Közlöny, 1849. április (68-92. szám)
1849-04-13 / 78. szám
1 nyakba való női aranylánca Boronkai Krisztina által a hét nyolcad lat; 2 ezüst czirkortartó és egy ezüst poiár Ugyanaz által 9 három negyed lat; 6 ezüst evő kanál Kováss Károly kincstári pénztárnok által 18 lat; 1 arany karikagyűrű Peregrini Imre által egy ötöd lát; 1 ezüst pecsétnyomó gyűrű Hanzulovics Mihály által egy negyed lat; öszvesen 15 három negyvened lat arany, 10 font 25 lat ezüst. Ugyan ez alkalommal bemuttatott azon honpolgároknak névsora, kik három éven át tevék adományaikat, nevezetesen: Nánási András örökösei három éven át 100 p.sz.; Vozári Imre, három évben egy évre 10, Szöllösi Balázs három évben egy évre 20, Kuna Sándor ugyanannyira 4, Kiszeli Károly az adott 8 forinton felül három évben egy évre 6, Nánási Lajos ugyanannyira 5, összesen 145 p.forint. Ezeken felül Mann József 120, Vlad László 50 p.forintot ajánlottak. Azonban szerencsétlen embertársainkról sem feledkezénk meg, a’ tűz által károsult komáromiak számára megyénkből gyűlt 24 ft 40 kr. ezüstben, nevezetesen Nánási Lajos főjegyző gyűjtéséből 23 ft, a’ petrovai kerület részéről 1 ft 40 kr., melly öszveg a’ szigeti fő sópénztárba be is fizettetett. Említést kellene tennem azon 2029 ft 18 kr. öszvegről, melly sziget járásából Asztalos Péter főszolgabíró által bejelentetett, de erről, miként az ujonzozó küldöttség beadott munkálatáról jövő levelemben szólandok. Annyit egyelőre irhatok: megyénk e’ részben is a’ reá nőtt kor intő szózatát megérté, szinte 4000 katonát állíta ki, ide értve a’ népességhez aránylag kiállítani tartozott 2775 rendes honvédet, mozgó nemzetőröket, huszárokat, melly tekintélyes erő létrehozásában több lelkes honpolgáraink adományozása a’ haza hálájára érdemes. Tanuljatok a’ példából ti, kik anyagi értéketekből semmit nem szenteltek a’ haza ügyének, kik Aesopus ebeként kincs halmazatokon kustorogtak, kik závárt vertek fegyverestáraitokra, harczra alkalmas méneiteket lopva szemlélhetitek, terjedelmes gulyástokat elrejtitek, hidegen részvétlenül vonultok félre, saját éneteknek éltek, ’s kebletekben az önzés hideg kígyóját melengetitek, melly minden fordulatával mérget lehel, ’s a’ kit találhat, bűn örvényébe szédít. Ekkor a’ haza mentve lesz, ’s az osztrák ház fogadott vérebei megsemmisülnek. Erdélyből. (A’ székely nép becsületeért.*) Mig mi a’ reactio bérenczeitöl Erdély egy kis szögletébe szorítva , Háromszéken minden segélytől elhagyatva, a’ kétségbe esés csatáját küzdöttük, a’ magyarhoni journalistica megtámadta a’ székely nép harczi becsületét. Régi dolog , de mi elmaradtunk a’ világtól, havakon át, el lévén zárva közlekedésünk; régi dolog, de a’ betű nem repül el mint a’ szó, ’s a’ lapokban, mellyek egykor a’ történetirat adatai leendenek, olvassuk nemzetünk gúnyoltatását. Ujjal mutatom ki azoknak, kik minket gyaláztanak, a’ közelebbi eseményeket; nemde láthaták, hogy a’ reactio nagyobb erőt fejtett ki Erdélyben, hogy sem azt szuronyhegygyel, ágyúk nélkül, ’s hazaáruló vezérlet alatt, bármelly jó érzésű nemzet kiverhette volna e’ hazából ?! Reánk uszították ők magukon felül Erdély népeinek söpredékét , nyuzattak, gyilkoltattak, raboltattak, börtönökbe hurtzoltattak minket ezer kínok között; mindenfelől