Köznevelés, 1982 (38. évfolyam, 1-44. szám)

1982-03-26 / 13. szám

len gyerektől a kék nyakken­dőt, ne viselhesse a legköze­lebbi ünnepélyen! Amikor a történet hozzám is eljutott, büszke is voltam, szégyenkeztem is. Büszke vol­tam, mert lám, a gyerek logi­kusan gondolkodik Ha benne van a hat pontban — márpe­dig ott szerepel —, hogy a kis­dobos tiszteli szüleit és neve­lőit, akkor azt meg is kell tar­tani. Ha valaki vét a szabály ellen, büntetni kell. Logikus: el kell venni a kék nyakken­dőt. Szégyelltem magam más­felől, mert valami azt súgta, hogy a taní­tó rajtakapott olyasvalamin, amit soha nem tettem (ráérünk még vele). Bi­zonyára azt hiszi, hogy a lá­nyom esti mese helyett poli­tikai-ideológiai fejtágítón vesz részt, ahol a kedves szülők ve­zetik a szemináriumot. Mielőtt az olvasó gúnyos ka­cajra fakadna, sietve eláru­lom, hogy én bizony megdi­csértem a lányomat. Egyrészt egyetértettem a tanítónő mód­szerével, másrészt pedig — és ez a fontosabb — tiszteletben tartottam lányomnál azt, ami neki fontos, mondhatni mér­földkő lett az életében. Elfo­gadták egy javaslatát. Egyébiránt pedig nem árta­na, ha mi, felnőttek is olyan komolyan vennénk ünnepein­ket, fogadalmainkat, mint aho­gyan megfogalmazzuk őket. * A kérdezz-felelek nem könnyű játék, próbára teszi még a gyakorlott tollforgató apákat is. Magam sem vagyok kivétel. (Bár a mi mestersé­günkben is előfordul, hogy nemcsak kérdezünk, olykor tudjuk a választ is. Vagyis: nem árt úgy kérdezni, hogy a válaszadó kikövetkeztesse a sugallt választ, abban a hi­­szemben, hogy ő maga találta ki.) Hajlok arra, hogy igazuk van a gyermekpszichológusok­nak, akik hittel vallják: ta­nuljunk őszinteséget a gyere­kektől, és ha valóban meg is tesszük ezt, akkor magunk is megtisztulunk kissé. Hosszú fejtegetésbe kezdhetnék most arról, hogy mi minden szüksé­ges a gyerek őszinteségének megőrzéséhez, de legyen elég csupán annyi, hogy — bár­mennyire is nehéz — jó, ha egyféleképpen neveljük, ala­kítjuk személyiségét. Igaz, vannak hanyag, nemtörődöm pedagógusok, mint ahogyan akadnak felelőtlen szülők is. Mármost ha én — a „rendes szülő” — a gyerek előtt napon­ta pocskondiázom a hanyag pedagógust, vagy én, a rendet­len szülő visszahallom a gye­rek szájából a hivatása magas­latán álló pedagógus vélemé­nyét, hogy ilyen meg olyan vagyok, annak csak nevelé­sünk közös „tárgya”, a gyerek issza meg a levét. Igen, oly­kor be kell kötni a szemün­ket, hogy ne lássuk meg egyi­künk vagy másikunk kisebb hanyagságait. Persze, káros lenne, ha mindezt búj­ócska­­szerűen tennénk a gyerek előtt. Van egy ősi, jól bevált mód­szer: beszéljük meg együtt — gyerek, szülő, nevelő — barát­ságban, megértéssel a közös gondjainkat! Miközben ezeket a sorokat írom, és arról papolok, hogy lám, így kellene, meg úgy kel­lene formázni gyerekünk puha testét és még képlékenyebb lelkét, beóvakodik hozzám a lányom, és kíváncsian a pa­pírjaimba bukkant, ami persze tilos neki. Az olvasó most új­fent felkacaghat, és joggal vonhat felelősségre. Hogy is vagyunk azzal a nagy fene őszinteséggel, meg a közös megbeszélésekkel ? Nos hát, kiküldtem a szobá­ból a lányomat, mert amiről írtam, nem neki való. Én sem zavarlak az iskolában, mond­tam, amikor dolgozol, tanulsz. Olvasd el inkább az új mese­könyvedet! Nem távozott túl boldogan, de megértett. Én pedig elhatároztam, hogy egyszer majd megmutatom ne­ki ezeket a sorokat. Remélem, utólag egyetért velem. KÓBOR LÁSZLÓ Pályázati felhívás A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázatot hirdet a következő témákban: 1. Egy tudományosan kevéssé feldolgozott, szabadon választható pró­zai mű történeti-esztétikai elemzése, önálló kutatómunka alapján. 2. Helytörténeti irodalmi hagyományok feldolgozása eredeti levéltári, könyvtári kutatás alapján. Egy nem eléggé ismert írói életmű elemzése is lehetséges. A pályázat terjedelme legfeljebb 60 gépelt oldal lehet. A pályamun­kákat 1982. október 31-ig kell eljuttatni a társaság címére (Budapest, Pesti Barnabás u. 1. 