Köznevelés, 1957 (13. évfolyam, 1-21. szám)

1957-02-15 / 1. szám

JÓBORÚ MAGDA: AZ OKTATÁSÜGY IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI• A Művelődésügyi Minisztériumot az utóbbi hetekben az oktatási osztályok dolgozói, a pedagógusok, a tár­sadalom részéről több bírálat érte, hogy nem ad hatá­rozott útmutatást az ifjúság oktatásának­ nevelésén­ek számos égető kérdéséhez. A bírálat teljesen jogos. Mind­­ez­ ideig a minisztérium csak néhány kérdésben intézke­­­­dt,ss magukra hagyta a nevelőket súlyos problémáik­kal. Ebben kétségtelenül része volt annak, hogy a buda­pesti iskolák hosszú szünetelése és a vidéktől való több hetes elszakadás nehézzé tette az iskolák életében való tájékozódást. De­­késlekedésünket nem lehet csupán ezzel magyarázni. El kell ismerni, hogy a minisztérium veze­tőségét és dolgozóit túlságosan hosszú ideig kötötték le az általános politikai kérdések, majd túlságosan el­merült az alakuló művelődésügyi minisztérium szerve­zeti és személyi problémáiban. Ez a hosszantartó, hely­telen belefelé fordulás sok nehézséget okozott a tanácsi dolgozóknak, pedagógusoknak, s hozzájárult az iskolák életében mutatkozó több negatív jelenséghez. Iskoláink életében ma több olyan jelenség mutat­kozik, ami politikai és pedagógiai szempontból tart­hatatlan, s megakadályozza az iskolák nyugalmának, rendjének, fegyelmének a megteremtését, amire pedig a k­ényszerű hosszú szünet után különösen nagy szük­ség van. Számos jel mutat arra, hogy azok az ellenséges erők, melyek életünk minden területén igyekeznek folytatni szo­cialista rendszerünk elleni támadásukat, iskoláinkat is fontos vadászterületnek tekintik. A budapesti iskolák­­•*/ v részében január 23-án lezajlott különféle tüntetések a hitoktatás érdekében folytatott politikai akciók, bele­értve a hitoktatásra nem jelentkezett tanulók elleni támadásokat, az orosz nyelvoktatás elleni agitáció, egyes iskolákban orosz tankönyvek elégetése s más hasonló jelenségek mind erre mutatnak. Iskoláink nyugalmát feltétlenül biztosítani kell. Ez egy­részt határozott, szigorú adminisztratív eszközökkel kell történjék. Az igazgatóknak a pedagógusoktól és az ifjúságtól, a tanügyi szerveknek az igazgatóktól, a minisz­tériumnak az oktatási osztályoktól meg kell követelnie, hogy ne tűrjenek meg semmilyen, az iskolák politikai légkörét és rend­jét, nyugalmát zavaró­­jelenséget, alkal­mazzák a szükséges felelősségrevonást, s hívják fel a hatóságok­ figyelmét az iskola nyugalmát kívülről fenye­gető veszélyekre. Ilyen szigorú adminisztratív intézkedé­sekre ma feltétlenül szükség van. Világos azonban, hogy csupán ilyen intézkedésekkel nem tudunk tartós nyugalmat, olyan légkört teremteni iskoláinkban, ami szükséges ahhoz, hogy az ifjúság szo­cialista nevelése eredményesen folyjék. Ehhez arra is szükség van, hogy tisztázzunk néhány alapvető kérdést, aminek tisztázatlansága bizonytalanná, passzívvá teszi, sík távútokra vezeti azokat a pedagógusokat is, akik az ifjúság szocialista nevelését tekintik feladatuknak és hivatásuknak. A­z október 23-a utáni események értékelése az első olyan kérdés, amiről szólnunk kell, mert­ úgy látjuk, hogy ez a kérdés erősen foglalkoztatja a pedagógusokat­ és az ifjúságot, s sok problémának, nyugtalanságnak az az oka, hogy nincs kellő tisztánlátás és egyetértés ebben a kérdésben. Vannak, akik vitatják az események ellen­­forradalmi jellegét, a szocialista rendszer elleni táma­dást, s ebből különféle téves konzekvenciákat vonnak le a jelenlegi politikai helyzetre Mi az oka annak, hogy egyáltalán felmerül ez a kér­dés? Helytelen volna ezt csupán a belföldi és külföldi ellenséges hírverés hatásával magyarázni, bár ennek kétségtelenül megvan a maga szerepe. De van más oka is. Az emberek nagy része a politikai eseményeket inkább közvetlen tapasztalatai alapján ítéli meg, mint a poli­tikai­­helyzet elemzése alapján. Sokan voltak, akiknek október végén, november első napjaiban olyan személyes tapasztalataik, élményeik voltak, melyek világossá tették számukra,­­hogy veszélybe jutott a szocialista rendszer. Sokan voltak azonban, akiknek ilyen közvetlen tapasz­talataik, élményeik nem voltak. A szubjektív tapaszta­latoktól eltekintve, az eseményeknek megvolt a maga objektív menete. Azok az ellenséges erők, melyek táma­dást intéztek népi demokráciánk ellen — kihasználva a nép elégedetlenségét, a kormány tehetetlenségét — október végére olyan­­helyzetet teremtettek, melyet fent a kormányban s lent a helyi szervekben és az utcán a folytonos jobbratolódás jellemzett A­­párt, a munkás­­osztály és a nép vezető ereje szétesett, a kormány mögött tényleges hatalom nem állott, a jobboldali politikai erők egyre nagyobb szerephez jutottak, egyre szaporodtak a pogromjelenségek. Milyen erők biztosíthatták ilyen kö­rülmények között a szocializmus fennmaradását. Vannak, akik azt mondják, hogy a munkásosztály, a dolgozó parasztság, általában a nép ezekben a napokban is hű volt a szocializmushoz, készen állott védelmére. Ez igaz annyiban, hogy a nép nem kívánta a kapitalizmus restaurációját. De nem helytálló annyiban, amennyiben a szocializmus védelme nemcsak a nép szándékán múlik, hanem politikai és katonai felkészültségén, vezető erőin is. S ha mindezt figyelembe vesszük­, világossá válik, hogy milyen súlyos veszély fenyegette szocialista rend­szerünket, s hogy elkerülhetetlenné vált a Szovjetunió segítségének a kérése. Az események helyes értékelését az is megnehezíti, hogy sokan tapasztalataikra hivatkozva úgy vélik, hogy október 23-a után nem történt más, mint a nép és az ifjúság felhalmozódott elégedetlenségének a kirobbanása, mely véres, tragikus eseményekhez vezetett. Ennek a nézetnek a továbbélését erősíti az a szemlélet, mely az események ellenforradalmi jellegét hangsúlyozva, le­kicsinyl­ az eseményekben a Rákosi—Gerő-klikk hibái és vétkei miatt felháborodott és elkeseredett munkások­nak, fiataloknak az eseményekben való részvételét, vagy ami még ennél is nagyobb hiba, egy kalap alá veszi őket a tudatos elenforradalmárokkal. Látni kell vilá­gosan, hogy az ellenforradalmi erők az elmúlt esztendők . Elhangzott a megyei osztályvezetők január 29-i értekezletén.­

Next