Közlekedés, 1983 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
KITÜNTETETTEK y A lyugalmas kikötőben Búcsúzás négy évtized után Élete során valahogy mindig a vizekhez kötődött. A Tisza mellől indult, Szegedről és most, amikor búcsúzik, a Duna tükrözi vissza csaknem fél évszázad emlékeit. — Hogyan is volt? Megkíséreljük közösen idézni az elszállt éveket Kovács Istvánnal, a MAHART most elköszönő vezérigazgatójával. — A szegedi felsőipar-iskolában végeztem annak idején. Kezdetben napidíjas gépkezelő voltam az akkori cégnél, a MFTR-nél. Néhány évig hajóztam, folyami hajókon, gépüzemvezetői posztig vittem. 1950. január elsejétől vagyok parti állományban. Sok mindent próbáltam, voltam szerkesztő-rajzoló, majd a javítási osztályon hajócsoport-felügyelő. 1954—57-ig a Közlekedési Minisztériumban dolgoztam, majd 57-ben visszakerültem újra javítási osztályvezetőnek. 1958-ban a vállalat főmérnöke lettem. Közben természetesen „tanultam. Elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán a hajómérnöki szakot. Majd rájöttem, hogy szükségem van bizonyos közgazdasági ismeretekre is, így a BME keretén belül a mérnökközgazdász szakot is elvégeztem. 1967-ben a Közlekedési Minisztérium javaslatára a pártfőiskola kétéves nappali tagozatát végeztem el. 1973-ig voltam főmérnök és az év szeptemberében neveztek ki vezérigazgatónak. Elkötelezett ember. A pártnak és a szakszervezetnek is 1945 óta tagja. Életútját, munkasikereit több kitüntetés fémjelzi. A Munka Érdemrend valamennyi fokozatát megkapta és most, nyugállományba vonulása alkalmából az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért kitüntetést adományozta Kovács Istvánnak. Dátumok kavarognak, évek peregnek előttünk pillanatok alatt, de ezek az évek nem voltak azért olyan egyszerűek és nem is voltak mindig könnyűek. — Nem panaszkodhatom tulajdonképpen. Amikor dolgozni kezdtem, jó idők jártak, igaz nem sokáig. A fellendülés időszakát a háború szakította meg. Minden elpusztult, újra kellett kezdeni. A Magyar-Szovjet Hajózási Társaság, az MSZHRT leromlott hajóparkot vett át, egyszerre kellett a helyreállítás munkálatait végezni, meg a forgalmat is biztosítani. Embert próbáló, nehéz idők voltak, hősi korszak, ami eltartott az ötvenes évek közepéig. Ekkor már jelentős volt a fejlesztés a hajójavító üzem területén, gépesített sójapálya, új hajókovácsműhely a csepeli kikötőben, jelezve, hogy a helyreállítás befejeződött. Az akkori szervezeti rend szerint az MSZHRT-en kívül a tengerhajózás is működött és az ötvenes évek második felében erőteljes fejlődésnek indult. Megkezdődött az 1300 tonnás Duna tengerjáró építése, 11 hajó készült a típusból, az 1957—60-ig tartó hároméves terv folyamán előkészítették a folyami hajózás rekonstrukcióját. A fejlődés a hatvanas években még erőteljesebbé vált. Új hajók és uszályok sora jelzi ezt az időszakot, megkezdődött a folyami hajópark dízelesítése is. Ez a program befejeződött 1966-ra. A folyami uszályparkban is nagy fejlődés következett be, ötven 1000 tonnás uszály épült. Ekkor kezdtek áttérni a Dunán az új technológiára, a tolóhajózásra, így e korszerű technika számára a legtöbb vállalatot sikerült megnyerni, és be is vezették a modernebb technikát. 1966 óta a MAHART maga gyártja a különféle folyami hajókat. A hajójavító ipar fejlesztése révén Dunaharasztiban új üzem, új gyártó bázis készült el, mely ma is biztosítja a hajózás részére a biztonságos üzemelést. A vállalat gazdasági helyzete lehetővé tette — a népgazdasági lehetőségeket is figyelembe véve —, hogy a 70-es évek elejétől beindulhasson a mélytengeri hajózás is. Bulgáriából, a Szovjetunióból és Lengyelországból 6-13 ezer tonnás hajókat vásároltunk, melyekkel igen távoli kikötőket is sikerült felkeresni. A személyhajópark lassúbb ütemben fejlődött és főként a Balatonon volt erőteljesebb, a 400 személyes katamarának mind a Balaton térségében, mind a Dunán, kis befogadóképességükkel jobban alkalmazkodnak az igényekhez. Az oktatás és képzés területén is volt mit tenni az elmúlt időszakban. A KPM és az Oktatási Minisztérium segítségével 1966-tól a tengerésztisztképzés főiskolai szinten történik. 