Köznevelés - Minisztériumi rendeletek, közlemények, 1947 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1947-08-01 / 15. szám - 8930/1947. Korm. r.
járt 1947. évi március hó 31. napjának hatályával a VIII. fizetési osztály 3 fokozatába "(84.535/1947. V. K. M.); — a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésének 13. Testnevelés cím fogalmazási szak létszámába Bors Dénes szerződéses alkalmazottat testnevelési segédfogalmazóvá a XI. fizetési osztály 3. fokozatába, a felügyelői szak létszámába Korbacsics Pál budapesti lakost testnevelési igazgatóvá a VI. fizetési osztály 3. fokozatába. Fekete Lászlóné Farkas Gizella budapesti lakost testnevelésisegédfelügyelővé a XI. fizetési osztály 3. fokozatába, végül a testnevelési felügyelői szak létszámának terhére dr. Simon Béláné Emődi Magdolna budapesti lakost II. osztályú irodatisztté a XI. fizetési osztály 3. fokozatába (99-235/1947. V. K. M.); — a 2500/1945. M. E. számú rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében és a 2900/1947. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezés alapján az állami zenekonzervatóriumi tanárok létszámában dr. Bányai Lászlóné Suhajda Mária áll. zenekonzervatóriumi tanárt a VII. fizetési osztály 3. fokozatába (90 001/1947. V. K. M); — a 2500— 1945. M. 1L. sz. rendelet 3. §-nak (3) bekezdése és a 2900/1947. M. E. sz. rendelet 1. §-ban foglalt rendelkezések alapján az állami polgári iskolai tanítók létszámában Gramantik Margitot a Magyarok Világszövetségéhez beosztott állami polgári iskolai tanítót a VII. fizetési osztály 3. fokozatába (09.515/1947. V. K. M.); — Sztankay Lajos zeneművészeti főiskolai r. tanárt — jelenlegi címének érintetlenül hagyásával — az állami zenekonzervatórium tanárok létszámába a VII. fizetési osztály 1. fokozatába (98 324/1947. V. K. M); — Bisztriczky Tibor művészeti tanintézeti tanárt az állami zenekonzervatóriumi tanárok létszámában a VIII. fizetési osztály 3. fokozatába (98-325— 1947. V. K. M.); — a minisztérium irodai szakának létszámában Szabó Ilona miniszteri I. osztályú irodasegédtisztet miniszteri II. osztályú irodatisztté a XI. fizetési osztály 3. fokozatába (5278/1947- V. K. M.); — a 2500/1945. M. E. számú rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében és a 2900/1947. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezések alapján a nem állami tanítók létszámába Paragi Róza tápéi községi, Hortobágyi Károlyné Kottra Erzsébet esztergomi községi, Ruttner Lajos balatonlellei községi, Klonga Miklósné Kuballa Erzsébet szegedi községi, Nyéki Ilona székesfehérvári községi, Pál Ede kecskeméti községi, özv. Borossay Béláné Somogyi Mária szombathelyi községi, Kreskay Ferencné Berkes Ilona tomajmonostori községi, Faragó Gáborné Farkas Róza békési községi, dr. Rák Kálmánná Lantos Margit szeged-belvárosi községi, dr. Koller Gyuláné Vanka Mária székesfehérvári községi, Graffits Lajos vásárosbéci róm. kat., Csapó M. Sochisima szentistváni róm. kat., Szupár István sajóörsi róm. kat., Márfai Ferenc nagyvejkei róm. kat., M. Helbig Mária budapesti róm. kat., Élő József fehértói róm. kat., Orsovai Ede füzesabonyi róm. kat., Gulyás Mária oroszlány-majkpusztai róm. kat., Zsámbokrétzky Ilona drégelypalánki róm. kat. Böröndy Mária szécsényi róm. kat., özv. Korendy Józsefné Glüchner Sára szentendrei róm. kat., Mayer József ugodi róm. kat., Sebestyén Franciska szentdienes-ranoldfapusztai róm. kat., Szegedi János alsómocsoládi róm. kat., Tóth Vince