Köznevelés, 1998 (54. évfolyam, 1-41. szám)

1998-01-30 / 4. szám

INTERJÚ 1998. 4. szám AA Javítja-e a piacosodás az esélyegyenlőséget? Beszélgetés Gábor Kálmán oktatáskutatóval Nagyszabású kutatást indított Kikből lesznek diplomások? címmel az Oktatáskutató Intézet Gábor Kálmán vezetésével. A kutatócsoport tagjai arra kíváncsiak, hogy létezik-e presztízshierarchia a felsőoktatási intézmények között, miért a középiskolák egy szűk köre adja a tudományegyetemek hallgatóinak nyolcvan százalékát, és hogy a családok társadalmi helyzete milyen összefüggést mutat az elit középiskolákba való bekerüléssel. Túl a kutatás első szakaszán a tapasztalatok összegzésére kértük a kutatásvezetőt. - A közoktatás különösen 1990 óta tartó átalakulása, modernizációja rontja az iskolai esélyegyenlőséget - állítják sokan. - Szögezzük le: a piaci rendszer kiépítése nem egyenlő az oktatási esélyek romlásával. Nem a piaci rendszert kell tehát okolni azért, mert néhány elitközpontú mozzanata is van az oktatásban zajló átalakulásnak. A hatvanas évek végén a magyar társadalom különböző rétegei kiegyeztek egymással és a hatalommal, mely cserébe bizonyos előnyöket kínált fel nekik. Ezekkel az előnyökkel az értelmiségiek éltek a legjobban. Már a hetvenes években felvetődött az elitképzés veszélye, a felsőoktatás zártsága. Próbáltak a változás irányába mutató intézkedéseket tenni, de ezek nem vezettek célra. A kommunista rendszer összeomlásakor a helyi elit megőrizte pozícióját, és meghatározó szerepet játszott/játszik az oktatás átalakításában, érdekérvényesítése példaszerű. Úgy látom tehát, hogy az oktatásban jelentkező esélyegyenlőtlenség sokkal inkább a hetvenes években kialakult magyar társadalmi szerkezet következménye, mint a piacosításé. - Ezért nem szenvedték meg az átalakulást az úgynevezett „elit gimnáziumok”, középiskolák? - Ügyesen hozzáidomultak a változásokhoz, például a gyereklétszám csökkenéséhez a hat- és a nyolcosztályos iskoláztatással. Miközben az úgynevezett elit iskolák száma nőtt és nő a magán- és alapítványi intézmények megnyitásával, a társadalmi és oktatási átalakulás nagy vesztesei az általános iskolák lettek. Főként a falusi, kisvárosi intézmények. Nemrég Tamásiban jártunk, ahol kiderült, hogy a település összesen kilencven nyolcadikosa közül mintegy negyvenen két osztályba járnak, és emelt szinten tanulnak németet. A többiek egy nagy létszámú osztályban tanulnak. Ez a helyzet nem iskolabezárással, racionalizálással alakult ki. Az ügyben érintettek elsajátították azokat a technikákat, amelyek alkalmazásával a gyengébb képességűek amolyan parkolópályára tehetők, a tehetségesebbek pedig fejleszthetők. - Térségekre bontva hogyan zajlik le ez a folyamat? - Mi a fejlett térségbe tartozó Sopront és az elmaradt körzetbe tartozó Salgótarjánt hasonlítottuk össze oktatási szempontból. Kiderült, hogy Salgótarjánban sem számoltak fel iskolákat radikálisabban, mint Sopronban, azaz a válságövezet önkormányzata is meg tudta őrizni az iskoláit. Ipara összeomlott, de az oktatási rendszere nem. Viszont ez a megmaradt rendszer Salgótarjánban nem volt képes olyan jól alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz, mint Sopronban. Nincs különbség a két város között a továbbtanulni szándékozók arányában sem, a kiszemelt iskolákat tekintve viszont van. A soproni fiatalok pályaválasztását a munkaerő-piaci helyzethez való igazodás, a praktikusság mozgatja, a salgótarjáni tanulók a kialakult iskolaválasztási szokások szerint döntenek. - Ez a főiskolai, egyetemi továbbtanulás esetén is igaz? - Az egyetemválasztásra nagyrészt a középiskola szocializálja a diákot. Ha emelt szintű matematikát vagy fizikát tanult, akkor ennek megfelelően veszi az irányt a továbbtanuláskor. A szülői óhaj és a pénz talán csak a karrierpályáknál jön számításba, mint amilyen a jogi, a közgazdasági vagy az orvosi. A kutató számára is meglepő, hogy a tanár szakosok fele még az egyetemi évek alatt más kart, szakot választ. Ha nem sikerül, akkor az egyetem elvégzése után iratkozik be másik felsőoktatási intézménybe. Két-három év tanulás után jönnek rá arra, hogy szakmájukból nem lesznek képesek megélni, ezért változtatnak, vagy tanulnak tovább végzés után. Például a bölcsészek két-három év után átiratkoznak a jogi karra, a nyelvszakosok, ha végeznek, valamilyen piaci orientációjú iskolában tanulnak tovább, hogy jobb álláshoz jussanak. Még azt se bánják, hogy megnyúlik a tanulási idejük. Úgy látom, hogy a családok, a diákok egy része nem tud józan, racionális továbbtanulási elvet kidolgozni, a pályaválasztáskor nem számítanak arra, hogy piaci körülmények között a felsőoktatás befektetést jelent. Néha öt évnél is többre szóló befektetést. Ezért vetődik fel a kérdés: hány évre szóljon az állami támogatás a felsőoktatásban tanulóknak? - A családok a négy-öt évi taníttatást is nehezen bírják. Segíthet az állami kompenzáció? - Mindenképpen szükség van kompenzációra, hiszen az elit rétegekbe való bekerülés egyre nehezebb, egyre keményebb a konkurenciaharc. Sőt, az egyetemek zártsága is megmarad a piaci rendszer teljes kiépüléséig. Már most tudjuk az oktatási statisztikákból, hogy a tudományegyetemekre kerülők nyolcvan százaléka az összes középiskola negyedében tanult. Az elit középiskolákból jó egyetemre iratkozott fiatalnak zöld útja van a jól fizető állásokhoz? - Évente rendeznek állásbörzét a multinacionális cégek, amelyeknél a kezdők fizetése általában 120-150 ezer forint. A börzére főként a vidéki jogász- és közgazdászjelöltek jönnek el. Tőlük tudjuk, hogy esélyük egy nagy céghez bekerülni egy a százhoz-háromszázhoz. Mi a bekerülés feltétele? Folyékonyan kell beszélni egy idegen nyelvet (főként angolt), jó alkalmazkodóképességgel kell rendelkezni, és szeretni kell a csoportmunkát. Ugyanakkor a magyar középiskolákban, egyetemeken teljesítmény- és tudásközpontú oktatás folyik. Az idegen nyelvet folyékonyan beszélők szinte mindegyike azt mondja, hogy külföldön, illetve magánórán tanulta meg az angolt, nem az iskolarendszerben - sőt, még a nyitottságot is, ami az alkalmazkodáshoz, a csoportmunkához kell. - Miért csak a vidékiek mennek el az állásbörzére? - A neves budapesti egyetemeken végzők, úgy látszik, más módját választják az elhelyezkedésnek. Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy az elit egyetemeken tanulóknak az elitbe való kiválasztása kevéssé populáris csatornákon megy végbe. - Korábban nem beszélt esélyegyenlőtlenségről, most mégis mintha a magyar oktatás dél-amerikanizálódásának rémét festené a falra. Jól látom? - Nem. Nem igaz, hogy kettészakadt a magyar oktatási rendszer. Mi azt állítjuk, hogy javult az esélyrendszer. És azt is, hogy soha ilyen erős nem volt a kihívás az oktatással szemben. Az elszegényedés átmeneti probléma, mely megoldódik a piaci rendszer teljes kiépítésével, sikeres működtetésével. Addig olyan kompenzációt kell kiépíteni, amely már a középiskolában lehetővé teszi a tehetségek támogatását. Pályára kell segíteni a szűkös anyagiakkal rendelkező, ám tehetséges fiatalokat. Persze a kompenzációra szükséges pénzt csak a jól működő piacrendszer teremtheti elő. A kihívás, a karriervágy, a többre törés nem szabadít fel jelentős energiákat a fiatalokból? - De igen. A rendszerváltás előtt a főiskolai, egyetemi fiatalok közül alig néhányan dolgoztak. Elég volt nekik az ösztöndíj, az otthonról kapott pénz. Most egy felmérésünk szerint a diákok fele dolgozik. Valószínűleg többen is dolgoznak a tanulás mellett, csak nem vallják be, mert a kereset után személyi jövedelemadót kellene fizetniük. A fiatalok egy jelentős része tehát nem ijed meg a kihívástól, ha kell, maga teremti elő a pénzt a tanulásra. Ez azt is jelzi, hogy felismerték: az egyetemi továbbtanulás valóban befektetés, mely hosszú távra szól, és jó kamatot ígér. Sajnos, a volt kommunista országokban még kevesen ébredtek rá arra, hogy a piaci rendszer kiépülésével az egyén javíthatja életesélyeit, ha a tanulásba, az oktatásba energiát, munkát fektet be. NOVÁK GÁBOR : Tankönyvek, taneszközök „NAT közben” címmel országos tankönyv- és taneszköz-kiállítást, illetve vásárt rendeztek január 22-től 24-ig Miskolcon, a Nemzetközi Kereskedelmi Központban. Az eseményen megjelenteket a tankönyvminősítésről és jóváhagyásról, a tankönyvek minőségéről, a tankönyvjegyzékről, a piacról és a tankönyvek rendelésével kapcsolatos tudnivalókról dr. Závodszky Géza, az ELTE Tanárképző Főiskola főigazgatója, a tankönyv- és taneszközbizottság elnöke tájékoztatta.