Köznevelés, 1971 (27. évfolyam, 1-24. szám)

1971-08-20 / 16. szám

Irodalomtörténeti füzetek AZ AKADÉMIAI Ki­adó gondozásában rend­szeresen megjelenő Iro­dalomtörténeti füzetek többsége nemcsak a sző­kébb szakma művelői­nek szól, nemcsak az irodalomtörténészek és a filológusok érdeklődé­sére tarthat számot. A sorozat újabb kötetei közül is talán csak Bán Imre Irodalomelméleti kézikönyvek Magyaror­szágon a XVI.—XVIII. században című tanul­mánya olyan, amelyik inkább a kutatókat, a korszak s a korszakon belüli művek elemzőit vonzza. H. Lukács Bor­bála Szellemtörténet és irodalomtudomány címmel a két világhá­ború közti Minerva kör­ről, a Minerva szerzői­ről, mindenekelőtt Tie­­r­emann Tivadar, Hor­váth János és Farkas Gyula munkáiról írt ta­nulmányt. Ez a füzet, és Németh G. Béla Tragi­kum és történetfelfo­­gás­ a melyben a század végi tragikum-vitát ele­veníti fel, Beöthy Zsolt, Péterfy Jenő és Rákosi Jenő nézeteit szembesíti és a vita résztvevőinek álláspontját, világnéze­tét az egész tragikum­kérdés fényében vizsgál­ja, fontos és jó olvas­mánya lehet a magyar­tanároknak, az iroda­lom iránt érdeklődő, nem „szakmabeli” ol­vasóknak is. A tanulmá­nyok közelítési módja, elemző módszere, szem­lélete mindenekelőtt, de a kevéssé ismert tények, adatok, vagyis a füzetek témája is érdekes — ta­lán az újdonság-isme­retlenség még érdeke­sebbé teszi, s nem ta­szítja az olvasókat. A Konzervatív reformtö­rekvések a századfordu­ló irodalmában című könyv, amit a sorozat­ból külön kiemelnék, s elöljáróban — nem hi­szem, hogy túlzó az ér­tékelés — az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb iro­dalomtörténeti tanulmá­nyának nevezhetek, szintén kevéssé ismert témával foglalkozik. Pór Péter tanulmányában Justh Zsigmond és Czó­­bel Minka munkásságát elemzi; kettőjük példá­ján mutatja be a szá­zadvég­ több jellegzetes „tünetét”, s a „konzer­vatív reformtörekvése­ket”. Már maga a cím is telitalálat, és jellem­ző Pór Péter gondolko­dásmódjára, közelítésé­re. Nehéz lenne ellen­állni a kísértésnek, s nem idézni néhány mon­datát a századvég „le­vegőjéről” — oly pon­tos és láttató a leírás, példamutató korrajz: „Az új korban és új él­ményektől indíttatott nemzedék legőszintébb egyéniségei, a dezilluzió egyszer ítélő-ironikus, másszor lírai-nosztalgi­kus műveinek alkotói számára már a hetvenes években világossá vált, hogy bármely szépek le­gyenek is az eszmények, a valóság ellenükre ala­kult és egyre inkább szembefordul velük. Ám azok, kik bátran gon­dolkodni nem mertek vagy nem akartak, vagy­ egyszerűen nem tudtak, szívesebben követték a Budapesti Szemlének és Gyulainak egyre mere­vebbé váló elképzeléseit és szabályait. A nyolc­vanas években pedig az egész konstrukció re­ménytelenül irreálissá, mondhatni fiktívvé, üressé és általánossá kö­­vesedett, hogy aztán a bénító illúzió- és hazug­ságtömeg rázúduljon a századvégre.” PÓR PÉTER nemcsak tiszteletreméltó iroda­lomtörténeti felkészült­séggel, hanem eleven fi­lozófiai szemlélettel elemzi a két író élet­művét — Justhnál A puszta könyvét és a Gányó Julcsát kieme­li, részletesebben bon­colgatja. De a társada­lomelméleti kérdések iránti érzékenysége nem bénítja, nem is halvá­nyítja az esztétikai íté­leteket. „Jutsh sokat emlegetett »dilettantiz­musának« — írja egy­­helyütt — ha van értel­me, úgy az, hogy mű­vészetének nem rendel­te alá egyéb irányú te­vékenységét, hanem megfordítva, regényeivel szolgálni és illusztrálni kívánta más, nagyobb körű elképzeléseit.” Az érzés és az ítélke­zés, az aprólékos elem­zés és az összefogó, átte­kintő tömörség, az anyagbőség és a jó ol­vasmánynak megfelelő elrendezés mind harmo­nikusan egészíti ki egy­mást, élő és aktuális mondanivalókat közve­tít. AZ IRODALOMTÖR­TÉNETI füzetek válto­zatos és gazdag temati­kája, a tanulmányok jó színvonala bizonyára a szerkesztő Bodnár György érdeme is. Meg­győződésem, hogy a szerzők s a szerkesz­tő munkáját is se­gítené, ha ezek a kis könyvek valamivel szé­lesebb olvasótáborra ta­lálnának, s gondolataik a pedagógusok közvetí­tésével eljutnának a fia­talabb olvasókhoz is. HORGAS BÉLA 21_______________ SZEMLE

Next