Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-15 / 80. szám

Névjegyzéke azon Tokaj városabeli buzgó honfiaknak, kik a­ magyar sereg számára bor és pénzbeli ajánlatot tenek: Ter­hes Benjámin orvostudor 1 hordó bort, Lux Leopold 1 hordó bort, Heber község 1 hordó bort, Heydák József 1 hordó bort, Oláh Miklós 2 hordó bort, Csépi Dániel 1 hordó bort, Divinyi János 20 itcze bort, Heizer Károly 20 itczét, Kröczer Ágoston 10 itczét, Poszpisel Ferencz 50 itczét, Mocsonyi Mihály 12 ft 30 krt, Rácz Tamás 25 itcze bort, Hejdák Ferencz 2 ft 30 krt, Szakolczay 2 ft 30 krt, Schwarz József orvos 12 buttelia asz­­szúbort, Spielembergné 1 hordó bort, Boronkay Zsigmondné 20 itcze bort, Pavelkovics János 15 itcze bort, Szathmári István 10 itcze bort, Tann József 25 krt. Összesen adtak 8 hordó és 170 itcze rendes bort,12 butellia asszúbort,és pénz­ben 17 ft 55 krt. Tokaj, mart. 20. 1849. Gyűjtő: Szabó Károly, Tokaj város főjegyzője. Igazítás. A’ Közlöny 78-dik számában a’ 13-dik huszár ezredhez kinevezett főhadnagy Körházi Andrásnak rangja ’s illetménye nem április hó 1-től, hanem múlt év dec. hó i-ső napjától szá­mítandó. Menyhárt, ezredes. BELFÖLD. Debreczen ápril. 14-én. Históriánk harmadik peri­ódusa is befejeztetett. Istennek hála­ a’ Habsburgok megszűntek népünk koronás zsarnokai lenni. A’ császári ház, melly háromszázadon át csak bűneivel tévé magát e’ hazában emlékezetessé, e’ napon a széles Magyarországból, annak kapcsolt országai, tartományai és ré­szeiből egyszer mindenkorra örökre száműzetett. Száműzetett a’ koronás fő minden férfi és nő tagjaival, iva­­dékival. Megszűnt e’ hazában polgári joga. Kikergettettek min­denestől. A’ trón üres. A’ haza királytalan. A’ nemzet független, szabad , önálló, melly önmagát maga által kormányozza szent törvényei által. E’ nagyszerű factum, mellynek hasonlóját ezer éves nem­zeti életünk nem mutatja, april. 14-én szentesittetett a nép képviselői által. Martius 15-ke kikiáltá a’ szabadság, egyenlőség, és testi vértséget; april. 14-ke e’ földi boldogság e’ szent háromságát megszentesitette. Üdvözlégy april 14-ke alapja izmosulandó nemzeti nagy­ságunknak. A’ történet a’ messzejövőben megállapodik emléked­nél, ’s a’ polgároknak, kik határzott elvű, ’s akaratú megterem­tőid voltak, mesolaumot alkotand, melly daczolni fog az idő minden viszontagságival. Mert azt, hogy a’ magyar nép függetlenné mondassák ki a’gyűlölt habsburgi fajtól, kívánsága, lelki imája volt minden becsületes magyarnak, ki a’ királyi garázdaságot a múltban ol­­vasá, a’ jelenben tapasztalá, a’ jövőben sejthető. Az, mit egy honnak minden becsületes polgára lelkéből óhajt, minek kiküzdéseért legjobbjaiból másfélszáz ezret állított a’ harezterére viaskodni elszántan, csüggedetlenül, — nem le­het, nem szabad elhamarkodásnak mondani. Jól megérett gyü­mölcs volt ez a’ nemzet életfáján, mit le kelle szakítani, hogy magától ne hulljon le, mikor aztán nem álla tán hatalmunkban meggátolni, hogy gödörbe, vagy sárba ne gördüljön. Kézzel lábbal azon dolgoztak a’ habsburgi család elbiza­kodott tagjai, hogy a’ hisztoriailag m­onarchicus érzelműnek bé­lyegzett magyar ki véleményük szerint legfölebb politikai