Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-24 / 87. szám

i■V. HIVATALOS RÉSZ. HADI TUDÓSÍTÁSOK. I Bem altábornagy, april 19-én már Lugost visszafog­lalta, miután elébb Karánsebest ’s általa az oláh illyi határőr ezredet is a’ haza iránti hűségre ’s törvény iránti engedelmes­ségre visszahozta, a’ lugosi nép seregeinket leirhatlan lelkese­déssel fogadta. Papjai az utczán térdepelve ’s leborulva áldák megváltóikat, az ellenség Temesváridé futott, Bem sarká­ban van. II. Görgey fővezérlete alatti vitéz seregeink a’ Ga­­ran vizén átmenve ápril. 19-én az ellenséget megverték, ’s 4 mértföldnyi távolságig űzték folytonosan, szokás szerint szurony­nyal verve ki őket állomásaikból. A’ fővezér jelentése ma vá­­ratik. Egy az ütközetnél jelen volt rendőri biztosnak tudósítása szerint az ellenségnek egy zászlóalja elfogatott, a’lengyel dzsi­­dások századonkint tették le a’ fegyvert, ’s az ellenség utolsó tartaléka a’ kimért gránátosok igen sokat vesztettek. Ellenben Gallicziából folytonos betörések alkalmatlankod­nak. Csak hadd jöjjenek, majd elkészül velök Dembinszky, van még a’ magyarnak karja is, ’s van lelkesedése, kétszeres mióta tudja, hogy hazája szabad. Kormányzó elnök meghagyásából Stuller Ferencz, kor. elnöki titkár. 2103.—B. III. Igmándy alezredes mint a’ 4-dik hadtest 2-dik hadosztályának parancsnoka folyó hó 17-kén Török-Kanizsáról kelt jelentése kivonata. Nevezett alezredes folyó hó 14-kén megindult hadosztá­lyával Oroszlámos ellen. Előnyomulásakor a’ lakosok minden ingóságaikkal együtt elfutottak; ugyan ezt tevék a’ Török­kanizsaiak is. E­ napon a’ beállott nagy fergeteg miatt, melly seregét útban lepte meg, Török-Kanizsára be nem nyomulhatott. Másnap, azaz folyó hó 15-kén az elrombolt zsilipek által okozott kiáradás miatt nagy kerületet tenni kényszerült. — Tö­rök-Kanizsára érkezvén, minden ellentállás nélkül elfoglalta; — a’ visszamaradt lakosokkal szelíden bánt, és a’ közlekedést Magyar-Kanizsával csónakok segítségével megnyitotta. A’ nagy mennyiségben talált gabonát gőzösökön Szegedre szállította. Végire jelenti, mikép egy portyázó csapatot a’ végre kül­dött ki, hogy a’ vidék több részeiben felhívásainkat terjessze, és a’ népet lakjai elfoglalására és békés földmivelésére buzdítsa. Debreczen ápril 22-kén 1849. A’ táborkari osztályigazgatósága által helyettes osztályfőnök­­ G é 1­i c­s. százados.­­ K. 1­5683. FIGYELMEZTETÉS és R­ENDELET. A’ „Pesther Zeitung“ czim­ü lap f. évi april 15-kén meg­jelent számában, herczeg Windischgraetznek april 16-án kelt abbeli hirdetménye foglaltatik, miszerint az ellenség hadi költ­ségeinek fedezésére 5. 10. 100. és 1000 ftos utalványok Ma­gyarország közjövedelmeire forgalmi eszköz gyanánt kényszeritett kerettel ki fognak bocsáttatni, mel­lyek minden közpénztáraknál érczpénz helyett teljes névszerinti értékekben, ’s szintúgy magány forgalomban is minden fizeté­seknél elfogadandók leendenek. Az e’ részbeni minták szerint ezen utalványok mind két oldalukon nyomtatva lesznek, és pedig előlapjukon magyar, hátlapjukon német irattal. Az ellenség a’ hadi költségek fedezéseire képtelenségét önkényt elismervén, ollyatén forgalmi eszközhöz folyamodik, mellyet olly valamire alapit, a’ mi nem az ő tulajdona, ’s azzá soha sem is leszen, t. i. Magyarország közjövedelmeire. Az az adósságot