Köznevelés - Minisztériumi rendeletek, közlemények, 1948 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1948-08-15 / 16. szám - 50.100/1948. V. K. M. - Helyesbítés a 45.900/1948. V. K. M. és a 46.545/1948. V. K. M. számú rendeletekhez

dr. Almássy György szabadművelődési fogalmazót a 7. fokozatba szabadművelődési fogalmazóvá, dr. Horváth Ferenc, dr. Kövendy Dénes, dr. Csaba László és dr. Hadnagy László szabadművelődési segédfogalmazókat a 6. fizetési fokozatba szabadművelődési fogalma­zókká (227.410/1948. V. K. M­); — dr. Balogh Endréné Hebelt Ilona, Boros Lajos, Erdélyi Tibor, dr. Fecske Andrásné Dar­ás J. Katalin, dr. Jánoska Tiborné dr. Szabó Gizella, Kiss Elemérné Sághy Mária, Klein Henrikné Hollós Piroska, Nemcsik Lehel, dr. Pősze Lajosné Fésűs Katalin, Rabóczy János, Takách Magda és Vajda Cecília ok­leveles óraadó középiskolai tanárt az általános iskolák középiskolai tanárainak létszámába állami középiskolai rendes tanárokká (88 800— 1948. V. K. M.); — a 9810/1947. Korm. sz. rendelet 8. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján a 8- Külső igazgatás és iskolafelügyelet cím beosztott tanszemélyzet szak­létszámába dr. Tóth Ferenc áll. tanítóképző-intézeti igazgatót a 13. fizetési foko­zatba, Kiss László állami gimnáziumi tanárt a 10. fizetési fokozatba, Barka István áll. tanítót és dr. Hang Ferenc áll. tanítót a 11. fize­tési fokozatba, Horváth József áll. tanítót a 10. fizetési fokozatba, Kolonay Margit állami tanítót a 8 fizetési fokozatba és Szabó Edit áll. tanítót az 5. fizetési fokozatba (181.585/1948. V. K. M.). — Zalán Irén okl. középiskolai énektanárt és dr. Nánási Miklósné Király Lili olci, középiskolai tanárt az állami kisdedóvónőképző-intézeti tanárok létszámába állami kisdedóvónőképző-intézeti tanárrá az 5- fizetési fokozatba (164.324/1948. V. K. M.); — dr. Dobosi Zoltán okleveles kö­zépiskolai tanár, meteorológiai intézeti adjunktust az állami közép­iskolai tanárok létszámába állami gimnáziumi tanárrá a pedagógus státus 5. fizetési fokozatába (198­910/1948. V. K. M.). — Makkár Márta állami helyettesítéssel ideiglenesen megbízott tanítót, Kertész Imre állami havidíjas tanítót és Moharos Győző okf. tanítót az állami ta­nítók létszámába államii tanítóvá (86.728/1948. V. K. K.); — a minisz­térium számvevőségi szakának létszámába Tóti Hedvig budapesti la­kost ideiglenes minőségű miniszteri számtisztté a XI. fizetési osz­tály 3. fokozatába (9532/1948. V. K. M ); — a 83.610/1948. IV. számú rendeletének módosításával Angyal Kálmán komáromi, Agasvári La­jos pásztói I. számú, özv. Baboth Kálmánná Kovács Ilona Szombat­hely Rákóczi-utcai, dr. Czétényi Jenőné Tábori Erzsébet Újpest, Áp­rilis 4-téli, Csordás Ilona Kispest Ady Endre-utcai, Garamszegi Jó­zsef Szeged Madách-téri, Hámori Gizella Miskolc X. számú újdiós­győri, Hidas Ferenc Kispes­t-Wekerle-telepi III. számú, Horváth Pálné Lőb Márta székesfehérvári III. számú, Iványi Jolán Kispest, Ady Endre-utcai, Keller Lívia miskolc-diósgyőri, Király Tibor soly­mári, Lovrits Kálmánné Kolumbár Irén Kaposvár, Teleki­ utcai, Mon­­dik Andrásné Bogányi Erzsébet s­ófoki, Németh Zoltán kisteleki, Pallai József­né Altenbach Anna Kispest Ady Endre­ utcai, özv. Pe­­terdy Lajosné Kakuk M. Ilona szentesi, Padi Aranka tatai, dr. Sáf­rány István kaposvári, dr. Szálé Lajosné Medgyesi Ilona