handabandákban, vagy egyleti gyűlésekben szokta magát min­den sérelmeiért expectorálni — minél előbb, a csak képzelhető gyorsasággal gyűlölni tanulja őket. Nem tudom, ha fognak-e örvendeni, de művök megtenné egészséges vérű népünkben a’ nem czélzott eredményt. Hadse­regünk folyvást veri, kergeti a’ szolgahadat, ’s népünk törvény­hozói a’ kormány elnökének indítványára kimondta, megalapí­totta a’ függetlenséget, felbontotta a’ háromszáz esztendős só­­gorságot, melly téren a­ passivusok mindig mi voltunk, ’s elker­gette a’ Habsburgokat örökre. És a’ szükséges, m­ellözhetlen ténynyel belépett a’ magyar nemzet az európai önálló népek sorába. Kimondta, hogy róla nélkűle többé senki sem határozhat. Ötezer négyszög mértföl­dével, 15 millió lakosival, ’s a’ majd két száz ezerig emelke­dendő hadseregével tért foglalt az európai hatalom mérlegében hol mint aetiv tényező nem sokára szerepelni is fog. Europa e’ nagyszerű manifestation örülni fog, a’ hatalmas­ságok — tán egynek kivételével — szikesen szoritnak kezet az új társsal, mert mindegyiknek saját érdeke inkább hajol egy egészséges, életre termett nemzeti hatalomhoz, mellyben bízni, mellyre támaszkodni lehet, mint egy beteges, ingadozó ’s csak cselszövényes ’s adósságiról ismert dynastiához, melly nyelvét csak hazudságra mozditá, ’s kezét csak jog és vagyon rablásra terjeszti ki. Az osztrák dynasztia vége felé önmagának is terhére vált; ’s hogy 1849 évig fennmaradhatott, inkább tulajdonítsa a’ köl­csönös féltékenységnek, mellyel az európai eddigi öt hatalmas­ság egymást kiséré, mint azon hamis respectusnak, mintha azok előtt akár morális, akár physical hatalmával határzólag pon­­derálna. Az angol mind inkábbi gazdagodás felé gravitálván, ha­zánk termő rónáin, kimerithetlen egyéb jövedelmi források­ban, ’s főleg nemzetünk szeplőtlen jellemében, ’s azon szi­lárd hitelen, melly szerint egyetlen fillérrel sem vagyunk lekö-­­ telezettei semmiféle tözsérnek, szívesen lát bennünket mint teljes joggal alkudozó félt. A’ franczia nevénél fogva is szabadság né­pe, isten és embert lazítana maga ellen, ha lelke mélyéből nem szorítva magához mint független uj testvért. Az olasz, egy né­p azon téren á­t, mellyen álltunk mi, ’s a’ hasonló viszony hason­ló érzelmeknek lehet csak támasztója. Az összes német nép ha­lát a’ frankfurti professorok által nem úgy képviselte­tik, mint érdemelné, ’s a’ legújabb fordulatok egy dynasztia jégölébe sod­rák: mindazáltal bátran lehet bennök annyi életrevalóságot föltételezni, hogy a­ megállapított alapszabályok szerint mij­ük­ben működendő kormány csak barátunk lehet, ’s erkölcsi, és kereskedési tekintetben erős gyámolt lelünk ott. A’ török, ezen históriai ellenünk, korábbi időben felvilágosittatva hely­zetéről, hogy ingó trónja Magyarhon függetlenségében egy olly oszlopot nyerend, mellynek ellenében a muszka irigység, és ármány európai kudarczot vall, felénk hajlik, a minthogy már eddig is irányunkban neutrális hatalomnak nyilatkoztató magát. Viszonyaik a’ külhatalmak irányában körülbelül ezek ler­hetnek. Ellenségink a’ megriasztott schwarzgelb hadak, mellye­­ket hiba nélkül nem­ lehet többé­ osztrák hadaknak nevezni, minthogy