Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-05 / 71. szám

lát is szent és illetetlen legyen, ha előtte a’ törvény áll őrt, lángkardu angyaléi. Eddigelé a’ homályló látkör fellegrácsain tévedezve tör­hetett át egy-egy napsugár, mint egy könyüs pillantás; most fel­nyílt mosolygó fényes pompájában mint egy sátor, mellynek ivei alatt szive áldozatát mutatja föl a’ szeretet a’ közös isten oltá­ra előtt. És ez oltárra ezelőtt csak egyes áldozatok tétetének > most az ö s s z e s nemzet volt az áldozó. Egyik része kiváltsá­gait hozá. másik a’ közönyt ’s a’ gyűlöletet. És az ünnepély, miilyen a’ szabadság istenének föl nem mutattatott soha, torrá téteték. Azon eskü, melly a’ trón fön­­ségében mondatott, hitszegé káromlása volt istennek, ki nyilt könyvül olvassa a’ kebel rejtelmeit. Mint habtorladék, mit egy másra kerget, dagaszt szila dühében a’ fergeteg : boritá el e’ szép hont a’ szenvedés . . . egy óceán. A’ hitszegé árulás tudta, hogy védseregét az eltépett ér­dekek gyülölsége teszi, melly ellenséget csak ott lát, hova kar­­a ér, ’s nem oda fönn, honnan az ostor egyiránt suhog fö­­löttök, ’s mit ki kell tépni, hogy megosztozhassanak a’ szabad­ság kincseiben. Milly idők! Mi irtózatos valóságban állított elénk az élet, mi, az örök, a’ világbéke korának gyermekei, csak hal­lott regék könyveiből ismertük; miként azt, mit e’ nemzet szen­vedéseiről följegyzend a’ történet, a’ meseszerü távol opticai csalódásául tekíntendi a’ boldogabb ivadék. Mi láttuk a’ kiham­­vadt századokat fölnyilni, mint egy sírt, hogy véres árnyai kikel­jenek. Láttuk mint vette üszköt a’ fellázított népfajok gyűlöle­tébe a’ hitszegés, hogy a’ szabadság kincse fölött, melly alig lön közös tulajdon, testvérgyilkos fegyver öldököljön. Mi láttuk a’ királyi palástot, a’ vallásosan-hiv tisztelet ragyogása közt, hogy lássuk a’ polgárvér tengerének vérfoltjaival, mint öltönyt, mit iszonyú mütétele után elvet a* hóhér, — mi láttuk a’ koro­na szent fényét elhomálylani, mert hisz a’ vér, melly bérencze* által kiontatott, elég arra, hogy az igazságos isten örök irgalmát kioltsa; láttók mindazon eszmét mikhez csak áhitatos érzelemmel tekinténk föl egykoron, leszakadozni, hullócsillagokul, hogy mindaddig éj legyen e’ hon fölött, mig a’ porló igazság angya­lának tenni valója lesz. A’ reactio elveté a’ szelet... mi gondja rá, hogy vihart aratand. Kérész életének számitása túl nem lép a’holnap határain; Torrá tehette nemzet szent ünnepét, de csalódott, ha azt hívé, hogy hóhérbárdját olly balgán, tétlen megadás fogadandja mint annyiszor. Nem! A’ nemzet megismére a’ fegyvert, melly mint Odin kardja, öl és teremt, akaratát; és áldozni, áldoz­ni mindent, szenvedni, szenvedni végetlenül, tud: de meggyil­koltatni ifjú mátkáját, a’ szabadságot, hogy vértorán az önkény lakmározzék; de lemészároltatni történeti életét, minek kísére­tében megöszültek a’ hosszú századok, ezt nem hagyandja pulya­­bünösen; nem istenének sem... soha! soha! Szenvedni fog, szenvedni tud. Hősei soraiból, a’ polgár­­itélet ’s a’ harcz terén, megveszi véradóját minden perczenet. Hagyján!.. minden helyre, melly megürül, uj küzdők