Köznevelés, 1981 (37. évfolyam, 1-43. szám)
1981-01-02 / 1. szám
A Művelődési Minisztérium oktatáspolitikai hetilapja Főszerkesztő: Tóth László Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató Készült a Zrínyi Nyomdában, Budapest, 81.2308/2 01 Felelős vezető: Bolgár Imre vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Index 25 456 ISSN 0133—0969 A szerkesztő bizottság elnöke: dr. Hanga Mária A szerkesztő bizottság tagjai: Balázs Mihály, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója; Fodor Gábor, az MM sajtó- és információs osztályának vezetője; Gáspár László, a szentlőrinci I. sz. Általános Iskola igazgatója; Gazsó Ferenc egyetemi tanár, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója; Grezsa Ferenc főiskolai tanár, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatóhelyettese; Horváth Márton, az MTA Pedagógiai Kutató Csoportjának igazgatója; Kemenes Ernő, az MM művelődéspolitikai főosztályának vezetője; Kocsis József, a pécsi Tanárképző Főiskola docense; Komoróczki Sándorné, az MM közoktatási főosztályának vezetője; Kormos Sándor, az MM közművelődési főosztályának vezetője; Kovács Lajos, a Zala megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője; Lázár István író, a Valóság szerkesztője; Loránd Ferenc, az MM Tudományszervezési és Informatikai Intézetének tudományos főmunkatársa; Pataki Ferenc, az MTA Pszichológiai Intézetének igazgatója; Petró András, a Tankönyvkiadó Vállalat igazgatója; Schvób Péter, a Bács-Kiskun megyei TovábbképzésiKabinet vezetője; Szarka József egyetemi tanár, ELTE, Bölcsészettudományi Kar; Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára; Takács László, a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója; Tiba Imréné, a budapesti Veres Pálné Gimnázium igazgatóhelyettese; Váczi István, az MM szakoktatási és továbbképzési főosztályának vezetője. A szerkesztőség munkatársai: Vati Papp Ferenc főszerkesztő-helyettes P. Kovács Imre olvasószerkesztő Szoboszlay Béla tördelőszerkesztő Csontos Magda rovatvezető Győri György rovatvezető Kulcsár Ildikó Novák Gábor Rácz-Székely Győző Tibor Klára A szerkesztőség címe: Budapest V. Vörösmarty tér 1. sz. Levélcím: Budapest, postafiók 182, 1368. Telefon: 184-787 (közvetlen), vagy 176-222 A kiadóhivatal címe: Budapest VI., Révay utca 16. sz. Telefon: 116-660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodában (KHI 1900 Budapest V., József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással, a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra A címlapon: Gránitz Miklós felvételei számunk szerzői: Bihari Gyuláné tanító, Budapest; Bottyán István igazgatóhelyettes, Nagyecsed; Dávid László igazgató, Százhalombatta; Dobiné Mónus Erzsébet szerkesztő, Tankönyvkiadó; Hernádi Miklós újságíró, Budapest; Kontra István főmunkatárs, OPI; Mándi Péter tudományos munkatárs, MTA Világgazdasági Kutató Intézet; Murai János tanár, Kaposvár; Nemere István műfordító, Esztergom; Németh István egyetemi adjunktus, Budapest; Nobel Iván, az OPI munktársa; Péter László irodalomtörténész, Szeged; Rétvári Sándor igazgató, Érd; Váradi László közművelődési előadó, Budapest. KÖZNEVELÉS 2 Megszólítások, kapcsolatok. H A nyolcan-tízen sorakoztunk a pénztár előtt, amikor megszakadt az elszámolás folyamatossága, mert a pénztárnál a vásárló vizsgálgatni kezdte a blokkot. — Csipkedje már magát, mutter — szólalt meg hátulról egy férfi. A „mutter” (ötven év körüli nő) hátranézett, aztán fizetett, és vitte a kosarát. Negyven felé járhatott a sürgető férfi, és öltözködéséről ítélve a közelben végzett munkáját hagyta félbe azért, hogy a kosarába tett cigarettát és italt megvegye. Bár a felszólító mondat hallatára néhányan a hang felé fordították fejüket, senki sem tett megjegyzést az elhangzottakra. Nemrégiben az Élet és Irodalom egyik szerzője azt tette szóvá, hogy a kórházban „ketteskék’’, „négyeskék’’ vagyunk, s hogy a beteget aranyoskámnak, drágának