Közlekedés, 1980 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
8 Érdemes velt fáradozni, megérte A Budapesti Közlekedési Vállalat — óvodai férőhely gondjainak megoldása, illetve enyhítése érdekében — 1976 júliusában szerződést kötött a XVI. kerületi tanáccsal egy 200 férőhelyes óvoda építésére. A mintegy 17 millió Ft költséggel épült óvoda 100—100 férőhelye illeti meg a BKV-t, illetve a XVI. kerületi tanácsot. 1979. szeptember utolsó napjaiban került sor a hivatalos átadásra és október 1-ével vették birtokukba a kicsinyek fővárosunk egyik legszebb gyermekintézményét. A kerületi tanács mindent megtett annak érdekében, hogy szép, ízléses. ..második otthon” várja a gyermekeket. Meg kell említeni, hogy a BKV-s szülők is sok társadalmi munkával igyekeztek hozzájárulni az óvoda szebbé tételéhez. Részt vettek a takarításban, az óvoda díszítésében, a kertrendezésben. A BKV kertészetéből dísznövények, fenyőfák, cserjék díszítik az intézmény parkját. Amióta gyermekzsivaj, kacagás tölti meg a termeket, mindenki úgy érzi — érdemes volt dolgozni, fáradozni — megérte. Röviden a Baranya megyei csúcsszállításokról Baranya megyében évről évre gond az őszi csúcsforgalom időszakaiban a közúti áruszállítási feladatok maradéktalan teljesítése. A gondot elsősorban a mezőgazdasági betakarítási munkákkal összefüggő többlet áruszállítási feladatok ellátása okozza, mivel több mint egymillió tonna mezőgazdasági termény, műtrágya árutöbblet megmozgatása válik szükségessé. E nagy mennyiségű áru rövid időn belüli elszállításához a mezőgazdaság nem rendelkezik elegendő teherszállító járművel. A cukorgyárak feldolgozó kapacitásának mind nagyobb mérvű növekedése a répa betakarítási idejét is jócskán lerövidítette. A közúti áruszállítási igényeket még tovább fokozzák a tüzelőszállítás növekvő mennyisége, és az ipariüzemek többletszállítási igényei. Ezt a munkát Baranya megyében a Megyei Szállítási Bizottság irányítja. A Volán-vállalat elsősorban a cukorrépa, a gyümölcs, kisebb mértékben a kukorica és jelentős mértékben a konzervgyári fuvarfeladatokban átlagosan napi 50—60 tehergépkocsit foglalkoztatott. Az összefogás eredményeként 1979-ben is gördülékenyen, az előírt határidőre történt a betakarítással összefüggő közúti áruszállítási feladatok teljesítése, és különösebb feszültség nélkül bonyolódott le az őszi forgalom az egyéb területeken is. k. z. Jól sikerült vetélkedő Nagyatádon A közlekedési kultúra színvonalának javítása, volt a célja annak a versenynek, amelyet Nagyatádon rendeztek a közelmúltban a 13. számú Volán helyi üzemegysége és a városi KISZ-bizottság közös szervezésében. A kétnapos versenysorozaton a versenyzőknek nemcsak gyakorlati vezetéstechnikából és szakmai ismeretekből kellett vizsgázniuk, hanem politikai felkészültségükről is számot kellett adniuk, hiszen a vetélkedővel egybekötött rendezvényen a tesztkérdések egy része ilyen témaköröket is felölelt. "A versenyen minden jogosítvánnyal rendelkező, 35 évet még be nem töltött nagyatádi, illetve a városban dolgozó fiatal vehetett részt. Négy kategóriában mérték öszsze tudásukat a benevezettek: autóbusz, tehergépkocsi, személygépkocsi és motorkerékpár vezetésével bizonyíthatták ügyességüket, a szellemi vetélkedőt követően. A Volán dolgozói szép sikert könyvelhettek el, hiszen azokban a kategóriákban, amelyek a vállalat jellegéhez igazodtak, sikerült megszerezniük a győzelmet, így a legjobb autóbuszvezetőnek Szollár István, a legjobb tehergépkocsi-vezetőnek pedig Mátyás János bizonyult. A másik két kategóriában „vendéggyőzelem” született, legalábbis a rendezők szempontjából: személygépkocsi-vezetésben ifj. Torma István, a Dunántúli Meliorizációs Vállalat, motorkerékpárvezetésben pedig Latin István, a Komfort Ipari Szövetkezet dolgozója vitte el a pálmát. A vetélkedő és a rendezés egyaránt arról tanúskodott, hogy mind a versenyzők, mind a rendező szervek között kifogástalan volt az összhang. Ezért a Volán gazdasági, párt- és KISZ-vezetőin és a városi KISZ-bizottság lelkes aktivistáin kívül a rendezésben ugyancsak nagy részt vállaló Somogy megyei Közbiztonsági Tanácsot és a nagyatádi rendőrkapitányság közlekedési alosztályát is