ihlete ver­­senyz; mintha egy uj táborrá támadoznának szent halottai, mint a’ csontok Deucalion kezében egykoron. És a’ nemzet hálája megvirrad e’ sírok felett, ’s a’ fölkelő szabadság napsugáraiban el nem halványodnak a’ csillagok, mik elsők mosolygták be az éjt, ’s egyedül. És azok közt, kik a’ pályatért elhagyák, nincs senki, ki­nek sírjánál annyi hála, annyi emlékezet ünnepelne, mint elhunyt társunk, Kemény Dénes. Az ígéret földének határáig jőve, seregének Mózese, hogy a’ borongó jelenből egy pillantást vet­hessen a’ fényes jövő kárpitai mögé. De átlépnie e’ határo­­k a t nem adatott neki; nem az sem, hogy porai az egygyé és szabaddá vívott hazának földén pihenjék azon fáradalmakat, mik e’ czélra vívtak, oily hüven, ernyedetlenül, és Erdély szabad földén uj és magasztosb ünnepet ülend e’ nemzet független éle­te, de az ünnep egyik hőse hiányozni fog; és Erdély bérezem tavaszló élet dobog fel megint, de nagy fiának szive nem többé soha. Ö elmondá az ókor egyik isten emberével: „Én dicsőítőiek, éged, szent atyám! e’ földön; bevógzém az ügyet, mellyel meg­bízói : most tehát dicsőíts meg engem te magadnál“. *) Isten zarándok népe megszenvedő az ősök bűneit, mielőtt az ígéret földének határain átlépne; megtisztulva, salaktalanúl. Mindenkor megtermi a’ maga szükségeit, a’ maga embe­reit. Bennünket, kik a’ közélet nagy munkájának napszámosai valónk, atomszerü körben, atomszerü eredménynyel, föl nem mutathatva semmi mást, mint a’ hű akaratot, melly szennytelen marad jó- és balszerencse közt, egy, hatalma önérzetében me­részebb nemzedék el fog söpörni nyomtalan. Hagyján! hogy minden virág, melly a’ pályatörök koszorúiból kitépetik, e’ nem­zet szabadságának oltárát övezze át! De addig, minden csapás, melly sorainkat sújtja, legyen emlékezetes, hogy mig a’ k ö z veszély a’ kapuk előtt áll, mint Hannibal; mig van a’ határokon kívül, mi ellen lángigéit szór­hatja a’ lelkesület, fegyvert emelhet az erő: addig minden esz­mét, minden nézetet tartson hű egybeolvadásban az, mellynek *) Jan 17. szak. 45. vers. szent nevénél térdre hull mindaz, a’ ki hív, szent nevednél, ő szép, dicső hazánk! Jöend idő, midőn a’ tenger, min szilaj csatáit vívja a’ fer­geteg ’s fészketlen sirályul kereng a’ közveszély, lenyugoszik, ’s mint bölcsőben ringatanrija majd a’béke, melly kipihen boros­­tyánain. És az emlékezet alászálland a’ mélyre, mint a’ búvár, hogy felhozza gyöngyeit, miket oda temetett féltékenyen. Es a’ sebekből, miket a’ vész felszaggatott, tavaszló pompában ke­­lend ki a’ szabadság virágerdeje, hogy első lombjait koszorúk­ba fűzze azon neveknek, miket imakönyvébe irand a’ hálás ivadék. De most, midőn temetővé akarnák e’ hont irtani, szivünk­be sirtunk le minden könyüt, mit e g y e s veszteségek fölött ál­dozna a’ hála ’s az emlékezet. Igen! a’köny kiégett; helyette hadd lángoljon fel a’ 1 elk e sü le t, mint a’ fáklya, melly annál inkább gyulong, minél jobban sujtatik, — és az őr hideg esz­mélet, melly mint a’ kard, szikrákat hányva viv elö-elöre, de maga hideg marad. A’ mérlegelés kora ’s emberei még meg nem érkezének. Ha minden kar, melly fegyvert emel, intézni is