Köznevelés, 1947 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1947-11-15 / 22. szám
KÖZNEVELÉS 511 sége, a kollektív munkára képes jó együttesek hiánya, s nem utolsósorban a közönség igénytelensége- E nyilatkozatokon kívül még két cikk foglalkozik a magyar színház időszerű problémáival. Hont Ferenc A magyar színházi nevelés megújítása címen színészképzésünk új feladatáról értekezik. A színházak funkciója a demokratikus Magyarországon fokozatosan átalakul, állapítja meg. A szórakoztatási üzemek szerepét betöltő színházak helyett a vezetőszerepet a legszélesebb néprétegek számán játszó, magatartásalakító és társadalomfejlesztő színházak veszik át. Ezeknek a színházaknak olyan magas képzettségű színészekre van szükségük, akik tisztában vannak a színház társadalmi feladataival, s e feladatok megoldására képesek. Tehát „a szakmai képzést ki kell tágítanunk személyiségneveléssé“. Nagy Adorján Felszabadult a színház? című cikkében színházaink műsorpolitikájával foglalkozik. Szükségesnek látja, hogy színházaink vállalják a magyar írók vajúdását is, mutassanak be magyar darabokat, s ezzel tegyék lehetővé az új magyar dráma megszületését. — Az időszerű magyar problémákon kívül több cikk foglalkozik a színház és a dráma mindenütt időszerű problémáival. Kárpáti Aurél A tegnap és holnap drámája címen a jövő drámájának jellemző jegyeit próbálja meghatározni. Márkus László Színház, játék, varázslat című cikkében arra mutat rá, hogy a színház nem „műfaj", hanem önmagában létező művészet, Kürti Pál pedig a színjátszó mesterség problémáit fejtegeti. Részletkérdéssel két tanulmány foglalkozik: Gellért Endre a rendező feladatairól vall, Szegi Pál a díszlet szerepét és a díszletezés művészetének fejlődését ismerteti. A központi témához kapcsolódik Rév István cikke is a bábjáték művészetéről. Az illusztrációs anyag legnagyobb része színpadterveket, színpadi jeleneteket és karakterisztikus színészi alakításokat mutat be, a szépirodalmi anyagból pedig Kassák Lajos drámarészlete tartozik szorosan a szám témájához. — A folyóirat egyéb cikkei: Jemnitz Sándor: A gépzenéről. Nyugati László: Táncművészet. Szűcs László István: Mit várunk a magyar filmtől? A szépirodalmat Kassák drámarészletén kívül Pán Imre, Bírdázs Anna, Weöres Sándor, Lukács Imre és Keszthelyi Zoltán versei képviselik ebben a számban, sz. Válasz. (Felelős szerkesztő Illyés Gyula. VII. évfolyam, 11. szám, 1947. november.) Egy igen érdekes pedagógiai kísérletet ismertet a folyóirat egyetlen nagyobb tanulmánya, Rákosi Zoltán Gyermekköltészet vagy a „közönség“ útja a művészethez című, naplórészletnek nevezett írása. A cikkíró — általános iskolai magyar tanár — egy esztendővel ezelőtt kezdte el kísérletét ötödikes tanítványaival: kezükbe adta Weöres Sándornak a „felnőttek" és „műértők" társadalmában már sok vitát kiváltott, értelemnélküli szavakból álló, pusztán hanghatásokra felépített verseit, rányitotta színeiket a hangfestő, hangutánzó, hangulatkeltő szavak szépségeire, s ezen keresztül a versalkotás lényegére, élményeiken keresztül tette sajátjukká a legmagasabb fokú hangtant, izgatta muzikalitásukat, szóban és írásban tisztáztatta velük a versolvasáskor keletkező érzelmeiket, majd — adott alkalommal —. rászabadította őket a versírásra. Az eredmény: egy sereg meglepően sikerült gyermekvers, — s ami ennél is több és fontosabb. Rákosi Zoltán szerint a gyermekek a versírás játékadta lehetőségeit kihasználva, lelkük nyomasztó terheitől szabadultak meg egy-egy sikerült versben. A versírás, az érzelmek kifejezésének lehetősége felszabadította őket, gátlások nélkül igyekeznek megmutatni magukat a világnak, s ugyancsak gátlások nélkül közük véleményüket — két lapot is indítottak — a világról: az emberekről, írókról, könyvekről, színházról stb. A kísérlet, illetőleg a kísérlet eredményét tükröző lapjaik kezdettől fogva igen élénk érdeklődést váltottak ki pedagógusi és művészi körökben. Egyesek a gyermekek verseiben fontos dokumentumokat látnak a művészet keletkezésének kérdéséhez, mások a „csodagyermek“ ferde öntudatától féltik őket vagy gyermeki felelőtlenségüket tartják veszélyesnek, szóval a legellentétesebb vélemények csapnak össze a kísérlet körül, egyelőre csak szóban. Rákosi — egy sereg gyermekvers bemutatása után — így fejezi be beszámolóját: „E kísérletből már eddig is több módszerbeli tanulság vonódott el, amelyek, ha nyilvánosságra kerülnek, erősen befolyásolják irodalomtanításunkat. Itt van az ideje annak, hogy pro és kontra megvitassuk azokat a problémákat, amelyeket a gyermekköltészet vet fel.