Köznevelés, 1956 (12. évfolyam, 1-20. szám)
1956-08-01 / 14-15. szám
Rembrandt Ennek a meghatóan szép, művészi angol filmnek a reprizét annak köszönhetjük, hogy idén ünnepli a világ Rembrandt van Rijn, a nagy holland festő születésének 350. évfordulóját. Szerencsés gondolat volt ezt a két évtizeddel ezelőtt gyártott, de ma is még maradéktalanul élvezhető, kiváló filmalkotást újra bemutatni. Szerencsés volt két szempontból: egyrészt azért, mert megragadó művészi élményt nyújtva teljesítjük vele a jubiláris esztendővel járó megtisztelő kötelezettségünket s adózunk a világ egyik legnagyobb művésze emlékének. Másrészt azért, mert olyan filmre irányítottuk vele a szakemberek és a közönség érdeklődését,, amelyből a magyar film művészei sokat tanulhatnak — elsősorban rendezői ökonómiát, művészi mértéktartást. A film cselekménye a XVII. században játszódik, Németalföldön. Rembrandtot már divatos és hírneves festőként ismerjük meg, akinek ecsetjéért versengenek a gazdag, erősen polgárosodott Németalföld — s különösen a főváros, Amszterdam — patrícius polgárai, előkelőségei. De Rembrandt nemcsak sikeres festő, hanem boldog ember is: rajongva szereti feleségét, a szépséges Saskiát, akiről megragadó lírai pátosszal, a biblia legszebb verseire emlékeztető belső tűzzel áradozik vidám kompániája meghitt körében. De futva jön érte rémült tanítványa, s mire a nagy festő hazaér, Saskia halott. Geertje, a céltudatos és indulatos házvezetőnő gondoskodik az özvegy festőről és az elárvult kisfiúról. S a ,,gondoskodás“ hamarosan valóban a sötét felhőként gyülekező gondokkal való viaskodást jelenti. A saját művészi elképzeléseit — s nem a megrendelők igényeit — szolgáló festőtől ugyanis egyre jobban elfordul a tehetősek és az előkelők világa. A határkövet itt az amszterdami polgárőrségről megrendelésre készített nagy kompozíció jelentette, amelyet az utókor — téves képmagyarázat következtében — „Éjjeli őrjárat“ néven ismer. Rembrandtnak ezt a főművét, amely egyike legkiemelkedőbb alkotásainak, a megrendelők — céhmesterek, patríciusok — felháborodással visszautasították, mert ők nem kompozíciót, hanem olyan csoportképet akartak, amelyen minden arc pontosan felismerhető. A művész a sokasodó anyagi bajok és lelki gyötrelmek elől szülőfalujába menekül, apjához, az egyszerű, kétkezi leydeni szélmolnárhoz. De a nyugalmat itt sem találja meg. Hamarosan ráébred, hogy a falu nem nyújthat neki otthont: szűkebb pátriája nem fogadja már be rég elszármazott, városivá lett fiát. Visszatér hát a zaklatott életbe, a gondok és a bajok közé. Ekkor akad meg az öregedő férfi szeme egy bájos, fiatal szolgálóleányon, Hendrickjén. Magával viszi, először csak azért hogy lefesse. De a leány tiszta lénye, jósága rabul ejti a magános művészt, s Hendrickje viszonozza az idős festő érzelmeit. Rembrandt most ismét a boldogság bűvöletében él és alkot, de napjait megkeserítik a hitelezők. Képeit lefoglalják, értéktárgyait elárverezik , bujdosnia, menekülnie kell állandó zaklatásuk elől. S aztán ismét beteljesedik rajta a szomorú végzet: Rembrandt elveszti második asszonyát is. Hendrickje halála után a nagy művész életútja alávezet a nyomor