az osztrák név egy nemzet neve, melly becsületes nép, szabad életre termett, ’s hiszem, hogy a mai magyar hon­­gyűlési határzat hírének vételével megvillanyozottan fog lépése­ket tenni, határozottakat, mellyek a’ Magyarhon­i határin tul­­kergetett Habsburgokat meg fogják döbbenteni, ’s a’ martius 4-ki alkotmányt elmagyarázni. És a’muszka. Ez adhat egy kis bajt, azonban aggódni miatta, vagy mi több megrettenni, ezt csak kicsinyhitű teheti. A' szentpétervári udvar min­dig híres volt önző politikájá­ról. Ő meg van győződve, hogy Magyarhon ügyeibe teendő beavatkozása európai háborút,’s ez ismét a’ szentpéter­vári czá­­ri trón szólom­lását, vagy legjobb esetben ennek hatalma jól megnyirbálását eredményezhetné, és ezért a muszka egy olly házért, mellytül ő semmi kárpótlást, ellenben mellette küzdve a’ legnagyobb veszteséget szenvedhet, koczkát vetni aligha fog. De ha mégis tenni akarná, ám tegye, mi túl vagyunk azon állapoton hogy bár mi rázkódás által elenyészhetnénk. Elvesz­hetünk néhányan igenis, talán több ezeren, de a ma megállapí­tott nemzeti függetlenség annál szebben fog felvirágzani, kö­­vérittetvén elhullóit szolgáinak vérétül, csontjaitól. Azért sokszorosan üdvözlégy april 14. királykergető em­lékezetes nap. Benned látja a’ polgár szabadelvű törekvésének jutalmát, benned a’ katona harcsának biztosítékát, ’s benned a’ nép jelenje hitét, jövője reményét. Te a szeretet napja vagy melly száműzöd körünkből a’ gonoszságot, ármányt és árulást. Tiszta lesz minden, mint a’ becsület, ’s ki ide m­e szentelet­­len kezekkel járulni, az pusztuljon el, mint elpusztultak a’ Habsburgok, és az ó testamentomban a’ bérpoklosok. Debreczen, april­i4- Három hónappal ezelőtt, mi­dőn napjaink borultabbak voltak még mint most, a’ nemzet, azon őszinte ragaszkodásnál fogva, mit a királyi család iránt minden időben tanúsított, de azért is, hogy polgár vér ne folyjon e’ hon földén, a’ kiegyenlítés­­szempontjából egy küldöttséget nevezett Windischgraetzhez, ’s nemzeti önadlása s szabadsága csonkítása nélkül, talán hajlandó is lett volna a’ „bedingte Unterwerfung­ra. De a’ gyözhetlen vezér — mert illyennek álmodá magát — az „unbedingte Unterwerfungot“ dobta fejünkhöz. A’ rém ijesztő volt akkor és rettenetes; de midőn mint férfiakhoz illik keményebben szemébe néztünk, elnémult, eltör­pült,’s azóta a’gúnynak és gyalázatnak minden gondolható phasisain keresztül esett. Soha felfuvalkodottabb geg nagyobb kudarczot nem vallott. Ilyen sorsa volt mindig a’ magyarnak, mióta Austriát ki­rályi székébe ülteté. Minél rendületlenebb volt hűsége, annál súlyosabb volt a’ nyomás,­ melly reá nehezült. Jól tudó Austria, miszerint a’ szabadságára féltékeny nemzet , melly most térdet hajt a’ trón előtt, bűszült oroszlánként riad fel, ha megbántatik, Austria ingatagnak hitte lételét, még nemzet él mellette, melly a’szolgaságot gyűlöli. ’S e'meggyőződés szülte a mart. 4-kei edictumot. Azonban rútul csalódott számításaiban. A’ zsoldos sereg, mellyet nyakunkra küldött, egyre ker­­gettetik; űzi egyfelől az öntudat, mert nincs igazság mellette, másikról vitéz seregünk fegyvere, melly az ellent nem számára, hanem keresi. . Megérjük nem sokára, hogy nem fog dúlni ellenség e’ ha­za területén’s kétségbeesve kiáltozandja határainkon a’ világnak: „ne bántsd a’ magyart.