ellenséget láttunk, segélyt sehol sem, még sem csüggedénk; a’ nép itt, az élő istenre mondom, nem hódolt meg lelkében a’ rabszolgaság bérenczeinek, hanem lelkébe zárta bosszúját, és midőn a’ gyűlölt népsöpredék goromba exactioitól gyötörtetett, csikorgatta fogát. Mekkora volt örömünk, mikor Bem tábora közeledtének hirét hallottuk! A’ népnek arcza egy hálalma volt a’ szabadság istenéhez; ásni kezdé elrejtett fegyvereit, ’s bár messze volt még Bem tábora, futottak körünkből a’ nyakunkon élődött oláh és szász csordák, mint fölriasztott vadak. Megérkezett Bem, ’s nem volt székely, ki fegyvert bírhatott , hogy kész ne lett volna harczi síkra szállani; örömest adták az apák gyermekeiket a’ honvédek dicső soraiba, örömest a’ halál koczkájára a’ szabadságért. És ezen készségben nagy a’ népnek érdeme; könnyen gúnyolhatnak minket, kik viszonyainkat nem ismerik; becsülni fogják a’ székely népet azok, kik viszonyainkat ismerték. A’ székely nép előjogai között bírta az osztrák kormány alatt azon előnyt, hogy ujonezokat soha sem adott; ő nemes lévén csak a’ fölkelés kötelességével tartozott. A’ székely nép nem kapott a’ hűbéri viszonyok eltörlésével földbirtokot, nem fölszabadulást, nem alkotmányos befolyást a’ polgárzatba, mert ő mindazokat bírta. A’ székely népnek a’ mostani szabadságharczbani részvétét, nem az önzés ösztöne, hanem tiszta szabadságvágy ’s még inkább tiszta nemzeti érzet izgatta föl; ez pedig népnél ritka; mert ott az enthusiasmus mindig az önzés ösztönének kifolyása. És kérdem: ki fanatizálta minderre a’ székely népet? elvoltunk mi feledve; Magyarhonban hírlapok segélyeztettek a’ nép részére; szabadelvű férfiak tétettek a’ dolgok élére ... ’S ott volt a’ nép fölött Kossuth lángszelleme, mellynek közelsugáritól hevült a’ magyar nép, mig ide a’ magasztos sugárok ezer jégszíven megtörve, csak halvány fénnyel jutottak a’ néphez. Olly kevesen voltunk, kik e’ népet héresíthettük, mert hatáskör sem adatott nekünk, csak a’ mit mi alkottunk magunknak, ’s mert szándékunkat azon felül ezer rosz akarat contrabandirozta. A’ székely népet nem önzésének érdeke, nem a’ kormány előfigyelme, nem lelkesült fiainak lángszónoklata, hanem az események fanátisálták a’ szabadságharczra, ’s egy népnek csupán az eseményeken okulni, eseményektől lelkesülni, azt mondom, hogy olly becsület, melly értelmiségét és természetes jó szellemét föltételezi. Meddig fog e’ jó szellem tartani, meddig fog a’ nép csüggedetlen lenni a’ kitartásban, azt meg nem határozhatom, mert e’ kor is kevés örömet, kevés biztatást nyújt neki, ’s a’ hadviseléssel a’ polgári kötelességek ólomsúlya nehézkedett már is a’ népre, mellynek terhét az eddigi jogosabb polgári bánásmód helyett mindinkább elharapózni kezdett katonai rendszerű bánásmód súlyosítja. Én sok bánásmódban, kedvetlen utóesemények előszavát érzem, én a’ népnek, nem szigorú fegyelmet, nem lélekzsibbasztó terrorismust, hanem a’ szabadság malasztjának élvezetét nyújtanám, izleltetném vele azon eszmény kedves izét, mellyért harczolni kell, éreztetném vele a’ nemes szabadságot teljes jótékonyságában, hogy most a’ küzdelmek elején válnék az előtte olly kedves kincsesé, mellyért olcsónak higyje életét. Ezt a’ nép nem ízleli, ’s annál inkább becsülöm, hogy még