Köznevelés - Minisztériumi rendeletek, közlemények, 1947 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1947-10-01 / 19. szám - 7000/1947. V. K. M. - 7300/1947. V. K. M. - 7400/1947. V. K. M.
zása alatt álló gyermekek számáról. Tartoznak továbbá a községi elöljáróság előtt kiállított szülői vagy gyámi nyilatkozatot is csatolni, melyben a szülő vagy gyám kötelezettséget vállal arra, hogy az ösztöndíjas hallgató a főiskola elvégzése után bármelyik általános iskolában alkalmazást vállal, ha az elvégzéstől számított ö 1 hónapon belül az alkalmazás megkezdésére felhívást kap. Ezt a nyilatkozatot beiratkozáskor is mellékelhetik. Az Országos Ösztöndíjtanács az 1948—41. tanévre szóló minden angolországi és amerikai ösztöndíjas helyre már most hirdet pályázatot 1947. évi október 22-iki határidővel, csakis angolul jól tudók számára A részletes hirdetményt szét fogja küldeni az egyetemi karoknak és főiskoláknak Válaszbélyeg ellenében közvetlenül is megküldi az Országos ösztöndíjtanács ügyvezető igazgatói hivatala: Budapest, VIII., Múzeum krt. 6—8. sz. HIRDETÉSEK, PÁLYÁZATOK A vallás- és közoktatásügyi miniszter 10.510/1945. évi sz. alatt elrendelte, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozó összes hatóságok, intézetek, intézmények 8 hirdetésre kötelezett pályázati, valamint egyéb (okiratok, bizonyítványok elvesztésére vonatkozó, stb.) hirdetményeiket e lapban tegyék közzé. Hirdetési díjak: pályázatok díja szavanként 150 forint. A bizonyítványmásodlatok és egyéb magánhirdetések díja pedig szavanként 2 forint. KINEVEZETT tanítónő, — aki perfekt gyors- és gépíró, és ilyen munkát szívesen vállal — budapesti kultuszminisztériumi intézményhez berendelést kaphat, azonnali hatállyá ... Pályázó részletes, kézírással megírott ajánlatát, személyi és szolgálati adatait sürgősen küldje be a Köznevelés címére: Budapest, V., Hold utca 17. CSERÉLNE miskolci a lanti tanító ref. kántor hasonlóval vidékre. Engi István: Miskolc martintelepi iskola (1895) A SZARVASI evangélikus tanító(nő)képzőben végzett kartársakat és kartársnőket találkozóra hívjuk Szarvasra. A találkozó időpontja: 1947 október 31 Akik a találkozón résztvenni szándékoznak, közöljék címüket Reményi Gyula c. igazgató-tanítóval (1293) RAJZTANMENET — legújabb — III—IV., V—VI, VII—VIII osztályok számára. Csoportonként: 5.20. Király János, Pécs, Liszt u. 11. (1914) FIGYELEM! Huszonötéves tanítói találkozóra, kérjük pécsi püspöki tanítóképzőben 1922-ben végzetteket október kilencedikén reggel nyolckor Joglíceumba. (1887) HARMÓNIUMOK (Koffer harmónium) részletre is kaphatók. Szüle harmóniumos, Cegléd. (IV ) * TAR róm. kat. egyházközsége 21 napi határidővel pályázatot hirdet nyugdíjazással megüresedett kántor tanítói állásra. Tanítói javadalma törvényes Természetbeni lakás. Kántori javadalom évi 2830 forint, 4 hol föld, stóla Amennyiben átválasztás történnék egyidejűleg pályázatot hirdetünk az V. sorszámú tanítói állásra is. Javadalma törvényes. Lakbér, Plébánia, Tar. (1223) ERDŐHORVÁT református egyháza pályázatot hirdet második számú tanítói állásra. Fizetés törvényszerű. Nők is pályázhatnak Határidő 15 nap. (1231) NYÍREGYHÁZA evangélikus iskolaszéke pályázatot hirdet egy megüresedett tanyai tanítói állásra Fizetés törvényes. (1232) ÓZD községi iskolaszéke a megüresedett VI. sorszámú községi férfitanítói állásra 21 napi határidővel pályázatot hirdet Javadalom, törvényes fizetés. Természetbeni lakás nincs Pályázhat minden vallású okleveles férfitanító Az orosz és német nyelv tanításában jártas tanító előnyben. Szabályszerűen felszerelt kérvények Községi Iskolaszék Elnöksége, Ózd II. címre küldendők. (1233) NYÍREGYHÁZA evang. Geduly leánygimnáziumának igazgatótanácsa, pályázatot hirdet egy államsegélyes íagyar-latin gimnáziumi és egy a gimnáziummal kapcsolatos államsegélyes általános iskolai magyar-latin tanszékre Evang. pályázók kérvényei okt. 15-ig az igazgatósághoz küldendők .(1237) HELYESBÍTÉS. A Köznevelés 17. számában hirdetett abonyi állásra nők is pályázhatnak (1215) KISHAJMÁS Mónikát, iskolaszéke háromheti határidővel pávázatot hirdet kántortanitói állásra 31 értékegységből 15*5 tanítói, 155 kántori illetmény. Kérvények a felsőmindszenti Plébániahivatalba (Baranya vm ) küldendők. (1202) KÁLLÓSEMJÉN ref. egyháza 21 napi határidővel tanítói (tanítónői) állásra pályázatot hirdet. (1203) TISZA FÖLD VÁR-MARTFŰ (Szolnok vm ) Diktart cipőgyártási szakiskola igazgatósága pályázatot hirdet magyar-szlovák és mennyiségtan-fizika szakos tanári állásra. Pályázhatnak középiskolai oklevéllel rendelkező férfi tanárok. Fizetés kollektív szerződés szerint Érdeklődők bővebb felvilágosításért frduljnak az igazgatósághoz (1204/b) TÁPIÓSZECSŐ róm. kat. egyházközsége B-listázás folytán megüresedett V. számú tanítónői állásra 21 napi határidővel pályázatot hirdet. Fizetés törvényes. Iskolaszék(1214) KUSTÁNY róm. kat. iskolaszéke 21 napos határidővel pályázatot hirdet lemondás folytán megüresedett kántor-tanítói állásra Javadalma díjlevél szerint, mely a földbirtokreform során esetleg módosul. Értékegység nincs. Lakás természetben Pályázatok: Róm. Ivat. Plébániin, Kehida (Zala vm.) címre küldendők (1215) BÉNYE (Pest vm.) evang. egyházközsége 21 napos határidővel pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán megüresedett I. sz. kán-i ortanitói állásra. Természetbeni lakás, rozs, föld, rét, fa és csirke váltság a VKM. által 21 értékegységben megállapítva. Kántorságot tótul is kell végezni. Csak férfiak pályázhatnak. Pályázatok: Evang. Lelkészi Hivatal, Bénye (Best vm.) küldendők. (1217) TÓSOKBERÉND róm. kat. egyházközsége újonnan szervezett III. és IV. sorszámú tantói (tanári) állásra pályázatot hirdet 21 napi határidővel. Fizetés törvényes A III. sorszámú állásra csak nők pályázhatnak. (1218) HAJÓS (Pest vm.) róm. kat. egyházközsége 21 napi határidővel az érsekhalompusztai II. sz. tanítónői állásra pályázatot hirdet. Fizetés törvényes. (1220) HOMOKMÉGY róm. kat. egyházközsége pályázatot hirdet lemondás folytán megüresedett hülyeszállási II. sz. tanítói állásra- Fizetés, lakbér törvényes Határidő három hét Nek pályázhatnak. (1221) TÜRJE róm. kat. egyházközsége 21 napos határidővel pályázatot hirdet a nyugdíjazással megüresedett III. sorszámú tanítónői állásra (1203) TÁRNOK (Pest vm ) község iskolaszéke lemondás folytán megüresedett V. sz. férfitanítói állásra 21 napos határidővel pályázatot hirdet. Kántori oklevéllel bírók előnyben. Fizetés községtől 10%, a többi államsegély. Kötelessége a róm. kát kántor helyenttesítése is Pályázatok Községi Iskolaszék, Tárnok (Pest vm.) küldendők. (1224) BUDAPEST ev. ng. gimnáziumának fenntartó hatósága pályázatot hirdet mennyiségtan-természettan szakos gimnáziumi tanári állásra Evangélikus vallású tanárok felszerelt pályázatukat 1947. október 15-ig küldték a gimnázium igazgatóságához. Vilma királynő út 19. Az állást azonnal el kell foglalni. (1225) FÁBIÁNHÁZA ref. iskolaszéke 15 napi határidővel pályázatot hirdet a II. számú tanítói (női) állásra, átválsztás esetén a III- számú állásra. (1226) PESZÉRADACS (Pest vm.) közs. iskola, .széke pályázatot hirdet aKözépadacs-majori községi tanítói állás betöltésére. (Egy tan, erős I—VI. oszt.) Javadalom: természetbeni törv. lakás, 100%-os fizetés, 3 hold földhasználat. Hirdetés megjelenésétől 3 hétre lesz a választás. Kérvények az Iskolaszéki Elnökhöz címzendők. (1227) MÓNOSBÉL (Heves vm.) egyházközsége a 12. sz. tanítónői állásra pályázatot hirdet Lakbéres, törvényes fizetés. Határidő 21 nap. Felszerelt kérvényhez válaszbélyeg és boríték csatolandó. Róm. Kát. Plébánia, Bélapátfalva. (1228) VAJA ref. iskolaszéke a 16. számban megjelent pályázatot megismétli azzal, hogy nők is pályázhatnak. Álláson jelenben helyettes működik. Határidő 14 nap. (1229) NAGYKÖRÖS ref. Arany János gimnáziumának igazgatótanácsa pályázatot hirdet egy nyugdíjazástól feltételezetten megüresedő történelem-latin szakos, ennek hiányában egy magyar-történelem, vagy magyar-latin szakos rendes tanári állásra. Felszerelt kérvények a gimnázium igazgatóságához adandók be október helyig. (1230) TARANY (Somogy vm.) róm. kat. egyházközsége Lemondástól feltételezetten törvényes határidővel pályázatot hirdet IV. sorszámú tanítói állásra. (1234) GÉTYE róm kát. egyházközsége 3 hetes határidővel pályázatot hirdet a nyugdíjazással megüresedett kántortanítói állásra Helyi javadalom értékegység Fele tanítói. Háromszobás lakás mellékhelyiségekkel. Kötelessége díjlevél szerint Kérvények szentpéteruri Plébániára, (Zala vm ) küldendők Vasútállomás Zalaapáti Kántorpróba önköltségen (1235) TÉGLÁS református egyházközsége útválasztástól feltételezetten pályázatot hirdet általános iskolája III. sz tanítói állásár... Fizetés, kötelesség törvényszerű Természetbeni lakás nincs Pályázhatnak férfiak nők. Zeneértők, nyelvismerők előnyben, önköltséges személyes bemutatkozás kívánatos. Pályázati határidő: 21 nap. (1239) SZOMOLYA róm. kat. iskolaszéke III. sz. tanítói állásra 21 napos határidővel pályázatot hirdet Fizetés törvényes. Lakás természetben. (12538) A legrégibb, legnépszerűbb szépirodalmi hetilap az ÍJ IDŐK Előfizetési díja: egy hónapra 10 forint. Szívesen küldünk díjtalan mutatványszámot. Lapunkat a tanári és ifjúsági könyvtárak vezetőinek szíves figyelmébe ajánljuk. KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 16 KÖZNEVELÉS* 175 Függöny, vertcsipke HADÁK IMRÉNÉ KÉZIMUNKA ÜZLETE Budapest, IV., Somosai Bél út 4. (Volt Károly körút) Iskolai kézimunka-, varró-, hímző-, horgoló-, kötő- és gyapjúfonal. Postai szállítás