1970-től a Lékai János gimnázium fokozatosan átalakult hajózási szakközépiskolává. Jelenleg a főiskolai képzés a Budapesti Műszaki Egyetemen, a közlekedésmérnöki karon van, kibővített formában, a tengerésztisztképzés mellett folyami és általános gépésztagozat is van. — Mit mondhat magáénak az az ember, aki több, mint négy évtized után búcsúzik? — Az ember sorsa nem választható külön a vállalatétól, ahol dolgozott, ahol elért valamit, attól, a közösségtől, mellyel együtt vészeltek át viharokat és együtt voltak a napos oldalon. Ha azt veszem, hogy a MAHART az elmúlt években öt alkalommal volt kiváló vállalat és 1976-ban a SZOT és Minisztertanács vándorzászlaját is elnyertük, azt hiszem nem panaszkodhatunk. — Gondolom Kovács István irigyelt ember volt, hiszen akkor utazhatott a nagyvilágban a tengerek országútjain, amikor akart? — Hát látja, ebben téved. A vezérigazgató nem a maga ura. Eddig háromszor készültem hosszabb tengeri útra és mind a háromszor maradtam, mert közbejött valami. Negyedszer nem kíséreltem meg hajózni, repülővel utaztam el a Távol- Keletre, szép élmény volt. — És most, hogyan tovább? — Különösebb igényeim és vágyaim nincsenek. Az első az egészség lenne a sorban, amit kívánni tudnék. Hiszen éppen emiatt kértem felmentésemet, mert érzem, elfáradtam. Az én munkám teljes embert kíván, a stafétabot olyanhoz került, aki még jobban bírja az iramot. Itt nem lehet lazítani. Nekem pedig már arra van szükségem. Olvasok majd, van egy kis unokám, vele is időzöm és felajánlottak több lehetőséget hasznos időtöltésre is. Úgy hiszem már választottam: a jövendő hajósait szeretném oktatni a szakközépiskolában, ha át tudok adni valamit az én tapasztalataimból, tudásomból a következő nemzedék számára, akkor elégedett leszek. Leopold — SPORTOLNI AKAR, VAGY DOLGOZNI? — körülbelül így tették fel annak idején a kérdést Zsuzsának a BKV Vasúti Járműjavító Főműhelyben. És a választás nem is volt olyan könnyű, így a válaszadás sem. Hiszen Kovács Károlyné, Lajos Zsuzsa férje is válogatott sportoló volt és ő maga is a BKV NB I-es röplabdacsapatában játszott, ahol harmadik helyezést értek el. Életének ebben az időszakában még a sport volt az első. Mióta az eszét tudja, szerette, csinálta, a versenyszellem, a csapatjáték, az együtt játszás öröme, élménye igen sokat jelentett az életében. Nem is értette egészen a kérdést, hiszen mindkettőt akarta, teljes szívvel és lélekkel, igazán és őszintén. Úgy hitte, megfér együtt a sport és a munka. Technikumot végzett, majd műszaki főiskolát, üzemmérnök lett és 11 éve van a BKV-nál. Igaz, a sport sok időt vett el, de Zsuzsa dolgozni is akart, edzés, játék, munka nem mondanak ellent — gondolta. Egészen addig, míg nem jött a gyerek. Mikor megszületett kislánya, Barbara, valóban úgy érezte, minden együtt nem megy. Valamiről le kell mondani, neki kell lemondani, hiszen ő az anya, rá hárul a gyereknevelés nagyobb felelőssége. És ekkor már egyértelmű lett a válasz a feltett kérdésre: — Marad a munka és abbahagyja a sportot. De, aki megszokta, hogy a sportban verseny van, hogyjó a „dobogós helyen” lenni, az nem akarja másként és nem akarhatta a munkában sem. ígéretet kapott munkahelyén, ha visszajön a gyes-ről a technológiai osztályon lesz a gépészeti csoport vezetője. Kiemeltmunkahely ez, most meg főként, mert a legutóbbi átszervezés óta nincs a technológiai osztályon osztályvezető-helyettes és ezzel a feladattal is Zsuzsát bízták meg. Tizennégy kocsiszín teljes villamoshálózatának ellátásáért felelősek. Ide tartozik a járműkarbantartás technológiai része és természetesen a javítási idők normája is. EGY NŐNEK MŰSZAKI PÁLYÁN különösen sokat kell bizonyítani. Ezt Zsuzsa is jól tudta. Teljes lendülettel vetette bele magát a tennivalókba. Még 1974-ben elvállalta a Kossa István brigád vezetését. Ez a brigád hozzá hasonló korú dolgozókból állt, nőkből és férfiakból vegyesen. A vállalat kiváló ifjúsági brigádja lett munkája alapján, majd a vállalat kiváló brigádja címet is elnyerte ez a többszörös szocialista címmel kitüntetett közösség. Zsuzsa tovább