dicséret illeti. — schiiffer — A húszezredik ROBUR Budapesten, a Posta Központi Járműtelepén Brezniczky Miklós, az AUTOKER igazgatója adta át használatra az NDK-ból Magyarországra szállított 20 000. Robur tehergépkocsit. Az átadási ünnepségen részt vettek a gyártó cég képviselő, valamint az NDK Budapesti Kereskedelmi Képviseletének vezető munkatársai is. KÖZLEKEDÉS A NOVEMBER VÉGÉN ÁTADOTT fehérgyarmati autóbuszpályaudvar 400 négyzetméter alapterületén kapott helyet az Utasellátó, a Volán személypénztára, a gépkocsivezetők és a jegyvizsgálók várakozóhelyisége és az utasok várócsarnoka. Egyszerre 10 állásról indulhatnak kocsik és még 8 tartalékkocsinak is van helye. A pályaudvarról naponta 216 járatot indítanak és 53 településsel vannak közvetlen összeköttetésben. A HERSZONI HAJÓGYÁR 1-ES SÓLYATERÉN átadták a magyar tengerhajózás legnagyobb és legújabb hajóját, a Vörösmartyt. A 162,5 méter hosszú, 22,2 méter szélességű hajó csaknem 15 ezer tonna hasznos terhet tud szállítani. Gyorsasága eléri a 18 csomót. A Vörösmartynak öt mély raktára, mindegyik raktárhoz saját daru tartozik. A hajó így ott is rakodhat, ahol nincsenek, vagy nem áll rendelkezésre kikötői berendezés A hajó parancsnoka Süveges László. A Vörösmarty első útja 1980 januárjában a Távol Keletre vezet. ÖTVENKÉT MILLIÓ UTAsT szállít ma már egy esztendő alatt a Nyírségben a Volán 5. sz. Vállalata, s a megye lakosságának 98 százalékát bekapcsolták az autóbuszutazás vérkeringésébe. A munkásszállító járatok ma már a második és a harmadik műszakok indításához is kapcsolódnak. DECEMBER ELEJÉN VETTE BIRTOKÁBA a Volán 16. sz. Vállalata azt a vizsgálókocsit, amely különböző műszerekkel felszerelve elsősorban az energiatakarékos vezetéstechnikai oktatást szolgálja. A kocsi gyakorlati oktatója az a Szentgáli István, aki a KPM országos üzemanyag-takarékossági versenyén a legjobb eredményt érte el. AZ INTERLAITER budapesti székhelyű, önálló nemzetközi hajózási vállalat, amelyet négy ország alapított: Bulgária, Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió. A cég elsőrendű feladata, hogy az alapító országok export - és importáruit átrakodás nélkül szállítsa. Az Interlaster a Duna, valamint a Fekete- és Földközitenger közötti forgalomban honosítja meg a bárkaszállító hajózási rendszert. A KGST-ORSZÁGOK MÁSODIK KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI ÉRTEKEZLETÉT december elején tartották meg Karlovy Varyban. A négynapos tanácskozáson több mint 400 szakember vett részt, köztük hazánk képviselői is. Itt rendeztek meg a tanácskozás ideje alatt a közlekedésbiztonsági filmek első nemzetközi seregszemléjét is. A három kategóriában versenyző filmek között első díjat kapott a „Láthatóság — biztonság” c. magyar szakfilm, míg a másik két kategóriában szovjet és cseh film lett az első. TÖBB MINT 70 KÜLDÖTT vett részt a Volán 15. sz. Vállalatánál megtaxtott Nők fórumán, ahol a felszólalók —, a gondok ismertetése mellett — örömmel szóltak azokról az intézkedésekről, amelyeket a nődolgozók bérének rendezésére, munkájuk elismerésére, a munka- és életkörülmények megkönnyítésére tettek. Nyugdíjas találkozó a 3-as Volánnál Közel tíz éve annak, hogy a Volán 3. sz. Vállalat szakszervezeti és nyugdíjasbizottsága minden évben megrendezi volt dolgozóinak nyugdíjas-találkozóját." A legutóbbi összejövetelre, melynek háziasszonyai az Anna Frank szocialista brigád tagjai voltak, több mint 300-an jöttek el nyugdíjasaink közül feleségeikkel, illetve a férjeikkel. A nagy érdeklődés a jó szervezésnek volt köszönhető. Előzőleg a KISZ-bizottság segítségével a miskolci 248 nyugdíjasból 149 családot látogattunk meg otthonukban. A látogatásnak nagy visszhangja volt, erősödött a kapcsolat a nyugdíjasokkal. A segítségért ezúton is köszönetet mondunk fiataljainknak. Külön örömet jelentett, hogy nemcsak a miskolciak jöttek el a találkozóra. Itt voltak a környéken lakók is, sőt. Fessel Nándorné Budapestről jött el a férjével, hogy találkozzon volt munkatársaival. A több vállalatból összevont, vegyes profilú vállalat nyugdíjasai vígan, jó hangulatban töltötték el idejüket. A találkozón dr. Juhász György igazgató tájékoztatójában szólt a Volán