Köznevelés, 1993 (49. évfolyam, 1-41. szám)
1993-03-19 / 11. szám
szítása és parlament elé vitele, amelyek ennek a tárcának nagyon komoly kihívást jelentettek az átalakulási folyamat során. Úgy tudom, hogy mind a közoktatási, mind a felsőoktatási törvény kapcsán nagyon alaposan elemezték a fejlett nyugat-európai országok hasonló intézményrendszerét. Tehát törvényeink értékrendje, illetve a törvények keretében tervezett reformok összecsengenek már most is az európai sztenderdekkel, s ezt a folyamatot erősíteni kell. Nem azt mondom, hogy egy személynek, a miniszternek a változása jelentéktelen ebből a szempontból, de mégis az a meghatározó, amit eddig tettek, amit az egész magyar pedagógustársadalom, a reformokban részt vevő emberek sokasága eddig tett s ezután tenni fog. Ebbe a folyamatba állok én most be, s próbálok sikeréhez hozzájárulni. Azt mondta, miniszter úr, hogy egy személy nem jelent olyan nagyon sokat, akkor sem, ha az éppen miniszter. Én úgy gondolom, hogy nagyon sokat jelent. Például - a jognál maradva -, ha a liberális magyar tanügyirányítás történetét nézzük, azt találjuk, hogy az 1868- as Eötvös-féle népoktatási törvény és ennek Trefort-féle utóélete között meglehetősen nagy a különbség. Ezzel kapcsolatban természetszerűen adódik a kérdés: vajon az oktatási törvény jelenlegi tervezete megfelel-e az ön elképzelésének? Úgy terjeszti-e be ön a törvényt, változatlanul abban a formájában, amiként azt ebben a házban Andrásfalvy Bertalan minisztersége idején előkészítették, vagy pedig át kívánja dolgoztatni? - Ennek a törvénynek az előkészítő munkája is a finis felé közeledik. Éveken keresztül a pedagógus-szakszervezetek, a szakmai fórumok, politikai fórumok a közoktatási törvénynek több változatát megvitatták már. Ez a gondolkodási folyamat, ez a szó jó értelmében vett vívódás eljutott odáig - a különböző fórumok bölcsessége és komoly kritikája alapján -, hogy a törvény tervezetét a tárca benyújtotta a kormánynak. Tudom, hogy ennek ellenére számos kérdésben a viták nem szűntek meg. Kérdés az, hogy ez az új miniszter szükségét tartja-e további szakmai vitáknak és egyeztetéseknek, vagy úgy tekinti ezt a kérdést, mint amelyet most már le kell zárni. Én most már jó néhány éjszakát eltöltöttem a közoktatási és a felsőoktatási törvényben való alaposabb elmélyüléssel. Eddig is kormánytag lévén, nem volt a két törvény előttem ismeretlen, de kétségtelenül más szemmel figyeltem a részleteket akkor, mint most, amikor a törvényekért felelős miniszterként kell a dokumentumokat szemlélnem. A kormány azzal hagyta elvileg jóvá a közoktatási törvényt, hogy az ott felmerült részletek figyelembevételével a miniszternek, aki akkor még nem én voltam, továbbá a Humánpolitikai Kabinet elnökének - aki viszont én voltam - az ellenjegyzése mellett nyújtja majd be a kormányfő a Parlamentnek a javaslatot. Tehát a menetrend az, hogy a még nyitva levő kérdéseket a miniszter s a Humánpolitikai Kabinet vitassa meg, azokat valahogyan juttassa nyugvópontra, s ezek után a miniszterelnök majd benyújtja a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Jelenleg ebben a fázisban vagyunk, ebben töltöm én is napjaimat. A munkámban a következő értékek vezetnek. Először is: rendkívül nagy érdek fűződik ahhoz, hogy ne húzzuk vég nélkül az időt. A perfekcionizmus bűnébe nem volna szabad esni. Nemcsak egy ilyen átalakulásban, de sehol a világon nem lehet perfekt törvényt csinálni. Szükséges, hogy már a következő tanév egy korszerű törvény keretei között, alkotómunkával és a reformgondolat megvalósításával teljék. Másodszor : felkértem kodifikációban járatos jogi szakembereket is, hogy a törvénytervezetet kodifikációs, jogi szempontból vizsgálják át, hogy az mind nyelvileg, mind jogilag, mind pedig belső harmóniája szempontjából ellentmondásmentes legyen. Ez most zajlik. - Ennek a bizottságnak kizárólag formai feladatai vannak? - Például az a feladata ennek a bizottságnak, hogy a túl hosszú paragrafusokat bontsa fel; azokat a dolgokat, amelyek tárgyuknál fogva nem tartoznak egy szakaszba, azokat vegyék külön, utaljanak keresztbe, hogy a tervezet világosabb legyen - tehát hogy a törvény azok számára, akiknek készül, az optimum felé közelítsen. Azonkívül vannak olyan kérdések - mint például az Alkotmánybíróság határozata a vallásszabadság törvényi tükröztetéséről -, amelyeket még bele kell dolgoznunk a törvénybe. Hasonló kérdés például az, hogy mi kerüljön a nemzeti kerettantervről a törvénybe: csak deklarációk vagy mégis valami konkrétabb megfogalmazás, amely érzékelteti a tanterv lényegét. Szóval nemcsak kodifikációs-jogi szempontból lehet ezt a törvényt jobbá