Közművelődés Fejér megyében, 1981 (4. évfolyam, 1-2. szám)
1981 / 1. szám - Tallózó. A közművelődési szaksajtóból
TALLÓZÓ A közművelődési szaksajtóból Sok írás, elemzés témája mostanában az általunk is körüljárt kérdéskör. Ezekből adunk ízelítőt. Az egyik izgalmas elméleti munka, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai kutatócsoportja készített Az iskola általános nevelő funkciója és az általánosan nevelőképző iskola címmel, amely tulajdonképpen a távlati nevelési koncepció vázlata. Az általánosan nevelőképző iskola és a közművelődési intézmények kapcsolatairól a következőket írja: „Az iskola és a közművelődési intézmények közötti nevelési együttműködésnek vannak, bár eléggé esetleges, de nem lebecsülendő múltbeli előzményei, amelyekre a jövőben is lehet és kell építeni. A jövő azonban az együttműködés új, minden eddiginél átfogóbb, átgondoltabb és szervezettebb kibontakozását követeli meg. Az együttműködés távlati kibontakoztatásának legsürgetőbb problémáit, reális tennivalóit az iskolák vonatkozásában a következőképpen foglaljuk össze: Szemléletváltoztatás. Téves a felfogás, miszerint a céltudatos és hatékony nevelést csak az iskolában lehet biztosítani, ezért az iskolának a szabadidő-foglalkoztatásban is önellátásra kell törekedni. Helytelen és utópisztikus is e téren az effajta önellátó szemlélet, mert az iskola a saját falai között sohasem fogja tudni befogadni valamennyi diákja minden nevelő hatású szabadidőtevékenységét; ehhez nem teremthetők meg sem a tárgyi-személyi feltételek, nem oldható meg minden diák szabad választásának motiválása. Nem utolsósorban azért is helytelen az „önellátásra való törekvés”, mert az iskola a szabadidő-tevékenységek során nemcsak a maga számára, azaz a tanulóévekre, hanem a felnőtt életre is kell, hogy nevelje, előkészítse diákjait, arra, hogy az iskolai évek múltán is önállóan megkeressék és megtalálják az önnevelést szolgáló szabadidő-tevékenységek lehetőségeit. Erre pedig az iskola a kultúrált szabadidő-szokások saját falain belül történő megalapozásán túlmenően — többek között — azzal is felkészítheti tanítványait, ha már az iskolai évek alatt elvezeti, odaszoktatja őket a környezetében működő közművelődési intézményekhez. Módszertani gazdagodás. Az együttműködésnek még ma is legkedveltebb, sőt sok helyen egyedüli formája az, amikor a tanulók iskolai szervezés keretében együtt vesznek részt a köz TALLÓZÓ művelődési intézmények programjaiban. A leggyakoribbak a szervezett mozi-, színház- és múzeumlátogatások. Ami a közös intézménylátogatások tartalmát illeti, az sok iskolánál túlságosan kötődik az ünnepi alkalmakhoz, és túl kevéssé a mindennapi tevékenységhez. Az együttes intézménylátogatás az együttműködésnek továbbra is alkalmazandó, szükséges, de nem elégséges, mondhatni túlságosan extenzív módszere. A fejlesztés további szakaszában az eddigieknél sokkal nagyobb szerepet kell juttatni az együttműködés intenzívebb módszereinek. Ezek között a ma még csak elvétve, csíraformában fellelhető legígéretesebb módszerek a következők:• A közművelődési tevékenység beépülése a tanítás-tanulási folyamatba, kezdve a tanórai ismeretközléstől a kötelező, illetve ösztönzött iskolán kívüli önművelésen át, az ott szerzett ismeretek, élmények iskolai visszacsatolásáig, értékeléséig ; — a pedagógusok által nyújtott rendszeres, folyamatos szelektív tájékoztatók a közművelődési intézmények életéről a diákok egyéni program választásának segítésére, inspirálására; — az iskolában vagy a partner intézményekben közösen szervezett öntevékeny diákcsoportok, művelődési kisközösségek, amelyeknek fő érdeklődése egy-egy közművelődési intézmény tevékenységi körébe tartozik; — a pedagógusok közművelődési intézménybeli tevékenysége mellett közművelődési szakemberek — népművelők, könyvtárosok, múzeológusok, film- és színházi szakemberek stb. —• esetenkénti vagy rendszeres bevonása az iskola életébe, azaz az iskola kétirányú nyitottságának megvalósításába. Irányítási feladatok. Mindenekelőtt azzal kell számolni, hogy az iskolán belüli szabadidő-tevékenységek és a külső, főként közművelődési intézményekkel folytatott kooperáció keretében kialakuló tevékenységek rendszerként való együttműködéséhez a jövőben nem lesznek elegendők a sokféle oktató-nevelőmunkával túlterhelt tanárok, osztályfőnökök spontán kezdeményezései. E rendszer kialakulásának és termékeny működésének elengedhetetlen feltétele lesz egy differenciáltabb munkamegosztás az iskolák tantestületében: valamiféle, a kultúrált szabadidőtöltésre nevelő „művelődési centrum” létrehozása. E feladatkörbe függetlenített (illetve félfüggetlenített) speciális hozzáértéssel rendelkező nevelőket, népművelőket, könyvtároso k 35