Köznevelés, 1982 (38. évfolyam, 1-44. szám)
1982-03-26 / 13. szám
len gyerektől a kék nyakkendőt, ne viselhesse a legközelebbi ünnepélyen! Amikor a történet hozzám is eljutott, büszke is voltam, szégyenkeztem is. Büszke voltam, mert lám, a gyerek logikusan gondolkodik Ha benne van a hat pontban — márpedig ott szerepel —, hogy a kisdobos tiszteli szüleit és nevelőit, akkor azt meg is kell tartani. Ha valaki vét a szabály ellen, büntetni kell. Logikus: el kell venni a kék nyakkendőt. Szégyelltem magam másfelől, mert valami azt súgta, hogy a tanító rajtakapott olyasvalamin, amit soha nem tettem (ráérünk még vele). Bizonyára azt hiszi, hogy a lányom esti mese helyett politikai-ideológiai fejtágítón vesz részt, ahol a kedves szülők vezetik a szemináriumot. Mielőtt az olvasó gúnyos kacajra fakadna, sietve elárulom, hogy én bizony megdicsértem a lányomat. Egyrészt egyetértettem a tanítónő módszerével, másrészt pedig — és ez a fontosabb — tiszteletben tartottam lányomnál azt, ami neki fontos, mondhatni mérföldkő lett az életében. Elfogadták egy javaslatát. Egyébiránt pedig nem ártana, ha mi, felnőttek is olyan komolyan vennénk ünnepeinket, fogadalmainkat, mint ahogyan megfogalmazzuk őket. * A kérdezz-felelek nem könnyű játék, próbára teszi még a gyakorlott tollforgató apákat is. Magam sem vagyok kivétel. (Bár a mi mesterségünkben is előfordul, hogy nemcsak kérdezünk, olykor tudjuk a választ is. Vagyis: nem árt úgy kérdezni, hogy a válaszadó kikövetkeztesse a sugallt választ, abban a hiszemben, hogy ő maga találta ki.) Hajlok arra, hogy igazuk van a gyermekpszichológusoknak, akik hittel vallják: tanuljunk őszinteséget a gyerekektől, és ha valóban meg is tesszük ezt, akkor magunk is megtisztulunk kissé. Hosszú fejtegetésbe kezdhetnék most arról, hogy mi minden szükséges a gyerek őszinteségének megőrzéséhez, de legyen elég csupán annyi, hogy — bármennyire is nehéz — jó, ha egyféleképpen neveljük, alakítjuk személyiségét. Igaz, vannak hanyag, nemtörődöm pedagógusok, mint ahogyan akadnak felelőtlen szülők is. Mármost ha én — a „rendes szülő” — a gyerek előtt naponta pocskondiázom a hanyag pedagógust, vagy én, a rendetlen szülő visszahallom a gyerek szájából a hivatása magaslatán álló pedagógus véleményét, hogy ilyen meg olyan vagyok, annak csak nevelésünk közös „tárgya”, a gyerek issza meg a levét. Igen, olykor be kell kötni a szemünket, hogy ne lássuk meg egyikünk vagy másikunk kisebb hanyagságait. Persze, káros lenne, ha mindezt bújócskaszerűen tennénk a gyerek előtt. Van egy ősi, jól bevált módszer: beszéljük meg együtt — gyerek, szülő, nevelő — barátságban, megértéssel a közös gondjainkat! Miközben ezeket a sorokat írom, és arról papolok, hogy lám, így kellene, meg úgy kellene formázni gyerekünk puha testét és még képlékenyebb lelkét, beóvakodik hozzám a lányom, és kíváncsian a papírjaimba bukkant, ami persze tilos neki. Az olvasó most újfent felkacaghat, és joggal vonhat felelősségre. Hogy is vagyunk azzal a nagy fene őszinteséggel, meg a közös megbeszélésekkel ? Nos hát, kiküldtem a szobából a lányomat, mert amiről írtam, nem neki való. Én sem zavarlak az iskolában, mondtam, amikor dolgozol, tanulsz. Olvasd el inkább az új mesekönyvedet! Nem távozott túl boldogan, de megértett. Én pedig elhatároztam, hogy egyszer majd megmutatom neki ezeket a sorokat. Remélem, utólag egyetért velem. KÓBOR LÁSZLÓ Pályázati felhívás A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázatot hirdet a következő témákban: 1. Egy tudományosan kevéssé feldolgozott, szabadon választható prózai mű történeti-esztétikai elemzése, önálló kutatómunka alapján. 2. Helytörténeti irodalmi hagyományok feldolgozása eredeti levéltári, könyvtári kutatás alapján. Egy nem eléggé ismert írói életmű elemzése is lehetséges. A pályázat terjedelme legfeljebb 60 gépelt oldal lehet. A pályamunkákat 1982. október 31-ig kell eljuttatni a társaság címére (Budapest, Pesti Barnabás u. 1. 