Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-21 / 85. szám

Debreczen, 85 sz.Szombat, ápril 21. 1849 mm mm m hivatalos lap. 8 frt pp. A’ „Közlöny“ hétfőt kivéve, naponkint jelenik meg. — Ara lapjainknak helyben 7 frt, ás postán négyszeri szétküldéssel hetenként 7 frt 12 kr. pp., naponkinti szétküldéssel­­ Felvételnek mindennemű hirdetése, mellyek hasáb soráért 5 p. kr. vétetik. — Előfizethetni minden álladalmi postahivataloknál és a’ kiadó hivatalban Debreczenben. — HIVATALOS RÉSZ. A’ MAGYAR NEMZET FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZATA Mi, a’ magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzet­gyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által, Magyar­­országot elideg­nithetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben, az önálló független európai statusok sorába igtatjuk, ’s a’ hit­­szegő Habsburg-Lothringi házat isten és világ elött trónvesztett­nek ny­latkoztatjuk, erkölcsi kötelességünknek ismerjük, ezen elhatározásunk indokait nyilvánítani, miszerint tudva legyen az egész műveit világ előtt, hogy e’ lépésre a’ halálig üldözött magyar nemzetet nem túlzott elbizakodás, ’s nem forradalmi viszketeg, hanem a’ türelem végső kimerültsége ’s az önfen­­tartás kénytelensége vezeté. Háromszáz esztendeje múlt, hogy a’ magyar nemzet, sza­bad választás által az osztrák házat, kétoldalú kötések alapján a’ királyi székbe emelé. És e’ három század nem egyéb, mint a’ folytonos szenvedés három százada. Isten ez országot a’ jóllét és boldogság minden elemeivel megáldotta. Közel 6000 négyszeg mérföldnyi területe sokszerü bőségben van elárasztva a’ felvirágzás forrásaival, tizenöt mil­liónyi népe, kebelében hordja az ifjú erőt ’s fogékonyságot, hogy Europa keletén a’ népszabadságnak és civilisationak ha­talmas tényezője, ’s Europa békéjének mint hajdan őre volt, úgy jövendőben biztosítója legyen. Soha egy dynastiának háladatosabb feladat nem jutott az isteni gondviseléstől, mint jutott a’ Habsburg-Lothringi háznak Magyarországon. Elég volt volna, nem akadályoznia természetes kifejlődését, ’s most Magyarország a’ legvirágzóbb országok között állana. Elég volt volna, nem irigyelnie a’ mérsékelt alkotmányos szabadságot, mellyet e’ nemzet egy ezredév viszontagságai kö­zött féltékenyen megőrizgetett, ’s királyai iránt a’ példátlan hű­ség kegyeletével azonosított; ’s a’ Habsburg-Lothringi ház a’ magyar nemzetben, trónusának rendithetlen támaszát még sok ideig feltalálható. De ezen dynastia, melly egy uralkodót sem mutathat fel, ki népei szabadságában kereste volna erejét és dicsőségét, a’ magyar nemzet irányában firól fira a’ hitszegés politicáját kö­veté, ’s vagy nyílt erőszakkal azon dolgozott, hogy ez országot törvényes önállásától, ’s alkotmányos szabadságától megfosztva, a’ már előbb minden szabadságból kivetkőztetett császári tarto­mányaival, egy közös szolgaságba öszszeolvaszsza; vagy ha e’ részben a’ nemzet türhetlen vigyázata által magát gátolva érez­te, minden igyekezetét oda forditá, hogy Magyarország erejében elzsibbasztva, kifejlődésében feltartóztatva, a’ császári tartomá­nyoknak gyarmatot szolgáljon, miszerint azok Magyarországból, ’s annak rovására minél több hasznot húzhassanak, ’s e’ haszon által képessé tétessenek azon terhek elviselésére, mellyekkel rájok az alkotmányaiktól megfosztottakra a’ pazar gazdálkodású császári uralkodás akadály nélkül’nehezedett, ’s nehezedett nem alattvalóinak érdekében, hanem a’ korlátlan uralkodás eu­­rópaszerte terjesztésének, ’s a’ népek szabadsága elnyomásának érdekében. Több ízben történt, hogy e’ zsarnok rendszer ellenében, mellynek minden lépését vagy nyílt erőszak, vagy bűnös ármány és cselszövény bélyegző, a’ magyar nemzet, önfentartása végett, fegyveres védelemhez volt nyúlni kénytelen. És bár diadalmasan harczolta az igazságos védelem har­­­czait, erejének használatában mindig olly mérsékleti, ’s a’ királyi azó iránti hitben mindig olly bizakodó volt, hogy győzelmes fegyverét azonnal letette, mihelyt királyai a’ nemzet jogait és szabadságait egy újabb alkukötéssel, egy újabb esküvel biztosí­tották. De hiában volt minden újabb kötés, minden újabb királyi eskü az uralkodóház ajkairól egy újabb­­hitszegés kezdete volt, ’s a’ magyar nemzet országos életének megsemmisítésére inté­zett politicája soha nem változott háromszáz éven át. Hiában onta vérét nemzetünk ezen házért, valahányszor az veszélyben forgott; hiában áldozott e­ dynastiának családi érdekeiért annyit, mennél többet nemzet nem áldozott soha ki­rályaiért; hiában feletté túlzott nagylelkűséggel minden újabb ígéretnél a’múltak sebeit; hiában ápolt kebelében olly törhet­­len hűséget királyai iránt, melly még a’szenvedések között is a’ vallásosságig emelkedett; a’ Habsburgi, ’s utóbb Habsburg- Lothringi ház uralkodása Magyarországon utódról utódra a’ folytonos hitszegés históriája maradt. És a’ magyar nemzet mind e’ mellett tiszteletben tartá a’ kapcsolatot, melly őt kétoldalú kötésekkel ezen dynastiához kö­tötte, ’s ha most az önfentartásnak természetes kötelességénél fogva e’ hitszegő háznak trónvesztését és száműzetését elhatá­rozza, ezen igazságos ítéletre csak azon tapasztalás által volt indítható, hogy a’ Habsburg-Lothringi ház kérlelhetlenül ösz­­iszeesküdött Magyarország statuséletének kiirtására, és önmaga tépte szét azon kötelékeket, mellyek őt a’ magyar nemzethez csatolták, mit Europa előtt nyílt kérkedéssel be is vallott. Több ok van, melly isten és világ előtt minden nemzetet feljogosít, hogy a’ felette uralkodott dynastiát trónjáról szám­űzze. Illyenek: ha az ország ellenségeivel, rablókkal, pártütökkel a’ nem­zet elnyomására szövetkezik; ha az esküvel szentesített alkotmány, ’s országos status­­élet eltörlésére fegyveres erőszakkal támadja meg alattvalóit, kik ellene fel nem lázadtanak; ha erőszakkal eldarabolja, ’s megcsonkítja az ország te­rületi épségét, mellyet fentartani megesküdött; ha idegen fegyveres erőt használ saját alattvalóinak le­­gyilkolására, ’s törvényes szabadságuk elnyomására. Minden egyes ok elég bűn arra, hogy a’ dynastia a’ trónt elveszítse. A’ Habsburg-Lothringi ház példátlan hitszegéssel mind ezen bűnt, együtt és egyszerre követte el, ’s elkövette a’ ma­gyar nemzet status-élete eltörlésének határozott szándékából, elkövette annyi árulás, annyi rablás, gyújtogatás, öldöklés, kegyetlenség, a’ népjognak olly lábbal tapodása kíséretében, hogy e’ bűneinek históriája felett elborzad az emberiség. Alkálinál ezen hitszegésre az osztrák háznak, azon törvé­nyek