Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-06 / 72. szám

*6 ft táp látja, — fjoly az illy bű­nös emberek •* leg-szigo­­rúbban nem bűn­tettetnek, úgy az országgyűlés tekinté­lye a’ nép elött csorbát szenved, —­­« végtére még kezdi hinni, — hogy «ion embereknek talán igazuk is volt. — Az ilyeneknek, uraim! gyászos következményei vannak, ’s ha valaha, — most van itt az ideje, hogy a’ nép­nek békét hagyjon minden ember. A’ népre másként hatni most nem szabad, mint lelkesitni őt, ’s az országgyűlés irányában ha­­tártalan bizalomra gerjeszteni; mert csak az országgyűléssel egyetértöleg lelkesedett nép által lehet megmenteni a’ hazát; a’ kik pedig épen ellenkezőleg dolgoznak, ’s a’ bizalom szent kap­csait, a’ sárkányfogakat elhintve közöttünk meggyengiteni vak­­merősködőek, mit tesznek azok? a’ hazát mentik meg? épen nem ! hanem hazát árulnak el, vagy ha már a’ haza fegyvereit legyőzni nem lehet, a’ győzelem első perczeiben olly zavart ké­pesek okozni, mellynek végeredménye nem egyéb, mint a’ bel­­háború lenne, ’s mindez csak azért, hogy abban is szerepelhes­senek. (Felkiáltások: igazság!) Vannak, mondom, olly termé­szetű emberek, uraim, mint olvastam valaha a’ halaknak egy ne­méről, mellyek csakhogy a’ kisebbeket megfoghassák ’s meg­­ehessék, felzavarják a’ vizet, hogy senki se lássa őket. (Neve­tés.) Ilyenek ezen emberek, uraim. Látják, hogy ezért nem ér­hetnek, ha egyes embereket patkólnak, rágalmaznak, ’s azt mondják rótok, hogy Windischgraeczczel tartanak, 's illyen amo­­ly­an hazaárulók: neki esnek tehát az országgyűlésnek, ’s mondják, hogy a’követek közt is léteznek hazaárulók,de nem ne­vezik őket, m­ár pedig,ha léteznek olly hazaárulók,’s az illyene­­ket nem­ nevezik meg, úgy ők a’ leggazabb cselszövök; (zaj.) mert a’ haza iránt kötelességük lett volna, felfedezni a’ haza­­árulókat, nem pedig holmi kutya-bagosi és ,pro memória- czik­­kekkel előallani. (Zaj.) Kállai: (Közbeszól.) Kérem az elnök által a’ rendet fentartatni (Felkiáltások: Nincs miért!) Elnök: Ha tehát a’ ház többsége a’ mondottakat hely­benhagyja, (felkiáltások: helybenhagyjuk!) úgy a’ szólét nem utasíthatom rendre. B e a­z e : (Folytatja beszédét.) Ha ők igaz, becsületes ha­zafiak, akkor kötelességük lett volna azt mondani: kormány vagy országgyűlés, im ez az, ki Windischgraeczczel tart, ez az áruló, ez illyen amollyan ember ’stb.; de nem nevezni senkit, ’s még­is gyanúsításokkal felzaklatni a’ kedélyeket, ’s közöttünk elszór­ni a’ pártoskodás magvait, mi egyéb ez, mint törekvés zavarok előidézésére? ’s miért e’ törekvés? mert ha egyetértenek, nem tűnhetnek fel soha, hanem csak a’ zavarban halászhatnak, a’ mi­kor majd egy párt élére állva, szerepelnének, ’s virítna szá­mukra is a’ tárcza, mellyet megadnának nekik csak azért is, hogy szájukat bedugják. (Úgy van!) Az illy embereket meg kell elő­ször ismertetni, másodszor büntetni. Megismertetni azért, hogy fogják meg az orrukat, ’s olvadjanak jé ’s becsületes napszá­mosai közé a­ hon javára munkálódóknak, ’s ne higyyék, hogy csak a’ szerepvivők azok, kik a’ nemzet elismerésére számol­hatnak. Nem vihet minden ember főszerepet, vigye egy, ’s azon egy ál­al munkáljunk mindnyájan; valamint az egész testnél is az ujj csekély, de hasznos rész, ’s nagy szolgálatot tehet, mert elcsavan­ja a’ puskát, melly az ellent megöli, de azért nem fő­része az emberi testnek; ’s az illy szerepet vinni akaró embe­reknek természetök az