Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-13 / 78. szám

1 nyakba való női aranylánca Boronkai Krisztina állal ä hét nyolczad lat; 2 ezüst cziíkoitartó és egy ezüst p diár Ugyanaz által 9 három negyed lat; 6 ezüst evő kanál Kovási Károly kincstári pénztárnok által 18 lat; 1 arany karikagyűrű Peregrini Imre által egy ötöd iát; 1 ezüst pecsétnyomó gyűrű Hanzulovics Mihály által egy negyed lat; öszvesen 15 három negyvened lat arany, 10 font 25 lat ezüst. Ugyan ez alkalommal bemuttatett azon honpolgároknak névsora, kik három éven át tevék adományaikat, nevezetesen: Nánási András örökösei három éven át 100 p.ft.; Vozári Imre, három évben egy évre 10, SzöIIösi Balázs három évben egy évre 20, Kuna Sándor ugyanannyira 4, Kiszcli Károly az adott 8 forinton felül három évben egy évre 6, Nánási Lajos ugyanannyira 5, összesen 145 p.forint. Ezeken felül Mann József 120, Vlad László 50 p.forintot ajánlottak. Azonban szerencsétlen embertársainkról sem feledkezénk meg, a’ tűz által károsult komáromiak számára megyénkből gyűlt 24 ft 40 kr. ezüstben, nevezetesen Nánási Lajos főjegyző gyűj­téséből 23 ft, a’ petrovai kerület részéről 1 ft 40 kr., melly öszveg a’ szigeti fő sópénztárba be is fizettetett. Említést kellene tennem azon 2029 ft 18 kr. öszvegröl, melly sziget járásából Asztalos Péter főszolgabíró által bejelen­tetett, de erről, miként az ujon -zozó küldöttség beadott munká­latáról jövő levelemben szólandok. Annyit egyelőre irhatok: me­gyénk e’ részben is a’ reá nőtt kor intő szózatát megérté, szinte 4000 katonát állíta ki, ide értve a’ népességhez aránylag kiállítani tartozott 2775 rendes honvédet, mozgó nemzetőröket, huszá­rokat, melly tekintélyes erő létrehozásában több lelkes honpol­gáraink adományozása a’ haza hálájára érdemes. Tanuljatok a’ példából ti, kik anyagi értéketekből semmit nem szenteltek a’ haza ügyének, kik Aesopus ebeként kincs hal­­mazatokon kustorogtok, kik závárt vertek fegyverestáraitokra, harczra alkalmas méneiteket lopva szemlélhetitek, terjedelmes gulyáitokat elrejtitek, hidegen részvétlenül vonultok félre, sa­ját éneteknek éltek, ’s kebletekben az önzés hideg kígyóját me­lengetitek, melly minden fordulatával mérget lehel, ’s a’ kit ta­lálhat, bűn örvényébe szédít. Ekkor a’ haza mentve lesz, ’s az osztrák ház fogadott vér­ebei megsemmisülnek. Erdélyből. (A’ székely nép becsületeórt.*) Mig mi a’ reactio bérenczeitöl Erdély egy kis szögletébe szo­rítva , Háromszéken minden segélytől elhagyatva, a’ kétségbe esés csatáját küzdöttük, a’ magyarhoni journalistica megtámadta a’ székely nép harczi becsületét. Régi dolog , de mi elmaradtunk a’ világtól, havakon át, el lévén zárva közlekedésünk; régi dolog, de a’ betű nem re­pül el mint a’ szó, ’s a’ lapokban, mellyek egykor a’ történetirat adatai leendenek, olvassuk nemzetünk gúnyoltatását. Ujjal mutatom ki azoknak, kik minket gyaláztanak, a’ kö­zelebbi eseményeket; nemde láthaták, hogy a’ reactio nagyobb erőt fejtett ki Erdélyben, hogy sem azt szuronyhegygyel, ágyúk nélkül, ’s hazaáruló vezérlet alatt, bármelly jó érzésű nemzet kiverhette volna e’ hazából ?! Reánk uszították ők magukon felül Erdély népeinek söp­redékét , nyuzattak, gyilkoltattak, raboltattak, börtönökbe húr czoltattak minket ezer kínok között; mindenfelől ellenséget lát tunk, segélyt sehol sem, még sem csüggedénk; a’ nép itt, az élő istenre mondom, nem hódolt meg lelkében a’ rabszolgaság bérenczeinek, hanem leikébe zárta bosszúját, és midőn a’ gyű­lölt népsöpredék goromba exactioitól gyötörtetett, csikorgatta fogát. Mekkora volt örömünk, mikor Bem tábora közeledtének hirét hallottuk! A’ népnek arcza egy hálaima volt a’ szabadság istenéhez; ásni kezdé elrejtett fegyvereit, ’s bár messze volt még Bem tábora, futottak körünkből a’ nyakunkon élődött oláh és szász csordák, mint fölriasztott vadak. Megérkezett Bem, ’s nem volt székely, ki fegyvert bír­hatott , hogy kész ne lett volna harczi síkra szállani; örömest adták az apák gyermekeiket a’ honvédek dicső soraiba, örömest a’ halál koczkájára a’ szabadságért. És ezen készségben nagy a’ népnek érdeme; könnyen gú nyolhatnak minket, kik viszonyainkat nem ismerik; becsülni fogják a’ székely népet azok, kik viszonyainkat ismerték. A’ székély nép előjogai között bírta az osztrák kormány alatt azon előnyt, hogy ujonezokat soha sem adott; ö nemes lévén csak a’ fölkelés kötelességével tartozott. A’ székely nép nem kapott a’ hűbéri viszonyok eltörlésével földbirtokot, nem fölszabadulást, nem alkotmányos befolyást a’ polgárzalba: mert ö mindazokat bírta. A’ székely népnek a’ mostani szabadságharezbani rész vétét, nem az önzés ösztöne, hanem tiszta szabadságvágy ’s még inkább tiszta nemzeti érzet izgatta föl; ez pedig népnél rit ka; mert ott az enthusiasmus mindig az önzés ösztönének ki­folyása. És kérdem: ki fanatizálta minderre a’ székely népet? el­voltunk mi feledve; Magyarhonban hírlapok sególyeztettek a’ nép részére; szabadelvű férfiak tétettek a’ dolgok élére ... ’S ott volt a’ nép fölött Kossuth lángszelleme, mellynek közel­­sugáritól hevült a’ magyar nép, mig ide a’ magasztos sugárok *3 Nem értünk mindenben egyet e’czikk szerzőjével, jelesül arra nézve, mi e’ forrongó időben a’ hadi állapottól elválhatlan terhekről mondatik; de örömest közöljük mégis ezen érte­kezést , mert Erdélynek, főleg pedig a’ székelységnek ná­lunk olly kevéssé ismert viszonyai körül sok becses tájéko­zási pontot nyújt. S z e r k, ezer jégszlven megtörve, csak halvány fén nyel jutottak a’ | néphez. Olly kevesen voltunk, kik e’ népet hÉlesíthettük, mert hatáskör sem adatott nekünk, csak a’ mit mi alkottunk magunk­nak, ’s mert szándokunkat azon felül ezer iosz akarat contra­­bandirozta. A’ székely népet nem önzésének érdeke, nem a’ kormány elöfigyelme, nem lelkesült fiainak lángszónoklata, hanem az ese­mények fanátisálták a’ szabadságharezra, ’s egy népnek csu­pán az eseményeken okulni, eseményektől lelkesülni, azt mon­dom, hogy olly becsület, melly értelmiségét és természetes jó szellemét föltételezi. Meddig fog e’ jó szellem tartaui, meddig fog a’ nép csüg­­gedetlen lenni a’ kitartásban, azt meg nem határozhatom, mert e’ kor is kevés örömet, kevés biztatást nyújt neki, ’s a’ hadvi­seléssel a’ polgári kötelességek ólomsulya nehézkedett már is a’ népre, mellynek terhét az eddigi jogosabb polgári bánásmód helyett mindinkább elharapózni kezdett katonai rendszerű bánás­mód súlyosítja. Én sok bánásmódban, kedvetlen utóesemények előszagát érzem, én a’ népnek, nem szigorú fegyelmet, nem lélekzsib­­basztó terrorismust, hanem a’ szabadság malasztjának élvezetét