szolgáltak, mellyek az ország alkotmányának biztosítására a’ múlt 1848-ki tavaszszal hozattak. Ezen törvények pedig a’ honpolgárok belső viszonyaira vo­natkozó gyökeres reformokkal újjá teremték ugyan az országot — mert eltörölték a’ hűbéri adózásokat ’s papi tizedet, a’ nép­nek nyelvre ’s vallásra való tekintet nélkül képviseleti jogot ad­tak az előbb aristocratiai szerkezetű országgyűlésen, letették alapját a’ jogegyenlőségnek ’s eltörölték az adómentességek pri­vilégiumát, visszaállították az erőszakkal elnyomott sajtósza­badságot, ’s vissza­éléseinek fékezésére esküttszéki institutiót alakítottak; de bár, a’ februári franczia forradalom által előidé­zett szellemi rázkódtatás következtében, az austriai birodalom­nak csaknem minden tartománya forradalomban, ’s a’ dynastia egészen gyámolatlan volt, a’ hű magyar nemzet nem igyekezett ezen körülményt arra felhasználni,hogy a’ király ellenében uj meg uj jogokat szerezzen a’ nemzetnek, hanem megelégedett azzal, hogy nemzeti szabadságát, önállását és függetlenségét a’ minis­teri felelősségre alapított közigazgatási rendszer által, újabb meg újabb királyi hitszegések ellen biztosította. De azon önállás és függetlenség mellyet ez által biztosí­tott, nem volt új szerzemény, hanem régi, ’s törvény és királyi eskük által folytonosan fentartott jog, melly még azon jogsze­rű viszonyon sem változtatott legkevesebbet is, mellyben Ma­gyarország az osztrák császári birodalom irányában állott. Magyarország ugyanis Erdélylyel ’s minden egyéb hozzá tartozó részekkel, és tartományokkal, az osztrák császári biro­dalomba soha bele nem olvadott, hanem mindig önálló, függet­len , szabad ország volt, még azután is, hogy a’ pragmatica sanctio elfogadásával a’ magyar királyságra nézve szintazon örökösödési rendet állapította meg, melly az uralkodó háznak egyéb országaira és tartományaira nézve meg volt állapítva. Világos bizonyság erre magának a’ pragmatica sanctionak azon törvénybe igtatása, melly által a’ magyar koronához tar­tozó országok területi épsége, ’s az ország önállása, független­sége, alkotmánya és szabadsága határozottan fentartattak. Világos bizonysága ennek az, hogy a’ trónörökösök a’ pragmatica sanctio után is csak akkor lettek Magyarország tör­vényes királyai, ha a’ nemzettel koronázási ak­takötésre léptek, ’s annak és az ország alkotmányának és törvényeinek megtar­tására megesküvén, szent István koronájával megkoronáztattak. A’ koronázási alkukötésekben pedig mindig benfoglaltatik, hogy a’ trónöröködési rend mellett is Magyarországnak minden jogai, szabadságai, törvényei és egész alkotmánya sérthetlenül fentartandók. Egyetlen egy volt a’ pragmatica sanctio óta a’ Habsburg Lothringi házból eredett trónörökösök között II József, ki e­­zen alkukötést alá nem irta, az alkotmányra meg nem esküdött, ’s koronázatlanul halt meg. De épen azért a’ magyar királyok sorában meg sem jelenik, ’s minden tettei és rendeletei érvény­telenek. Utóda Il­ ik Leopold csak illy koronázási alkukötól, eskü és koronázás mellett ülhetett a’ magyar királyi székbe, melly alkalommal a’ királyi esküvel szentesített 1790-ks 10-ik tör­­­­vényben újólag világosan kijelentetett, hogy Magyarország sza­bad ország, egész kormányformájára nézve független és semmi más országnak avvagy