csinál más vagyonára. Az ellenség maga is teljesen átlátja, miképpen illyetén alapnélküli utalványainak hitelt nem szerezhet, ’s ez okból azoknak kényszeritett keretet mer paran­csolni , ’s pedig az érczpénz teljes értékéhez hasonlót Hogy a’ közönség még inkább elámitassák, ’s a’ fent em­lített becsnélküli papirosok, ha máskint nem lehet itt ott csaló­dásból elfogadókra találjanak, az ellenség ezeket magyar nyel­ven nyomatja. A’ trónvesztett és száműzött osztrák ház, melly mig a’ magyar trónuson tüzetett, számos éveken át vonakodott a’ magyar nép igazságos kivonatát betölteni, ’s a’ magyar arany és ezüstből vert pénznemeket magyar körirattal ellátni, jelenleg ön­maga azon ravaszsággal él, hogy haszontalan pénzutalványait magyarul nyomatja, és szántszándékkal óvatosan kerüli ezen utalványokat az osztrák sassal elláttatni, reménylvén,hogy az ol­vasni nem tudó miveletlenebb emberek között akadand olly együgyüekre, kiket akkint sikerűlend megcsalnia. Ezen cselekedet a’ legundokabb csalás nemek közé tar­tozik. A’ Windischgraez féle 5 és 10 frtos utalványok mintáin Bion aláírások ki nem jelelvék, mellyekkel ezek elfognak lát­tatni, a’ közönség nagyobb elámitására, azonban az ellenség hi­hetőleg ugyanazon aláírásokat fogja használni, mellyekkel a’ magyar pénzjegyek ellátvák. t. i. Völgyi Ferencz főpénztárnok, és Endrei Endre ellenőr aláírásait. A’ magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata ugyan már magában foglalja az ellenség minden illy vétkes tetteinek kár­­hoztatását, mindazonáltal nehogy valaki tudatlanság miatt meg­­csalattassék, a’ kormány kötelességének ismeri egy részről a’ közönséget jó eleve figyelmessé tenni azon károkra, mellyek az érintett minden érték nélküli utalványok elfogadásából rá há­­romlanának, más részről ollyatén eszközökhöz nyúlni, mellyek által az ellenség vétkes czélja meggátoltassák. Ugyanazért a’ fent említett utalványokat semmit érőknek ’s csalárdoknak nyilvánítván, rendelem, hogy azok sem a’ közpénztáraknál, sem pedig magány for­galomba el ne fogadtassanak. Ki ezen utalványokat elfogadná, vagy épen azokat kiadni merészelné, a’ nemzet függetlenségi nyilatkozatában foglalt ha­tározat értelmében is akkint fog tekintetni, mint a’ ki az ellen­ségnek hazánk ellen intézett pártütő czéljainak kivitelét elő­mozdítja , következéskép mint honáruló fog tekintetni és bü­n­­tettetni. Kelt Debreczenben ápril 22-kén 1819. Kossuth Lajos, s. b. az ország kormányzó elnöke. 1249. G. RENDELET. Miután többszöri tiltó rendeletek ellenére több hadosz­tály- é s testület-parancsnokok olly egyéneket neveztek ki had­­birákká, kik a’ hadi törvényekből a’ vizsgálatot ki nem állot­ták, szoros kötelességében állván e’ ministeriumnak a’felett őr­ködni, hogy a’ hadseregnél az igazság-kiszolgáltatás avatatlan kezek által ne történjék, ’s a’ hadbírói fontos hivatalra csak olly egyének alkalmaztassanak, kiknek egy részről jellemök fed­­hetlenségét ismeri, más részről a’ hadi jogtanbani kellő kikép­­zettségök felől szigorú vizsgálat után meggyőződött; ezennel meghagyatik, mind azon parancsnokoknak, kik hadbírónak mel­lettük működését szükségesnek tartják, hogy ez iránti felter­jesztésüket ide intézzék; azon egyének pedig, kiket valamelly parancsnok ideiglenesen hadbírói állomásra kinevezett f. évi máj, utósó napjáig a’ polgári jogtanbóli iskolai bizonyítványuk és ügyvédi oklevelek előmutatása mellett, a’ hadi törvényekből itt a’ kiszabott módon, a’ vizsgálatot letenni mellőzhetlen köteles­­ségöknek tartsák, az ezt elmulasztók helyébe innen haladékta­lan mások lévén kinevezendők. Debreczenben, april 21. 