ráckevei, dr. Varga Miklós szeged-rókusi állami általános iskola-, állami pol­gári iskolai tanárokat, és Heintz Fülöp szombathelyi, özv. Tima Jó­zsef­né Somogyi Erzsébet kiskunhalas-alsóvárosi IV. sz., Varsányi Im­­réné Ruszinkó Anna meszeli áll. ált. isk. tanítókat állami tanítóképző intézeti tanárrá a 3. cím. Általános iskolák középiskolai tanárok szak­létszáma rovatában biztosított középiskolai tanári állások terhére (88.797/1948. V. K. M.). — Orbánovits Károly bpesti lakost a bpesti Állami Gyermeklélektani Intézethez műszaki segédtisztté a XII. f. o. 3. fokozatába (199.762/1948. V. K. M.); — dr. Kneif Tibor eszterháza áll. általános iskolai tanítót állami általános­­iskolai igazgatóvá a 8- fiz. fokozatba (85.776/1948. V. K. M.); — dr. Apró Istvánná Dallos Magdolna, Dénes Tibor, Gálicz József, Haury Gézáné Ebenspanger Ilona, Jaka- I­bős Istvánná Schleifer Ilona, Kell Ferencné Vay Alexandra, dr. Molnár Pálné Kugler Z­sária, Mosoni György, Nagy János, Szepessy József­né Somogyi Mária, Szívós Mária és Várhidi Gyuláné Aba Ilona okleveles óraadó tanárt az általános iskolák polgári iskolai tanárai­nak létszámába állami polgári iskolai rendes tanárokká (88-810/1948. V. K. M.); — Vértes László testnevelési felügyelőt az egyetemi, fő­iskolai és tudományos, műszaki és egészségügyi segédszemélyzet lét­számába a Magyar Nemzeti Múzeumhoz a VIII. fizetési osztály 2. fokozatába tudományos­­segédtisztviselővé (196.832/1948. V. K. M.). — Bartha Endréné Lészay Katalin szegedi, Bazsó Katalin veszprémi, Belea Györgyi mezőhegyesi, Benczik Sándor mezőhegyesi, Berend Miklósné Harasztos Róza budapesti, Bodák Gyovai Margit csongrádi, Bondor Etelka nyíregyházi, Bús Andrásné Rákos Aranka szegedi, Bús István nemesnádudvari, Buzgó Jánosné Oláh Mária Sarolta vezsenyi, özv. Chuboda Ernőné Szántó Jolán rákoshegyi, Csík Béla körmendi, Csuka Mária mezőkovácsházi, Bercsényi Teréz újdiósgyőri, Dér Anna delki, Eck Jenőné Fodor Mária lajos­mizsei, Fejes M. Magdolna székesfehérvári, Galambos Antal vasboldogasszonyi, Görögh Pál hajdúdorogi, Gyenes Miklósné Boskó Jolán lucfalvai, Hargitai Gyu­láné Korcsinszky Emília kótai-rókahegyi, Horváth Imréné Romszauer Gabriella győri, Horváth Zoltánná Miksz Valéria kakucsi, Iványi Éva jászkarajenői, Kiss Ibolya kispesti, Köröndi Endréné Pongrácz Adrienné csepregi, Körömi Etelka bekecsi, Lengyel Éva nyírbátori, Makkos Eleonóra abdai, Nagy Bertalan beszenyődi, Nagy Margit bat­­tonyai, Orosz Eleonóra egerszalóki, Országh Nadezsda sümegi, Páris Margit diósgyőri, Pentz Gyuláné Kárpáti Blanka köveskáli, Pető Margit szarvasi, Petráskó Tibor kisrozvágyi, dr. Réday Istvánná Pomsahár Erzsébet mezőkovácsházi, Rohovszky Rudolf mezőszent­­p­yörgyi, Sey Lajosné Wendt Valéria budapesti, Szabó Ilona berettyó­újfalui, Szalóki Lajos kemecsei, Szele Miklósné Kún Gizella rákos­­hegyi, Szentkatolnai Lajosné Zsigmond Róza tápiógyörgyei, Toronyay Károlyné Vencel Edit sátoraljaújhelyi, Török Ilona hajdúszoboszlói, Varga Irén sokorópátkai, Vágó Antalné Reiner Erzsébet budapesti, Váradi Kornélné Engleitner Irén diósgyőr-vasgyári, Volly Istvánné Forgács Erzsébet budapesti és Zsoldos Gabriella tapolcai lakos, ok­leveles tanítót az állami tanítók létszámába állami tanítóvá (85 100— 1948. V. K. M.); — az egyetemi, főiskolai és tudományos intézeti le­véltári, számviteli és