bizonyított. Megnyerte egyszer a vállalati újítási szakvéleményezők versenyét. Tavaly pedig a női újítók versenyén lett első helyezett, az idén harmadik. A versenyszellem nem halt ki belőle a sport abbahagyásával. A munka területén is képes bizonyítani. Társadalmi munkát is mindenkor szívesen vállal. Tagja a Munkaügyi Döntőbizottságnak. Újításokon töri állandóan a fejét. Az elmúlt évben a brigád közösen adott be újítást, a Tátra villamosok kerékszerelő szerszámaival kapcsolatban. Két kiváló dolgozó kitüntetése van és egy főmérnöki dicsérő oklevele. Most, a szocialista brigádmozgalom 25 éves jubileuma alkalmából a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta, a kitüntetést a Parlamentben adták át. ALIG TÚL A 30-ON néhány évvel, nővezetőként bizonyította, hogy megállja helyét minden poszton. Ha repül egy labda bizony nosztalgiával néz utána, a mozgást, a fiatalságot jelentette számára a sport. De férje sportkarrierje nem szakadt meg és másodikos kislánya is sportiskolába jár, ő még a jövő ígérete. Egyszer a főnök tette fel a kérdést, azután az élet: — Sportolni akar, vagy dolgozni?! — Mivel mindkettő nem ment, a munkát választotta, de legalább úgy csinálja, mint a sportot az NB. I-ben. l. (jg- A munkában is NB I-es teljesítményt nyújt 8 KÖZLEKEDÉS A közismert, megbecsült emberek közé tartozik a Volán 6. sz. Vállalatnál Kiss F. Zoltán. Van akinek Zoli, másnak Zoli bácsi, attól függően, hogy az ő 52 évéhez képest hol tart korban az illető. Jóval fiatalabbnak látszik. Mosolygós arca kortalanná teszi, pedig munkájából adódóan nem kevés problémával kell megbirkóznia. — Mindent szabad, csak kitérni a nehézségek elől nem. Amit ránk bíztak el kell végezni és ha egyedül nem megy, segítenek a társak, — mondja. — A munka mellé most újabb biztatást kaptam. Ebben az évben már két megtiszteltetés ért. Szakszervezeti Munkáért arany fokozatot kaptam, akkor, amikor a szocialista brigádvezetők országos tanácskozására voltam hivatalos, ahol én képviseltem a vállalat 175 szocialista brigádját, a több ezer brigádtagot. Úgy gondolom, ez a kitüntetés egyben az én, a 27 tagú Petőfi Sándor szocialista brigádnak is a kitüntetése, amelynek feladata a Zil, a Robur, az Avia típusú gépkocsik javítása, üzemeltetése. Nagyon odafigyeltem Gáspár Sándor beszámolójára, amit a szocialista brigádmozgalommal kapcsolatos formalizmusról mondott. Korábban nálunk is voltak hasonló hibák. Gondolok a jó önadminisztrációra, a dekoratív brigádnaplóra. Az is megragadott, hogy a tanácskozáson milyen nagy hangsúlyt kapott a menynyiség és a minőség szinkronba hozásának fontossága. De már nem elég csak beszélni a minőségről, tenni is kell érdekében. Legelőbb meg kell szüntetni az anyaghiányt, ami a minőséget is gátolja. A szocialista brigádmozgalom meg tud újulni, ha a tanulásban előtérbe állítják az új technika alkalmazásának megismerését. A brigádokban nem mindenki egyformán minden munkának mestere, ezért egymást segítve, ellenőrizve kell dolgozni, hogy csak jó minőség kerüljön ki a kezünkből. Ez nemcsak a brigádban törvény, azon vagyunk, hogy érvényesüljön az egész műszaknál. Amikor arra kérem Kiss F. Zoltánt, hogy magáról beszéljen azt mondja, ezt tette eddig is. A brigád és ez a műhely az én életem. Szeretem az embereket, nemcsak meghallgatom problémáikat, de a megoldásában is segítek. Nálunk családi hagyomány a munka- és emberszeretet. Nagyon jó érzés és büszke vagyok arra, hogy a vállalattal együtt fejlődtem, hiszen 1951- től dolgozom itt. Annak is örülök, hogy sok ember került ki a kezem alól, akik közül többen vezető beosztásba kerültek, mint vállalatunk vszb-titkára és a vállalati pártbizottság titkára. — Hogy győzi a sokféle feladatot, hiszen brigádvezető, főbizalmi, önkéntes rendőr? — A vállalat adta a lehetőséget, hogy az legyek aki vagyok, ezért igyekszem mindenben helytállni. Koczka Lajos vszb-titkár is nagy tisztelője Kiss F. Zoltánnak. Sokat tanult tőle a mozgalmi munkában, brigádvezetőként, főbizalmiként is példamutatóan dolgozik, mondja róla. Életvitele, munkája becsületessége meggyőző erővel hat minden munkatársára, toldja meg előbbi szavait, majd újítói tevékenységét emeli ki, hogy harmincnál több újítását vezették be. Nem véletlen, hogy tízszeres kiváló dolgozó. Megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát, és a Szakszervezeti Munkáért arany fokozatát is. Tények sokasága bizonyítja, hogy megérdemli a megbecsülést, elismerést. Zsurakovszki Mihály Megbecsült ember Egy sikeres ember Óbudáról Akik ismerik, sikeres embernek tartják Nagy Antal gépkocsivezetőt, a BKV óbudai üzmegység József Attila szocialista brigádjának vezetőjét. Való igaz, hogy munkája és élete az utóbbi évek során kedvezően alakult, de ez nem a szerencse, hanem erős akarat és kemény, céltudatos munka következménye. Még 1970 januárjában azzal az elhatározással lépett be a Fürst garázs kapuján, hogy két évet dolgozik, mint autóbuszvezető, azután valami kötetlenebb munkát keres magának. Szeretett volna feleségével együtt emberibb körülmények közé kerülni a parányi hűvösvölgyi szobácskából. A tehergépkocsi után örömmel vezette az autóbuszt. Néhány hónap alatt több vonalat is megismert, megkedvelte a tömegközlekedési szolgálatot. Az óbudai garázs beindulásakor több kollégájával együtt ő is átkérte magát az új munkahelyre, és tavasszal már az 56-os vonalon dolgozott. Később az 57-es brigádban ismerkedett a szocialista versenymozgalom célkitűzéseivel. Megszerette a közös munkát, és korábbi elhatározását megváltoztatva autóbuszvezető maradt. A fegyelmet követelő közlekedési munka, a szabadidőben végzett megannyi társadalmi megbízás, az együttes szórakozás és sportolás igazi pezsgő brigádéletet biztosított a hűvösvölgyi dolgozóknak. Nagy Antal ekkor gondolt először a szakmai előrelépés lehetőségére. Elvégezte a csuklós tanfolyamot, majd — hogy frissen szerzett ismereteit kamatoztassa — 1972 februárjában a közismerten nehéz 12A vonalra került a Nagykörútra. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy ott is egy kitűnő kollektíva fogadta be. A mindössze kétesztendős brigád az előző évben nyerte el a szocialista címet. Az új kolléga szaktudása, emberszeretete, hangulatteremtő vidámsága, fiatalos lelkesedése révén hamarosan a brigád közmegbecsülést élvező tagja lett. A már akkor is szép eredményekkel büszkélkedő kollektíva 1973-ban a metró beindulását követő átszervezések során a 60-as vonalra került. A népszerű Tóni időközben feleségével együtt szorgalmasan tanult a garázs szakszervezeti bizottsága által indított kihelyezett gimnáziumban. Nehéz évek voltak, de amikor 1976-ban sikeresen érettségizett, azt mondta, megérte. Nem sokkal ezután munkatársai megválasztották brigádvezetőnek. A sok tanulás után szinte megkönnyebbülve vetette magát a munkába. Csak a brigád eredményeinek alakulása, a sok társadalmi tevékenység, valamint az időközben kapott kis lakás berendezése, csinosítása érdekelte. A brigád ezekben az években valódi szocialista közösséggé formálódott, biztosan haladt a sikerek felé vezető úton. Fokozatosan csökkentek a balesetek, események, a kommunista műszakok teljesítésével az elsők közé kerültek. A hármas jelszó szellemében munkálkodva már az üzemegység legjobb brigádjai közé számítottak. Nem csupán a közös szabadidő-programok és a mindennapi munka kötötte össze őket, hanem jellemző volt a brigád tagjaira a rendszeres önképzés, a könyvtárak, TIT-előadások látogatása, az ott szerzett ismeretek közös megbeszélése. A brigádvezető ismét beült az iskolapadba és 1981. július 10-én a sikeres szakmunkásvizsga után gépjárművezető és karbantartó szakmunkásbizonyítványt szerzett. Munkatársaival együtt szorgalmasan dolgozik, jól keres, magánélete is rendezett. Sok barátja van, becsülik, szeretik mindenütt. Az utóbbi időben mégis arra a legbüszkébb, hogy a több évi kemény, céltudatos munka eredményeképpen az elmúlt esztendő teljesítményei alapján brigádjuk elnyerte a Vállalat kiváló brigádja kitüntetést. — Most jó formában vagyunk — mondja mosolyogva —, nem ülhetünk a megszerzett babérokon. Az idén megpályáztuk a Szakma kiváló brigádja címet is. — A népszerű kollektíva eddigi eredményei alapján joggal állíthatom, hogy rajtuk nem múlik majd a siker. Bánkúti Pál