nyújtanám, izleltetném vele azon eszmény kedves izét, mellyért harczolni kell, éreztetném vele a’ nemes szabadságot teljes jó­tékonyságában, hogy most a’ küzdelmek elején válnék az előtte olly kedves kincsesé, mellyért olcsónak higyje életét. Ezt a’ nép nem Ízleli, ’s annálinkább becsülöm, hogy még sem lankad ekkorig, sőt a’ szerencsés diadalok közt csak növe­kedett harezszomj a. Rendithetlenek voltak Bem csatáin a’ székely ujonezok, Beszterczónél, Szebennél elöl mentek ők, szuronynyal, puska­­ágygyal, olly irtózatosan rohanták meg — fökint az utóbbi csa­tában — a’ muszkákat, hogy azok vad állatok gyanánt, ordítva szaladtak ki a’ sánczokból és Szebenből. Az ellenségnek a’ törcsvári és tömösi passusoni gyaláza­tos kifutását, a’háromszéki nép tömeges felkelése segítő elő; ir­tózatos népsereg, ’s közte tömérdek nők is indultak le a’ Bem­től hátulról üldözött ellenség elébe, úgy hogy, ne legyenek ott a’ határszéli szorosok, az ellenség egy lábig eltöröltetett volna e’ földnek színéről. Reánk azonban kétségtelenül még nagy napok várnak; tudom, hogy e’ századnak ördögei, mint éhes oroszlánok kö­rüljárnak, keresvén, hogy kit elnyeljenek. Tudom, hogy a’ go­nosz soha sem alszik, 's az első orosz expeditio gyalázata csak fölhívhatta az óriás hatalom boszuszomját; épen ezért szeret­ném minden eszközökkel gerjeszteni e’ határszéli nép jó szel­lemét, minden eszközökkel édesíteni öt a’ szabadság tiszta ér­zetéhez, és lelkesíteni a’ honszerelemre. Kevélylyé szeretném öt tenni önmagára, kevélylyó emberi függetlenségére ’s szabadságára, nem pedig elijeszteni kedves álmaitól, nem a’ jogok és polgári szabadságot elfeledtetö kato­nai rendszer jármába zsibbasztani. Megkülönböztetném most is a’ katonát a’ polgártól, akkor is, ha ez polgári fegyvert visel, mert tapasztalom, hogy egy életkoron túl a’ katonai szigor, melly a’ negédes ifjúság előtt még kedves, nem fér a’ kényel­met és komolyságot megszokott polgár nyakára. Az administratioba szabadabb, jogosabb rendszert hoznék be, megszorítván a’ polgári tiszteknek is büntető hatalmát: mert az emberek a’ hon romjai között is hajlandók az exactiékra; ideiglenes political rendszert alakítanék ’s kezelését a’ tisztség testületére bíznám; sok állítandó van a’ mi viszonyainkban, a’ mi földünk isten háta mögött volt, ’s kevés figyelmet fordítha­tott rá a’ civilisatio. Az újabb napok még inkább kiforgatták polgárias sarkuk­ból a’ dolgokat, 's ha nem említem azon székely törvényható­ságokat, hol a’ polgári tisztek hatásköre megszüntetett, hol tér parancsnokok ’s falusi bizottmányok viszik kizárólag az admi nistratiót, de máshol is érezhető a’ katonai felsöbbség. Ez ugyan forradalomban mellözhetlen, ’s az illy kurta szót szerető rendszert szükségesnek is látnám azon népcsordák fölött, kik féktelenül megtámadták nemzeti szabadságunkat, ki­rabolták vagyonúnkat, legyilkolták, hazánkfiait, ’s ép ezért pol­gári kíméletet nem érdemelnek; de itt épen megfordítva van; azoknak alig van egy, ki parancsoljon; a’ mi népünknek min den szögben zugban egyegy parancsnoka van. Főparancsnok, térparancsnok, hadibizottmány, kormánybiztos, főtiszt, királybíró, dulló, nemzetörparancsnok, alparancsnok, kapitány, hadnagy, őrmester, káplár, falusi biró; azt sem tudja a’ nép, ennyi hata­lom között minő