Közlekedéstudományi Szemle, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 2. szám - Ferdinánd László: A "Beloiannisz" balatoni utasszállító motorhajó
szállva megtekinthesse az ottani nevezetességeket, illetőleg átszállva más hajóra, eljuthasson Keszthelyre és onnan visszatérve még az éjszakai órák beállta előtt elérhesse a kirándulójárat kiindulópontját. Az ilyen módon igényelt hajóméretek, valamint a hajósebesség meghatározták az abba beépítendő gép teljesítménynagyságát is. Az előzetes számítások szerint, figyelembe véve a viharos időjárásnál szükséges tartalékteljesítményt, 400 LE körüli teljesítményű tógépre volt szükség. Ki kellett továbbá elégíteni a hajós személyzet korszerű elhelyezésénél felmerülő szociális igényeket is. Minthogy e hajók vonathajó jellegűek már, az állandó ottlakást a hajó személyzete részére magasabb fokon kell biztosítani. Fentebb vázolt követelmények alapján tervezték meg az első nagyméretű balatoni kirándulóhajó típusát és ennek első példányát a ,,Beloiannisz”-t. A tervezés eredménye alapján a hajó teljes hossza 43,6 méter, szélessége a főborda mentén 6,8 méter, a szélesség a legjobban kinyúló pontok között 7,2 méter, a hajótest oldalmagassága 2,85 méter. A hajó merülését 600 utassal, 11 tonna üzemolajjal, kenőolajjal, ivóvízzel, összes felszereléssel, leltári tárgyakkal és tartalék alkatrészekkel 1,45 méterre választották. A kívánalmaknak megfelelően a hajó sebessége, a rendelkezésre álló 1 db. 450 LE-s hajó-Diesel-motor teljesítménye mellett 3,5—4 méter vízmélységnél, szélcsendes időben 22—23 km/óra. A hajó főgépének teljesítménye és annak 330/perc fordulati száma, valamint az elérendő hajósebesség legalább 1,4 méter átmérőjű és 1,80 méter emelkedésű hajócsavar alkalmazását tette szükségessé. Minthogy a hajó merülési viszonyai a már említett okokból korlátozottak voltak, a hajócsavart a hajófartomelles kiképzésével csekély mértékben be kellett, süllyeszteni a hajótestbe úgy, hogy a hajó legnagyobb bemerülése a megkívánt 1,45 métert ne haladja meg. A hajótest külhéja szegecselt, a belső merevítő elemek pedig hegesztett kivitelben készültek. A felhasznált hajóépítési vasanyag 41—45 kg/mm 2 szakítószilárdságú, 18—20% nyúlású Siemens-Martin acél. A hajótest szerkezeti kivitelénél a kisparti hajózási tengeri hajókra vonatkozó előírásokat alkalmazták. A hajótestelemek összehegesztésére a hajóosztályozó intézetek részéről elfogadott, kiváló minőségű hazai gyártmányú „Nidrod 50” jelű villamoshegesztőelektródát használták. A hajóorr és fartőkéje 8 mm, a hajótest lemezelése pedig 4 — 7 mm vastagságú acéllemezekből készült. A bordák, hosszmerevítők és általában a merevítő elemek 6 — 7 mm vastagságú idomvasakból, illetőleg peremezett lemezekből készültek. A válaszfalakat 3,5—4 mm vastag lemezből készítették hegesztett kivitelben és azokon merevítésűi, a bordaosztásnak megfelelő távolságban függőlegesen behegesztett laposvasakat alkalmaztak. A felépítmények falai 2,5 — 3 mm vastag acéllemezből szintén hegesztett kivitelben készültek. A fedélzetek 30 mm vastag fenyőfából készültek. A parancsnoki hidat, a kormányállást, fenyőből állították elő. A felépítmény süllyeszthető ablakait alumínium kerettel látták el. Ezeknek az ablakoknak a nyitása és zárása forgattyús szerkezettel történik. A hajótesten elhelyezett oldalablakok szabályszerű kivitelben minőségi alumínium öntvényből készültek. A hajótestet 6 válaszfal 7 vízmentes rekeszre osztja, amelyek közül első a lánckamra, második a leltártér, harmadik a személyzeti lakótér, konyha és személyzeti mosdó és étkező, negyedik a motortér, a 11 tonna gázolaj befogadására alkalmas üzemanyagtartállyal, ötödik a fedélzet alatti utastér. A hatodik térben nyert elhelyezést az ivóvíztartály, a hetedik legutolsó tér pedig a fajbiztonsági tér. A hajó főfedélzete folytonos vonalban van kiképezve és annak mellső részén kissé emelt habvédlemez biztosítja a horgonyemelő berendezésnek és a környezetének a felcsapódó hullámok elleni védelmét. A főfedélzeten elhelyezett felépítményekben mind elől, mind hátul utasterek vannak kialakítva. Itt vannak elhelyezve az utasmellékhelyiségek, a buffet, a hajó iroda- és rádiófülkéje, a lépcsőaknák, valamint a horgonyemelő berendezés. A gépházból a legfelső fedélzetre egy nagyméretű akna húzódik fel, amely a gépház levegőjének a tisztántartását biztosítja és azonkívül javítás esetén ezen keresztül emelik ki a hajó főgépét a hajótestből. A felső fedélzet teljes egészében nyílt utastérré van kiképezve. Ennek mellső részén képezték ki a parancsnoki híd feljáróját, emellett közvetlenül a parancsnok lakófülkéjét, valamint a tartalékfülkét. A felső fedélzet mellső részén, I 72