gazdasági szak létszámába Szabó Magda egye­temi I. o. irodatisztet a­ budapesti Pázmány Péter tudományegyetem­hez gazdasági fő­ntézővé a VIII. fizetési osztály 2. fokozatába, az egyetemi főiskolai és tudományos intézeti kezelési szak létszámába Zsigovits József egyetemi műszaki segédtisztet a pécsi tudomány­­egyetemhez egyetemi irodaigazgatóvá a VIII. fizetési osztály 3. fo­kozatában és Süle Jenő egyetemi altisztet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez egyetemi irodafőtisztté a IX. fizetési osztály 2. fokozatába (194.746/1948. V. K. M.); — Zentai Imre belügyminisztériumi miniszteri számellenőrt 1948. évi május hó 1-i hatállyal az állami színházak gazdasági szaklétszámába ellenőrzé a X. fizetési osztály 3. fokozatába (217.230/1948. V. K. M.); — a minisz­tertanács hozzájárulása alapján Kutas Béláné Pungor Elvira nyug. volt róm. kat. tanítót a tényleges szolgálatba visszavette és az 1948- évi XXXIII. t.-c. értelmében állami tanítóvá (84.364/1948. V. K. M.); — a 15.600/1947­ Korm. számú rendelet 2. §-ának (2) és (3) bekezdésé­ben foglalt rendelkezések alapján a 8. Külső igazgatás és iskolafel­ügyelet cím altiszti szak létszámában Rajz József állami altisztet a X. fizetési osztály 3. fokozatába, Pacskó János állami altisztet a XI. fizetési osztály 3. fokozatába és Toókos Béla állami altisztet a XII. fizetési osztály 3. fokozatába nevezte ki. (181.587/1948. V. K. M.) KÖZNEVELÉS * A József Nádor Műegyetem rektora Bagó László, Imre Ignác és Juhász János altisztet 1948- évi május hó 24-i hatállyal a műszaki segédtiszti szak létszámába segédtisztté a XII. f. o.-ba kinevezte. (2211/1948. etsz. — 199-533/1948. V. K. M.) Magántanári képesítés megerősítése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Kulitzy Géza állami kórházi főorvosnak a szegedi tudomá­nyegyetem orvostudományi ka­rán a „Nőgyógyászati urológia“ című tárgykörből (199­953/1948. V. K. M.); — dr. Várady-Szabó Miklós főorvosnak a debreceni tudo­mányegyetem orvostudományi karán „A fül-, orr-, gégebetegségek diagnosztikája“ című tárgykörből (192.498/1948. V. K. M­); — dr. Martzy István klinikai adjunktusnak a szegedi tudományegyetem orvostudományi karán „Nőgyógyászati műtéttan“ című tárgykörből (199­954/1948. V. K. M.); — dr. Gyömrei Sándor kereskedelmi és ipar­kamarai helyettes főtitkárnak a Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és államtudományi karán a „Gazdaságtörténet“ című tárgykör­ből (192.139/1948. V. K. M.); — dr. Kárteszi Ferenc budapesti közép­iskola, tanárképző intézeti tanárnak Pázmány Péter Tudományegye­tem bölcsészettudományi karán „A projektív és az ábrázoló geo­metria válogatott fejezetei“ című tárgykörből (198-285/1948. V. K. M.); — dr. Beke Ödön nyug. áll. középiskolai tanárnak a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán ,,A magyar és finn­ugor népnyelvkutatás“ című tárgykörből (199-792/1948. V- K. M.); — dr. Pukánszky Béláné dr. Kádár Jolán ny. orsz. főlevél­tárnoknak a debreceni Tudományegyetem bölcsészettudományi karán ,, A nem­zeti színészet története a magyar művelődés keretében“ című tárgy­körből (191.039/1948. V. K. M.); — dr. Lutter Tibor főiskolai rendkí­vüli tanárnak a debreceni tudományegyetem bölcsészettudományi karán „Az angol felvilágosodás irodalma“ című tárgykörből (198­859— 1948 V. K. M.); — dr.