ügyben hová folyamodjék, soha ennyi úr nem volt a’ nép fölött, mint most e’ democraticus korban; most a polgári tiszt constitutionalis büntetést szab rá, majd a’ nemzet­­örtiszt kurtavasaztatja; most az, majd emez parancsolja fuvarra, vesz föl terményedét lovai számára, adózik a’ nép ide, adózik oda, parancsol neki minden ember, csak ö nem senkinek; illy körülmények mellett, ha balfordulatok között a’ nép elcsügged, ne legyen aztán az vádolva. Csudálatos ugyan ez, hogy én a’ hivatalos lapban szólok ezekről; de midőn egy nép becsületé­ben meg van támadva, egy hiteles lapban jogom van jellemzeni a’ szempontokat, mellyekböl egykor a’ történetíróknak, az álta lünk véghezvitt és véghez viendő tényeket bírálnia kell. Nem szólok részletességekről, tudom hogy most a’ tettek korában, a’ részletességek megkísértik a’ leghidegvérübb ember béketürelmét is, most a’ tények beszélnek; hanem úgy hiszem, a’ mit mondottam most ’s régebben e’ lapok során, elég lesz jellemzéséül azon szempontnak, mellyböl a’ székely nemzet, múlt és jövendő tettei megbirálandék lesznek. Nem tagadom meg különben azt, hogy a* székely liélii* zet, mióta Csányi Erdélybe belépett, kezd szemügyre vétetni. Ha illy ember volt volna a’ múlt évben Erdélyben sok, minde­nek máskép állanának most. Csányi biztatásokat küldve ollykor e’ népnek, proclamatióhkal lelkesítette, mellyek csakugyan nem voltak épen eléggé e’ nép viszonyaihoz és érzéseihez alkalmaz­va ; mert e’ népnek y. játságos constitutioiból kifolyó sajátságos népjelleme van, hanem a’ legelső jó akaratot, méltánylást és tiszta szándokot a’ székely nép iránt Csányi eléggé kitüntette. Ettől a’ férfiútól, mig a’ mostani forrongások tartanak, ne foszszák meg Erdélyt. Bizom az ollyan emberben, kinek mellén a’ lipcsei ágyukereszt, ,’s mégis a’ szabadságnak orszá­gosan föllépett embere. Csak azt nyerhetnök meg tőle, hogy a’ székely földet vá­lasztaná lakául, vagy legalább huzamosabban mulatna itt; mert ezen nép jó szellemének érlelésében, a’ hon ’s szabadság leg­keményebb végvárát építené föl. Dózsa. Szeged városa polgármesterének fölszó­­litása következtében közöljük a’ szegedimoz­gó csapat őrnagyának Földvári Sándor úrnak Szeged tanácsához Kis Kérröl f. é. april. 6-kán kelt következő hivatalos jelentését: Kedves kötelességemnek ismerem, a’ Szeged városi ta­nácsnak azon bennem helyezett bizalmáért, miszerint saját kebe­léből hazafiui áldozattal kibocsátott honvédelemre szánt polgár­társai parancsnokságával, olly őszinte jó indulattal megbízott, legalább azon csekély örömet és önérzetbeli megnyugtatást sze­rezni, miszerint valóságos tények elősorolása által kétségtelenné tegyem: hogy Szeged városa, valamint eddigelő minden alka­lommal önmagára, úgy jelenleg, parancsnokságom alatti harcz­­fiaira büszkén tekinthet. A’ sz. tamási csata alkalmakon tények egyszerű elősorolása elég bizonysága ennek, mellyeket is kö­vetkezőleg jelentek be szárazon igazán és híven: April 3-án megindultunk a’ kiskéri oldalról e’ hires rácz büszkeség felé, a’ hol is csatarendbe felállittatván, megkezdetett az ágyúzás, rövid idei veszteglés után csapatom 4-ik századá csatárlánczban előre vezettem, mit azután követett a’ harmadik, hátrahagyván az 1-sö és 2-ik századot tartaléknak, azon meg­hagyással, hogy a csatárlánczot 100 lépésnyi