1052). Pályadíjak: I. díj 6000 Ft II. díj 4000 Ft III. díj 3000 Ft 10 A francia iskola közelről Ha valaki néhány évet eltölt francia földön, különösen ha iskoláskorú gyereke van, aligha vonhatjaki magát az iskolarendszer körül dúló viták hatása alól. Ellentmondásos, viharos múlt szülötte ez a gigantikus apparátus, és viharok kavarognak körülötte ma, a baloldal győzelme után is. Minden ősszel a nemzeti önvizsgálat tanúi lehettünk. A franciák minden ősszel hitetlenül, elképedve, csodálattal és türelmetlenül figyelték, miként indul meg csikorogva az ország legnagyobb gépezete — több mint 12 millió tanuló, félmillió pedagógus —, amelynek költségvetése alig valamivel marad el a hadügyminisztériumétól. Mintha valamilyen szigorú rítust adtak volna elő. A változó közoktatási miniszterek minden esztendőben kijelentették, hogy ezúttal az apparátus felkészült, a reformok folytatódnak és a problémák a megoldás felé haladnak. Aztán az első tanítási napokon menetrendszerűen befutottak a „melléfogások” (les bavures). Itt nem készült el az iskola az évnyitóra, ott nem volt tanító az osztály számára, amott a szülők bezárták az igazgatót, hogy így követeljenek iskolabuszt távol lakó gyermekeik számára, a szülők szervezetei felháborodva állapították meg, hogy a beiskolázás költségei ismét tűrhetetlenül nőttek az előző esztendő óta, a kormány rendkívüli (de rendszeressé vált) segélyeket utalt ki az alacsony jövedelmű gyermekes családoknak, a szakszervezetek kevesellték az összeget ... és reggelente megindult a gyerekek hada az iskolák felé. És minden ősszel vészkiáltások hangzottak el: az iskolarendszer csődbe jutott. A pedagógus-szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőztek, és néha be is váltották ígéretüket. A szülők szervezetei szolidaritásukról biztosították a sztrájkoló tanítókat és tanárokat, a televízióban viszont kétségbeesett anyákat mutattak. Munkába mennek, most kire hagyják a srácot? Az oktatási miniszter kötelezte az igazgatókat a növendékek fogadására akkor is, amikor nincs tanítás, amit viszont az iskolavezetők a sztrájkjog megsértéseként értékeltek. Aztán elmúltak a sztrájknapok, újabb elemzések jelentek meg az iskolarendszer kríziséről, és folytatódott a tanítás. Az iskolarendszer útvesztői Jó vagy rossz, a francia iskolarendszer gigantikus, kívülálló számára nehezen áttekinthető apparátus. Próbáljuk meg követni egy iskolás útját és dilemmáit. Helyzete nem könnyű: szüntelenül választás elé állítják, és minden választás egész életét meghatározhatja. A magyar osztályokkal párhuzamot vonni nehéz. Lányom egy esztendőt járt az óvodába és négyet az elemibe — rajta keresztül így csak a nyolcadik osztályig követhettem egy növendék útját a francia iskolarendszerben. Nem, nem tévedés: a nyolcadikig. Az első tanév az „előkészítő tanfolyam”, cours préparatoire, azaz C. P. A második a tizedik osztály. A harmadik a kilencedik. A negyedik a nyolcadik. Az ötödik a hetedik. A hatodik ... A hatodik a „hatodik” — de ennél több is. Az elemi a hetediknél ér véget. A hatodikkal megkezdődik a labirintus, de aki nem ismeri ki magát rögtön a kezdetnél, könnyen úgy eltévedhet benne, hogy soha nem jut el az áhított célhoz. Az iskolákban bonyolult nyilakkal és hosszú betűszavakkal teli füzeteket nyomnak a szülök kezébe: el kell dönteniük, ha például mérnököt kívánnak nevelni fiúkból, hová járjon a hatodikban, azaz két év múlva, milyen érettségire menjen majd egyszer és onnan milyen egyetemre. A nyílrendszer tanulmányozásából megtudhatja, hogy a hatodiktól a felsőoktatási diplomáig 580 (nem tévedés!) különböző kombináció lehetséges. Harmincféle érettségi vizsga van, háromszázféle szakvizsga, többféle középfokú ciklus (a hatodiktól a harmadik osztályig), választhat „rövid” és „hosszú” oktatási ívet, általános és szakképzést, képesítését illetően szert tehet CPPN- re, a CAP-ra, a BEP-re, CPA- ra, BTN-re. Ami engem illet, a középiskolai rendszer e betűszavak miatt évekig felold.