címezve utasítják az ambulancián. Lőrincze Lajos a rádióban olyan levélből idézett, amelynek írója arról panaszkodott, hogy sokszor szólítják néninek, pedig a kora ezt még nem indokolja. Azok, akik mostanában írásban vagy szóban a megszólítással foglalkoznak, valamennyien azt fogalmazzák meg, hogy nem tudjuk egymást megfelelően megszólítani, nem fordítunk elég figyelmet arra, hogy udvariasan közeledjünk embertársainkhoz. E téren bizony van javítani valónk, mert gyerekektől, felnőttektől egyaránt lehet hallani bántó, suta, jópofáskodó, ízetlen, bizalmaskodó megszólítást. Engem is szólítottak már öreglánynak (villamoson), anyukámnak (fodrásznál), aranyoskámnak (orvosnál), kedvesemnek (OTP-ben) és még sokféleképpen. Utcán, iskolában, járművön, munkahelyen nemcsak udvarias megszólításokat lehet hallani, hanem udvariatlant, bárdolatlant is. A „Halló, Hapsikám!, Kérem, Uram!, Hé, Csajok!, Lányok!, Nagysága!, Asszonyom!, Kolléganő!”, Picinyem!” megszólítástól a nyomdafestéket nem tűrő elnevezésekig sok mindent hallhat az ember.Társas érintkezéseink során különféle körülmények között kerülünk kapcsolatba másokkal, és aki nem tudja, hogy más-más hangnem használatos a családban, a munkahelyen, az iskolában, idegenek, illetve ismerősök és barátok között, annak még nincs befejezve a nevelése. Akkor sem, ha felnőtt. Sokan nem gondolnak arra, hogy a megszólítás mindig a megszólítót jellemzi, tükrözi annak műveltségét, kapcsolatteremtő képességét. Mindez akkor jutott az eszembe, amikor egy elsőéves gépészhallgató friss egyetemi élményeiről beszélve arról számolt be, hogy egyik tanára „kiskollégának” szólította. Ez a megtisztelő megszólítás egyrészt örömöt szerzett a diáknak, másrészt tiszteletet, rokonszenvet váltott ki belőle a tanára iránt. Vannak művészei a kapcsolatteremtésnek, és vannak tehetségtelenek e téren. A pedagógusok között csakúgy, mint máshol. Ismertem egy igazgatót, aki mindenkit, mindig kartársnőnek szólított. Név nélkül. — Jöjjön be hozzám, kartársnő — mondta —, és rámutatott arra, akit hívott. Rámutatott vagy ránézett arra, akihez szólt, akitől kért valamit. Merev volt, és olyan légkört teremtett maga körül, mint amilyen az idegenlégióban lehet — gondolom. Talán azt hitte, hogy ha távolságot tart, akkor tekintélye lesz. De nem ezt érte el vele. Inkább ellenszenvet váltott ki magatartásával. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy gyakran acsarkodott, és ilyenkor olyan szavakat is használt, amelyeknek jelentésével nem volt tisztában. — Majd intézkedek a nótárius későn jövők ellen — jelentette ki egyszer. Nem viccből mondta így. Műveletlen volt, s ha mérgelődött, akkor ez erősebben megnyilvánult. Kapcsolata a környezetével olyan színvonalú volt, mint a műveltsége és az érzelmi élete. Nem is sokáig maradt a pályán, gyakorlati pedagógiában nagyon fontos a jó kapcsolatteremtő képesség. Enélkül nem sokra jut sem a vezető, sem a beosztott pedagógus. Kapcsolataink alakulásában pedig két tényezőnek van meghatározó szerepe: az érzelmi életnek és a műveltségnek. Érzelmi életünktől függ, hogy milyen kapcsolatot akarunk kialakítani környezetünkkel. Műveltségünk pedig megszabja, hogy milyen kapcsolatot tudunk megvalósítani. A pedagógus—tanítvány viszonyt több tényező befolyásolja, s ezek között a megszólítás csak az egyik, de igen fontos, mert állandóan szereplő tényező, és érzelmeket közvetít. Ha azt mondom egy tanulónak, hogy „Laci, ezt rosszul csináltad”, barátságosabban szólok hozzá, mintha azt mondom neki, „Jól van, Varga”. Más-más érzelmeket közvetít a Varga és a Laci megszólítás. Erre talán nem gondolnak azok a nevelők, akiknek csak Varga, Halász, Freisinger stb. nevű tanítványaik vannak. Azoknak pedig, akik gúnyneveket osztogatnak tanítványaiknak, eszükbe sem jut, hogy a gyereket éppúgy bántja a „vicces név”, mint a felnőttet, ha mutternek, hapsinak, néninek, négyeskének, ketteskének nevezik. DOBINÉ MÓNUS ERZSÉBET