akarná a’ csatát: az vészesb volna mint a’ hatalom, melly mindnyájunk elle­nében áll; ’s mit megtörnünk egyiránt kell ’s b á r m i áron. Ez legyen közös vallásunk; ki miként imádja istenét . . . mit tesz az, ha egyházában a’ hon oltárképe áll. ’S az áldozat­nak, melly az oltárra tétetik, értékét, nem a’ ké z adja, ’s nem a’ mennyiség : hanem a’ kebel, melly nyújtja, ’s az, hogy mindene az áldozónak. És e’ nemzet élni fog. Egyes hullámot a’ part szirtjeire tör a’ fergeteg: az óceán azért egyenlőn gazdag marad. Irtani, ölni a’ hóhérok ’s királyok hivatása . . a’ népé: a’ szent feltámadás, melly eltépi Iánczait, ’s a’ szeretet, melly teremt ’s elevenít. Di­adalt és vesztést a’ változó szerencse ad . . hagyján! a’ vesz­tés tünékeny árny, melly a’ kergetett felleg nyomain terül el; de a’ diadal az egység ünnepe leend, mit nem közös szolga­­lánczok, hanem a’ közös erővel kivívott szabadság szent kap­csolata szövend. Addig? . . istennek népe hüven követte Mózsesét, és meg­jött Józsue, kinek szavára leroskadának Jerikó falai, ’s megállt a’ nap, hogy el ne nyugodjék , . soha! soha! Hiszen: ... Neked élni kell ó hon! ’S örökre mint tavasz virulni; Ah, mert omladékidon Reszketve fognék szétomolni, Hazám! hazám! (Éljenzés.) Elnök: A’mondott beszédek minél számosabb példány­ban ki fognak nyomatni ’s az országban szétküldetni. Ezzel az ülés eloszlott. KÜLFÖLD. OLASZORSZÁG. Az a’ dicsőséges IX. Pius, ki a’ szabadság lobogójával lé­pett pápai trónusába, hova öt a’ fél világ „evviva!“ kiáltása ki­sérte; de kinek félelemtől reszkető karjaiból, a’ zivatar támad­­tával kiesett kormányrúdja azon hajónak, mellynek vitorláit ö maga oldozá föl, ’s mellyet népeinek üdvözlése közben vezetett ki egykor a’ küzdelmek sík tengerére; — az a’ IX. Pius, ki most Gaetában kormánypáleza helyett újra olvasót forgat kezében,’s ajtatoskodva imádkozik a’ hívők lelkeiért, kik alamisnát gyűjtö­getnek az egykor hatalmas szent atya számára: — tehát ezen IX. Pius, nem rég jegyzéket küldött szét minden hatalmassá­gokhoz , a’ melly nóta fogantaték A n t o n e 11 i cardinalis úr fejében, születék a’ despotismus bérenczeinek befolyása alatt, megfeszítteték az igazságos közvélemény megvesztege'.hetlen itélöszéke előtt, meghala, és eltemetteték a’ párisi lapokban,de ugyanott kevés idő múlva feltámadott, ’s onnan lószen eljutan­dó azon bizonyos nagy és kis hatalmasságokhoz, a’ kiknek szól. Nem tartjuk méltónák, hogy az egész hosszú predíkácziót bemutassuk olvasóinknak: az egész fölszóhtás hasonló szellem­ben van Írva azon boldog emlékű Staatsschriftéhez, mely­­lyet a’ hires neves osztrák ininisterium „z u in Andenken“ ajándékozott a’ múlt nyáron a’ magyar kormánynak. A’ jegyzék elején szép praefatio van a’ pápai székbe emel­tetésről, és egyebekről, aztán sok köhögés után elkezd ö szent­sége Jeremiás próféta modorában keservesen lamentálni a’ fö lőtt: miként akarta a’ nép őt Austria ellen háborúra ingerelni, sőt még erőltetni is, és a’ többi; — a’ jegyzék közepén Pontius Pilátusnak módjára kezét mosván mindenből: örül mint az ujonez rhetor, ki alig várja hogy a’ kria végén a’ „his ita perspectis“ féle conclusióhoz jusson, — egy nagyot lélekzik a’ szent atya, ’s azt mondja: t e h á t: „Fölszólítom Austriát, Franczia és Spanyolországot, nem különben a’ két Siciliát, mint mellyek geographiai fekvésüknél fogva olly helyzetben vannak, miszerint fegyveres erőszakkal rendre téríthetik azon lázongó csordát, melly sz.-nt szé­kem birodalmában rakonczátlankodik, — avatkozzanak be, és szabadítsák meg státusaimat azon dühöngő párttól (egy nemzet az szent atyám, nem párt!) melly ott a’ legborzasztóbb despotismust űzi. Csak ezen egyedüli mód az, melly által leg­magasabb tekintélyem visszaálliltathatik, ’s az egyházi birtokba a’ csend újra visszatérhet.“ Elmondja még ö szentsége, mennyire fájna lelkének, ha nem adhatna át utódjának a’pápai hatalmat olly épségben, mi­nőben ö azt átvette; „de azért“ — úgymond — „ez nem az én ügyem, nem a’ papságé, hanem a’ catholicismusé.“ Aztán még egyszer szivére köti a’ fentebb nevezett négy hatalmasság­nak , hogy csak interveniáljanak fegyveresen, mert ez által a’ vallásnak tesznek szent, és az úr előtt kedves szolgálatot. — A’ zsarnokság tehát megint a’ vallás szent palástjával sze­retne takarózni; megint a’hierarchia érdekei Iázonganak a’ nép­­szabadság és magának a’ megváltónak örök tanai ellen. Szánjuk a’ szent atyát, ki egy ideig arra látszék hivatottnak, hogy bé­gyógyitsa a’ sebeket, miket épen az egyházi dölyf és becsvágy ejtett a’ catholicismuson; — szánjuk azon fél fiút, kinek hatal­mában állott örök időkre eljegyezni isten legszentebb adomá­nyát, a’szabadságot Krisztus egyházának; ki azonban nem tu­dott többre menni, mint roszul utánozni egy Vili. Bonifácz hiú törekvéseit, de emennek vas jelleme és átható szelleme nélkül. NÉMETORSZÁG. Nem Í6 tudtuk, pedig a’ szászoknál is „tavaszodik“. A’ „Dresdner Anzeiger“ mart. 11 -kei számából látjuk, hogy Fridrik August hü népei is jobban szeretnék a’respublicát mint az isten kegyelméböli zsarnokságot. Mozgalmak itt, moz­galmak ott, és mozgalmak mindenütt. Hanem a’ milly hihetlennek tetszik e’ hír, ép annyira az eme másik is : Ugyancsak a’ nevezett lapban egy fölhívás van, mellynek homlokán nagy betűkkel e’ szavak állanak: „Der Thron ist in G e fa hr!“ Fölszólítják t. i a’hü polgárok 8 felségét kegyelmes királyukat, miszerint vegye magát észre és vegye körül erős védfalakkal trónusát, mert különben leesik belőle. Az adresse egész terjedelmében közölve van a’ dresdai lapban, ’s felszólitattnak a’ polgárok, hogy a’kik hasonlóan érez­nek, írják alá. Az aláírás gyűjtéssel három kereskedő (Hage­dorn, Éli zinguer, Méser) egy vendéglős (Müller), egy könyv­nyomó (Blochmann), és egy gyógyszerál us (Schneid, r) foglal­koznak. Kitűnő vagy figyelmet érdemlő egy sincsen közöttök; ellenben mind ollyan egyének, kik udvari „Kundschaft“-jaikat féltik a’ respublicanus viharoktól. Felelős szerkesztő: Gyurmán Adolf. HIRDETÉSEK. 129. | B. Megsemmítés. 1—3 Mármaros megye közönségének mart. 1-sö napjáról 287. sz. alatt kelt felterjesztése szerint, Szeklenczey izraelita néhai Jakab Dániel által a’ kincstári szenesi pusztának több évek előtt általa történt kibérlése alkalmával, biztosítékul letett egy zálo­gos levél, melly mellett néhai Szaplonczay Josepha asszony öz­vegy Pogány Lajosnétól, ’s fia Pogány Lajostól bizonyos bene­­csöi részjós/ágot 270 pft 48 kr. summa erejéig 1855-dik év lefolytéig zálogba vett — történetesen eltévedvén, mindezideig is nyomába jönni nem leheti tt; minélfogva érintett záloglevél­nek az illető zálogos feleken kívül más idegenek irányában! megsemmisítése elrendeltetik ’s ez ezennel országszerte köz­hírré tetetik. Kelt Debreczenben apr. 4. 1849. belügyi álladalmi titkár távollétében Zeyk Károly, osztályfőnök. Hirdetés. 1—3 Alólirottak tisztelettel jelentik, miként mindennemű tiszti egyenruhához megkivántató arany, ezüst és ispahanzsinórokhal a’ leggyorsabban és jutányos áron szolgálhatnak Goldstein és társa, hatvani utcza 1530. sz. a. Vásái helyiféle házban. 126 | B. Biharmegye bizottmányának kérése folytán közzé tétetik! miként néhai Novák Gergely árvái volt gyáinnokának Gyer­­tyánfi Antalnak, az árvák vagyonait illető iratok és kötelezvé­nyek előadására a’ nevezett megye törvényszéke által megjele­nési határidőül f. évi april 24-dik napja tűzetett ki. Kelt Debreczenben, april 3. 1849. 1—2 A’ Szabolcsvármcgyébe kebelezett Újfejértó határával egy­befüggő Bóth és Szegegyházi puszták tagosítása iránt folyamat­ban levő pörbeli eljárásra e’ f hó !9-kóre kitűzve volt határ­idő az illető birtokosság kivánata folytában elhalasztatván, az újabbi határidő f. e. május 24-d. napjára tétetik által Kelt Debreczenben april 3-án 1849. El ek Mihály, eljáró helyettes alispán. Árverések. Az ellenséghez szállíttatni szándékolt ’s lefoglalt asszu- ’s jó asztali borok, e' I. hó 5-én azaz csötörtökön reggeli 9 óra­kor a’ só háznál közárverés utján a’ legtöbbet ígérőnek el fog­nak adatni. Debreczen, április 1-én 1849. K áld or őrnagy. 1-3 F. hó 18-án a’ Kállay-család mező-túri jószágához tartozó túl a’ Körösi puszta, Mező-Túron a’ tiszttartói lakban fog ár­verés útján egy vagy több évre is a’ körülményekhez képest bérbe adatni. Bérleni kívánók ezennel hivatalosok. 137 | B Magyar Gyula városa a’ kormánynak m. 1848-ik évi dec. 21-röl 10960 sz. a. kelt rendelete által rendezett tanácscsal lát­tatván el, ugyanez országszerte közhírré tétetik. Kelt Debreczenben apr. 4-én 1849. NÉVVÁLTOZTATÁSOK. 136 | B. Ringelhan Antal vezetéknevének Kör y-re kért átváltoz­tatása megengedtetvén, ez szokott úton kihirdettetik. 123. 134. | B. Starcsevics Imre honvéd vezetékn'vének Világos-ra, Nikolics Sándolónak Rudnai-ra kért átváltoztatása megen­gedtetvén, ezennel kihirdettetik. Kelt Debreczenben apr. 3-án 1849. 122 | B. Fürst Gábor és Rpsenfeld József vezetékneveinek Galan­­tai-ra és Rózsási-ra kért magyarítása megengedtetvén, ez szokott úton kihirdettetik. Kelt Debreczenben, apr. 3-án 1849. 135 | B. Hoffmann Lajos és Sámuel vezetékneveinek Remény i-re kért átváltoztatása megengedtetvén, ezennel kihirdettetik. Kelt Debreczenben, april 3-kán 1849. Eladó lovak. 2—3 Három, eves-szürke, hámos, fiatal ló, Nagy Péterfia utczá­­ban, 971. szám a. Márton Lajosnál, szabad kézből eladó. issaiÉé* Nyomatik az álladalmi nyomdában.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék