Köznevelés, 1994 (50. évfolyam, 1-41. szám)

1994-01-07 / 1. szám

T­itokzatoskodva és jelentő­ségteljesen előre figyelmez­tette osztálytársait és isme­rőseit Zs. József harmadik osztályos tanuló: nagy dolgok történnek pénte­ken. Ám ők csak legyintettek, senki sem vette a figyelmeztetést komo­lyan. Pénteken - 1993. december 10-én - már a nagyszünetben látták a géppisztolyt a fiú kezében, noha az akció jó egy órával később, a 10 óra 55 perces becsengetés után kezdő­dött el. Jellemző azonban, hogy úgy vélték, a fegyver valamiféle makett lehet. Ilyesmire gondolhattak a má­sodik emeleten a kémiai előadóte­rem előtt gyülekező diákok és taná­rok is, senkinek eszébe nem jutott volna az, hogy e percben túszdráma veszi kezdetét. - Add ide azt a vacakot! - szólt tanítványára a tanár. Ám válaszként lövés dörrent, a fiú kilőtte az ablakot. Mindenki meg­dermedt. - Ne akarjon hős lenni, tanár úr! - sivította idegesen Zs. József, és a fegyverrel maga előtt terelt két fia­talt. Majd a folyosóról túszul ejtett még három tanulót, összesen három lányt és két fiút, s velük együtt be­vette magát először az első emeleti tanári szobába, véglegesen pedig a szomszédos igazgatói irodába. Bálint László igazgató hisztérikus állapotban levőnek látta a gyereket.­­ Artikulátlan hangon üvöltö­zött. A telefonkagylót kitépte az egyik tanárnő kezéből, s a földhöz csapta. Az ajtóba belerúgott olyan erővel, hogy kiszakadt, és méterekre repült az alsó táblája. Bezúzta a vit­rinüveget. Az iskolatitkár pénztár­cáját a falhoz vágta, szálltak a bank­jegyek. Kulcsot keresett, magukra akarta zárni az ajtót. Közben a portáról már telefonált valaki a rendőrségre. Megcsörrent a telefon az igazgatói irodában is. - Mit akarsz elérni a túszszedés­sel ? - kérdezték a kamaszt. Ő a rádió és a televízió nyilvánosságát köve­telte. A végéhez közeledett a negyedik óra. A pedagógusok úgy döntöttek, hogy a termekben maradjanak benn tanáraikkal a gyerekek. Viszont a rendőrök határozott utasítást adtak: ki kell üríteni az egész épületet! A második emeletről csendben,­ötö­sével lopakodtak el a tanári szoba és az igazgatói iroda előtt a diákok. A rendőrök csakhamar lezárták a teljes környéket. Nemsokára heli­kopterrel Budapestről megérkezett a különleges alakulat. - Kissé megnyugodtam - emlék­szik vissza az igazgató. - Látszott a szakszerűség, és az, hogy az alakulat békés megoldásra rendezkedik be. Eljött az apa, telefonált, ám rábeszé­lése nem vezetett eredményre. Hagyták a fiút, jó ideig nem hívták újra. Besötétedett. Az igazgatói iro­da ablaka is sötét maradt. A múló idő érezhetően lohasztotta az indu­latokat. A túszok egymással beszél­gettek. A titkárságon találtak egy kiló kenyeret, azt elosztották, meg­ették, vizet ittak, kimentek a szem­közti tanári vécébe, a nyitott ajtó­ból tartotta szemmel őket a „terro­rista”. Akit egyébként ismertek, néhányan jó viszonyban is voltak vele. A gyerekek utólag elmondták: egy pillanatig sem érezték úgy, hogy az életük veszélyben forgott volna. Azt látták csak, hogy fokoza­tosan csalódottság, keserűség ural­kodik el a fiún. Ekkor hasított a levegőbe a tele­fon éles hangja. Zs. József bejelen­tette, hogy az esti fél nyolcas Hír­adóban akar nyilatkozni. Miről? Kamaszos világfájdalmakról: rossz a világ, nem érdemes élni bene, ten­ni kellene valamit - és így tovább. - írja le! - ajánlották kintről. - S küldje ki a lányokkal! Bevett taktika: leválasztani a fog­vatartóról a túszokat. Zs. József küldöncnek nem lányt, hanem fiút választott. A cédulán ennyi állt: „Nem esik bántó hása senkinek.” Ez már a megadás üzenete volt. Este kilenc óra tájban Zs. József elengedte a túszokat. Mielőtt maga is lejött volna, teátrálisan beren­dezte a szobát. A különböző verse­nyek győzelmi jelvényeit és serle­geit az igazgató íróasztalára rakta, ezekre helyezte a