távolságban kö­vessék, a’ csatárláncz valamint a’ többi legénység, mindamellett hogy a’ sánezbóli tüzelés átal már jó eleve sebesült egynéhány, olly elszántsággal, és bátor maga tartással nyomult az ágyú és puska lövés zápora közt, előre, mi rögtön bizalmat gerjesztett bennem, a’ magyar hadviselési szellemhez legméltóbb harezfo­­gást t. i. a’ rohanást megpróbálni, nem várva hivatalos paran­csot megkezdettem a’ sánczokkal szembeni roham-vezénylést, ’s miként illy esetben minden hivatását felfogni tudó parancsnoktól várhatni, kezeimbe vettem a’ zászlót ’s azzal nyomulván előre olly kész elhatározottságai ’s férfias erőkifejtéssel követett, da­czára minden golyózápornak, az egész legénység, hogy pár perez alatt, az ellenség nem csak hogy ki volt verve a’sánczból, de a’ város alatti folyó hidján a’ gyors ’s nem várt rohanás által tömegben meglepetve, — abból 200on felül részint leöldöstet­­tek, részint vízbe fulasztattak. Csapatom volt legelső a’sz. tamási sánezokon ’s rajta a’ Szeged városi lobogó első tűzetett fel, utánunk jöttek a’ többi csapatok, ’s a’ szegedi szabad csapat halált megvető elszánt lelkesedése biztositá, sőt mondhatni, egyedül idézte elő az egész ostrom si­kerét. Köszönhetem pedig az eredményt az egész legénység jó szellemén kívül csapatom tiszti karának, — állását felfogni tudó határozott erélyességónek, és lelkesen működő közremunkálásá­­nak, mindnyája elszánt méltó vezető harezfia volt a’ becsületnek, mindnyája méltó az elismerésre ’s a’hazafiui méltánylás koszorújá­ra, de még is különösen ki kell emelnem Schmidt Ferdin. százados urat, kinek lelkesítő, rendre, bátorságra férfias szilárdsággal biz­tató vezénylete, nagy részben uj meg uj lelket ’s eredmény biztositó határozottságot ébresztett, ’s továbbá Molnár Márton, Pataki János és Bizinger Andor 2-ik 3-ik ’s 4-ik századbeli pa­rancsnok urak neveit is, mint különösen megemlitendöket je­gyezem fel. Különös szerencsének tekinthető hogy az eredmény nagy­ságához ’s helyzetünk veszélyességéhez képest veszteségünk csekély, sebesültünk van 17, halottunk 5; a’ sebesültek eddig Szegedre megérkeztek, kiket a’ tisztelt tanács ápoló gondosko­dása alá felesleges ajánlanom, Csapatomnak fentebb leirt vitézsége fensöbb helyen is móltólag elismertetett, ugyanis a’ tábornoki napi parancsban a’ szegediek első helyen megkülönböztetőleg említtettek, csekély egyéniségem pedig a’ magyar katonai 3-ik osztályú érdemjellel jutalmaztatott. Ennyit találtam szükségesnek mint közelebbről érdeklőt a’ tanácsnak feljelenteni. Magam részéről azon őszinte nyilatkozat­tal zárom be levelemet, hogy valamint jelenleg büszke önérzet­tel viselem a’ szegedi szabad csapat parancsnokságát, úgy ezután is Szeged városának bármi tekintetben hasznos szolgálatot te­hetni— életem legszebb és legóhajtottabb feladata leend. Kis Kér april 6. 1849. FöldváriSándorm. k. őrnagy. Debreczeni napló. April. 12. Mióta beköszöntött hoz­zánk a’ tavasz, nekünk is megvannak mulatságaink, ott künn a’ szabadban, isten szabad ege alatt. Megmozdult az élet a’ rég alvó természetben; a’ mezők zöld bársony ruhát készülteik fel­öltem ; a’ bokrok ágain gyönge bimbói látszanak egy jövendő dúsvirágzatnak, és szivünk dobog az örömtől, mellyet számunk-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék