Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-20 / 84. szám

RENDELETEK. Magyarország főhadi kormánya parancsa nyomán ren­deltetik : 1- e1. Azon főtisztek, kik jelenleg Debreczenben beteg­ség, vagy hivatalos elfoglaltatás nélkül vannak, személy és bár­­melly ok tekintete nélkül 24 órák alatt illető parancsnokságaik­hoz Debreczenből ezennel visszautasíttatnak. 2- or. A’ betegség miatt itten létezők kötelesek folyó hó 20-ig betegségök valóságáról magokat a’ térparancsnokság előtt törsz- vagy más helybeli katona főorvosi bizonyitványnyal iga­zolni, arról is bizonyitandók, hogy egészségök helyreállása, mintegy mennyi időt kíván ? 3- or. Minden magán ügyben mától Debreczenbe szabad­sággal érkezendő fő tiszt urak, legyen szabadsága bár kitől adatva , személyválogatás nélkül vissza fognak utasíttatni. Debreczen, april 18.1849. Szentpály József, m. k. őrnagy-tőrparancsnok. D. 1. 10519—720. sz. A’ megyékbe, és kerületekbe lótenyésztés végett beosz­tandó apaménekkel kiküldött katonai egyének helyei, a’ mező­­hegyesi ménes intézetnél másokkal lévén betöltendők. Odautasíttatnak a’ tartalék századok, és osztályok vezény­letei, hogy a’ tartalékoknál levő azon felrokkant katonai egyé­neket, őrmestertől kezdve lefelé, kik fegyverviselésre alkalmat­lanok lévén, egyébként erkölcsi magok viselete mellett jó ló ápolók, ’a magokat a’ mezőhegyesi ménes-itézethez áthelyeztet­ni kívánják, a’ lovassági főfelügyelőséghez névszer­int fel­terjeszteni elmulhatlan kötelességöknek ismerjék. Répásy tábornok távoll­étében, Ferenczy ezredes, Debreczen, april 17. úgy látszik, ’s hála­,elve hiszszük­­, hogy az igazságos isten elégetni kezdi már a’ tengernyi szenvedéseket, mellyeket aljas ármány, árulás és esküszegés árasztott a’ magyar nemzetre. Igazságos ügyünkért küzdő vitéz seregeink diadalmasan haladnak előre, ’s a’ hű honfiúi kebel majdnem naponkint újabb és újabb örömérzettől dagadoz a’ tá­borainkból érkező hírek hallattára. A’ am­at azonban vitéz sergeink a’ három hónap óta zsar­nokok és rabló zsoldosok türhetlen járma alatt nyögött vidéke­ket isten segedelmével felszabadítják, ’s a’ közlekedés azokkal megnyílik, így mind több és több bünemlékei merülnek fel az udvari ármányoknak, hitszegésnek, istentelenségeknek; mind több tényei jutnak tudomásunkra az undok honárulásnak, csel­­szövényeknek és népámitásnak. A’ közlekedés tágasbultával jutott néhány nap előtt keze­imhez, ámbár még január 20-kán kelt, azon irat, melly homlo­kán e’ czimet viseli: „Pásztori levél a’magyarhon, kath. egyház minden tiszt­elendö lelkészeinek, és a’ minden renden levő, Krisztusban kedvelt kath. híveinknek az úrtól üd­vet, áldást és bé­kessége­t.“ Az aláírás hely­én pedig ez áll: ,,A’ magyar püspöki kar.