géppisztolyt. Mi­kor kilépett az iskola kapuján, ha­talmas robbanás rázta meg a leve­gőt, éles fény csapott a fiú arcába, aki néhány pillanatra megbénult. Ekkor vetették rá magukat a kom­mandósok. A hangbomba robban­tása is a szakmai fogások közé tarto­zik. Itt már nem lett volna rá szük­ség, hiszen a fiú feladta. Vége lett. Elszállították Budapestre. Bálint László igazgató segítségé­vel rekonstruáljuk a történteket öt nappal az események után. Szeret­tem volna Zs. József barátaival, osztálytársaival, az osztályfőnöké­vel, a szülőkkel is beszélni. Ám Bá­lint László megkért, hogy kíméljem őket, ugyanis a gyerekek elképzel­hetetlenül sok tapintatlan, sőt dur­va kérdésre válaszoltak már. Az osztályfőnököt annyira megvisel­ték az események, hogy belebetege­dett. A szülők a lelki összeomlás ha­táráig jutottak, így csupán ketten próbálunk valami magyarázatot ta­lálni s levonni tanulságokat. Nehéz túllépni a forgalomban levő lélekta­ni és szociológiai közhelyeken. Mert hiszen természetes, hogy minden egészséges kamaszban él a feltűnés vágya. Ez-az igazgató sze­rint - Zs. Józsefben betegesen fel­fokozott erővel jelentkezett. Mind­untalan meg akarta hökkenteni tár­sait és tanárait az extravagáns visel­kedésével, zavaros filozófiai elmé­leteivel, szokatlan versekkel, a kihí­vó magatartásával. Ugyanakkor — mondja Bálint László a kudarc­tűrés, az önfegyelem egy kétéves gyerek szintjén rekedt meg benne. Tény, hogy sok és mind több lel­kileg sérült gyermek él Magyaror­szágon, aki képtelen feldolgozni a serdülés lelki megrázkódtatásait. Egy magyarórán kimagasló teljesít­ményekről és egyéniségekről be­szélgettek Zs. József osztályában. A kitűnéshez rengeteg munka szük­séges - bizonygatta a tanár. Van gyorsabb, egyszerűbb módja is - mondta a fiú fölényesen. Ha közhe­lyes is, de igaz, hogy a vizuális szóra­koztatás a csömörig kínál erőszakot, s nyilván összefügg ezzel: sok ka­masz deviáns viselkedéssel igyek­szik felhívni magára a figyelmet. Az azonban nem elmélet, hanem elképesztő a maga valóságában, hogy egy kamaszgyerek, mintha két kiló krumplit verne, a piacon vásá­rol géppisztolyt, mint a bajaiak állít­ják, egy-kétszáz márkáért. Egyébként a gimnáziumban ment tovább az élet. Aznap, péntek délután az iskolában tartották volna az OKTV városi biológiaverse­nyét, de az események miatt egy másik iskola ajánlott termet, és még ilyen körülmények között is 53 fia­tal vett részt a versenyen. Másnap, szombaton a gimnáziumban ren­dezték 25 éves érettségi találkozó­jukat az egykori „bélások”. Hétfőn az első órára mindenütt az osztály­­főnökök mentek be, hogy valami magyarázatot adjanak a történtek­re, nyugalomra intsék a gyerekeket, akik különben szokatlanul csende­seknek és nyugodtaknak látszottak. Figyelmeztető viszont, hogy távolról sem ítélik olyan felháborítónak és veszélyesnek a cselekményt, mint a felnőttek. Sajnálják társukat, hi­szen végső soron „semmi rosszat nem tett”. Az együttérzésre szüksége is van Zs. Józsefnek, mert nyilván el fog­ják ítélni. Kaphat tíz évet a fiatalko­rúak börtönében, igaz - az enyhítő körülmények figyelembevételével -, a büntetési tétel korlátlanul eny­híthető.­­ Minden különcsége ellenére szeretetre méltó gyerek Zs. József. Igen érzékeny. Szörnyű arra gon­dolni is, hogy mi történhet vele a fiatalkorúak börtönében. A bünte­tés-végrehajtás a hétpróbás bűnö­zők esetében sem vezetett ered­ményre : nem riaszt el és nem nevel - mondja szomorúan az igazgató. Zs. József ma még a gimnázium rendes tanulója, ugyanis a közokta­tási törvény értelmében a jelenléte nélkül fegyelmi eljárás nem folyhat ellene. Az eset kapcsán az iskola ta­nárai közös elhatározásra jutottak: minden alkalmat megragadnak a gyerekekkel való beszélgetésre. Túszdráma a bajai III. Béla Gimnáziumban Bálint László igazgató (Tetlák Eszter felvételei) MIKSA LAJOS 3

Next