tenni, hanem tartalmi szempontból is van még rajta igazítani való. Ennek a munkának a végén lesz majd látható az, amit többen vitatnak, hogy megfelelő volt-e az egyeztetés előtte. Harmadszor - mert azt mondtam, hogy több szempontból van még teendőnk a törvénytervezettel kapcsolatban - a következőkre kívánok még sort keríteni, hogy esetleg korrigálhassuk a hiányosságokat, illetve tekintettel arra, hogy én szeretnék beszélni magukkal az érintett emberekkel, meg fogom hívni ide a nagyobb szakszervezetek vezetőit, és elbeszélgetünk ezekről a kérdésekről. - Ez azt jelenti, hogy újra kezdődik az érdekegyeztető munka? - Új vitát nyitni nem fogunk. Nyilván szét lehet szedni a törvényt, amint minden törvényt szét lehetne szedni, de ennek nincs értelme. Azt viszont ígérhetem, hogy mielőtt a kormány továbbítja a parlamentbe a törvénytervezet szövegét, beszélek a felelősen nyilatkozni képes, hozzáértő érdekképviseleti szervezetek vezetőivel. Magam is úgy gondolom, hogy jó volna, ha a magyar oktatási rendszer változása demokratikus kontroll segítségével, tehát parlamenti támogatással pereghetne le; bár kétségtelen, hogy az iskolaügy többé-kevésbé spontán változásának sincsenek láthatóan nagy vesztesei. De talán a törvényi szabályozásnál is fontosabb az, amiről miniszter úr első nyilatkozataiban beszélt. Ön, mint modnta, stratégiai ágazatnak tekinti a köz- és a felsőoktatást is. Mit kíván konkrétan tenni azért, hogy ez az oly sokak által már oly sokszor megfogalmazott cél csakugyan valósággá váljon? - Az ez évi költségvetésen már nem lehet változtatni. Én azt gondolom - és ehhez kaptam támogatást a miniszterelnök úrtól akkor, amikor elvállaltam azt, amit elvállaltam (egyébként nem könnyen vállaltam el) -, hogy a rövid távú feladat a törvénycsomag elkészítése és bevezetése, a másik, ami fontosabb: egy távlati stratégiai tervnek a kidolgozása, elfogadása, amely valóban felértékeli s az őt megillető helyre helyezi az egész humán szférát. A történelem azt bizonyítja, hogy ahol fejlődés létrejött, az oktatást, kutatást, fejlesztést előzetesen komolyan preferálták. A társadalomnak áldozatot kell hoznia ezért a területért. Hogy ez konkrétan mit jelent? Ezt szeretnénk nemzetközi összehasonlítással, belső elemzéssel, a társadalmi, a kulturális, az oktatási folyamatok vizsgálatával, a kihívásokra adandó válaszok megfogalmazásával kidolgozni. Ebből már a következő évre adódnak tennivalók és anyagi ráfordítási kötelezettségek is. Itt azt a kérdést kell eldönteni, amit minden családban: vagy mindenki egyformán részesedik mindenből, vagy van a családi életnek egy területe, amelyre többet kell áldoznunk. Én földműves családból származom, tudom, hogy ha felélünk mindent, ami egy évben termett, akkor nem tudunk áldozni olyan bővítésre, amivel jövőre többet tudunk termelni. Vagy kapunk hitelt valahonnan - amerikai nagybácsitól, ugye, de hát nem kapunk -, vagy valahol ezt az összeget meg kell takarítani, a fogyasztást átmenetileg vissza kell fogni. Tehát én úgy fogom fel, hogy a stratégiai ágazat kifejezés azt jelenti: nagyon alapos kimunkáltság, elemzés, célkitűzés mellett megpróbáljuk megfogalmazni, hogy 2000- ig mit jelent az oktatás és a kultúra, az egész humán szférának a megfelelő helyre helyezése. Mind szervezeti, mind financiális összefüggésben. Megpróbáljuk tető alá hozni ezt a stratégiai tervet, amelynek például az az egyik lényegi mondanivalója, hogy a pedagógustársadalom értékteremtő ereje sokkal nagyobb - sőt nemcsak az ereje, hanem a valóságos értékteremtő teljesítménye is -, mint amennyit a társadalomtól eddig kapott. Nemcsak alulfizetett emberek a tanárok, hanem az egész tanári szerep alulértékelt a társadalomban, ezt a helyzetet meg kell változtatni. Sajnos, nagyon régóta beszélnek, beszélünk arról, hogy az oktatás stratégiai ágazat, de azért tegyük hozzá, hogy nem beszélni erről még nagyobb bűn volna. De bűn lesz az is - vagy inkább hiba, úttévesztés lesz, ha nem vállalja a társadalom az oktatásügy és hozzá kapcsolódóan a tudomány preferálását. Még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is kell tudnunk áldozatot hozni az oktatás fejlesztéséért. Nem lesz könnyű ezt elfogadtatni, hiszen a lakásügynek, a vasútnak, a rendőrségnek, a hadseregnek, az egészségügynek is hasonló gondjai vannak, mint az oktatásügynek. De egyet tudok: engem azzal indítottak útnak, hogy az oktatásügy, a kutatás és a kultúra stratégiai ágazatként kezelését nemcsak vállalhatom, hanem ezt el is várják tőlem. S én legalábbis a lehetséges mértékben megpróbálok ennek megfelelni. — Professzor úr, sok sikert kívánunk ehhez a törekvéséhez. Köszönjük az interjút. SZUNYOGH SZABOLCS4