Központi Értesítő, 1885 (10. évfolyam)

1885-11-19 / 92. szám

­ - os 2­ 00 B. Wodianer Albert és Gr. Batthyány igazgató tanácsosok, Molnár Lajos elnök, Dr. Erdő­s Jakab és Török János igazga­tók, Reich Gyula pénztár­nok, Deutsch Béla titkár és könyvvivő­. A c­ég érvényessé­gére szükséges, hogy annak írott vagy előnyomott czíme alá az elnök, vagy az igazgatók egyike a pénztárnokkal, vagy titkárral avagy a könyvvivővel együttes aláírásaikat helyezzék. A társaság jogviszonyai Jegyzet Br. Wodianer Albert és gr. Batthyány Elemér ideiglenes igazgató tanácsosok, mint a budapesti igazgató tanács tagjai ebbeli minőségük s czégjegyzési jogosult­ságuk bejegyeztetett. Ezen korlátolt felelősségű szövetke­zet az 1885. évi október hó 20-ik nap­ján tartott alakuló közgyűlés által elfo­gadott alapszabályok szerint keletkezett Székhelye : Czecze. A vállalat tárgya : Rendszeresített kötelező befizetések és azok gyümölcsöző elhelyezése által kisebb tőkék gyűjtését és ekként a takarékos­ságot előmozdítani, egyszersmind pedig az egyleti tagok hitelszükségletén az egy­let által nyújtandó kölcsönök után se­gíteni. Tartama: határozatlan idő, felosz­lását a tagok 3/4 részéből álló többség határozhatja el. Alaptőkéje keletkezik : a) az egyleti tagok által heti kötelezett befizetésekből, melyek rendszeresített 10 krajczáros beté­tekből állanak és törzsbetéteknek nevez­tetnek. b) Az ekként származó pénztári készletek gyümölcsöző elhelyezése után befolyt kamatok, díjak és egyéb iilleté­kekből. Az igazgatóság áll : egy elnök, két igazgató és 24 igazgatósági tanácsosból egy 6 póttanácsosból. Az elnök és a két igazgató általános szavazat többséggel a közgyűlés által három évre választatnak. Hasonlókép választatnak, igazgatósági tanácsosok, azonban ezek közül egy év után 8, a második évben — a még ki nem sorsolt 16 tanácsos közül — ismét 8 sorsolás útján kilép. A harmadik év­ben a három év előtt választott 8 taná­csos lép ki. A kilépők helye évről-évre új választás útján töltetik be. A kilépet­tek újból megválaszthatók. Jelenleg el­nök : Molnár Lajos. Igazgatók : Dr. Erdős Jakab és Török János, igazgatósági ta­nácsosok : Török Sándor, Kovács Sándor, Ganz Mózes, Pécsy Benő, Haan József, Huszár József, Strasser Ignácz, Steuer­man Jakab, Kovács Pál, Rozner József, Sebestyén Sándor szabó, Stark Lajos, Nemes János, Ganz Manó, Leskó Gyula, Kovács Mihály, Sz. Molnár Sándor, Ba­log János, Strasser Fülöp, Sebestyén Fe­rencz bognár, Pol­lák József, Nagy Gyula, Varga István, Szalay János takács. Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmény dobszó és falragasz által fog közhírré tétetni. Báró Wodianer Mór és gróf Zichy Hen­rik igazgató tanácso­sok ebbeli minősé­güknek s czégjegy­zési jogosultságuknak kitörlése bejegyezte­tett. (Lásd 1885. évf. 69 számát). Székesfehér­vári törvényszék 1885. nov. 5 104/1 Czeczei önsegély­ző egylet mint szövetkezet 1 Czecze Czégvezetők és felszámoló czég vezetők |­0T­ ,1 • 1 Abejegyzést , en-I m­iraiyi­­­dels végzés kelti törvényszék ja és­­ PZP,r 1 A­ főtelep . TMc» .. lés a fióktelepei szószerinti szövege helye Budapesti k. és v. törv. 1885.. nov. 6 .678/1 Rothauser Mózes és Adolf Moses & Adolf Rothauser Budapest 1885. nov. 6. 1012/25 Szabadalmazott osztrák magyar államvasuttársa­ság. Privilegirte oes­terreichiseh un­garische Staats­eisenbahngesell­schaft Société autriehi­enne-hongroise privilégiée des chemins de fer de l'Etat 1 , A társaság szék­helye Budapest és Bécs Közkereseti társaság; a vállalat 1885 évi október hó 1-ső napján vette kezde­tét ; társtagjai : Rothauser Mózes és Rot­hauser Adolf fűszerkereskedők, budapesti lakosok. A társulat képviseletére a társ­tagok egyformán jogosultak.

Next