktatás) tanulmányait. Andorka Rudolf-Anna Kondratas-Tóth István György