is, hogy a’ legbátrabbaknak szeretik mon­dani magukat, pedig puskaport még egy sem szagolt közülök,­­s ezek azon emberek, kik elsők voltak a’ futásban a’ fegyverzör­gés hallatára. (Nevetés). ’S még is isten tudja micsoda nemzet feletti rendelkezhetést kívánnának maguknak tulajdonítani, csak­hogy a’ sült gesztenyét más emberek kezével akarják kikapar­tatni, ’s ők maguk csak megennék. Mindig azt affectálják, hogy ők a’ nép emberei, ’s a’ nép nevében beszélnek; pedig a’ nép megvetve őket, andorral fordul el tanaiktól, ’s borzad azoktól, miket elhíresztelni akarnak. A’ nép tisztelettel emlékezik az or­­szággyűlésröl, mert megmentené a’ hazát, ha illy gaz tettek fel nem zaklatnák, ’s pártokra nem szakítanák a’ hon lakosait. (Zaj.) Elnök: Nem akarom rendreutasítani a’ szelét, hanem csak arra kívánom figyelmeztetni, hogy parlamentális kifejezé­sekkel éljen. Besze: (Folytatja beszédét.) Én azt hiszem, az egész magyar lexicon nem talált még olly ocsmány szót, mit az i­lyen emberek meg ne érdemelnének. Egyébiránt, hogy a’ parlamen­tális modorra visszatérjek, köszönöm figyelmeztetését elnök úr­nak, de annyit mondhatok, hogy azt, mit előttem szólott követ­­társunk indítványozott, nem tartom czélra vezetőnek, hogy t. i. megrovattassanak, mert az ollyan szerecseneket fejérre mosni nem lehet, miután bennök az ördög addig tojja a’ tojásokat, mig a’ szörnyetegek kirepülnek, nemzeti vészt előhozólag. (Kaczaj, zaj.) Térjünk tehát komoly oldalára a’ dolognak. Én itt kettős bűnt látok, ’s ha meghozta e’ ház a’ vésztörvényeket, ’s nem akar igazságot adni ezen sem­blisex firkáknak, hát vegye elő a’ megállapított törvényeket, ’a alkalmazza szabályait azokra, kik reá eléggé megértek. Uraim! kik az országgyűlést aljasnak, a’ nép ellen dolgozónak, a’ népért semmit nem tevőnek, gépnek alacsonyitották le, azok ellen ott a’ vésztörvények ama paragra­­phusa, melly az országgyűlés testületét méltatlan sértéssel il­letők ellen hozatott, a’ melly kimondja, hogy az illyenek halál­lal haljanak meg. (Zaj.) Miért hoztuk a’ törvényt ? azért, hogy ha végre nem hajtjuk, majd egy ku­ra-bagosi históriában azon emberek ismét előálljanak, ’s mondják: látjátok mind az or­­sz­ággyülés, összedobáltuk őket, ’s nem merték exequálni a’ törvényt ellenünkben. Ezzel az országgyűlés csak azt erő­sítené meg, mit ellene vétkül hoztak fel. Uraim! kettő a vét­ség: van benne sajtóbeli, de van nemzetelleni bűn is. Ugyan­azért kívánom, hagyjuk meg a’ kormánynak, hogy tegye meg azt, mit a’ sajtó vétségre nézve a’ törvény rendel, s a’ mi ide tartozik, ítélje azt el az illető bíróság; de vannak vésztörvé­nyeink is,­­s miután nemcsak egy újság, de több is van , melly az országgyűlés fénye-’s tekintélyének lerombolására törekszik, alkalmaztassanak a’ néplázitókra hozott törvények ezen embe­rekre , hogy vegyék méltó büntetésöket. Ezt a’ kormánynak kö­telessége lett volna eddig is teljesíteni, s engedjenek meg, ha szabadon kimondom, hogy meg nem foghatom, miért nem intéz­kedett e’ részben már eddig is a’ kormány, ha a’ mi kifolyásunk, a’ minek egyébiránt maga magát is nevezi, s valóban az is; már pedig ha a’ mi kisugárzásunk, melly létét tőlünk kapta, úgy kötelessége lett volna lépéseket tenni, hogy azon emberek, kik bennünket becsméreltek, ’s hálátlanoknak, haszontalanoknak neveztek, megbüntettessenek;’s ha ezt nem tette, bizonyosan tudomására nem jött a’ dolognak, mert az esti garasos lapok olvasására nem