“ Austria, melly a’ szabadság eltiprására törekerett, egye­dül maradt,rokon és barát nélkül, mint sivatag pusztán a­ szá­raz kóló. Megvetéssel fordult el tőle Európában minden nép és fejedelem, nekünk sem szabad többé reá támaszkodni. Az Európa szerte felmerült események oda látszanak in­teni bennünket, hogy kimondjuk függetlenségünket Austriától, hogy kijelentsük, mikép egy ollyan uralkodó házzal, melly tör­vényt és jogot szentségtelenül tapodott mindenkor, semmi köze nincs többé a’ magyarnak. A’ köröttünk lakó szo­mszéd népek egyre zúzzák szerte a’ zsarnokság bilincseit,’s mi volnánk egyedül olly gyávák, magunk iránt olly hűtlenek, hogy tovább is viseljük a’ kényuralom súlyos igáját. Északi Olaszországban a’dolgok új stádiumba léptek. Ká­ról­y Albert trónjáért küzdött, nem az olasz nép szabadságáért. A’ trónt elveszte a’ király, a’ nép meg fogja őrizni sza­badságát. Ama fenbangon kürtőlt győzelemről, mellyet az osztrákok a­ piemon­ti seregeken nyertek, méltán mondhatja el Radeczky azt, mit a’ hajdankornak egyik hőse mondott: még egy illy győ­zelem ’s veszve Austria. Közép olaszban kikiáltá a’ szab­ad köztársaságot. Sicilia egy hajszálnyit nem engedett jogaiból. Franeziaország örvendve nézi a’ népszabadság fejlődését, mellynek zászlóját első mutatta fel Europa előtt, ’s nem fogja segélyét megvonni a’ néptől, me­lyn­ek szilárd akarata szabaddá lenni. Angi­a a’szabadságért küzdő népik iránti rokon­ szín’ é­­nek nyilvános jelét legközelebb a’ külü­gyministernek azon par­lamenti nyilatkozatban adó, miszerint Sicinát lázadó tartomány­nak nem tekintheti. Frankfurt kilépett a’ tétlenség és tes­pedés azon Sitik kö­réből, hová Austria szorította. János főherczeg a­zzonnal távo­zik, mihelyt a’ birodalmi gyűlés életének némi jelenségeit mu­tatta. Austriának egyedüli oszlopa, mellyre támaszkodhatik az orosz. És lehet, hogy fel fog kelni az északi kolossz ’s pusz­tító áradatként futandja végig a’ szabad népek hazáját; de mozdulatában fogja hordozni enyészete magvát. A’ nép mellyel durva kény ostorozott meg ifjútt szellemet viend haza a’ szabad népek köréből ’s nem görbesztendi soha nyakát újólag a’ kínos járom alá. Ott áll északon a’ lengyel, kinek keblében elevenen él a’ szabad hazának emléke ; délen a’ Pruth partjain ezernyi török sereg táboroz, hogy ellensúlyozza rohanó hatalmát az orosznak. Nehány év, talán hónap előtt, nevetségesnek tartottuk szinte, hogy a’ török, ki egykoron annyi részt hozott hazánkra, szövetségesünk lehessen; nem hiheténk , hogy kitörülhesse va­laha az idő az ellenünki gyűlöletet, melly örökség gyanánt firól líra átszállóit. Az események csodás fordúlata azonban lehetővé tévé a’ lehetlent. A’ szerencsétlenség és a’ közcsapás hű barátságba fűzi még azokat is, kik egykoron egymás ellen gyilkoló fegyvert vil­logtattak. A’ magyar és török lerótták egymásnak tartozásaikat. A’ török megtámadta több ízben e’hazát, ’s lakott érette; a’ magyar védte magát, ’s érezhetőleg adta vissza a’ kölcsönt. Nincs tehát többé mitől tar­tanunk. Ha függetlenségünket ki nem­ mondjuk, a’szabad népek nem fognak testvérekül elfogadni,’s elsodortatunk Austriával együtt a’ földszinéről. B­é­k­é­s m­e­g­y­e april 10. Azt hinné az ember, hogy vi­téz seregeink újabb meg újabb diadalai elhallgattatják azon hu­hogó vészmadarakat, kik szünetlenül csak rosz híreket hordtak szét közöttünk, hogy félelmet öntsenek a’ kislelküekbe és csüg­­geszszék a bátortalanokat, pedig egészen másként van. Elszorul fájdalmában a’ szív, midőn magyarok közt kell látnunk ollyat, kinek arcza elsötétül a’ magyar vitézség győ­zelmének hírére, és fájdalmunk kettőzött lesz, ha tudjuk, hogy az illy ember méltatlanul bitorol ollyan állást, mellyet a’legtisz­tább honszerelem, még pedig tettekben mutatkozott honszere­lem díjául szokott osztogatni a’ jutalmazó igazság. Kiknek alkalmuk volt a’ pesti lapokat mostanában olvas­hatni, tudni fogják, mennyire meg volt azonban gyalázva Bé­­késmegye azon hírrel, miszerint rólunk azt állították, hogy meg­tagadtuk az engedelmességet a’ honv. bizottmánynak, és a’ csá­száriakhoz szítunk. Igenis ezt irta rólunk januárban a’ „Fi­­gyelmezö“ — ’s ha visszagondolunk arra, hogy ugyanezen lap Eszék vara föladatását, megtörténte előtt már két héttel hirdet­te, ’s több olly dolgokat jövendőlgetett előre, mik később csak­ugyan bekövetkeztek , nem kell hozzá mély combinatio, kilátni, mikép hogy az ellenséges lapok ezt állították, nem­ minden alap nélkül történt. ’S ezek nyomán már féltünk mi is, valljon a’ Fi­­gyelmező által említett szándék melly oldalról fog megkisértet­­i­i Istennek hála, hogy a’ diadal részünkről sűrűbben követke­zett egymásra, mint sem­mily gazságnak ideje ’s alkalma lett volna köztünk kiütni, bár nem tagadhatjuk, miszerint erre néz­ve az első lépés megtörtént már akkor, midőn a’ császári sereg közeledtével a’ megyegyülésen elhatároztatta bizonyos hajdani olcsó notabilitás, hogy a’ német katonának tartsuk készen za­bunkat szénánkat. Elég szégyen, elég gyalázat, de megtörtént, hiába tagadnék.­­ Isten látja lelkünket, mi nem örömest gyanúsítunk senkit, nem gyanúsítjuk azon úri­embert sem, kiről most szólunk, ’s pedig kiről sok okunk volna több roszat mint jót föltenni; ha­nem csak szárazon kérdjük a’ nem érdekelt olvasót: nem malis­tia-e egymást érő győzelmeink fölötti legszentebb hazafiúi örö­münket azzal ak­­arni devalválni, miszerint azon úri­ember azt h­m­legeti közöttünk, hogy biztos kútfőből tudja, mikép Ra­de­c­z­k­i, serege egy részével Magyarországra jő. Mi ezen emberre már februáriusban figyelmeztettük az il­letőket, é s ha akkor és most sem értették el, hogy hegedű szó­ban kiről énekeltünk, majd szolgálni fogunk nevével és egyéb tetteinek elsorolásával is. Megyénkben ez idő szerint Szombathelyi alispán és egy pár erélyes tisztviselő tartja a’ lelket, kik mint egy idő óta hal­­lik, le akarják tenni hivatalaikat az egész tiszti karral együtt. Sajnálnánk, ha e’ hír csakugyan valósulna. Tormási a’ híres ministeri tanácsos , Pest elfoglalása óta itthon Gyulán osztogatja a’ tanácsot. Szép dolog, az a’ hazáhozi hűség! Az általunk nem rég megróvott Békés városi kupak taná­csot nagy öröm, a’ jobb érzésű közönség nagy részét pedig ag- -92

Next