Közgazdasági Szemle – 2004.
január - Voszka Éva: Darázsfészek. A Gazdasági Versenyhivatal szerepe a verseny strukturális alapjainak alakításában
2 Voszka Éva A versenyteremtés dilemmái A versenyszabályozás célját és módszerét, különösen a piaci struktúra fontosságát, az állami beavatkozás indokoltságát az elmélet is vitatja. Némi leegyszerűsítéssel az egymáshoz szorosan kapcsolódó kérdések a következők.2 Kizárólagos célja-e a versenypolitikának a gazdasági hatékonyság, vagy más közérdekeket is figyelembe kell venni? Fontosak-e a verseny strukturális feltételei, ezen belül a dekoncentrált vállalati szerkezet, ha ennek fenntartása-létrehozása - nem kivételképpen, hanem gyakran - ellentmond a hatékonysági céloknak? S mindennek fényében kívánatos vagy legalább megengedhető-e az állam, a versenypolitikai bürokrácia aktív beavatkozása a piac természetes folyamataiba? Az elvi vitákat a tervgazdaságok átalakulásának különleges időszaka súlyos gyakorlati dilemmákra fordította. Ebben a helyzetben az egyik legfontosabb cél a versenyképesség megteremtése és a világgazdaságba integrálódás. Segíti-e ezt a belső piaci verseny létrejötte és védelmezése vagy inkább akadályozza? A transzformáció lényege a politika és a gazdaság szétválasztása. Létrejöhet-e azonban a versenypiac pusztán a szereplők önérdekének érvényesítésével, állami közreműködés nélkül? Az átalakulásból adódó sajátos válaszok A tervgazdaságok átalakulásának különleges körülményei feloldják a „klasszikus" versenypolitikai dilemmák egy részét. Az öröklött, politikai és gazdasági, szervezeti és szabályozási monopóliumokkal átszőtt szerkezet aligha védhető hatékonysági érvekkel. A szervezeti rendszer centralizáltságának nemcsak a mértéke, hanem az eredete és a minősége is eltér a piacgazdaságban szokásostól. A nemzetközi összehasonlításban kirívóan erős koncentráció adminisztratív döntések révén, a hatalmi racionalitást és a bürokratikus vállalati alkudozást követve alakult ki. Még kevésbé fogadható el a verseny iparpolitikai-evolucionista közelítése, amely szerint a technológiai érvek mellett az általános jólét szempontjából is „előnyös a kormány és az üzleti szféra közötti szorosabb együttműködés". A tervgazdaság kritikusai éppen a politika és a (nagy)vállalatok összefonódásában látták a rendszer gazdasági válságának egyik fő okát, s a megoldás elengedhetetlen feltételének tartották a demonopolizációt. Az átalakuló országokban ezért többféle indok is felhozható a versenyteremtés fontossága mellett. Érvényesek lehetnek az allokációs és a termelési hatékonyság növelésére hivatkozó szempontok, de érvelhetünk a kisebb (új) vállalkozások védelmének szükségességével vagy a nagyvállalatok gazdasági és politikai befolyásának korlátozásával. Vagyis a rendszerváltó versenyteremtés céljai kevertek, nem pusztán a hatékonyságot tartják szem előtt, és az állam aktív közreműködése elkerülhetetlen. Ha kiindulópontként az öröklött vonások és a szükséges változtatások komplex jellege miatt elfogadjuk ezt a két állítást, akkor a verseny strukturalista felfogásának alapjaihoz kerülünk közel. Részletesen lásd többek között Williamson [1975], Hovenkamp [1999], rövid összefoglalásként Khemani [1996], 3 Khemani [1996] 5. o., hivatkozással a versenyjog káros hatásai mellett érvelő Galbraithre. 4 „... a tulajdonviszonyok valóban lényeges megváltozásának vagy megváltoztatásának alapvető kiinduló feltétele a nagyvállalati szerkezet megtörése" - írja Szálai [1989] 253. o. Ezeket a szempontokat Hovenkamp az úttörő versenyszabályozás, a Shareman-törvény lehetséges indokaiként sorolja fel (Hovenkamp [1999] 64-66. o.). A 19. századi amerikai törvényhozást magyarázó szempontok legtöbbje feltűnően jól alkalmazható az egy évszázaddal későbbi, sajátos helyzetű közép-kelet-európai országokra.