lébényi róm. kat., Réthelyi György debreceni róm. kat., Tarró József banai róm. kat., Graf Rezső perinti róm. kat., Hauser Károly rábafrízesi róm. kat., Koroncai József nemespécselyi róm. kat., Steierlein Katalin bándi róm. kat., Burián Lajosné Szőnyi Mária felsődobszai róm. kat., Avar Gyula devecseri róm. kat., Horváth Lajos vasasi róm. kat., Horváth M. Virginia püspökladányi róm. kat. Pap Irén füzesabonyi róm. kat., Jakabs M. Alexia soproni róm. kat., Lenkefi László bonyhádvasadi róm. kat., Sugár Gyula dunaföldvári róm. kat., Szép Sándorné Kocsis Ilona laki róm. kat. Takács Etelka Filoména pápai róm. kat., Horgos Huber János rágónoki róm. kat., Hurka Sándorné Kletel Mária szabadszentkirályi róm. kat., özv. Mayerffy Györgyné Szabó Blanka szentesi róm. kat., Poór Júlia ercsi-sinatelepi róm. kat., Horváth Gyula lovasberényi róm. kat., Kapa M. Olivia lovasberényi róm. kat., Tóth Józsefné Szűcs Marcella écsi róm. kat., Semperger Katalin kápolnai róm. kat., Galbács Gézáné Hanel Irén erdőtarcsai róm. kat., Vilim László kállói róm. kat., Tatár József rábapordányi róm. kat., Vajk János iregszemcsei róm. kat., Molnár Dezsőné HorváthErzsébet magyarszecsődi róm. kat., Német István padragi róm. kat., Sövényi (Schwarn) Antal mecsekfalui róm. kat., Kovács Gyula bajaszentistváni róm. kat., Bugyáki Lajos dávodi róm. kat., Nagy Sándor makrén róm. kat., Pálinkás Etelka paksi róm. kat., Péterffy Adolf veszprémi róm. kat., Kruj József felsővadászi gör. kat., Lukács Anna nyírvasvári gör. k.t, Faragó Sándorné Juhász Róza füzesgyarmati ref., Kovács Gyuláné Éva Mária kőrösladányi ref., Gábos Béla nádasdladányi ref., özv. Asztalos Istvánná Csányi Erzsébet gacsályi ref., Vincze László vajai ref., Vincze Mária enyingi ref., Csath András dobozi ref., Dudinszky Emilné Katona Erzsébet debreceni ref., Nemes Sándorné Édes Irén sárrétudvari ref., Vida István makói ref., Bőd Margit debreceni ref., Szalai Julianna tatai ref., Törzsök Gábor perőcsényi ref., Várkonyi Dezsőné Sándor Zsuzsanna mórágyi ref., Váradi Róza szokolyai ref., Salánki Ferenc berettyóújfalui ref., Donáth Sándor nagykőrösi ref., Précsényi István pálfai ref., Sümegi Ilona biesei ref., Gáli Béla váchartyáni ref., Kazner Gusztáv nagyalásonyi ev., Zselle Lajos comnkotai ev., özv. Dobronyovszky Jenőné Bárányi Lemke alberti ev., Grosz Aranka ágfalvi ev., Rózsa János pápai ev., Fenyvesi Andorné Herczky Franciska budapesti izr. tanítót a VII. fizetési osztály 3. fokozatába (68 771/1947. V. K. M.); — a 2500/1945. M. E. sz. rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében és a 2900— 1947. M. E. sz. rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezések alapján az állami tanítók létszámában özv. Kovács Károlyné Glück Ilona szarvasi, Zengő József berettyóújfalui, Glósz Margit budapesti Új Iskolához beosztott, Gausz Magda Központi Illetményhivatalhoz beosztott, Lengyel János győr-nádorvárosi, Schönberger Samu budapesti, Szőke Andorné Ravasz Irma miskolci, Hajóssy István kiskunhalasi, Miskolczy Jolán csongrádi, Erkel Gyuláné Kula Etelka hangácsi, Vázsonyi Józsefné Vajda Mária újpesti, Molnár Jenőné Koller Mária isaszegi, Tóth Dániel hódmezővásárhelyi, özv. Francsics Józsefné Nemesszeghy Margit újpesti, Cserfalvy Ferenc rákospalotai, Nemesszeghy Olga újpesti, Megele Bertalanná Sztanyovszky Leona kispesti, özv. Kántor Imréné Weisz Mária budapesti, Borsody Kálmán pestszenterzsébeti, özv. Brunner Antalné Nánássy Teréz pestszentlőrinc-szemeretelepi, Perigh