Köznevelés, 1986 (42. évfolyam, 1-44. szám)
1986-10-17 / 34. szám
Vizsgálatok és következtetések Tudós olvasásszociológusok mondják, hogy újabban a történelmi művek, az életrajzok, általában a tudományos munkák népszerűbbek, mint a regények és az elbeszéléskötetek. Megvallom, én is mind nagyobb érdeklődéssel forgatom az ilyen könyveket, közöttük az irodalomtörténeti és -elméleti vagy éppen szociológiai tanulmányokat. Bizonyára nemcsak azért, mert talán kissé szürkébb lett a magyar elbeszélő irodalom, vagy ne legyünk ennyire határozottak, mondjuk úgy: kevesebb valódi meglepetést kínál, mint néhány esztendővel korábban. Azért is olvasom nagyobb kedvvel az irodalommal, a történelemmel vagy éppen a mai magyar társadalommal foglalkozó könyveket, mert érdekesebb lett a tudományos szakirodalom: nagyobb vállalkozások eredményei értek be, s mintha konszolidálódtak volna a szellemi életünkön átviharzó módszertani kísérletek eredményei. Konszolidálódtak mindenekelőtt abban, hogy a szaktudományos könyvek nem a módszert kívánják demonstrálni, hanem széles körű tényfelmérés és vizsgálat nyomán, tüzetes elemzések segítségével kívánják kialakítani következtetéseiket. Az analízis lett a társadalomtudományi és elméleti munka kulcsszava és legfontosabb tennivalója, s az elemző értelem eredményeként nemcsak a tudományos szakirodalom lett érdekesebb, múltunkról és jelenünkről is pontosabb képet kapunk. Mindezt Németh G. Béla, Hankiss Elemér és Vitányi Iván új könyvei alkalmából kellett elmondani. Németh G. Béla Századutóról — századelőről című tanulmánykötete gazdag és meggyőző műelemzéseket, illetve írói pályaképelemzéseket foglal magába. Arany János epikus költeményeiről, a századforduló elbeszélőinek — Mikszáthnak, Gárdonyinak, Tömörkénynek, Eötvös Károlynak, Justh Zsigmondnak és Herczeg Ferencnek — a munkásságáról, Babits Mihály európai irodalomtörténetéről, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Szabó Lőrinc és Pilinszky költészetéről, továbbá a magyar irodalom nemzeti karakteréről olvasunk felettébb érdekes tanulmányokat. A kötet szerzője maga — akadémiai székfoglalójában — arról beszél, hogy tudományos munkássága „az irodalomtörténet és a gondolkodástörténet határterületén” foglal helyet, s valóban a szőkébben irodalomtörténeti, poétikai és stilisztikai elemzések mellett igen nagy szerepet ad a művelődéstörténeti, illetve eszme- és mentalitástörténeti megközelítésnek is. E rendkívül szerteágazó tevékenységet fogja össze az irodalomtörténeti tanulmány keretei között, általában az írói-költői világképek feltárásának, leírásának érdekében. Hankiss Elemér, akinek mostanában inkább szociológiai — a magyar társadalomban szokásos magatartásmodellekkel foglalkozó — elemzéseit forgatta nagy érdeklődéssel az olvasóközönség, most egy régebbi keletű irodalomelméleti összefoglalását tette közzé. Az irodalmi mű mint komplex modell című terjedelmes munka tulajdonképpen egy irodalomszemlélet és egy műelemző módszer foglalata, azt a művészetfelfogást fejti ki, amelyet strukturalizmus néven tart nyilván a tudománytörténet, s amelynek hazai jelentkezése vagy két évtizeddel korábban — midőn Hankiss koncepciója is kialakult — oly sok vitát kavart. A strukturalista felfogás hívei nem az irodalom, a művészet társadalmi és történeti meghatározottságának elvéből indulnak ki, hanem magukból a műalkotásokból, s e műalkotások belső szerkezetét, tematikai, poétikai és nyelvi elemeinek összefüggésrendszerét próbálják feltárni, és csak az ilyen módon megismert műalkotást helyezik el a társadalmi és történeti folyamatokban. Hankiss könyvének nagy értéke, hogy igen messzetekintően, mindig a nemzetközi irodalomtudomány megállapításaira támaszkodva fejti ki a strukturalista irodalomszemlélet nézeteit, s ad kulcsot a strukturalista elemző módszerhez, ezzel is egy árnyaltabb, hatékonyabb irodalomfelfogáshoz törve utat. Eredményeinek gazdagsága, előadásmódjának eleganciája igazolja, hogy érdemes volt kötetbe foglalnia két évtizeddel korábbi kutatásainak eredményeit. Vitányi Iván Egyharmadország című tanulmánykötetét elsősorban a lapjain megnyilatkozó sokirányú figyelem és — ahogy mondani szokták — „problémaérzékenység” teszi igen érdekes olvasmánnyá. A gazdag könyvben kultúrelméleti, társadalom- és művelődésszociológiai, sőt a népművészettel és a magyar zenével foglalkozó írásokkal találkozunk. Vitányi is magasra emelt elméleti igényességgel tekinti át a tárgyalt