Közlekedéstudományi Szemle, 1985 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Dr. Kádas Kálmán 1908-1985

XXXV. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 191 1985. március 17-én elhunyt dr. Kádas Kálmán Állami Díjas ny. egyetemi tanár, a műszaki tudo­mányok doktora, a Közlekedéstudományi Szemle Szerkesztő Bizottságának tagja. 1908-ban született, gimnáziumi érettségi után a József Műegyetemen gépészmérnöki (1931), majd közgazdasági mérnök (1932) diplomát kapott. A Jó­zsef Nádor Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetemen 1936-ban közgazdasági doktori címet szerzett. Elsőként alkalmazta a hazai gyakorlatban a Cobb-Douglas féle, homogén lineáris termelési függvényeket, a gyáripar egyes ágazatainak elem­ző vizsgálatára, sőt ezen a téren a későbbi Nobel­­díjas Jan Tinbergen holland professzorral egyidő­­ben, Európában is az elsők között végzett eredmé­nyes kutatásokat. Tudományos munkásságának elismeréseként 1943-ban a Műegyetem Közgazda­ságtudományi Kara a „Termelés egzakt gazdasági törvényei” c. tárgykörből egyetemi magántanárrá habilitálta. A habilitációt 1949-ben a Gépészmér­nöki Kar magára kiterjesztette. 1961-ben a mű­szaki tudományok kandidátusa, majd 1974-ben a műszaki tudományok doktora lett. 1962-ben a Drez­dai Közlekedési Egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Szakmai gyakorlati és tudományos tevékenysé­gét már pályakezdésekor összekapcsolta az egye­temi oktató-nevelő munkával. 1933—36 között a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium mérnökrevizora volt, és másodállásban tanársegéd a József Nádor Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem dr. Heller Farkas professzor vezette Nemzetgazdaságtan és Pénzügytan Tanszékén. 1935—42 között ugyanitt főállásban egyetemi ad­junktus, majd 1942—50 között intézeti tanár volt, a Műszaki Egyetem átszervezéséig. 1940—50 kö­zött a KSH-ban ipargazdasági szakértőként is te­vékenykedett, előbb külső szakértőként, majd pe­dig szakértői csoportvezetőként. 1951—61 között csoportvezető főmérnök, osz­tályvezető, majd főosztályvezetőhelyettes volt a KPM Terv- és Műszaki Főosztályán. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar mér­nökképzés, különösen a közlekedési mérnökképzés területén. Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen a Közlekedésmérnöki Kar megszerve­zésében, a Kar szakmai és tudományos arculatá­nak kialakításában igen jelentős szerepe volt. Egész egyetemi munkásságának középpontjában a korszerű, komplex, műszaki és gazdasági szemlé­letű, a bonyolult folyamatrendszerek áttekintésé­re, tervezésére és irányítására alkalmas mérnökök képzése állott. Ötven évet meghaladó egyetemi oktatói tevé­kenysége során összesen 15 tantárgyat oktatott. Igen jelentős munkásságot fejtett ki a mérnök­továbbképzésben is. Nevéhez fűződik a felszabadulás után a Gazda­sági Mérnökképzés megindítása a Műszaki Egyete­men. 1956—79-ig vezette a Közlekedésmérnöki Kar Gazdasági Mérnöki Szakát. Igen sok szakmai-politikai, illetve tudományos előadást tartott az európai szocialista országok egyetemein és tudományos intézményeinél, ezen­kívül gyakran adott elő meghívottként a fejlett tő­kés országok egyetemein és kongresszusain, Euró­pában és Amerikában is. Kiterjedt külföldi előadói tevékenysége során megbecsülést szerzett a hazai közlekedéstudománynak és közgazdaságtudomány­nak. Öt tudományos könyv, továbbá 20 egyetemi jegy­zet szerzője. 250 tudományos dolgozata jelent meg, ebből külföldön 35 tanulmánya. Publikációinak összterjedelme mintegy 6000 oldal. Nagy munká­jának, a nívódíjjal kitüntetett, 1972-ben megjelent „Közlekedésgazdaságtan”-nak, harmadik részét ki­adták olaszul is, mint a Római Egyetem tananya­gát. Számos hazai, illetve nemzetközi tudományos társaságnak, valamint lapunkon kívül számos ha­zai és külföldi tudományos folyóirat szerkesztő bi­zottságának volt tagja. Kiemelkedő munkásságot fejtett ki, mint a Magyar­ Közgazdasági Társaság és a Közlekedéstudományi Egyesület alelnöke; ve­zető szerepet töltött be az Iparjogvédelmi Egyesü­letben és a Magyar Urbanisztikai Társaságban. Tudományos munkássága igen sok területre ter­jedt ki. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: „Szocialista munkáért” érdemérem 1953. és 1955., Jáky-díj II. fokozata 1959. Oktatásügy Kiváló Dol­gozója 1964, Állami Díj II. fokozat 1970, Felszaba­dulási emlékérem, Közbiz­tonsági aranyérem, Épí­tésügy Kiváló Dolgozója 1967, Munkaérdemrend ezüst (1966) és aranyfokozata (1979). Sok­oldalú, nagy igénybevételt jelentő munkás­ságát a kiegyensúlyozottság, szorgalom, derűs nyu­galom jellemezte. Segítőkész, „nyitott” ember volt. Halála rendkívüli veszteség a magyar mérnök­­képzés, a közlekedéstudomány és a közgazdaság­­tudomány számára. Szerkesztő Bizottságunk tevé­keny, tagjának elvesztését gyászolva, szellemi örökségét vállalva őrizzük meg emlékét.

Next