népnek alá nem rendelt, hanem saját ön­állással és alkotmánynyal biró, ’s ennél fogva saját törvényei és szokásai szerint kormányzandó, így esküdött meg és lett királylyá 1790 után I. Ferencz­­ is, ki midőn a’ romai császárság megszűntével az osztrák csá­szári czímet felvette, tömérdek törvényszegései között, annyi­­ tartózkodással még is birt, hogy nyíltan elismerné miként Ma­gyarország a’ hozzá tartozó részekkel és tartományokkal az osztrák császárság részei közé nem tartozik, a’ mint hogy amat­tól mindig külön vámvonal által el is volt, és van különítve, így esküdött és lett királylyá végre azon V. Ferdinánd is, ki a’ múlt évi törvényeket a’ pozsonyi országgyűlésen szabad akaratból szentesítette, de esküjét mi hamar megszegvén, a’ magyar nemzetnek az önálló nemzetek sorából kitörlésére, csa­ládja többi tagjaival összeesküdött. Pedig a’ magyar nemzet a’ hűségnek pietásával ragasz­kodott e’ hitszegőhöz. A’ múlt évi martiusi napokban is, midőn császári birodalma felbomlásnak indult, midőn Olaszhonban fegyvereit egymást követő veszteség érte, midőn császári la­kában minden perezben az elűzetestől remegett, — a magyar e’­körülmények kedvezései közt sem kívánt egyebet, mint hogy biztosíttassák az alkotmány, és biztosíttassanak azon ősi jogok, mellyekre az osztrák házból 14 király és ő maga is megeskü­dött, de mindannyian hitüket szegték. És midőn e’ régi jogok uj biztosítékául a’ ministeri fele­lősség törvényét szentesítette, és a’ magyar ministereket kine­vezte, a’ magyar nemzet lelkesedéssel karolta körül ingadozó trónusát. E’ vésznapokban is — mint már több ízben — az osztrák házat a’ magyar hűség mentette meg. De még le sem röppent az eskü ajkairól, már összeeskü­dött családjával, ’s öröklött absolutismusi vágyai bűntársaival, a’ magyar nemzetet semmivé tenni. Összeesküdött pedig főleg azért, mert ministeri felelősség institutioja mellett, Magyarország önálló alkotmányos kormány­zatát, a’ bécsi cabinetnek nulliticálnia többé nem lehetett. Magyarországot előbb egy Budán székelő kormányszék igazgatta, magyar királyi Helytartó-Tanács név alatt, mellynek elnöke a’ nádor vala, — ennek is világos törvényekkel megha­gyott kötelessége volt: a’ magyar alkotmányt, önállást, és tör­vények szentségét megőriznie, — de mivel collegialis forma mellett a’ személyes felelősség semmivé leszen, ezen kormány­szék kezéből a’ bécsi cabinet lassan kint minden hatalmat kivon, ’s azt igazgató kormányszéki állásából, a’ király nevével taka­rózó udvari önkény postájává sülyesztette. Így történt aztán, hogy bár Magyarország törvény sze­rint önálló kormányzattal birt, mégis az ország pénzével, ’s a’ nép vérével idegen czélokra az absolutisticus bécsi cabinet ren­­delkezgetett, kereskedelmi érdekeinket a' népeket kizsák­mány­ló császár érdekeinek egyoldalúkig alárendelte, elzárta’ világ forgalom érintkezéseitől, ’s hazánkat gyarmati helyzetbe sü­lyesztette. Ez az, mit a’ ministerialis kormány-formának behozatala jövendőre meggátlandó, ’s a’ papiroson hervadó országos jogo­kat, ’s királyi esküt valósággá érlelendő vala. — Ez, és különösen az ország pénzével ’s a’ nép vérével­ ön­kényes rendelkezhetés lehetlenitése volt az ok, miért hogy az uralkodó ház hitszegően elhatározd, hogy istentelen bujtogatá­­sokk­al