Tröszt szervezési és gazdasági életéről, a fejlesztési perspektívákról. Ismertette a vállalat belső életét, beszélt arról, hogyan birkózott meg a gazdasági vezetés a tervteljesítést akadályozó problémákkal. Ismertette a vállalat előtt álló új esztendei feladatokat és a változó gazdasági szabályokat. Örömét fejezte ki a vállalat és volt dolgozóinak jó kapcsolata felett és kérte, a jövőben is kísérjék, figyelemmel a vállalat munkáját, segítsenek abban, hogy eredményesen teljesítsék a feladatukat. Az igazgató tájékoztatóját követően többen hozzászóltak. Kovács Gyuláné nagy megelégedéssel beszélt arról a gondoskodásról, amelyet a nyugdíjasok élveznek a vállalattól. Ombódi Istvánné a szakszervezet gondoskodását méltatta és köszönte az otthoni látogatást. A 85 éves Gecse Dániel meghatottan mondott köszönetét a kellemes vendéglátásért, és az anyagi segítségért, amivel megkönnyítettük az év végi ünnepekre való felkészülést. Végül a Miskolci Nemzeti Színház tagjai hangulatos műsorral nyújtottak további szórakozást nyugdíjasainknak. A műsor befejeztével Baksa László tszt-titkár a nyugdíjasnak átadta a 25 éves szakszervezeti tagsággal járó tagkönyvborítót és személyenként 500 Ft jutalmat. Ezután Baksa László további 169 nyugdíjasnak, akik régebben mentek nyugdíjba, vagy olyan munkakörben voltak foglalkoztatva, ahol kevesebb volt a kereset és most alacsonyabb a nyugdíjjárandóságuk. 400—800 forint összegű, összesen 83 500 forintot adott át, ezzel is kifejezve a vállalatvezetés és a szakszervezet megbecsülését az eltöltött sokéves becsületes munkájukért. A téli gondok enyhítéséhez nyújtott segélyek kiosztását követően az Anna Frank szocialista brigád tagjai szolgálták fel az ízletes vacsorát. Nyugdíjasaink nevében ezúton is megköszönöm az Anna Frank szocialista brigád minden tagjának a szervezésben és a találkozó lebonyolításában kifejtett tevékenységét, tartsák meg továbbra is ezt a szívélyes, udvarias segítségnyújtást. * A vállalat három üzemegységében, Ózdon, Kazincbarcikán és Sátoraljaújhelyen, ahol önálló költségvetéssel gazdálkodó szakszervezeti bizottság van, szintén megtartották a nyugdíjas-találkozót, melyek a központihoz hasonlóan szép emlékekkel zárultak. Jó volt a hangulat, szép számmal jelentek meg a régi dolgozók és kellemes órákat töltöttek el együtt. Mindenütt köszönték a róluk való gondoskodást, az üdülési lehetőséget és az anyagi támogatást. Szikora Ferenc 1980. január Gyógyulást keresve a téli Bükfürdőn A kirándulók arcát pirosra csípi a szél Napsütéssel időben ide látszik az írottkő, a Dunántúl legmagasabb hegye, egyébként emberi települést ködtől, hótól nemigen lát az ember. A hideg északnyugati szelet csak egy erdősáv fogja fel, tövében gőzölög a nyitott medence vize. Közeledve a fürdőhöz, óriásként emelkedik ki környezetéből a SZOT-gyógyüdülő, melyet Herbert Wrankéról, a német és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kiemelkedő alakjáról neveztek el. A minden kényelemmel felszerelt épületben 350 ember gyógyulását és pihenését segítik. A kis Vas megyei falu, Bük jelenét és jövőjét megalapozta a mélyből, föltörő hévíz. De kövessük nyomon az eseményeket. Negyedszázada, hogy olaj helyett 10 atmoszféra nyomással 58 °C-os víz. 78 méter magas vízoszlopban tört fel. A szerencse váratlanul érkezett, a kutat 1961-ig le kellett zárni. A következő évtől folyamatosan épültek a medencék, a kiszolgáló egységek híre ment a büki gyógyvíznek. Sorra létesültek a szövetkezeti üdülők, éttermek, s büfék nyíltak a fürdő körül. Megépült a modern fedett fürdő, majd 1977 nyarán elkészült a hétemeletes üdülő. Napjainkban adták át az orvosi rendelőket, ahol intenzív gyógyítás folyik. Teherautók, úthengerek egész sora munkában, építkeznek ma is, s kertészek szépítik a fürdő környékét. Az ásványi anyagokban gazdag hévíz nyomot hagy a medencék kék csempéin, lerakódik a csövekben, s nyomot hagy a fürdőruhákon is. Benn az üdülőben csendesen szól a zene. A táncprogramnak osztatlan sikere van. Kinn a szabadban a kirándulók arcát pirosra csípi a szél, a kutakból elemi erővel tör fel a meleg víz. Körös-körül hóborította szántóföldek. A szikrázó napsütésben ide látszik az írottkő.