Köznevelés, 1957 (13. évfolyam, 1-21. szám)
1957-02-15 / 1. szám
JÓBORÚ MAGDA: AZ OKTATÁSÜGY IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI• A Művelődésügyi Minisztériumot az utóbbi hetekben az oktatási osztályok dolgozói, a pedagógusok, a társadalom részéről több bírálat érte, hogy nem ad határozott útmutatást az ifjúság oktatásának nevelésének számos égető kérdéséhez. A bírálat teljesen jogos. Mindez ideig a minisztérium csak néhány kérdésben intézkedt,ss magukra hagyta a nevelőket súlyos problémáikkal. Ebben kétségtelenül része volt annak, hogy a budapesti iskolák hosszú szünetelése és a vidéktől való több hetes elszakadás nehézzé tette az iskolák életében való tájékozódást. Dekéslekedésünket nem lehet csupán ezzel magyarázni. El kell ismerni, hogy a minisztérium vezetőségét és dolgozóit túlságosan hosszú ideig kötötték le az általános politikai kérdések, majd túlságosan elmerült az alakuló művelődésügyi minisztérium szervezeti és személyi problémáiban. Ez a hosszantartó, helytelen belefelé fordulás sok nehézséget okozott a tanácsi dolgozóknak, pedagógusoknak, s hozzájárult az iskolák életében mutatkozó több negatív jelenséghez. Iskoláink életében ma több olyan jelenség mutatkozik, ami politikai és pedagógiai szempontból tarthatatlan, s megakadályozza az iskolák nyugalmának, rendjének, fegyelmének a megteremtését, amire pedig a kényszerű hosszú szünet után különösen nagy szükség van. Számos jel mutat arra, hogy azok az ellenséges erők, melyek életünk minden területén igyekeznek folytatni szocialista rendszerünk elleni támadásukat, iskoláinkat is fontos vadászterületnek tekintik. A budapesti iskolák•*/ v részében január 23-án lezajlott különféle tüntetések a hitoktatás érdekében folytatott politikai akciók, beleértve a hitoktatásra nem jelentkezett tanulók elleni támadásokat, az orosz nyelvoktatás elleni agitáció, egyes iskolákban orosz tankönyvek elégetése s más hasonló jelenségek mind erre mutatnak. Iskoláink nyugalmát feltétlenül biztosítani kell. Ez egyrészt határozott, szigorú adminisztratív eszközökkel kell történjék. Az igazgatóknak a pedagógusoktól és az ifjúságtól, a tanügyi szerveknek az igazgatóktól, a minisztériumnak az oktatási osztályoktól meg kell követelnie, hogy ne tűrjenek meg semmilyen, az iskolák politikai légkörét és rendjét, nyugalmát zavarójelenséget, alkalmazzák a szükséges felelősségrevonást, s hívják fel a hatóságok figyelmét az iskola nyugalmát kívülről fenyegető veszélyekre. Ilyen szigorú adminisztratív intézkedésekre ma feltétlenül szükség van. Világos azonban, hogy csupán ilyen intézkedésekkel nem tudunk tartós nyugalmat, olyan légkört teremteni iskoláinkban, ami szükséges ahhoz, hogy az ifjúság szocialista nevelése eredményesen folyjék. Ehhez arra is szükség van, hogy tisztázzunk néhány alapvető kérdést, aminek tisztázatlansága bizonytalanná, passzívvá teszi, sík távútokra vezeti azokat a pedagógusokat is, akik az ifjúság szocialista nevelését tekintik feladatuknak és hivatásuknak. Az október 23-a utáni események értékelése az első olyan kérdés, amiről szólnunk kell, mert úgy látjuk, hogy ez a kérdés erősen foglalkoztatja a pedagógusokat és az ifjúságot, s sok problémának, nyugtalanságnak az az oka, hogy nincs kellő tisztánlátás és egyetértés ebben a kérdésben. Vannak, akik vitatják az események ellenforradalmi jellegét, a szocialista rendszer elleni támadást, s ebből különféle téves konzekvenciákat vonnak le a jelenlegi politikai helyzetre Mi az oka annak, hogy egyáltalán felmerül ez a kérdés? Helytelen volna ezt csupán a belföldi és külföldi ellenséges hírverés hatásával magyarázni, bár ennek kétségtelenül megvan a maga szerepe. De van más oka is. Az emberek nagy része a politikai eseményeket inkább közvetlen tapasztalatai alapján ítéli meg, mint a politikaihelyzet elemzése alapján. Sokan voltak, akiknek október végén, november első napjaiban olyan személyes tapasztalataik, élményeik voltak, melyek világossá tették számukra,hogy veszélybe jutott a szocialista rendszer. Sokan voltak azonban, akiknek ilyen közvetlen tapasztalataik, élményeik nem voltak. A szubjektív tapasztalatoktól eltekintve, az eseményeknek megvolt a maga objektív menete. Azok az ellenséges erők, melyek támadást intéztek népi demokráciánk ellen — kihasználva a nép elégedetlenségét, a kormány tehetetlenségét — október végére olyanhelyzetet teremtettek, melyet fent a kormányban s lent a helyi szervekben és az utcán a folytonos jobbratolódás jellemzett Apárt, a munkásosztály és a nép vezető ereje szétesett, a kormány mögött tényleges hatalom nem állott, a jobboldali politikai erők egyre nagyobb szerephez jutottak, egyre szaporodtak a pogromjelenségek. Milyen erők biztosíthatták ilyen körülmények között a szocializmus fennmaradását. Vannak, akik azt mondják, hogy a munkásosztály, a dolgozó parasztság, általában a nép ezekben a napokban is hű volt a szocializmushoz, készen állott védelmére. Ez igaz annyiban, hogy a nép nem kívánta a kapitalizmus restaurációját. De nem helytálló annyiban, amennyiben a szocializmus védelme nemcsak a nép szándékán múlik, hanem politikai és katonai felkészültségén, vezető erőin is. S ha mindezt figyelembe vesszük, világossá válik, hogy milyen súlyos veszély fenyegette szocialista rendszerünket, s hogy elkerülhetetlenné vált a Szovjetunió segítségének a kérése. Az események helyes értékelését az is megnehezíti, hogy sokan tapasztalataikra hivatkozva úgy vélik, hogy október 23-a után nem történt más, mint a nép és az ifjúság felhalmozódott elégedetlenségének a kirobbanása, mely véres, tragikus eseményekhez vezetett. Ennek a nézetnek a továbbélését erősíti az a szemlélet, mely az események ellenforradalmi jellegét hangsúlyozva, lekicsinyl az eseményekben a Rákosi—Gerő-klikk hibái és vétkei miatt felháborodott és elkeseredett munkásoknak, fiataloknak az eseményekben való részvételét, vagy ami még ennél is nagyobb hiba, egy kalap alá veszi őket a tudatos elenforradalmárokkal. Látni kell világosan, hogy az ellenforradalmi erők az elmúlt esztendők . Elhangzott a megyei osztályvezetők január 29-i értekezletén.