kérdéseket, az ő vizsgálódásaira, elemző munkájára is hatottaka korszerű tudományos munkamódszerek, így a strukturalizmus analitikus módszere is, kutató tevékenysége azonban alapvetően valóság- és társadalomcentrikus. Mindenekelőtt az érdekli, hogy napjaink magyar társadalmának és kulturális életének milyen kérdésekkel kell megküzdenie, s mindenekelőtt azon fáradozik, hogy elméleti eredményei megfelelően tudják befolyásolni a társadalmi gyakorlatot. Ezt a közérdekű célt tükrözi a tanulmánykötet címe is. Vitányi arról beszél, hogy a magyar társadalomban működő intézmények, szervezetek, igazgatási apparátusok még nem eléggé hatékonyak, az ország egész társadalmi mechanizmusa ezért csupán egyharmad hatásfokkal dolgozik. Az elérendő cél, hogy ez a hatékonyság számottevően javuljon, ennek érdekében kell a tanulmány- és elméletírónak is tevékenykednie. (Magvető) POMOGÁTS BÉLA Szótár Arany Toldijához Ha van olyan erő, amely a katedrán tart bennünket, magyartanárokat, akkor a Toldi tanítása az. Hiányzik, ha egyegy évre tantervi okok miatt el kell távolodnunk tőle. Belső izgalommal készülünk a feldolgozására, amikor a közelébe jutunk. Vajon mennyit sikerül megértetnünk a gyerekkel esztétikai értékéből, kristálytiszta kompozíciójából, árnyalt emberábrázolásából, csodálatos költői képeiből, kivételesen gazdag nyelvéből? Ezért vettük a kezünkbe különös érdeklődéssel Pásztor Emil könyvét, a Toldi-szótárt, amely Arany János Toldijának szókészletét dolgozza fel világos célokkal, tudományos igénnyel és módszerrel. A szerző szándéka tisztán valósul meg a könyvben. A leghitelesebb foglalatát magától az alkotótól olvashatjuk: „Ezt a szótárt azoknak szánom, akik szeretik a magyar nyelvet és Arany János költészetét. Be szeretném vonni őket e nagy nemzeti kincsünknek, a Toldi nyelvi világának fölfedezésébe, egyéni birtokba vételébe. Tehát fölfedező útra hívom őket.” Vele tartunk, aki nem írói szótárt alkotott, nem terjesztette ki szótárszerkesztői munkáját a Toldi-trilógia egészére, csupán a Toldi című első rész szótározására vállalkozott. Nemcsak a tudományos célra volt tekintettel, hanem bevallottan gondolt iskolai hasznosításra is, arra, hogy tanárok és diákok merítenek majd szótárából. Még az iskolán kívüli olvasóközönség nyelvi művelését is céljai között tartotta számon. Szilárd nyelvtudományi elvekre épült a szótár. Nagyon érdekesek a tájékoztatóban megírt szövegtörténeti áttekintések és utalások, amelyek érzékeltetik a vállalkozás nehézségét, indokolják a filológiai alaposság szükségességét. Érdemes a szótár alapjául szolgáló szöveghez fűzött magyarázatokat gondosan elolvasni, ugyanis az írásjelek használatától a versritmus prozódiai és helyesírási összefüggéseiig sok részletkérdést világítanak meg. , A címszók, szócikkek értelmezéséhez, szerkezeti felépítéséhez, a szójelentések elemzéséhez, a jelentésárnyalatok finom megkülönböztetéséhez bőségesen ad fogódzókat a szerző. Stílusszótárral is van dolgunk, tehát „jelentős szerepet kaptak benne a stilisztikai minősítések”. Gazdagon jelöli a különféle stíluseszközöket, a szóképeket, az alakzatokat. A középpontban mindvégig a költő nyelvi fordulatai, képei állnak. Az idézetek áttekinthetően és könynyen kezelhetően szolgálják az elemző búvárkodást. Mi olyan gyerekekkel dolgozzuk fel a Toldi szövegét, akiknek szemlélete, fogalmi gondolkodása, érzelmi élete távol van attól a kortól, amelyben ez a nyelv gyökerezett, ez a művészi stílus virágzott. Nekik ebben a műalkotásban néprajzi, kultúrtörténeti érdekességeket, nyelvi ínyencségeket is fel kell fedezniük, ismereteket is el kell sajátítaniuk ahhoz, hogy a mű világát megértsék. Ebben rejlik a szótár tantárgypedagógiai jelentősége. Némi hiányérzetem csupán egyetlen vonatkozásban maradt: kevés a könyvben a szemléltetésre alkalmas illusztráció, kép, rajz. A nehézséget megértem, hiszen nem lehet a pedagógiai szempontokat abszolutizálni. A szótár így is űrt tölt be, és eredményesebb munkához segítheti a kollégákat. Az alkotójának járó tiszteletünket és köszönetünket a rendszeres használatával szeretnénk kifejezni. (Tankönyvkiadó) SOMLYÓDI JÁNOS Kazinczy-kötet Kiterjedt irodalomszervező munkássága és nagyszabású nyelvújító tevékenysége révén Kazinczy Ferenc emléke elevenen él a mai köztudatban. Viszont jóval többet beszélünk róla, mint ahányszor forgatjuk műveit. Ennek két oka van: egyrészt az, hogy a mai kiadók nagyon ritkán jelentetnek meg tőle valamit, más.