“ Hitemben ingadoznám meg minden emberi erény iránt, ki­veszettnek kellene hinnem az emberek kebeléből minden igaz­­ságérzetet és istenfélelmet, ha elhihetném, hogy ezen úgyneve­zett pásztori levél valóban a’ magyar püspöki kar által íratott. Nem 1 'a­ püspöki k­­r, mellynek legszentebb hivatása: hir­detni az igazságot, ’s hirdetni azt még akkor is, ha pallos függ­ne feje fölött, ha a’ kínpad, máglya ’s ezen halál iszonyatossá­­gaiival kény­szer istené is et a’ zsarnok hatalom igazságtalanság, hazudság hirdetésére, — az olly szent hivatása, istennek ’s ön­­lelkism­eretének olly szigorú felelősséggel tartozó püspöki kar e’ nyomorult, szerkezetére hitvány, tartalmára hazugságokkal, ámításokkal teljes iratot nem készíthette. A’ magyar püspöki kar, három hónappal ez irat kelte előtt, a’ múlt évi October 28-kán Olmützbe küldött feliratában azt mon­­dá V. Ferdinánd királynak: -------,,A’ különböző népfajok, mellyek hazánkban laknak, a’ legaljasb ármánynyal bujtogattatnak fel a’ magyarok ellen; és számos ezernyi fegyveres nép barangolja be hazánkat, ölve, rabolva, pusztítva mindenütt a’ békés polgárokat.“ -------„És lelkünk mély fájdalmában tapasztaljuk, hogy mindez felséged uralkodása alatt, felséged legmagasabb nevé­ben történik.“ -------„Lehetetlen elhinni, hogy felséged híven értesítve volna arról, miként izgatták fel nemzetünk és szabadságunk el­lenségei, az egymással eddig békében, barátságban élt népfajo­kat; miként forgatták fel gyökerestül a’ status lételemeit, sem­mitették meg a’ felséged hozzájárultával ’s jóváhagyásával con­­stituált törvényes hatalmakat, miként tiporták a’ királyi méltó­ság iránti kegyeletet, nem rettegvén hirdetni, hogy felséged a’ magyar nemzetnek kir. esküvel pecsételt jogait eltörülni, az utósó pozsoni országgyűlésen kir. szentesítésével megerősített törvényeket, a’ nemzet szabad alkotmányát ’s független kormá­nyát megsemmiteni, az országot szolgai járomba vetni ’s jogta­lan tartománynyá alacsonyitani szándékozik.“ ,,A’ magyar nemzet ezt még mindezen megtámadások da­czára sem hiheti, ’s velünk együtt úgy van meggyőződve, hogy midőn a’ maga védelmére föllépett, e’ tért, mellyen jelenleg áll, nem csak önfentartása ösztönétől, hanem azon kötelességérzet­­töl is lelkesítve foglalta el, miszerint a’ kir. méltóságot meg­védje azok ellen, kik a’ trón felségével ’s a’ nemzet boldogsá­gával olly veszélyes játékot űzni nem iszonyodnak.41 — — „Kezeskedünk érte, hogy e’ nemzet, melly jelen felingerlett, független nemzeti szabadságát féltő ’s védő állapo­tában is mintegy ösztönszerüleg hódol a’ rendnek és törvény­nek, nem kíván egyebet, mint békében éldelhetni a’ felséged jóváhagyásával szentesített törvényes szabadságot.“ — — „Azon reménység él kebelünkben, hogy felséged megemlékezvén azon ünnepélyes esküjéről, mellyet koronázta­­tásakor e’ nemzet jogainak és szabadságának megtartására — e’ haza népének boldogitására, a' mindenható isten színe előtt tett azon iszonyú feleletterhet, mellyel e’ véres háború a’ kirá­lyi trónra nehezedik, személyétől elháritandjak ’stb. Illy határozottan kárhoztatta od­ob. 28-án a’ magyar püs­pöki kar azon politikát, melly Magyarország irányában követ­­tetik. Illy nyíltan kimondták, hogy e’ háború iszonyú feleletterhe a’ királyi trónra nehezedik. ’S bár állásuknál fogva szemközt a’ trónnal e’ felirat egy pontjában olly értelemben nyilatkoznak, hogy nem hihetik ugyam, miszerint ezen iszonyatosságok, mely­­lyek a’ király nevében az ország ellen intéztetnek, a’ király megegyeztével történnének; főpásztori kötelességöknek nyilvá­nítják mégis kijelenteni, hogy azonnal kiveszne a’ nép kedélyé­ből minden kegyelet a’ trón iránt, mihelyt