“ — A Dokumentum-rovatban Kozocsa Sándor Justh Zsigmondnak, a századvég európai látókörű, népe szellemi felemelkedéséért dolgozó magyar írójának világviszonylatban is páratlan kísérletéről, a szenttornyai parasztszínházról számol be — az írónak és kortársainak — íróknak és parasztoknak — egykorú levelei és feljegyzései alapján. Justh a falusi parasztlányokkal és legényekkel Moliére-, Shakespeare-, Aristophanes- és Poulus-darabokat játszatottferaszti nézők előtt, a kortársak szerint bámulatraméltó sikerrel. A Figyelőrovatban Fazekas László a magyar kritika útját rajzolja meg az induló Nyugattól Lukács György mai iskolákig, Czibor János pedig a 75 éves Schöpflin Aladár kritikai munkásságának jelentőségét méltatja. E két kisebb tanulmány után könyvbírálatok, képzőművészeti, zenei és színházi figyelők következnek. A szépirodalmi anyag: Németh László regényrészlete, Weöres Sándor és Sarkadi Imre novellája, Lakatos István, Illyés Gyula, Cseres Tibor és Benjámin László versei- fszó) Magyarok. (Szerkeszti: Kolozsvári Grandpierre Emil.) Az októberi számot Sőtér István tanulmánya vezeti be. A Nyugat utáni úgynevezett harmadik nemzedék irodalmi helyét méri fel benne, s egyben-másban elmarasztalja az előttük járókat. „Nem, erről az úgynevezett harmadik nemzedékről senki sem mondhatná, hogy valamikor is elkényeztették — segítségben sem igen volt része . ■ . Láttunk szerencsésebb nemzedéket is és ismerhettük e szerencsésebb nemzedék nem egy elkényeztetett tagját — helyük készen várta őket, mielőtt valóban döntő műveiket megalkották volna." Illyés Gyula, Németh László, Cs. Szabó László, Illés Endre és Márai Sándor művére a „felelősek és hivatottak“ jelző illik csaknem kivétel nélkül — mondja Sőtér. Szenvedélyük nem is annyira az íróé, mint az aktív politikusé, vagy a nevelőé. ..aminek csüggesztő körülményei majd csak évtizedek múlva mutatkoznak meg, amikor a felelősség páthosza elmúlt már alkotásaikról, s megmaradnak pőrén és árván a művek". A harmadik nemzedék útját pedig a „művészi erkölcsben és erkölcsi művészetben“ jelöli ki Sőtér, ez azonban korántsem valami elzárkózó, nem e világról való művészkedés jelszava. Pál Sándor tanulmánya a jazz eredetéről szól, Weöres Sándor Vázlat a modern művészet című írásában az ,,ösztön-értelem-intuíció“ egyenrangú erejét látja a mai művészet sajátos jegyének- Szentkuthy Miklós Hamvas Béla és Kemény Katalin Forradalom a művészetben című könyvét bírálja, s gyermek-kereszteshadjáratnak nevezi a mű mitikus szenvedélyét, a „világösszefüggések állandó meglátását“, azt az elméleti túltengést, amely agyonnyomja a szürrealista és absztrakt festészet báját. Körlelet címen Homoródi József a magyar sajtó hibáit feszegeti; világosan mutat rá arra, hogy az irodalom el nem terjedtségének igen nagy részben még mindig a rossz sajtó, a ponyvát terjesztő napi- és hetilapok az okai. A számban novellával szerepelnek: Mándy Iván, Karinthy Ferenc, Török Tamás; a verseket Hajnal Anna, Rónay György, Toldalaghy Pál, Tűz Tamás, Török Sophie, Jánosy István és Darázs Endre írták. Könyv- és képzőművészeti szemle zárja le a folyóirat októberi számát. (n. n.) Puszták Népe. (A hódmezővásárhelyi Tornyai Társaság évente négyszer megjelenő folyóirata. Szerkeszti Galyasi Miklós. II. évfolyam, 1., 2. és 3. szám. 1947. március, június és szeptember.) A folyóirat példaadó módon igyekszik vidéki jellegéből következő feladatait elvégezni. Második évfolyamának mindhárom számában túlnyomó többségben vannak a hódmezővásárhelyi vonatkozású, valamint az Alföld művelődési és gazdasági problémáival foglalkozó cikkek. Csak cím szerint említhetünk meg néhányat. Bodnár Bertalan: Az ártézi kutak városa és Vásárhelyi szikeseink, valamint Kovács Mihály: A földreform Vásárhelyen című cikkét az első csoportba tartozó cikkek közül, s Nagy Zoltán ,Az alföldi tájkép, Jajfobey István: Mezőgazdaságunk iparosítása, Tölcsérig István: Könyvtáraink sorsa, Korek József: Népi humor az alföldi butéliákon, Szádeczky Kardos László: A tanyai igazgatás kérdése, Koncz Péter: Alföldi városaink és a hároméves terv című cikkeit a második csoportból. A nem helyi vagy táji vonatkozású tanulmányok közül kettő emelkedik ki különösen: Szabó József a közvéleménykutatás jelentőségét és feladatait ismerteti az 1. számban, Bónis György pedig az erdélyi magyar szellemtudomány legutóbbi két esztendejéről számol be a 2. számban. A folyóiratban alig van országos nevű vendég — egy-két költő és író —, a benne szereplő sok név tehát Hódmezővásárhely meglepően eleven, sokféle területen való kutatásra, számvetésre és alkotásra ösztönző szellemi életének bizonyítéka. S ilyennel, sajnos, a Hódmezővásárhelynél nagyobb magyar városok közül is csak kevés dicsekedhetik. • sz. Tiszatáj. (Irodalmi, művészeti és tudományos havi folyóirat. Kiadja a Szegedi Szabadművelődési Tanács. Szerkeszti Madácsy László és Aldobolyi Nagy Miklós. I. évfolyam 1—7. számai. 1947. március— szeptember.) A vidéki városok közül Pécsen és Hódmezővásárhelyen kívül csak Szegednek van — március óta — rendszeresen megjelenő folyóirata, a