Köznevelés, 1992 (48. évfolyam, 1-41. szám)
1992-10-22 / 33. szám
Egy kísérlet margójára egyre többen vallják, hogy a szakközépiskola nem képes megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket a társadalom és a gazdaság állít elő. Elég azt számításba venni, hogy a középfokú általános műveltség elsajátítására legfeljebb a tanulmányi idő fele áll rendelkezésre, mivel a másik felét valamely szakma ismereteinek a megszerzésére fordítják. Sarkítva úgy is kifejezhetjük, hogy a szakközépiskola összesítve két év alatt középiskolai érettségit nyújt, míg a gimnázium minderre négy évet fordít. A szakközépiskolába jelentkező 14 éves serdületlen gyermeket tulajdonképpen arra kényszeríti az élet, hogy pályát válasszon. Minden pedagógus tudja, hogy a korai pályaválasztási kényszer gátolja a képességek, az esetleges tehetség kibontakozását. Azok, akik a szakközépiskolai tanulányok befejezése után a megfelelő szakmában maradnak, igen sok esetben csalódott, pályát tévesztő felnőttek lesznek. Ezek a tények és még sok más felismerés vezetett oda, hogy minden kultúrállam oktatási rendszere el akarja halasztani a pályaválasztást a serdülőkor befejezése utáni életkorra. A szakközépiskola problémáit az eddigi gazdasági rendszer összeomlása igen nagymértékben felerősítette. A szakközépiskolai hálózat az állami nagyüzemekre épült, ezek leépülése nemcsak a tanulmányok alatti gyakorlati oktatás lehetőségeit csökkenti rohamosan, hanem, ami ennél sokkal fontosabb, a végzettek munkahelyi elhelyezkedését is lehetetlenné teszi. Ez a tény egyes szakközépiskolák létét is megkérdőjelezi. A szakképzésnek gyorsan és rugalmasan kellene alkalmazkodnia a gazdaság változásaihoz. A szakközépiskola azonban erre nem képes, hiszen ez az iskola szerkezetében inkább közoktatási intézmény, ezt a feladatát viszont nem tudja teljesértékűen ellátni. Néhány évvel korábban a szakközépiskola lehetőséget kapott arra, hogy a régen közkedvelt technikusképzést megoldja, többnyire egy évvel meghosszabbított tanulmányi idővel. Ezt a lehetőséget sokan örömmel üdvözölték, azt gondolva, hogy a korábbi „elitiskola”, a technikum újra kialakulhat. A szakközépiskolák többsége hamarosan átállt a technikusképzésre. Azt is világosan kell látnunk azonban, hogy olyan tömegek számára, mint amilyeneket a szakközépiskola a technikusképzés köre Technikusképzés érettségi után tében jelenleg oktat, nincs és még kevésbé lesz munkahely. A gazdaság minden szektorában, sőt sokszor üzemenként is más és más a középfokú szakemberrel szemben támasztott követelmény, és ugyancsak differenciált ezen szakemberek képzési formája is. Ha ilyen szakemberek képzésére igény van, elsősorban a lakosság és másodsorban a gazdaság oldaláról, akkor az oktatást, nem tömegképzés formájában (mint a szakközépiskolában), hanem aránylag kis létszámú csoportokban, intenzív módszerekkel, a középiskolai tanulmányok és a serdülőkor befejezése után lehet eredményesen megszervezni. Egy középfokú szakemberrel, esetleg középszintű munkahelyi vezetővel szemben, aki több munkavállalót irányít, életkori követelmények is felmerülnek. Az eddig leírt gondolatok nyomán alakult ki a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskolában az az elképzelés, hogy kísérleti képzés keretében kellene kipróbálni a középiskolai érettségire épített középfokú szakemberképzést, technikusképzést. (Természetesen nem az ugyancsak érettségire épített „technikusminősítésre” gondoltunk, amely megítélésünk szerint nem volt képzés, csupán vizsgalehetőséget biztosított, és talán ezért is, színvonalában, az utóbbi évtizedben többnyire erősen leértékelődött. Az új technikusképzést intenzív, iskolarendszerű oktatás formájában terveztük meg.) A képzés kísérleti megvalósítására a legalkalmasabbnak tűnt az élelmiszer-analitikai technikusi szak, amely általános jellege miatt jelenleg is lehetőséget nyújt az elhelyezkedésre, nagy tárgyi igényeivel azonban csak igen kevés iskolában valósítható meg. Az érettségire épülő élelmiszer-analitikai technikusképzést a szükséges engedélyek birtokában 1990 júniusában hirdettük meg. A jelentkezések tudatosságának érvényesítése érdekében részletes tájékoztatót adtunk minden érdeklődőnek a szak céljáról, tartalmáról, az elhelyezkedési lehetőségekről és a képzés formájáról, lehetővé tettük az iskola laboratóriumainak a megtekintését, sőt felvételi vizsgát helyettesítő beszélgetésre is sor került. A képzés időtartamát két tanévre terveztük meg. Az oktatás tartalmi anyagát úgy építettük fel, hogy az ötéves élelmiszer-analitikai technikusképzés teljes szakmai tananyagát összesített óraszámmal tartalmazza. * A tanárok a résztvevőkkel meglehetősen közvetlen hangnemben tárgyaltak, és felnőtt emberként kezelték őket. Az órákon alkalmazott számonkérés csak a tanár és tanuló informálását szolgálta az elért tudásról, értékelési következmény nélkül. Eredményértékelésre minden tantárgyból, minden félév végén összefoglaló vizsgát tartottunk (tárgyanként differenciáltan írásbelit, szóbelit, illetve gyakorlatit), és annak az eredménye került a bizonyítványba. A képzés kezdetétől, a tanárok és a résztvevők előtt egyaránt tisztáztuk, hogy a képesítővizsga úgynevezett „külső” vizsga lesz, tehát nem a tanító tanárok vizsgáztatnak. Ennek a célnak a következményeként minden felmérés, eredményértékelés, szépítés nélkül, leplezetlenül a valóságos felkészültség értékét tükrözte. A képzés résztvevőinek már az első hónapokban teljesítményképes tudásról kellett számot adniunk. Mintegy 30 százalékuk, látva a komoly követelményeket, még az első félévi vizsgák előtt abbahagyta a tanulmányokat. A megmaradó résztvevők viszont a tanulmányok iránt érdeklődő, jobb eredményre törekvő, az eredmény érdekében a fáradságosabb munkát is vállaló tanulókká alakultak át. (A kísérletet csak ezért az eredményért is érdemes volt végigvinni.) A tanulmányokat befejező képesítővizsgára 1992-ben, a tanév végén került sor a technikusi képesítővizsga-szabályzatban meghatározott módon, az előírt képesítővizsgatárgyakból írásbeli, gyakorlati és szóbeli megosztással. A külső vizsga jellegének és követelményeinek megfelelően három tagú vizsgabizottságot kértünk fel. (Lásztity Radomir BME tanszékvezető egyetemi tanár mint elnök és Berndorfer Alfrédné ny. egyetemi docens, illettve Varga János egyetemi docens mint vizsgabizottsági tagok.) A külső képesítővizsgán a vizsgázókat tanító tanárok csak hallgatóként vehettek részt, kérdéseket nem tehettek fel, az értékelésben nem vehettek részt. A vizsga tapasztalatairól a külső vizsgabizottság tagjai, az egyik képesítővizsgatárgy tanára és az iskola igazgatója a következőket mondták: Lásztity Radomir: A vizsgázók jóval megalapozottabb és színvonalasabb felkészültségről tettek tanúságot, mint ezt a négy éves szakközépiskolai érettségi képesítővizsgák tapasztalatai alapján vártam volna. Ez az a tudás, melyet az élelmiszer-analitika területén egy technikusnál etalonként kell tekinteni. Berndorfer Alfrédné: Jó benyomásokat szereztem a vizsgán. Igen nagy előnyt jelentett a vizsgázók számára előzetesen megszerzett középiskolai felkészültségük. Ennek következményeként a vizsgán szakszerű beszélgetést folytathattunk az élelmiszer-analitikáról és tudatos választ kaptam a feltett kérdésekre. Varga János: A vizsga tapasztalatai alapján a lefolyt oktatási kísérletet sikeresnek kell minősíteni. A magyar középfokú szakoktatásban erre a képzési formára van leginkább szükség. Az itt sikeresen vizsgázónak összehasonlíthatatlanul jobban fogják a helyüket megállni a munkahelyeken, mint a szakközépiskolai oktatásban végzettek, beleértve az ötéves képzést is. Jakab Sándorné, az élelmiszer-ipari technológia (képesítővizsga-tárgy) tanára: A középiskolai tanítási módszereimen a tanulók életkorának, érettségének megfelelően változtatnom kellett. A tanulók munkafegyelmével - egy-két kivételtől eltekintve - elégedett voltam. A tanulók szintetizáló és analizáló készsége a képzési idő alatt lényegesen fejlődött. Vajdáné Zajk Tamara az iskola igazgatója: Nagy várakozással és izgalommal tekintett az iskola tantestülete a külső vizsga elé. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vizsga objektív, racionális és egyben harmonikus lefolyású volt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a vizsgáztatók nemcsak kiváló szakemberek, hanem az iskola élelmiszer-analitikai oktatásának jó ismerői voltak (többszöri vizsgaelnökök, tankönyvírók, versenybizottságok tagjai stb.). A szakmai képzésben (technikusképzés és szakmunkásképzés) előnyben kellene részesíteni az érettségi bizonyítvánnyal rendelkezőket. Ezek az érettségizett fiatalok a tizennégy éveseknél jóval tudatosabban tanulnak. « SZÁNTÓ GYULA » * *