1052). Pályadíjak: I. díj 6000 Ft II. díj 4000 Ft III. díj 3000 Ft 10 A francia iskola közelről Ha valaki néhány évet el­tölt francia földön, különösen ha iskoláskorú gyereke van, aligha vonhatja­­ki magát az iskolarendszer körül dúló vi­ták hatása alól. Ellentmondá­sos, viharos múlt szülötte ez a gigantikus apparátus, és vi­harok kavarognak körülötte ma, a baloldal győzelme után is. Minden ősszel a nemzeti önvizsgálat tanúi lehettünk. A franciák minden ősszel hitet­lenül, elképedve, csodálattal és türelmetlenül figyelték, miként indul meg csikorogva az ország legnagyobb gépeze­te — több mint 12 millió ta­nuló, félmillió pedagógus —, amelynek költségvetése alig valamivel marad el a had­ügyminisztériumétól. Mintha valamilyen szigorú rítust adtak volna elő. A vál­tozó közoktatási miniszterek minden esztendőben kijelen­­tették, hogy ezúttal az appa­rátus felkészült, a reformok folytatódnak és a problémák a megoldás felé haladnak. Az­tán az első tanítási napokon menetrendszerűen befutottak a „melléfogások” (les bavu­­res). Itt nem készült el az is­kola az évnyitóra, ott nem volt tanító az osztály számá­ra, amott a szülők bezárták az igazgatót, hogy így köve­teljenek iskolabuszt távol la­kó gyermekeik számára, a szülők szervezetei felháborod­va állapították meg, hogy a beiskolázás költségei ismét tűrhetetlenül nőttek az előző esztendő óta, a kormány rendkívüli (de rendszeressé vált) segélyeket utalt ki az alacsony jövedelmű gyerme­kes családoknak, a szakszer­vezetek kevesellték az össze­get ... és reggelente megin­dult a gyerekek hada az is­kolák felé. És minden ősszel vészkiál­tások hangzottak el: az isko­larendszer csődbe jutott. A pedagógus-szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőztek, és néha be is váltották ígéretü­ket. A szülők szervezetei szo­lidaritásukról biztosították a sztrájkoló tanítókat és taná­rokat, a televízióban viszont kétségbeesett anyákat mutat­tak. Munkába mennek, most kire hagyják a srácot? Az oktatási miniszter kötelezte az igazgatókat a növendékek fo­gadására ak­kor is, amikor nincs tanítás, amit viszont az iskolavezetők a sztrájkjog megsértéseként értékeltek. Aztán elmúltak a sztrájkna­pok, újabb elemzések jelen­tek meg az iskolarendszer kríziséről, és folytatódott a tanítás. Az iskolarendszer útvesztői Jó vagy rossz, a francia is­kolarendszer gigantikus, kí­vülálló számára nehezen át­tekinthető apparátus. Próbáljuk meg követni egy iskolás útját és dilemmáit. Helyzete nem könnyű: szün­telenül választás elé állítják, és minden választás egész életét meghatározhatja. A magyar osztályokkal párhuza­mot vonni nehéz. Lányom egy esztendőt járt az óvodába és négyet az ele­mibe — rajta keresztül így csak a nyolcadik osztályig követhettem egy növendék út­ját a francia iskolarendszer­ben. Nem, nem tévedés: a nyolcadikig. Az első tanév az „előkészítő tanfolyam”, cours préparatoire, azaz C. P. A második a tizedik osztály. A harmadik a kilencedik. A ne­gyedik a nyolcadik. Az ötö­dik a hetedik. A hatodik ... A hatodik a „hatodik” — de ennél több is. Az elemi a hetediknél ér véget. A hato­dikkal megkezdődik a labirin­tus, de aki nem ismeri ki magát rögtön a kezdetnél, könnyen úgy eltévedhet ben­ne, hogy soha nem jut el az áhított célhoz. Az iskolákban bonyolult nyilakkal és hosszú betűszavakkal teli füzeteket nyomnak a szülök kezébe: el kell dönteniük, ha például mérnököt kívánnak nevelni fiúkból, hová járjon a hato­dikban, azaz két év múlva, milyen érettségire menjen majd egyszer és onnan mi­lyen egyetemre. A nyílrend­szer tanulmányozásából meg­tudhatja, hogy a hatodiktól a felsőoktatási diplomáig 580 (nem tévedés!) különböző kombináció lehetséges. Har­mincféle érettségi vizsga van, háromszázféle szakvizsga, többféle középfokú ciklus (a hatodiktól a harmadik osztá­lyig), választhat „rövid” és „hosszú” oktatási ívet, általá­nos és szakképzést, képesíté­sét illetően szert tehet CPPN- re, a CAP-ra, a BEP-re, CPA- ra, BTN-re. Ami engem illet, a középiskolai rendszer e be­tűszavak miatt évekig felold.

Next