mélységeibe. Testi nélkülözései azonban nem törik meg lelkét: művészete elmélyül, alkotásain, lényén az életet megismert bölcs ironikus mosolya ömlik el. Modelljei, az amszterdami koldusok tanítják immár az elfeledett, bolondos öreg mestert az „élet“ művészetére. A film számos erénye közül első helyen Korda Sándor mesteri rendezését említjük meg. Egyszerű eszközökkel megrázó hatásokat ér el. Semmi hangoskodás, semmi kihívó hatásvadászat, semmi eredetieskedés — a rendező csendes alázattal szolgálja témáját, Kan Zuckmayer költői szépségekben bővelkedő szövegkönyvét. S éppen ez az egyszerűség teszi rendezését oly kifejezővé és tartalmassá. Második helyen Charles Laughtont, ezt a kivételesen nagy angol jellemszínészt kell említenünk. Emlékezetesek maradnak drámai monológjai,, párjelenete a koldussal, s az öreg, elhagyatott művész talán kissé túlzottan értelmezett, de megrázó portréja. Végül hadd említsük meg a film erényei között azokat a szép, bölcs és költői bibliai idézeteket is, amelyek fájón emlékeztetnek bennünket a tényre: a bibliával a világirodalom páratlan remekművei száműztük gyermekeink ismeret- és élményanyagából. S hogy végül a film egy valóban szembetűnő hiányosságáról is szóljunk: a néző erősen nélkülözi Rembrandt legszebb műveinek bemutatását. Az Éjjeli őrjárat az egyetlen a művész több mint félezer alkotásából, amelyet viszontlátunk. A Rembrandt megtekintését a legmelegebben ajánljuk, kis- és nagydiákoknak, pedagógusoknak egyaránt. E. I. TARTALOM Nyári képek — — — — — — — 325 KOMORÓCZY GÉZA: Gondolatok Hunyadi centenáriumán — — — 330 BERTÉNYI JÓZSEF: Járásunk a körzetesítés megvalósításáért — — 332 BERENCZ JÁNOS: Az érdeklődés szerepe a nevelésben — — — — 335 KERÉKGYÁRTÓ IMRE: Műveltség, alapműveltség — — — — — — 337 BADA GYULA: A középiskolai tanárjelöltek gyakorlati képzése — 339 Vita ifjúságunk erkölcsi neveléséről (Ágoston Jolán) — — —■ — — 341 Az úttörők első országos technikai kiállítása (Bori István) — — — 344 DERKA JÓZSEF: A középiskolások túlterheléséről — — — — — — 345 GORDOS ISTVÁN: A kertai példa 346 NÉMETH EMIL: Emlékezés egy kiváló osztályomra — — — — — 349 A tanulók szabadidejének elemzése 351 XANTUS GYULA: Az összevont osztályú felső tagozat sajátos rajztanítási szempontjai — — — — 353 ★ LEVELEZŐINK ÍRJÁK FARKAS LÁSZLÓ—MAJZIK LÁSZLÓNÉ: Ankét a szexuális nevelésről Ecseren — — — — — — — 355 ★ KÖNYVSZEMLE Mándy Iván: Csutak és a többiek (Nemeskürthy István) — — — — 356 ★ CÍMKÉPÜNK Érni Éva óvónő (Zomba), Varga Katalin tanítónő (Zomba), Pellák Edit tanítónő (Nyíregyháza) a siófoki strandon. ★ NAGYOBB CIKKEINK SZERZŐI Komoróczy Géza, az országos tanulmányi verseny nyertese magyarból, második helyezettje történelemből, Budapest — Bertényi József járási oktatási osztályvezető, Pécs — Berencz János főiskolai docens, Eger — Kerékgyártó Imre OM főelőadó, Budapest — Bada Gyula gimnáziumi tanár, Budapest — Gordos István egyetemi adjunktus, Budapest — Derka József technikumi műhelyoktató, Győr — Németh Emil gimnáziumi tanár, Budapest — Tóth Béla, tanítóképző intézeti tanár, Budapest — Xantus Gyula a PTI munkatársa, Budapest. A fényképeket Szilvásy Kálmán készítette.