Köznevelés, 1999 (55. évfolyam, 1-41. szám)

1999-01-08 / 1. szám

Továbbra is bajban vannak N­incs szívszorítóbb a dider­gő és éhes gyerekek látvá­nyánál. Hárman vannak. Látszik, hogy fáznak, a decem­ber eleji hideg, lucskos, nyirkos időben széllel bélelt dzsekijük nem sok meleg tart. Sápadt, so­vány arcuk tartós éhezésről árulkodik. Pénzt kérnek, de nem erőszakosan, még csak nem is tolakodóan. Inkább sze­líd makacssággal, állhatatosan. Ez az első találkozásunk magyar gyerekekkel, Kárpátalján.­­ Forgon László, a viski Kölcsey Ferenc Középiskola igazgatója szerint meglehetősen gyakori, hogy a Kárpátokon inneni, többségében magyarok lakta te­rületen gyerekek kéregetnek - árvíztől függetlenül. Visk 11 ezer lelkes nagyközség a Tisza bal partján, a Huszti járásban. E településsel nem sokat foglal­kozott a média, környékéről gyakrabban Técsőt emlegette, pedig Visknél a folyó négy he­lyen szakította át a gátat, a falu nyolcvan százaléka víz alá ke­rült. A négyszáztíz tanulót befo­gadó magyar iskola negyvenöt pedagógusa közül huszonötnek otthonából a teljes berendezést az ár mosta el. Igaz, itt ház nem omlott össze, mint Mezővári­ban és Sárosorosziban, de gya­korlatilag nem akad olyan épü­let, amelyben ne okozott volna kárt a víz. A tanítás jelenleg szü­netel, mert az iskola fűtési gon­dokkal küzd. Gázfűtésre akar­tak átállni, de nem tudták a munkát befejezni, a keringető motorok beáztak, újra kell te­kercselni, és ez időbe kerül. Az igazgató elmondta, hogy célirányos segélyszállítmányok­ban részesült a település, a ta­nárokat és nagyrészt a gyereket sikerült meleg ruhával és tartós élelemmel ellátni, minden pe­dagógus Magyarországról egy mázsa burgonyát is kapott. A gyerekeket a kár súlyossága és a rászorultságuk mértéke alapján kategóriákba sorolták, így osz­tottak segélyt. Mivel Visken nem dőlt össze ház, senki sem került az első, csupán a második és a harmadik osztályba. Gumi­csizmák és meleg takarók iránt mutatkozott a legtürelmetle­nebb kereslet. Beszélgetésünk idején a viski tanulók fele Magyarország kü­lönböző településein fogadja el a befogadó családok vendégsze­retetét, ott jártak iskolába, de­cember 21-én tértek haza. Ki­utaztatásra nagyobb igény is lenne, csakhogy a kísérő taná­roknak nincs útlevelük, mert nem tudják megvásárolni, ugyan­is nyolc hónapja nem kaptak fize­tést. A gyerekeket december 10- ig listás névsorral, fényképpel, szülői beleegyezéssel, rendőrsé­gi pecséttel átengedték a hatá­ron, tizedike után azonban ne­kik is útlevélre van szükségük, így tehát megszűnt ez a lehető­ség, hiszen útlevélre a szülőknek sincs pénzük. Az iskolában a napközi működik még, de a ko­rábbi négy helyett már csak egy csoporttal, a szakköröket az in­tézménynek be kellett zárnia. És a viski Kölcsey középiskola (I—II. osztályos) még kedvező helyzetben érezheti magát, lé­vén hogy ez a környék egyetlen nemzetiségi iskolája, s mint ilyen, kiemelt figyelemben ré­szesül. - Miből élnek a pedagógusok, ha nyolc hónapja nem kaptak fizetést? - Gazdálkodnak, mint a pa­rasztemberek. Földet művel­nek, disznót, tyúkokat tartanak. Igaz, villany- és gázdíjat nem fi­zetünk, ezért állandóan azzal fe­nyegetnek bennünket, hogy ki­kapcsolják az energiát. Mi pedig azzal válaszolunk: majd fize­tünk, ha megkapjuk a bérünket. Mivel Kárpátalját az állam ka­tasztrófa sújtotta területté nyil­vánította, most folyamatossá vált az áramellátás. Tavaly két­­óránként a villanyt kikapcsol­ták. Még szénnel fűtött az isko­la, de hogy az öreg kazán fel ne robbanjon, a fűtő kétóránként kiszedte a parazsat. A tanter­mekben kilenc/tíz fokot muta­tott a hőmérő. A gyerekek nagy­kabátban ültek, így zajlott a ta­ Novák Gábor, lapunk rovatvezetője rakodás közben Orosz Ildit Forgon László

Next