Központi Értesítő, 1941 (66. évfolyam, 1. félév)

1941-06-12 / 24. szám

23. sz. jegyzési jogosultságának megszűnése és az 1941. évi április hó 20. napján megtar­tott közgyűlésen megválasztott Marczis Vilmos igazgatósági tagnak pedig ebbeli minősége és cégjegyzési jogosultsága be­jegyeztetett. (Lásd 1940. évf. 48.) (II. kö­tet, 60. lap.) (1941—24.) Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Gúta. Főtelep: Gúta. Komáromi kir. tvszk 1939. V. 1. Cg 323­3.-1939. 91. — A szövetkezet az 1939. évi március hó 12-én megtartott rendkí­vüli közgyűlésen elfogadott új alapszabá­lyok alapján működik. A szövetkezet tagja a Hanza Szövetkezeti Központnak, ezzel szerves összeköttetésben van. Cél­ja, hogy tagjai helyzetét javítsa azáltal, hogy: a) a szövetkezeti életet ápolja, útbaigazításokat adva mindarra nézve, ami a gazdálkodásnak, földmívelésnek és munkásságnak előnyét, anyagi és erköl­csi helyzetének javítását szolgálja; b) be­vásárol mindennemű árut, nevezetesen minden olyan cikket, mely a gazdasághoz és háztartáshoz szükséges, továbbá a sze­szes italok kismértékbeni, zárt palackok­ban való árusításával foglalkozik és mind­ezt nyílt üzletben kizárólag tagjainak áru­sítja; c) engedélyezett vendéglői (korcs-­­ mai) ipart folytat, trafikárut, postai ér­téktárgyakat, levél- és okmánybélyegeket és váltókat ad el. Az e pontban megjelölt működését tagokra és nemtagokra egy­aránt kiterjeszti; d) átveszi tagjai termé-­­ nyeit és termékeit értékesítés végett; e)­­ olyan működést fejt ki, vagy olyan be-­­ rendezéseket tart fenn tagjai részére, me­lyek kizárólag tagjai javát szolgálják (triör, daráló, kenyérsütés, stb.); f) a ta­gok bevásárlásaiból megtakarításokat eszközöl és ezeket tagjainak árában visz­szatéríti. Tartama: határozatlan idő A tagok a szövetkezet kötelezettségeinek és az általuk jegyzett üzletrészek ötszörös értéke erejéig vállalnak felelősséget. Egy üzletrész értéke 8 pengő, szóval Nyolc pengő. Az igazgatóság 5 tagból áll, akiket a közgyűlés 3 évre választott.Jelenleg az igazgatóság tagjai: Bognár Gergely, Forró János, Gögh Péter, Kiss Balázs, Szabó Erazmus.­­ A cég jegyzése akként törté­nik, hogy a szövetkezet írott vagy nyom­tatott cégéhez az elnök vagy alelnök és egy igazgatósági tag, vagy kettő igazga­tósági tag saját nevét írja. Nem szüksé- j ges megjelölni, hogy az aláíró mily tiszt­­j sértet visel a szövetkezetnél. A szövetke-­­ zet hirdetményeit a Hanza Szövetkezeti úíjságban kell közzétenni, ha ez meg nem­­ jelenne, akkor a Hangya Magyarországi Fogyasztási, Értékesítő és Termelő Szö­vetkezetek szaklapjában kell közzétenni. (Lásd 1913. évf. 45.) (Különálló lap.) (1941 —24.) Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Gúta. Főtelep: Gúta. Komáromi kir. tvszk 1940. II. 17. Cg 323 5.—1939. 9/2. — A szövetkezet az 1939. évi december hó 10. napján megtartott rendkívüli közgyűlésén a kereskedelmi cégbejegyzések kihirdetésére felügyelő miniszteri biztos észrevételezése alapján új alapszabályokat fogadott el, minek kö­vetkeztében a már bejegyzettek tekinte­tében a következő változások történtek: A célja szöveg f) pontja így szól: tagjai­nak készpénzvásárlásaik után vásárlási visszatérítést juttasson. A közgyűlési meghívót és a szövetkezet hirdetményeit a szövetkezet helyiségében kifüggesztés útján, valamint a községben szokásos módon élőszóval, a „Hanza" Szövetkezeti Újságban, ennek megszűnésével a Buda­pesti Közlönyben kell közzé tenni. — A többi változások közzétételt nem igényel­nek. (Lásd a fennebbi cégbejegyzés közzétételét.) (Különálló lap.) (1941—24.) Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Gúta. Főtelep: Gúta. Komáromi kir. tvszk 1940. XII. 28. Cg 429/8.—1940. 93. — Bognár Gergely igaz­gatósági tag ebbeli minőségének és cég­jegyzési jogosultságának megszűnése és az 1940. évi június hó 16. napján megtar­tott közgyűlésen megválasztott Horváth Géza igazgatósági tagnak pedig ebbeli minősége és cégjegyzési jogosultsága be­jegyeztetett. (Lásd: a fennebbi cégbejegy­zés" közzétételét.) (Különálló lap.) (1941 —24.) Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Gúta. Főtelep: Gúta. Komáromi kir. tvszk 1941. IV. 22. Cg 248/11.—1941. 94. — A szövetkezet szék­helye: Gúta. A szövetkezet Gútán 1900. évi november hó 18. napján megtartott alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabá­lyok szerint keletkezett. — Az 1. alszám alatti bejegyzés az eredeti cégjegyzék hiányában foganatosított bejegyzés. — (Lásd a fennebbi cégbejegyzés közzététe­lét.) (Különálló lap.) (1941-24.) — 930 —

Next