engedett neki időt a’ nemzet ügyéveli foglalko­zás, ’s illy értelemben szívesen kimentem, hanem kötelességé­vé kívánom tétetni, hogy miután meghoztuk a’ törvényt, teen­dőjének ismerje, azt minél hamarább, 's legnagyobb szigorral, mint az igazság kívánja, végrehajtani. Román Ferenci: (Zaj) Azt hiszem , hogy normális állapotban a’ sajtó által ülött seb magától beheged, vagy pedig sajtó útján orvosolható, de háborús időben, és országgyűlési testület irányában ez nem járja meg. Ha egyes embernek nép­szerűsége lerontalik, megérezheti ugyan a’ közügy, de a’ haza veszélybe nem jön, mert egyes személyek helyett mások állhat­nak elő. Országgyűlés ellenében más színben áll a’ dolog; a’ sajtó is azt mondja és úgy van, hogy az országgyűlés az egye­dül constituált hatalom, ha tehát ennek tekintélye lerontatik, lerontatik azon hatalom is, melly a’ haza érdekében működik, ’s az által le van rontva a’ honvédelmi bizottmánynak hatalma is, mert az az országgyűlésnek kifolyása. Azt hiszem, mivel az or­­szággyűlés az egyedüli hatalom és méltóság, a’ sajtónak is an­nak irányában méltósággal kellene viseltetni. Nem is látom ho­vá czéloz a’ sajtó némelly kezelőinek törekvése, a’ ház politicá­­jának megváltoztatására ? Azt hiszem a­ ház magával tisztában van, és politicáját meggyőződés és körülmények vezetik, de mint az előttem szóló is kinyilatkoztatta, a’ hazára nézve ve­szélyt látok ezen törekvésekben , mert attól tartok, hogy az or­szággyűlés határozatainak erejét fogják meggyengitni, és az engedelmességet iránta megcsonkítani, hogy ha a’ nép majd azt fogja mondani: az országgyűlés nem tesz eleget hivatásának ’s annak tagjai a’ bizodalmát meg nem érdemlik, mert ezt a’ hír­lapok mondják, tehát ha a’ nép nem fog engedelmeskedni a’ ha­tározatoknak, és a’ megsértett hatalma országgyűlés helyett a’ hatalmat maga kezeihez ragadja, akkor az anarchiára nyitva van az út. Azt hiszem, hogy az országgyűlés csendes öntud­attal mondhatja, hogy az illyen bánásmódot nem érdemli, mert hogy a’múlt kormányt pártolta, az ország maga pártolta és támo­gatta, mig a’ körülmények új politicát nem igényeltek, vagy hogy az ország jövőjének bizonyos helyzetére nézve nem nyi­latkozott, abban osztozott az országgyűlés és kormány, ’s hogy ez jó volt-e, a’ jövendő fogja megmutatni. De hogy az ország­gyűlés egyes személy nézeteivel öszvehangzó politicát nem kö­vet, azért őt gyávának boszulatlanul mondani nem szabad. Azért részemről, mégis megelégszem a’ közvéleményre való hivatkozással, és azzal,ha a’ sajtónak némelly keze­lői a’ mi tanácskozásaink folyamából a’jövőre okulni fognak. Azonban ha a’ ház bírói eljárást is óhajtana, én hozzá járulok. Csíki Sándor: Óhajtottam volna, hogy ezen tárgy a’ kormány által vétetetett volna a’ törvények értelmében tárgya­lás alá ’s eképen a' ház azon kénytelenségtöl m­eg lett volna mentve, hogy illyen kellemetlen tárgy felett tanácskozzék, mi­dőn több nagyobb jelentékenységűek vannak ’s az időt veszteni kell, de miután e’ tárgy szőnyegre itten került, hozzá szólam kö­­zességemnek ismerem. Én szép tulajdonnak lenni tartom egyes emberekben a’ nagylelkűséget és generositást, ha azoknak,kik őket bántják megbocsátanak; ez egyes emberekben szép vonás, de a’fenforgó tárgynál nem úgy állanak a’ dolgok, nem egyes em­ber van sértve, nevetség vagy utálat tárgyává kitéve , mert te­gye ki például az enyim­et a’ ház köréből egyes tagot, én nem bánom, ha kell becsületemet is