­ Kövendy Dénes ref. gimnáziumi tanárnak a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán a „A görög filozófia története“ című tárgykörből (183.490/1948. V. K. M.); — dr. Simkovics Gusztáv egyetemi tanársegédnek a deb­receni tudományegyetem orvostudományi karán egyetemi magán­tanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és neve­zettet ebben a minőségében megerősítette. (88.501/1947. V. K. M.) . ----­ Könyvajánlás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Béta Irodalmi Részvény­­társaság kiadásában megjelent: dr. Koczkás Gyula: Az ember és tu­dománya című művet a nevelői könyvtárakba beszerezhető könyvek jegyzékébe felvette. (49.500/1948. V. K. M.); — dr. Schnell János szer­kesztésében megjelenő Tóth Béla: „Beszéd, jellem, személyiség“ című művét a nevelő könyvtárak számára beszerzésre alkalmas köny­vek jegyzékébe felvette. (46 231/1948- V. K. M.); — az Országos Sza­badművelődési Tanács kiadásában megjelent dr. Koczkás Gyula: „A civilizáció magyar úttörői“ c. művét az általános iskolai nevelői könyvtárak számára beszerzésre alkalmas könyvek jegyzékébe, vala­­mint az általános iskolai ifjúsági könyvtár jegyzék III. csoportjába felvette. (48.027/1948. V. K. M.); — a Népszava kiadóvállalat kiadásai­ban dr. Markos Béla szerkesztésében „Budapest és tágabb környéke“ c. művet a budapesti és budapestkörnyéki iskolák könyvtárai szá­mára beszerzésre alkalmas könyvek jegyzékébe felvette. (48-706/1948- V. K. M.); — a Magyar-Jugoszláv Társaság kiadásában megjelent Ignyátovity Jakov: Respektus Vásza c. művét a nevelői könyvtárak számára beszerzésre alkalmas könyvek jegyzékébe és a középiskolai ifjúsági könyvjegyzék II. csoportjába felvette. (48 704/1948.# V. K. M.); — a Szikra Könyvkiadóvállalat kiadásában i megjelent Bálint György: Emberi méltósággal című művét a középiskolai tanári könyvtárak számára beszerzésre alkalmas könyvek jegyzékébe felvette. (48.701— 1948. V. K. M.) Folyóiratajánlás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Szinyei Merse Pál Tár­saság kiadásában, Bernáth Aurél szerkesztésében megjelenő Magyar Művészet című folyóiratot az ifjúsági és nevelői könyvtárak szá­mára beszerzésre alkalmas könyvek jegyzékébe felvette. (49-475/1948. V. K. M.) 149 Pályázat egyfelvonásos színdarabokra A vallás- és közoktatásügyi miniszter pályázatot hirdet: 1. a mai magyar falu népének kérdéseit felvető és ezeknek a kérdé­seknek megoldására irányt mutató egyfelvonásos színdarabokra. A szín­darabok érinthetik a mezőgazdasági munkaverseny kérdezeit, célul tűz­hetik ki az abban kitűnt parasztok népszerűsítését, érinthetik a szö­vetkezetek, a mezőgazdaság gépesítése, a minőségi termelésért foly­tatott harc problémáit, ábrázolhatják a dolgozó parasztság minden­napi életét és a felemelkedésért folytatott küzdelmét, vagy foglal­kozhatnak a falu bármilyen egyéb kérdésével. A fontos szempont azonban az legyen, hogy azokban a falu dolgozó­gépe saját problé­máira ismerjen; 2. a nagyipari munkásság új helyzetében felmerült kérdéseket tárgyaló egyfelvonásos színdarabokra. A színdarabok foglalkozhat­nak az ipari termelési verseny, a széncsata, a selejt elleni harc problémáival, pellengérre állíthatják a reakciónak az üzemekben bújkáló és aknamunkát folytató ügynökeit, vagy foglalkozhatnak a nagyüzemek életének bármely egyéb kérdésével, — fontos szempont

Next