bebizonyulna, hogy a’ király megegyeztével intéztetnek az ország ellen e’ hallatlan csapások. Mióta e’ feliratot a’ püspöki kar Olmützbe felküldötte, fájdalom valósággá lön, mit akkor a’ püspöki kar még hihetet­lennek hirdetett, a’ trón iránti kegyeletnél fogva elhinni nem akart. Mind azon borzasztó megtámadások, mellyek addig Ma­gyarország ellen intéztettek, a’ királynak egyenes parancsára tör­téntek. De történt több is. Azóta jött be Windischgraetz császári hadakkal; azóta támadták meg császári tábornagyok kilencz ol­dalról az országot. Sőt történt olly dolog is, mit akkor még senki sem hihetett a’ császári házról, történt a’ legborzasztóbb, mit fejedel­em népe ellen elkövethet. Nem elégedvén meg, hogy, az ármányo­san fellázított ráczok, oláhok, honátok és szászok egész tarto­m­ányokat vérbe, lángba borítottak; nem elégedvén meg, hogy­ császári zsoldos hadai az ország nagyobb részét pusztítva, rabolva, gyújtogatva összebarangolták, még idegen zsoldoso­k­at is hivott be az ország és nemzet jogainak és sza­badságé­nak legyilkolására; és kora diadalmámorában a’ szabad Magyar országot martius 4-kén kibocsátott iratában minden jo­gaitól ’megfosztván, őt külön álló részekre darabolta, ’s ezred éves st­átuséletét egy tollvonással megsem­mitettnek nyilvánította. A’ világtörténet nem mutathatja fel mását ennyi ármány­nak,­­hitszegésnek és árulásnak, mennyi Magyarország irányában elkölt­tettetett. És a’ magyar püspöki kar volna-e képes pártolása alá fo­gadoa mind ezen istentelen hitszegést, ármányt és árulást? És a’ magyar püspöki kar, mellynek legszentebb feladata hirdetni az igazságot, vetemedhetett volna-e olly iszonyú ha­­­’tudságra, hogy „atyáskodó, szelid­ jósággali kormányzásnak, jog­­tin­teletnek, igazságkiszolgáltatásnak, a’ szellemi és anyagi kin­csek fejlesztése által boldogitásnak 44 mondhassa a’ fejedelmi ud­varnak e’ hallatlan fellázadását a’ nemzet ellen? A’ magyar püspöki kar, mellynek a’ hívek előtt csak az igazság apostolaiként szabad fellépni, merte volna mondani Win­­dischgraetzről, „hogy ő egyedül békességes czélból lépett az országba, hogy hadai a’ legszebb rendet tartják, ’s példás fe­gyelem alatt állanak, a’ személy és vagyonbátorságot biztosít­ják, az országban a’ törvényes rendet visszaállítják, ’s alkotmá­nyos szabadságunkat, mellyet a’ pártütés koczkára tett, megmentsék?“ Nem­ ti a’ cs­ászári rabló seregek által felégetett, kirab­­lott helységek, ti szegény lakosok, kiknek véreit, rokonait le­gyilkolták, kiknek marháját elhajtották vagy levágták, gabnatá­­rait kiürítették, kiknek házfedeleit ’s házi szereit felégették, szekrényeit feltörték, ’s véresverejtékének meggazdálkodott filléreit kirablatták, ti szegény betegek, kiknek fejei alól még a’ párnát is kiragadván, annak tollait ördögi kárörömmel szélnek eresztették; ti vagyonosbak, kiknek ezüst szereit, midőn őket kénytelenségből megvendégeltétek, ebéd után zsebre dugták, bútorait összerombolták, vagyonait elorzották, ti helységek, mellyeknek templomait megfertöztették, ti mindnyájan, kiket ezen minden emberiségből kivetkezett ellenség­enségre jutta­tott, az istenért, ne higyjétek,hogy ezen úgynevezett pásztori levelet a’ magyar kath. püspöki kar irta volna. Ne