Béláné Józsa Júlia nagykamarás, Obert Kálmán nagytétényi, özv. Kolbenheyer Frigyesné Tóth Jolán cigándi, Konkoly Pál tokaji, Kovács Emiliapécsi, Keresztessy Sándor sátoraljaújhelyi, Decseva Géza pécsi, Ungváry Béla kispesti, Komjáthy Zoltánná pestszentlőrinci, Klobusiczky Kálmán kispesti, Török Gyuláné Krizsán Emma kispesti, Boros Jenőné Iván Júlia pestszentlőrinci, Sváb Józsefné Majtényi Róza pestszenterzsébeti, Ilarsági Béla sátoraljaújhelyi, Németh Ferencné Vadász Margit győr-gyárvárosi, Benke Andorné Bocz Julianna ceglédi, Salgó Istvánná Lauschmann Erzsébet tatai, Dudás Sándorné Dörner Olga zagyvarónai, Bolyóki Oszkárné Gödri Zsuzsanna törökbálinti, Zsarnay Margit szalkszentmárton-homokpusztai, Krusóczky Matild megyaszó-újvilágtanyai, Németh Károlyné Csiky Anna putnoki, Rudolf Jánosné Morvai Mária miskolc-Máv-telepi, Vadas Béla pestszenterzsébeti, Novák Miklós mátyásföldi, dr. Raskovich Kálmánná Balpataki Anna rákoscsabai, Énekes László szeged-kakasszék, Bánk Istvánná Tóth Klára egyeki, Csatári Lajos mezőtúri, Gyöngyössy Józsefné Koós Zsuzsa mezőtúri, Matyók Kornélia kisigmánnd-szentmihálypusztai, Király D. László békéssámsoni, Ring Károlyné Bazsó Margit jászberényi, Sándor Irén szolnoki. Telkes Alfrédné Blázsik Gizella kispesti, özv. Szabó Lajosné Borbély Anna nyírábrány-szentannapusztai. Fekete Elek pácini állami tanítót a VII. fizetési osztály 3. fokozatába (68.770/1947. V. K. M.); — a 2500/1945. M. E. sz. rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében és a 2900/1947. M. E. sz. rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezések alapján az állami óvónőképző-intézeti tanárok létszámában dr. Draskovits Pál budapesti VII. ker. áll. óvónőképzőintézeti tanárt a VI. fizetési osztály 3. fokozatába (81.697/1947. VK. M.); — dr. Koczkás Gyula központi szolgálatra berendelt állami gimnáziumi tanárt a 2500/1945. M. E. sz. rendelet 8. §. (3) bekezdése alapján az állami gimnáziumi tanárok létszámában állami gyakorló gimnáziumi tanárrá (97.247/1947. V. K. M.); — Dávid Ida (124.290/1946. V. K. M.), Borbás Pál (72.996/1947. V. K. M.), Gyürky Bertalan (148.811/1946. V. K. M.) aki. tanítókat állami népiskolai tanítókká a X. fizetési osztály 12. fokozatába nevezte ki. A magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyeleti hatósága alatt lévő vallásfelekezeti iskoláknál alkalmazott és a 8230/1946- M. E. sz. rendelet hatálya alá tartozó személyek elbírálására alakított 101. sz. létszámcsökkentő bizottság az ismeretlen helyen tartózkodó Marton Emilia abaújszántói róm. kat. polgári iskolai tanárt mindennemű ellátási és a szolgálatból támasztható egyéb igények kizárásával a közszolgálatból elbocsátandónak jelölte ki. A bizottság határozata értelmében a Marton Emilia polgári iskolai tanár szóban lévő alkalmazása megszűnt. (69.430/1917. V. K. M.) A debreceni tudományegyetem rectora a 2500/1945. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezések alapján az egyetemi, főiskolai és tudományos intézeti kezelési szak létszámában Fábry Valéria I. osztályú irodatisztet irodafőtisztté a IX. fizetési osztály 3. fokozatába (2421/1946—47. etsz. — '75-981/1947. V. K. M.); — a 2500/1945. M. E. számú rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében, valamint a 2900/1947. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezések alapján a műszaki segédtiszti szak létszámában Kerékgyártó János és Martinka Simon műszaki segédtiszteket a IX. fizetési osztály 3. fokozatába, az altiszti szak létszámában Magyar Mária szakaltisztet a X. fizetési osztály 3. fokozatába, Kiss Jenő és Gál Sándor szakaltiszteket a XI. fizetési osztály 3. fokozatába, Gebei Sándor és Gavallér Miklós szakaltiszteket, valamint Jónás László altisztet a XII. fizetési osztály 3. fokozatába, Lévay Károly, Dózsa Dezső és Novotni József altiszteket a XIII. fizetési osztály 3. fokozatába, Gál János altisztet a XIV. fizetési osztály 3. fokozatába (71.411/1947. V. K. M.); — az egyetemi-, főiskolai és tudományos intézeti levéltári, számviteli és gazdasági szak létszámában Felkor János quaestorai ellenőri quaestorrá a VII. fizetési osztály 3. fokozatába, Emődy István levéltári tisztet levéltári főtisztté a VTII. fizetési osztály 3. fokozatába nevezte ki. (2422/1948-47. etsz. — 76.289/1947. V. K. M.) 110 A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora a 2500/1945. M. E. számú rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében és a 2900/1947. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezések alapján az egyetemi, főiskolai és tudományos intézeti kezelési szak létszámában Kriszta Valéria irodafőtisztet irodaigazgatóvá a VIII. fizetési osztály 3. fokozatába, Molnár Pál I. osztályú irodasegédtisztét II. osztályú irodatisztté a XI. fizetési osztály 3. fokozatába nevezte ki. (1742/1947. etsz. — 75.981/1947. V. K. M.) Magántanári képesítés megerősítése. A magyar vallás- és közoktatásügyi minszter dr. Murányi László egyetemi tanársegédnek a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem orvostudományi karán a „Sebészeti vizsgáló módszerek“ című tárgykörből (77.025/1947. V. K. M.); — dr. Nádrai Andor kórházi főorvosnak a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem orvostudományi karán ; „Csecsemő- és gyermekkori szívbetegségek“ című tárgykörből (78.350/1947. V. K. M.); — dr. Kósa János okf. középiskolai tanárnak a szegedi tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karán az „Újabbkori magyar társadalom története" című tárgykörből (90.790/1947. V. K. M.); — dr. Koppenstein Ernő kórházi főorvosnak a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karán „Az emésztőszervek röntgendiagnostikája“ című tárgykörből (77.023/1947. V. K. M.); — dr. Schiffer Ernő röntgenszakorvosnak a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi karán „A hasi szervek röntgendiagnosztikája“ című tárgykörből (77.029/1947. V. K. M.); — dr. Thoroczkay Miklós egyetemi tanársegédnek a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem orvostudományi karán „A bőr- és nemibetegségek fizikális és sugaras kezelése“ című tárgykörből (77.032/1947. V. K. M.); — dr. Borota (Böhm) Sándor egyetemi tanársegédnek a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem orvostudományi karán a „Bőrbetegségek therápiája“ című tárgykörbe (77.016/1947. V. K. M.); — dr. Szendrey Ákos nemzeti múzeumi őrnek a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem bölcsészettudományi karán a „Magyar néphit és népszokások" című tárgykörből egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyóan tudomásul vette és őt ebben a minőségében megerősítette. (91.200/1947. V. K. M.) Miniszteri elismerés. A magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter Gadányi János budapesti szák-téri evangélikus iskolai igazgató-tanítót nyugalomba vonulása alkalmából a népoktatás szolgálatában végzett értékes munkásságáért elismerésben részesítette. (5249/1947. V. K. M.) * KÖZNEVELÉS