1849. Mészáros Lázár, ideigl. hadügyminister. KINEVEZÉSEK. A. 10496. szám. A’ magyar honvéd sereghez kineveztetnek. A’ 4-ik honvéd zászlóaljhoz. Főhadnagyúl: Morvai Jánosz. a. hadnagy, apr. 1—töl. A’ 11-ik zászlóaljhoz. Századosokai: Keresztes Kálmán, Veress Miklós, Boer Miklós, z. a. főhadnagyok. Főhadnagyokúl: Feren­­czi Ferencz, Rettegi Zsigmond, Déézsi István, z. a. hadnagyok. Hadnagyúl: Zeyk Antal z. a. őrmester, apr. 8-tól. A’ 24-ik zászlóaljhoz. Századosúl: Reményfi János z. a. főhadnagy. Fő­­hadnagyokúl: Székely József, Ragályi Imre, Réti József, z. a. hadnagyok. Hadnagyokai: Bogyai Pál, Nigrovich La­jos, Endrődi István, Zsigmondfi Koszta, Stankus József, z. a. Őr­mesterek. Vogich Miklós z. a. tizedes. Csap Antal, Bihari Lász­ló, 4. z. a. őrmesterek. Olich Frigyes a’ bécsi légiótól. Az 50-dik zászlóaljhoz. Hadnagyúl: Louis Frigyes a’ bécsi légióból. Az 1-ső székely 2-dik zászlóaljhoz. Hadnagyúl: Stepfhans Venczel a’bécsi légiótól, ápri­lis 1-töl. A’ 31-ik zászlóaljhoz. Századosok úi: Gergelyi Fer­, Varju Pál,z.a.főhad­nagyok. Főhadnagyokúi: Forgács János, Hubert István, Cservenka Pál, Kleberg Károly, Viski Pál, Vas Ferencz Biró Fe­rencz, z. a. hadnagyok, Tóth Sámuel hadnagy és segéd, Szath­­mári Károly 73—ik z. a. hadnagy. Had­nagy­okai: Czuliger Ágoston, Bogdanffi Ágoston 3-ik z. a. Költő Ferencz, Kerekes, 55—ik z. a. őrmesterek: Szabó, László Imre, zászlótartók. Gaál őrmester, április 5-től. . Az 55-dik zászlóaljhoz. Századosúl: Veigl Vilmos z. a. főhadnagy, apr. 3-tól A’ 73-ik zászlóaljhoz. Századosúl: Mihályi Mihály, z. a. főhadnagy. Had­nagy­o­k ú 1: Budi Móricz, Béni Ignácz, Kováts Izrael, z. a. őr­mesterek, április 8-tól. A’ 72-ik zászlóaljhoz. Századosokai: Mező István, idősbb Szabó József, z. a. főhadnagyok. Főhadnagyokai: Himfi Farkas, Szabó Jó­zsef, Csengeri Péter, Lenes József, Bogus József, z. a. hadna­gyok. Hadnagy­okai: Bendek Antal, Koncsag Márton, Do­mokos István, Roth József, Balázs Márton, Bándosi Konstantin, Bala Albert, Dániel János, Erős József, Gálfi Károly, Bisztrai Károly, április 8-tól. A’ 75-dik zászlóaljhoz. Hadnagyúl: Fodor István önkéntes z.a.hadnagy,ápri­lis 16—től A’ 15-ik huszár ezredhez. A­ száz­ad­oso­k: 1: Papp, Székely, ezredbeli főhad­nagyok. Főhadnagyokúl: Bartha Gergely, Kovács László, ezredbeli hadnagyok. Al ha­dna­gy­o­kú­l: Forró Károly, B­­resztevényi, Heves Gábor, ezredbeli őrmesterek. A’ 16-ik huszár ezredhez: Alszázadosúl: Varga ezredbeli főhadnagy. Hadna­­gyokúl: Kissely, Gross, ezredbeli őrmesterek, április 1-től. Az 1-ső vadász ezredhez. Századosul: Szávay Pál ezredbeli főhadnagy, április 16-tól, számítandó rang és illetménynyel. Debreczen április 20-án 1849. Mészáros Lázár, ideiglenes hadügyminister. Wimmer Imre 69-ik zászlóaljbeli százados az 1-ső vadász ezredhez áttétetik. Mészáros Lázár, ideiglenes hadügyminister. A.