higyjétek, hogy az erény és istenfélelem annyira kive­szett volna a’ földről, hogy annak tisztek szerint legelső hirde­tői atyáskodó királynak nevezzék a’ vérengző zsarnokot, jó ba­rátnak a’ rablót és gyilkost, a’ törvényes rend helyreállítójának azt, ki minden isteni és emberi törvényeket szentségtelen láb­bal tapod! Ne higyétek, hogy a’ vallástalanság annyira meggyökere­zett volna, miszerint a’ vallás legfőbb hirdetői ’s tanítói testvér és anyagyilkolásra buzdíthatnának titeket, midőn ezen úgyne­vezett pásztori levélben arra intettek, hogy hűséggel, engedel­mességgel viseltessetek azok iránt, segédkezeket nyújtsatok azok­nak, kik hazátokat, ezen árva anyátokat, halálra zaklatják, vérei­teket legyilkolják, magatokat ínségre juttatnak. Ne higyjétek tehát, hogy ezen alávaló, csábitó iratot, bár pásztori levél czimet visel is homlokán, a’ magyar püspöki kar készítette volna. A’ magyar püspöki kar, midőn kormányunktól felszólíttat­tót, buzdítaná a’ népet pásztori levelek által hazája védelmére, töl­b ízben kijelenté, miszerint a’ papságnak nem hivatása a’ po­litíca, ’s félhető, hogy politicába avatkozván, ’s a’ népet olly tettekre is buzdítván, mellyeknek kimenete kétséges, könnyen híveik bizodalmát veszthetik el, ezt pedig elvesztvén a’ lelki üd­vösség ügyeiben sem fognak sükerrel működhetni. Ne higyétek tehát, hogy az akkor így nyilatkozott fő­papság, most, habár talán felhivatva az ellenségtől, önmagának ellentmondva képes volna kibocsátani illy egészen politicai szí­nezetű pásztori levelet, melly azon felül még, (miként azon vi­dékek, hol az ellenség tanyázott, vagy csak át is vonult, elég sajnosan öntapasztalásukból tudják), annyi hazugságokkal van elárasztva, tényeket, törvényeket, jogokat annyira elferdít, hogy azt egy értelmes, igazságot, jogot, törvényt tisztelni tartozó püs­pöki kartól származottnak lehetetlen csak fel is tenni. Ne higyétek tehát, hogy ezen alávaló iratot a’magyar püs­pöki kar készítette. Ez is kétségen túl hasonló Windischgraetzi ármánynak és csábításnak eszköze volt, mint a’ „Közlöny“ hir­­lap azon száma, mellyet ő a’ maga nemzetgyilkoló czéljainak előmozdítására Pesten nyomatott berenczei által. Hiszen a’ magyar püspöki kar jelen sem volt Pesten jan. 20-kán. Önszántából tudtomra csak két megyéspüspök volt ’s van ott jelen. Ketten pedig semmi ürügy alatt, semminemű czé­­lokra nem bitorolhatják ,,a’ magyar püspöki kar“ czimét, mely­­lyel legalább is csak a’ többség élhet jogszerűen. A’ mi már magát ezen úgynevezett pásztori levelet illeti: annak czáfolatába nem bocsátkozom. Világos hazugságokat, min­denkitől átlátható elferdítéseket czáfolni hasztalan idővesztege­tés. De a­ki azt olvasandja, eléggé meggyőződhetik, hogy azt czáfolni, kivált egy hirlap szűk korlátai közt teljes lehetetlen­ség is. Álljon itt maga az alávaló irat egész terjedelmében, czá­­folatúl önmagának. Horváth Mihály, vál. csanádi püspök. PÁSZTORI LEVÉL a’ magyarhoni kath. egyház minden tisztelen­dő lelkészeinek, és a’ minden renden levő, Krisztusban kedvelt kath. híveinknek az Úrtól üdvet, áldást, és békességet! Jóllehet a’ mi isteni Üdvözítőnktől ránk bízott főpásztori hivatal körében leginkább csak azokra kell terjedni