feláldozom a’ hazáért, és hajlan­dó vagyok arra is, hogy csak a’ haza mentve legyen a’ méltat­lan vádak ellen sem lépek fel, hanem azt is eltűröm, hogy higg­jék hazámfiai, miszerint bennem a’ becsület is kihalt. De mikor egy nemzetnek egyedüli törvényes hatalmát a’ törvényhozó tes­tet, méltatlan rágalmakkal, valótlan vádakkal, a’ semmiségig le­­kicsinyilni, ’s annak tekintélyét romba dönteni nem iszonyodnak, ha valaki azt mondja, hogy nagylelkűek legyünk irányokban, ezt a’ törvényhozás sőt a’ nemzet iránt tartozó méltósággal össze­­hangzónak nem találom. Mi tartozunk tekintélyünket é s méltó­­ságos állásunkat fentartani, mint törvényhozók, mert csak akkor van a’ nemzetnek méltóságos állása és tekintélye fentartva. Illy szempontból indulva ki, úgy találom, hogy nekünk kegyelmet osztani vagy hallgatni a’ gyávasággal és szándékos kártétellel párvonalban állana. Tehát nem hallgathatok, hanem én is ki-­­ motaani kívánom egyes értelmemet, miután hz országgyűlés na­gyon meg-értetett a’ Márczius tizenötödikének 39-ik szám alatti első czikkében, hol gépies protocollisalónak neveztetik, és csak kegyelemből tartatik itt, mert nagy résznek nincs hová menni. Ezek olly bántalmak, mellyeket eltűrni teljes lehetetlen, ’s most csak az a’ kérdés, hogy kell ezen bántalnakat megtorolni, ta­lán sajtótörvények által? Ez a testület méltósága visszaállita­­tásának, ’s egyesek vakmerősége megérdemlett büntetésének nem elegendő garantiája. Én egyenesen azt tartom, hogy a’ po­liticai nagyobb vétségek tárgyában alkotott a ház törvényeket, mellyekben az foglaltatik: ki az országgyűlés határozatai ellen szándékosan izgat’s annak tekintélyét lerombolni törekszik, azon bíróság alá tartozik. Kívánnám tehát a’ kormányt mint Bősze képviselő úr mondotta felszólíttatni, sőt köteles­ségévé tétetni, hogy azon törvényeket a’ fenforgó eset­ben alkalmazza 's a’ hazát egyesek rakonczátlankodása ’s ha­­zafialtan kitörései által a’ különben beállandó krisistől és nagy veszélytől óvja meg, mert ha az országgyűlés tekintélyét vesz­ti, a’ hazában nincs többé hatalom , mert be áll a’ fejetlenség és a’ köz­ zavar, a’ mire törekszik Windischgraecz és minden el­lenségünk. Ezeknek tápszert adni nem akarván, kívánom hogy vesszenek egyesek, és maradjon főn a’ ház méltósága ! (Vége következik.) Nyomatik az álladalmi nyomdában. NYILVÁNOS KÖSZÖNET. Kazinczy Gábor, képviselő, az alsóházban néhai Kemény Dénes fölött elmondott ’s a’ képviselők egyetemes aka­ratából nyomtatás alá bocsátott beszédének példányaiból beveen­dő összeget egyesületünk pénztárának gyámolitására haza fiai nemes lelkesedéssel ajánlván fel, ezért neki egyesületünk ’s ennek ápolása alatt levő vitézeink nevében a’ haza színe előtt köszönetét szavazni annál szívesebb kötelességemnek ismerem, mennél inkább m­eg vagyok győződve, hogy a’ cselekvésben erősb férfiaknak egyesületünk irányában tanúsított gyámoltása zsenge intézetünket hatáskörben és végczélban sükerteljeseb­­ben emelheti olly tényezővé, minővé azt a’ gyenge női karok magokra hagyatva nem tehetnék.­­ Debreczen april 4. 1849. A’ mart.­i 5—hi nőegylet nevében, Kossuth Teréz, elnök. AUSTRIA. Az „Ostdeutsche Post“ czimü bécsi hírlap i. u. martius 27-kei számában következő figyelemre méltó czikket olvasunk: „Praga martius 24-kén. A’ Prágában megjelenő konstitutionelle Allgemeine Zeitung von Boehmen” 71. számá­ban mart 24-kéről nevezetes czikket közöl a' Magyarországban folyamatban levő harczról, melly czikk kétszeresen nevezetes azért, mert e’ hírlap a’ szláv párt orgánumai közé tartozik, ’s mert a’ nevezett czikkben kifejezett nézetekből azoknak megfe­lelő fordulatot lehet következtetni a’ szlávok hangulatában. A’ kormánynak azon szemrehányás létetik benne, hogy sohasem gondolt komolyan Magyarországon a’ tusakodó felek kiengesz­telésével, melly sajátlag nem lett volna nehéz; hanem hogy el harezot arra törekedett fölhasználni, miszerint a’ magyarokat, a, múlt évben nekiek elhamarkodva adott engedményeken kitől és jogaiktól is megfoszsza. Most jelesül az orosz beavatkozás ál­tal — mellyet a’ győztes (??) déli szlávok sem nem szükségel­tek, sem nem óhajtottak — világos­­ön elöltök, hogy az ő szabad­ságuk is fenyegetve van , ’s most már hajlandók elleneikkel (a’ magyarokkal) nemzeti és politikai egyezkedésre lépni, ’s azután közösen ótalmazni a’ szabadságot.“ A’ fiatal osztrák császár hatalmasan kezdi már értelmezni az új alkotmány malasztait. Fischhof, a’ szabadelvű nemzetgyű­lési képviselő büntető perbe fogatott, jeléül annak, hogy Au­­striában a’ politikai vélemény a’ törvények utalm­a alá van állít­va. Erre vonatkozólag az „Ostdeutsche Post“ következő czikket közöl: „Prága martius 20-kán. Fisehhof sorsa itt a’ la­kosság min­den osztályainál és a’ legkülönbözőbb pártoknál leg­melegebb részvétre talál. Politikai hatásának és törekvésének leghatározottabb ellenei sem tagadják meg a’ tiszteletet jelleme becsületességétől, ’s hangosan tesznek tanúságot arról, hogy talpig emberséges ember. Itt általában azt remélik, hogy az el­lene indított büntető perben már a’ nagyobb biztosságot ígérő törvényes formák lesznek alkalmazásba véve, minthogy politikai bűnről van szó, mellynek elitélését a’ jelen körülmények közt sok német tartomány példája szerint alig lehet az esküttszéktöl elvonni.“ Még nevezetesb az, mi e’ levélben ezek után mondatik: „Politikai életünkben a’ legkülönösb ellentétekre bukkanunk, ’s mit még néhány hét előtt a lehetlenségek közé soroztak volna, az most nem csak lehetséges, de való is lett. Arról, hogy a’ nemzeti gyűlésről hazatérő Borroscit még tenyéren fognák hor­dozni, senki sem mert volna álmodni. A négy hét előtt Prága fa­lai közt még mutatni is alig merte volna magát. Hasonlag elő­fordultak más politikai nyilvánítások is. A’ még kevéssel ezelőtt bálványul tisztelt Jellacsich arczképe megégettetik, mig az áru­ló gyanánt gyűlölt Kossuth nyilvánosan az utczákon megélje­­neztetik.“ — Mindezekből az a­ tanulság, hogy ellenségeink szemei is meg kezdenek nyílni az új osztrák alkotmány jótéte­ményei fölött. Pulszky Ferencz az „Alig. Zeitung“-ban valótlannak nyilvánítja ama több bécsi lapok által terjesztett hírt, mintha Pa­risban 300,000 franc kölcsönt vett volna föl, ’s több más menek­­vökkel egyesülve szemlét készülne kiadni. Felelős szerkesztő: Gyurmán Adolf. J­ UDÉT tj. Tanszéki csődület. I—3 Debreczen városában a’ római katholikus elemi tanodák i-sö osztályú tanszéke 150 pengő forint készpénz, 2 köböl, 2 véka tiszta búza 2 köböl, 2 véka gabona, 4 östttzisa évi fize­téssel és szabad szállással — megürülvén; ez olly megjegyzés­sel tétetik közhírré, hogy az ezen állomást elnyerni óhajtók bi­zonyítványokkal ellátott folyamodványukat jövő április hó 25- kéig városi polgármester Poroszlay Fridrikhez adják be. De­brecenben mártius 30-kán 1849 tartott tanácsülésből kiadta Nagy Lajos, közigazgatási aljegyző.

Next