­­ S. 10532. Áttétetik a’ 7-ik huszár ezredhez. Amsperg György, 16. huszár ezredbeli főszázados azon minőségben, és előbbi rang­jával. Kineveztetik ugyanoda hadnagyúl: Hajdú László. Nagy­­liún-Túrkevi város volt főbírája. April 16-tól számítandó ranggal. Debreczen április 21-kén 1849. Mészáros Lázár, ideiglenes hadügyminister F­­­g 9631 et 9910. szám. Dörflinger János 37-dik gyalog ezred irodájában műkö­dő nyugzsoldos hadi írnokot a’ kun-szentmártoni kórodába szám­vevő segéddé hadnagyi ranggal folyó hó 16-tól kezdve kine­veztem. Debreczen april 21- én 1849. Mészáros Lázár, ideiglenes hadügyminister. F. I­g. 10295. Vállándi Sándor a’ 3-ik huszár ezredbeli számvevő segéd hadnagy, a’ szathmári rokkantak házához első rendű számvevő segéddé hadnagyi ranggal áttétetik. Illetménye ’s rangja folyó hó 16-tól. Debreczen april 18-án 1849. Mészáros Lázár, ideigl. hadügyminister. 11131. J 1126. H. Bem altábornagy úr előterjesztésére , a’ nagy-bányai tá­bori kórházhoz, Korbuly Bogdán főorvosul, Virág Károly alor­vosul, és Donogán Jakab orvos segédül ezennel kineveztetnek. Flór Ferencz, egészségi osztály főnök. Fölhívás. Miután Debreczenben egy állandó nagyobb katonai kórház alakításának szükségét, ’s arra legczélszerűbbnek, a’ már eddig ideiglenes kórodakép használt dohánygyár épületét találtam, az ország kormányzó elnöke meghatalmazásából, ki a’ szenve­dők iránt mindég forró részvéttel ’s különös gyöngédséggel vi­seltetik , szándékom a’ nevezett épületet czélszerű felszerelés által olly kórházzá alakítani, hogy abban mindenkor pár száz beteg kényelmes helyet, ’s ápolást találjon. — Azt tenni a’ be­tegek irányában, kik itt nagyobb kórház hiánya miatt, csak ne­hézséggel , ’s hosszabb idő múlva élvezhetik egészségök hely­reállítását elmulaszthatlan kötelességemnek ösmerem. Felkérem ezennel Debreczen városa tisztelt közönségét, lenne szives ta­núsított hazafiúi buzgalmánál fogva, engem ez üdvös czél elé­résében gyámolitani az által, miszerint: a’ nevezett intézetnek különféle, talán nélkülözhető fiatal fákat, és virág magokat a­­jándékozni kegyeskednék, hogy azokkal a’ kórház udvarát be­ültetve , nyári napokban a’ betegeknek a’ szabad friss levegő, mint a’gyógyúlás egyik fötényezőjének élvezésére alkalom nyuj­­tassék. Kelt Debreczenben, április 20. 1849. Dr. Obonyai, törzsorvos a’ debreczeni kato­nai kórházak igazgatója. IGAZÍTÁS. A* Közlöny 83-ik számában a’ 41-dik zászlóaljhoz kineve­zett Semsey Alajos nemzetöri főhadnagy, hadnagyúl neveztetik ki. — A’ Közlöny 84-dik számában a’ 15-dik huszár ezredhez századosúl kinevezett Jékey László helyet hibásan van Tékey László közölve, mi ezennel kiigazittatik. NEMZETI GYŰLÉS. Előleges közlés a’ képviselőház április 22-kiki üléséről. Frideczki elleni vádak megvizsgálására Darvas Antal képviselő választatott. — Deáki Sámuel Zilah városi képviselő megválasztása igazoltatott. — Kossuth L. kormányzó elnök figyelmezteté a’ házat, hogy a’ Kubinyi által indítványozott mi­nister eskü tárgyalásánál azon körülményt, miszerint forradalmi Debreczen, 87. sz. Kedd, ápril 24.1849. wm vm . KOZLONT. hivatalos lap. A’ „Közlöny“, hétfőt kivéve, naponkint jelenik meg. — Ára lapjainknak helyben 7 írt, ás postán négyszeri szétküldéssel hetenként 7 írt 12 kr. pp., naponkinti szétküldéssé 8 frt pp. — Felvételnek mindennemű hirdetése, mellyek hasáb soráért 5 p. kr. vétetik. — Előfizethetni minden álladalmi postahivataloknál és a’ kiadó hivatalban Debreczenben. —

Next