atyai gon­dosságunknak , mik Krisztusban kedvelt híveink lelki szüségei­­nek kielégítéséhez tartoznak; de mivel őket az üdvösség útján csak úgy vezérelhetjük legbiztosabban, ha kedves hazánk a’ pusz­tító belháború félelmei alól felszabadulván, abban a’ legfőbb ki­­rályi tekintély és hatalom, ’s vele a’ törvényes rend is­mét helyre áll, kötelességünknek ismerjük, épen ez időszakban, midőn a’ legforróbban vissza óhajtott béke és nyugalom elérhe­tésére olly kedvező alkalom nyilt meg, atyai szózatot in­tézni a’ kormányunk alatt levő tisztelendő lelkipásztorokhoz, valamint Krisztusban kedvelt minden katholikus híveinkhez is, hogy engesztelő szavaink hangjaiból megértsék és szivükre ve­gyék alattvalói hűség és engedelmesség kötelességét, mellytől sokan a’ politikai viszonyok szövevényes fejleményei alatt eltán­­torittatván, az ellenszegülés veszélyes útjaira sodortattak. Mi, kik a’ honban áradozó békétlenség hosszú ideje alatt nem késtünk a’ lelkipásztorokat ’s kedvelt híveinket a’ törvényes felsőbbség rendeleteinek pontos teljesítésére inteni, ’s az újabb törvények engedményeinek okszerű és békés felhaszná­lására figyelmeztetni, most sem állhatunk ellent lelkünk benső ösztönének, hogy a’ lelki vezérletünkre bízottakat a’ tévedések örvényéből kiragadni, ’s az ország kibékéltetésének közelgő idején, a’t­ör­v­é­ny­e­ss­é­g u­t­j­ár­a visszavezetni igyekez­zünk. Mert a’ béke és szeretet Istenének szolgái lévén, valamint papi tisztünknél fogva a’ béke hirdetése és ajánlása illik legin­kább mi hozzánk; úgy meggyőződésünk is az, hogy csak a’ tör­vényes engedelmességre való átalános visszatérés mellett lehet az országban naponta növekedő nyomor és ínség megszűntét reményleni. A’ sokszor hányatott és veszélyben forgott Magyarhon leginkább annak köszönheti má­r szinte ezer éves fenmaradását, hogy többféle nemzetiségekből álló lakosai a’ törvényes király trónja ’s az alkotmány körül egyesülvén, azt és ezt minden ere­jűkkel megvédeni, ’s irántuk a’ függés, engedelmesség és ra­gaszkodás hódolatát szóval és tettel bevallani törekedtek. A’ magyar nemzetnek­, királyai iránti tántorít­hatlan hűségét hazánk történetének évkönyvei magasztalva hird­etik, ’s maga a’ nemzet is e’ jellemző erényének öntudatából min­­dig uj erőt me­rített a’ trón és ősi alkotmány megmentésére, ho­­ azokat veszély fenyegette. Az alattvalói hűség és engedelmesség, a’ kereszténynél vallás parancsolta lelkismeretes kötelesség, mellyet megszegni, az apostol bizonyítása szerint, annyit tesz, mint Isten rendeleté­nek , ki által uralkodnak a’ királyok, ellenszegülni. Üdvözítőnk, az apostolok és első keresztények kötelező példái mutatják ne­künk, hogy a’ törvényes fejedelmeknek engedelmeskedni tarto­zunk , mert Isten rendelete, hogy minden lélek alá legyen a’ felsőbb hatalomnak vetve. Az austriai házra ezelőtt több mint három­­száz évvel tör­vényes útón szállott a’ magyar korona. Később en pedig az or­szág rendeinek kivonatára, az 1723—diki 1-ső ’ s 2-ik törvény­­czikkek által a’ trónörökösödés rende úgy háti­­roztatott meg, hogy az austriai örökös tartományok mindenki­­k­ uralkodója, egyszersmind,’s elválhatlan kapcsolatban, Mag­­yarország tör­vényes királya is legyen.

Next