Magyarországot vérbe lángba borítsa,’s midőn a’belső erő minden kötelékeit e’ szerint megszaggatnia sikerülead, a’ belháborúban vérző országot fegyveres erőszakkal eldarabolja, a’ magyar nemzetet az élő nemzetek sorából kitörölje, ’s az el­darabolt országot, önállásától megfosztva az osztrák birodalom statushalmazába beolvaszsza. E’ czéljának kivitelét azzal kezdette meg, hogy a’ mini­­sterium alakítása közben egy osztrák tábornokot, a­ törvény el­leni pártütés zászlójának a’ magyar koronához tartozó Horvát­országban feltüzése végett, azon ország bánjává nevez át. Es pedig azért szemelte ki a’ pártütés kezdetéül H­orvát­­országot és Slavoniát, mert az oda tartozó határörvidéki részek katonai szerkezeténél fogva, ott legtöbb kész fegyveres erőt vélt találhatni; ’s azon vidének lakosai, hosszú idő óta minden polgári jogokból, alkotmány ellenére kizárva, katonai szolgasá­guk megszokása által a’ császár nevével legkönnyebben valónak felbujtogathatók. És kiszemelte a’ párti­tés kezdetéül H­orvátországot és Slavoniát azért, mert az erőoszlatás szándékából ott a’ magyar nemzet elleni gyűlölséget embertelen politikája már évek óta bujtogatá, ’s azt a’ nemzetiségi szenvedelm­eknet felizgatásával, ’s gyalázatos eszközökkeli ápolásával egy pártnál a­ dühösségig ingerülnie sikerült, mind a’ mellett, hogy a’ magyar nemzet a’ horvát és slavon nemzetiséget nemcsak elnyomni soha nem akarta, sőt annak belkorm­ányzatukban is szaba­d fejlő­dést en­gedett, polgári jogokban pedig horvát és slavon testvéreivel nem csak testvériesen megosztozott, hanem nekik még saját jo­gainak megcsonkításával, különös kiváltságokat és szabadalma­kat is engedett. A’ bán tehát a’ császár nevében pártot ütött, ’s nyílt lá­zadást kezdett a’ magyar király ellen, ki ama császárral azon egy személy vala,’s lázadását annyira vitte, hogy Horvátország­nak és Slavoniának nyolcz százados kapocs után Magyaror­szágtól elszakasztását ’s az osztrák birodalomhoz csatolását decretáltatná. Nemcsak a’ közvélemény, hanem kétségtelen adatok e’ pártütés megindításáról a’ király nagybátyját Lajos főhercze­­get, Ferencz Károly főherczeget, a’ király öcscsét, ’s különösen nejét Zsófia herczegnőt vádolák, ’s mert a’ bán, pártütésében egyenesen a’ császár iránti hűség leplét használta, a’ magyar ministerium megkérte az uralkodót, hogy nevének ezen szent­­ségtelenitését, ’s a’ családjára vetett homályt egy ünnepélyes nyilatkozattal hárítsa el. Akkor még­ az uralkodó ház ügyei Olaszhonban részúl ál­lottak, ’s azért az álarczot nyíltan levetni nem merte. Annáit ig­­ya a’ bánt és párthiveit pártütöknek, felségsértöknek és láza­dóknak 1848-ik észt. junius 16-ki rendeletében nyilvánította. De mig ezt nyíltan kijelentette, a’ pártütöt és czinkos társait császári udvaránál kegyelmekkel halm­ozá, ’s pénzzel, ágyúkkal, fegyverrel, lőszerekkel segítette. A’ magyar nemzet bízván a’ királyi nyilatkozatban, nem sietett a’ pártütöt saját fészkében megtámadni, hanem a’ pol­gár vérontást — ha csak lehet — el mellőzendő, a’ pártütés to­vább terjedésének gátlására szorítkozott. Csak ham­ar hasonló módon felizgatva, Magyarország dél-* keleti részein a’ szerb ajkú lakosok lázadtak fel. A’ király ezt is lázadásnak nyilatkoztató, de szintúgy mint 85

Next