sem lankad ekkorig, sőt a’ szerencsés diadalok közt csak növekedett harezszomja. Rendithetlenek voltak Bem csatáin a’ székely ujonczok, Beszterczénél, Szebennél elöl mentek ők, szuronynyal, puskaágygyal, olly irtózatosan rohanták meg — fekint az utóbbi csatában — a’ muszkákat, hogy azok vad állatok gyanánt, ordítva szaladtak ki a’ sánczokból és Szebenből. Az ellenségnek a’ törcsvári és tömösi passusom gyalázatos kifutását, a’háromszéki nép tömeges felkelése segítő elő; irtózatos népsereg, ’s közte tömérdek nők is indultak le a’ Bemtől hátulról üldözött ellenség elébe, úgy hogy, ne legyenek ott a’ határszéli szorosok, az ellenség egy lábig eltöröltetett volna e’ földnek színéről. Reánk azonban kétségtelenül még nagy napok várnak; tudom, hogy e’ századnak ördögei, mint éhes oroszlánok körüljárnak, keresvén, hogy kit elnyeljenek. Tudom, hogy a’ gonosz soha sem alszik, 's az első orosz expeditio gyalázata csak fölhívhatta az óriás hatalom boszuszomját; épen ezért szeretném minden eszközökkel gerjeszteni e’ határszéli nép jó szellemét, minden eszközökkel édesíteni őt a’ szabadság tiszta érzetéhez, és lelkesíteni a’ honszerelemre. Kevélylyé szeretném őt tenni önmagára, kevélylyé emberi függetlenségére ’s szabadságára, nem pedig elijeszteni kedves álmaitól, nem a’ jogok és polgári szabadságot elfeledtetö katonai rendszer jármába zsibbasztani. Megkülönböztetném most is a’ katonát a’ polgártól, akkor is, ha ez polgári fegyvert visel, mert tapasztalom, hogy egy életkoron túl a’ katonai szigor, melly a’ negédes ifjúság előtt még kedves, nem fér a’ kényelmet és komolyságot megszokott polgár nyakára. Az administratioba szabadabb, jogosabb rendszert hoznék be, megszorítván a’ polgári tiszteknek is büntető hatalmát, mert az emberek a’ hon romjai között is hajlandók az exactiékra; ideiglenes politicai rendszert alakítanék ’s kezelését a’ tisztség testületére bíznám; sok állítandó van a’ mi viszonyainkban, a’ mi földünk isten háta mögött volt, ’s kevés figyelmet fordíthatott rá a’ civilisatio. Az újabb napok még inkább kiforgatták polgárias sarkukból a’ dolgokat, 's ha nem említem azon székely törvényhatóságokat, hol a’ polgári tisztek hatásköre megszüntetett, hol térparancsnokok ’s falusi bizottmányok viszik kizárólag az administratiót, de máshol is érezhető a’ katonai felsőbbség. Ez ugyan forradalomban mellőzhetlen, ’s az illy kurta szót szerető rendszert szükségesnek is látnám azon népcsordák fölött, kik féktelenül megtámadták nemzeti szabadságunkat, kirabolták vagyonúnkat, legyilkolták, hazánkfiait, ’s ép ezért polgári kíméletet nem érdemelnek; de itt épen megfordítva van; azoknak alig van egy, ki parancsoljon; a’ mi népünknek minden szögben zugban egyegy parancsnoka van. Főparancsnok, térparancsnok, hadibizottmány, kormánybiztos, főtiszt, királybíró, hulló, nemzetörparancsnok, alparancsnok, kapitány, hadnagy, őrmester, káplár, falusi biró; azt sem tudja a’ nép, ennyi hatalom között minő ügyben hová folyamodjék, soha ennyi úr nem volt a’ nép fölött, mint most e’ democraticus korban; most a polgári tiszt constitutionalis büntetést szab rá, majd a’ nemzetörtiszt kurtavasaztatja; most az, majd emez parancsolja fuvarra, vesz föl terményedet lovai számára, adózik a’ nép ide, adózik oda, parancsol neki minden ember, csak ő nem senkinek; illy körülmények mellett, ha balfordulatok között a’ nép elcsügged, ne legyen aztán az vádolva. Csudálatos ugyan ez, hogy én a’ hivatalos lapban szólok ezekről; de midőn egy nép becsületében meg van támadva, egy hiteles lapban jogom van jellemzeni a’ szempontokat, mellyekből egykor a’ történetíróknak, az általánk véghezvitt és véghez viendő tényeket bírálnia kell. Nem szólok részletességekről, tudom hogy most a’ tettek korában, a’ részletességek megkísértik a’ leghidegvérűbb ember béketürelmét is, most a’ tények beszélnek, hanem úgy hiszem, a’ mit mondottam most ’s régebben e’ lapok során, elég lesz jellemzéséül azon szempontnak, mellyböl a’ székely nemzet, múlt és jövendő tettei megbirálandók lesznek. Nem tagadom meg különben azt, hogy a* székely bökiezet, mióta Csányi Erdélybe belépett, kezd szemügyre vétetni. Ha illy ember volt volna a’ múlt évben Erdélyben sok, mindenek máskép állanának most. Csányi biztatásokat küldve ollykor e’ népnek, proclamatiókkal lelkesítette, mellyek csakugyan nem voltak épen eléggé e’ nép viszonyaihoz és érzéseihez alkalmazva ; mert e’ népnek sajátságos constitutioiból kifolyó sajátságos népjelleme van, hanem a’ legelső jó akaratot, méltánylást és tiszta szándékot a’ székely nép iránt Csányi eléggé kitüntette. Ettől a’ férfiútól, mig a’ mostani forrongások tartanak, ne foszszák meg Erdélyt. Bizom az ollyan emberben, kinek mellén a’ lipcsei ágyukereszt, ,’s mégis a’ szabadságnak országosan föllépett embere. Csak azt nyerhetnék meg tőle, hogy a’ székely földet választaná lakául, vagy legalább huzamosabban mulatna itt; mert ezen nép jó szellemének érlelésében, a’ hon ’s szabadság legkeményebb végvárát építené föl. Dózsa, Szeged városa polgármesterének fölszólitása következtében közöljük a’ szegedi mozgó csapat őrnagyának Földvári Sándor úrnak Szeged tanácsához Kis Kérrel f. é. ápril. 6-kán kelt következő hivatalos jelentését: Kedves kötelességemnek ismerem, a’ Szeged városi tanácsnak azon bennem helyezett bizalmáért, miszerint saját kebeléből hazafias áldozattal kibocsátott honvédelemre szánt polgártársai parancsnokságával, olly őszinte jóindulattal megbízott, legalább azon csekély örömet és önérzetbeli megnyugtatást szerezni, miszerint valóságos tények elősorolása által kétségtelenné tegyem, hogy Szeged városa, valamint eddig elő minden alkalommal önmagára, úgy jelenleg, parancsnokságom alatti harczfiaira büszkén tekinthet. A’ sz. tamási csata alkalmakon tények egyszerű elősorolása elég bizonysága ennek, mellyeket is következőleg jelentek be szárazon igazán és híven. April 3-án megindultunk a’ kisbéri oldalról e’ hires rácz büszkeség felé, a’ hol is csatarendbe felállittatván, megkezdetett az ágyúzás, rövid idei veszteglés után csapatom 4-ik százada csatárlánczban előre vezettem, mit azután követett a’ harmadik, hátrahagyván az 1-ső és 2-ik századot tartaléknak, azon meghagyással, hogy a csatárlánczot 100 lépésnyi távolságban kövessék, a’ csatárláncz valamint a’ többi legénység, mindamellett hogy a’ lánczbéli tüzelés átal már jó eleve sebesült egynéhány, olly elszántsággal, és bátor magatartással nyomult az ágyú és puska lövés zápora közt, előre, mi rögtön bizalmat gerjesztett bennem, a’ magyar hadviselési szellemhez legméltóbb harezfogást t. i. a’ rohanást megpróbálni, nem várva hivatalos parancsot megkezdettem a’ sánczokkal szembeni roham-vezénylést, ’s miként illy esetben minden hivatását felfogni tudó parancsnoktól várhatni, kezeimbe vettem a’ zászlót ’s azzal nyomulván előre olly kész elhatározottságai ’s férfias erőkifejtéssel követett, daczára minden golyózápornak, az egész legénység, hogy pár perez alatt, az ellenség nem csak hogy ki volt verve a’sánczból, de a’ város alatti folyó hidján a’ gyors ’s nem várt rohanás által tömegben meglepetve, abból 200on felül részint leöldöstettek, részint vízbe fulasztattak. Csapatom volt legelső a’sz. tamási sánczokon ’s rajta a’ Szeged városi lobogó első tűzetett fel, utánunk jöttek a’ többi csapatok, ’s a’ szegedi szabad csapat halált megvető elszánt lelkesedése biztositá, sőt mondhatni, egyedül idézte elő az egész ostrom sikerét. Köszönhetem pedig az eredményt az egész legénység jó szellemén kívül csapatom tiszti karának, — állását felfogni tudó határozott erélyességének, és lelkesen működő közremunkálásának, mindnyája elszánt méltó vezető harezfia volt a’ becsületnek, mindnyája méltó az elismerésre ’s a’hazafius méltánylás koszorújára, de még is különösen ki kell emelnem Schmidt Ferdin százados urat, kinek lelkesítő, rendre, bátorságra férfias szilárdsággal biztató vezénylete, nagy részben ut meg uj lelket ’s eredmény biztositó határozottságot ébresztett, ’s továbbá Molnár Márton, Pataki János és Bizinger Andor 2-ik 3-ik ’s 4-ik századbeli parancsnok urak neveit is, mint különösen megemlítendőket jegyezem fel. Különös szerencsének tekinthető hogy az eredmény nagyságához ’s helyzetünk veszélyességéhez képest veszteségünk csekély, sebesültünk van 17, halottunk 5; a’ sebesültek eddig Szegedre megérkeztek, kiket a’ tisztelt tanács ápoló gondoskodása alá felesleges ajánlanom. Csapatomnak fentebb leirt vitézsége fensőbb helyen is méltólag elismertetett, ugyanis a’ tábornoki napi parancsban a’ szegediek első helyen megkülönböztetőleg említtettek, csekély egyéniségem pedig a’ magyar katonai 3-ik osztályú érdemjellel jutalmaztatott. Ennyit találtam szükségesnek mint közelebbről érdeklőt a’ tanácsnak feljelenteni. Magam részéről azon őszinte nyilatkozattal zárom be levelemet, hogy valamint jelenleg büszke önérzettel viselem a’ szegedi szabad csapat parancsnokságát, úgy ezután is Szeged városának bármi tekintetben hasznos szolgálatot tehetni— életem legszebb és legóhajtottabb feladata leend. Kis Kér april 6. 1849. *3 Nem értünk mindenben egyet e’czikk szerzőjével, jelesül arra nézve, mi e’ forrongó időben a’ hadi állapottól elválhatlan terhekről mondatik; de örömest közöljük mégis ezen értekezést , mert Erdélynek, főleg pedig a’ székelységnek nálunk olly kevéssé ismert viszonyai körül sok becses tájékozási pontot nyújt. Szerk. Földvári Sándor m. k. őrnagy. Debreczeni napló, April. 12. Mióta beköszöntött hozzánk a’ tavasz, nekünk is megvannak mulatságaink, ott künn a’ szabadban, isten szabad ege alatt. Megmozdult az élet a’ rég alvó természetben; a’ mezők zöld bársony ruhát készültek felötten ; a’ bokrok ágain gyönge bimbói látszanak egy jövendő dúsvirágzatnak, és szivünk dobog az örömtől, mellyet szánnunk-