Községi Jegyzők Közlönye, 1871 (1. újfolyam, 1-52. szám)

1871-02-21 / 8. szám

azon állításomat, a­hol a tiszta igazságot nem rajzoltam. Húsz éves valék, midőn három évig tartott segédkedésem után — mely idő­ alatt a képezdét is elvégeztem — pályázat útján, az első állomáso­mat megnyertem, és önállóságra vergődtem. E korszakban ritkaság, hogy a pezsgő fiatal vér, könnyelműségtől ment legyen, — én szerencsémre az voltam , és ehez járult részemről azon ked­vező körülmény is, miszerint akkori főbb­ánk T. I. rendkívül szigorú, de mellette igazságszere­tő férfiú lévén — a jegyzőket, mint mondani szokás, igazán kordában tartotta, annyira, hogy a hanyag, vagy más lényeges hibával bélyegzett jegyzőnek veszni kellett; míg ellenben a hivata­lát pontosan végzett jó viseletű jegyzőt, érdeme szerint pártolta; nem csak, hanem gondja volt reá, hogy járásában az ilyenek a legjobb helyek­re jussanak. Én már az első években szerencsés valók teljes bizodalmát megnyerhetni, miáltal sikerült, közbenjárása mellett, harmadik éves jegyzősködé­­semben, a verőerei külön jegyzői állomást megnyerhetni, hova 17-en pályáztunk. Valóban örömmel emlékszem vissza fiatal éveimre, melyeket e kedves helyen, feljebbva­lóim szeretete, lakostársaim becsülése, és bizal­mas érintkezése mellett szakadatlanul élveztem. Ugyan az itteni jegyzősködésem alatt tör­tént, mikép 1845. évben az itt keresztül vezető vasút előmunkálatainál foglalkozó vállalkozók és munkások közti rend­bentartása tekintetéből a társaság igazgatósága a megyéhez — egy biz­tos kinevezéséért folyamodott; és mivel a mérnö­kök által végzett előmunkálatok ideje alatt, al­kalmam nyílt számos résztvevő egyénnel s külö­nösen az akkori igazgató V. M. úrral is meg­ismerkedhetni, — első alispán úrhoz beadott fo­lyamodásukban engem kértek kineveztetni — s egyidejűleg hozzám is intéztek egy felszólitást, hogy addig is, mig kineveztetésem megérkezik, — viseljem a nekem accidenciául szánt (nem megvetendő) hivatalt. Ki volt boldogabb mint én! de boldogsá­gomat felleg bozitá — mert a várva várt kine­vezés két havi működésem után sem érkezett meg; s e közben alispán úr titkárja által érte­sültem, hogy alispán úr ezen állomást Cs. G-nak szánta; de azért ő ezt sem nevezte ki, hanem a bekövetkezett közgyűlés elhatározására bízta. Itt ebből nagy vita fejlődött ki — mivel fájda­lom! ez időben még egy községi jegyző nagyon jelentéktelen egyéniség volt, míg ellenben egy megyei esküdt is tekintetes czímet viselt. Vol­tak, kik még azt is vitatták, hogy az csak leala­­csonyitására szolgálna a megyének, ha biztosául egy falusi jegyzőt választana, é­s tovább, hogy egy f.­jegyző sokkal alacsonyabb polc­on áll, mintsem hogy a megkívántató erélyt és te­kintélyt kifejteni képes volna, miszerint annyi ember között a kellő rendet fentartsa, és igaz­ságot bírjon szolgáltatni, sat. Azonban már akkor is találkoztak szá­mosan, kik m­á­s­k­é­p fogták fel a dolgot; — különösen egy tekintélyes egyéniség H. K. úgy nyilatkozott, hogy a j­ó jegyző lelke a köz­ségnek, azért az ilyeneket, kik magukat szor­galom, példás viselet és előrehaladásban kitün­tetik, mindenesetre emelni s előmozdítani kell — hogy a többiek is a jó példát látva — a közügy érdekében magukat kimivelni törekedje­nek. Ezek szerint nyilatkoztak még többen is, midőn az alispán a vitát hosszasnak találván, szavazatra bocsátá az ügy eldöntését — s az eredmény részemre — reményen felül nagyon kielégítő volt, mivel nevezetes szótöbbséggel — falusi jegyző létemre — megyei biz­tosnak lettem megválasztva. Ezen mellékes hivataloskodáso­mat — minden fennakadás nélkül három évig viseltem, miközben történt az 1848. évi népszerű törvények alkotása, és életbe léptetése, — mely szerint a többi közt, ország­gyűlési képviselőségre úgy szólván minden vá­lasztó választható is lett. Ennek érvényesítése tekintetéből e kerületbeli jegyzők tanácskozást tartottunk a végből, hogy kit kelljen részünk­ről képviselőségre kijelölni ? az eredmény az lett, hogy egyesült akarattal én lettem e ki­tüntetésre érdemesítve, s az e részbeni köz­reműködésre mindenik becsületszavát is adta. De fájdalom­ ezen elhatározásukat követő in­­trigyák, s terrorismus számos kislelkű elvbará­tainkat visszariasztá, mert czélszerűbbnek ta­lálták inkább az ügyet elejteni, mint kenyerü­ket veszteni. — Így történt, hogy azok közül néhányan, kik közreműködésre szavukat adták, nem mellettem, hanem ellenem dolgoztak; azért pártom kisebbségben maradt, de az ered­mény részemre fényesebben tűnt ki megbukásom mellett is, mint a győztes félé — miután én mellettem minden megvesztegetés nélkül tiszta meggyőződésből a lelkesedés legnemesebb tüzé­rei működtek szeretett választóim, mig az ellen­pártiak, a czél elérésére minden módot felhasz­náltak. — Freitag Ferencz, 1869 évi or­szágos értekezletünk korelnöke, mint ki ez ügy­ben a legtevékenyebb vezéreim egyikét szemé­lyesíti — tanúsíthatja előadásom tiszta való­ságát. Ezen előzményekből, a kinél egyszerű őszin­te elbeszélésem hitelre talált — el fogja ismer­ni, hogy még a mostohább régi időkben­­ i­s sikerült, — ildomos, tapintatos és szorgalmas­­ eljárás által tekintélyemet feltarthatni,­­ s mellette népszerűségem sem szenvedett csorbát. És dicsekedés nélkül elmondhatom, hogy­­ mindekkoráig sikerült azokat megőriznem. * * * Most már elmondom röviden azon talizmánt,­­ mely képesssé tett azok megszerzése, és fenntartására: „Túlbuzgó keresztény soha sem voltam, de Istent mindig szemem előtt tartottam.“ „Feljebb valóimat bókolás nélkül tisztelem, igazságos és törvényes rendeleteiket tétovázás nélkül hiven teljesítem.“ ; „Hozzám hasonlókkal barátságban élek, s megtisztelő bizalmukkal soha visszaélni nem szoktam.“ „Polgártársaimat valláskülönbség és sze­mélyválogatás nélkül szeretem, és becsülöm — de szorosabb viszonyt velük nem kezdek.“ „Másét nem kívánom, inkább a magamét engedem.* „Bosszúállást és irigységet nem ismerek.* „Aljasságra soha sem vetemedem.“ „Étel s italban megtartom a mértéket.“ „Hazudni nem szoktam, s a­mit ígérek, azt pontosan megszoktam tartani — azért ismerő­seim építenek is adott szavamra.“ „Hivatalomat nemcsak pontosan, de lelki­­ismeretesen végzem, hogy senkit ne károsít­sak. Ezen felül, a­kik hozzám tanácsért fordul­nak, azoknak részrehajlás és hímezés nélkül meg­mondom véleményemet.“ Végre: „Házi viszonyaimról csak annyit mondok, hogy 38 éves együttlét után nemmel soha sem veszekedtem.“* * si« El vagyok reá készülve, hogy lesznek olya­nok, kik őszinte vázlatomat szerénytelen kér­kedésnek fogják mondani. Ez nem tesz semmit, akár­mit tartsanak felőlem, csak kövessék a fen­­nebb leírt elveket,­­ akkor alig fog találkozni kartársaim közül egyén, ki állását félteni len­ne kénytelen. Mert jegyző nélkül egy község sem lehet, már pedig, ha kell lenni jegyzőnek — a tiszta jellemű szorgalmas jegyzőt fogja megvédeni tudni a józanabb rész. Árvay József, más igazolására a magas kormány által 1869. évi október 17-én kibocsátott rendeletre is hivat­kozik, mely érvényen kívül helyezte az e tárgy­ban előbb már fennállott 1864. évi helytartó­sági intézkedést. Eddig igaza lehet körjegyző úrnak. Tudjuk azonban — sőt a körjegyző úr saját hivatkozá­sával szintén elfogadja — azt, hogy az utóbb kiadott rendeletek az előbbieket háttérbe szorít­ják, vagy éppen erejükből is kiforgatják; azért bátor vagyok t. körjegyző ur figyelmét, „a m. kir. honvédelmi minisztérium utasítása, a véderő­ről szóló 1868. XL. törvényczikk végrehajtása tárgyában Pest 1870.“ megjelent, a magyarországi „Rendeletek tára“ harmadik — 1869. évi — fo­lyamának első pótfüzetére felhívni, mely­nek 161. §-a „elbocsátás családi tekintetből“ 5. pontja szóról szóra így hangzik: „A 39. §. 2. pontja szerint megkivántató bizonyítvány oly két községi tag által állítandó ki, kiknek szolgálati kötelezettségben álló fiai sem az elbocsátásra, sem a tényleges szolgálati kötelezettség alóli fölmentésre igényt nem emel­nek.­­ A községi elöljáró bizonyítványában ki­mutatva kell lenni, melyik csapattest vagy in­tézethez tartoznak az utóbbiak.“ A most idézett sorok tehát kellő felvilágosí­tást nyújtanak arra, hogy besorozott katonák el­bocsátásánál, oly két községi tag aláírása kí­vántatik, kiknek valamely csapattestben már besorozott, — nem pedig „a kiknek a következő rendes sorozásra meghívott“ — fiaik vannak. Mert olyanokról, „kik a közelebbi rendes soro­zásra — még csak meghiva vannak“ — mielőtt besoroztatnának, — nem lehet bizonyítani, hogy melyik csapattest vagy intézethez tartoznak ? És igy engedje meg t. körjegyző úr, ha e tekintetben — szántói jegyző­t. Szabó Mihály kartársunk nézetét tartom helyesnek, — és az általa ajánlott eljárást, — gyakorlatból merí­tett saját tapasztalatom után is — elfogadan­­dónak. Apáczán (Csanádm.) febr. 12. Gortva Endre, községi jegyző. 66 Még egy szó: a katonaságtóli elbocsátás, a tettleges szolgálat alóli s az ideiglenes fölmentés iránti kérvények mellékletei tárgyában. „Szaklapunk f. é. 1-ső számában­­. Szabó Mihály tolna-szántói jegyző kartársunk a katona­elbocsátás, ideiglenes felmentés és tettleges szol­gálat alóli fölmentés iránti kérvények s azok mel­lékletei szerkesztéséről igen helyesen értekezik és azokat példákkal is jól illustrálja.“ — Ilyetén­képpen szóló — és pedig valóban is méltó elis­merést találunk a „Községi jegyzők közlönye“ i. é. január 24-én megjelent 4-ik számában Hor­váth Károly bicsérdi körjegyző úr „Észrevételek stb. czímű közleményének bevezető soraiban. Engedje meg azonban t. körjegyző úr, hogy „Észrevételeim b) pontjában tett állításaira szin­tén észrevételt tehessek. Ugyan­is: a hivatali b) pontban­­. kör­jegyző úr azt iparkodik kimutatni, hogy a már besorozott katonák elbocsátása iránti kérelmek­nél azon körülmény, váljon az elbocsátandó se­gélyre szorult családjának eltartására otthon csakugyan szükségeltetik-e ? legalább két oly írástudó községbeli lakos aláírásával bizonyítan­dó „a­kiknek a következő rendes sorozásra meg­hívott oly fiaik vannak,a­kik sem ideiglenes föl­mentést, sem a tényleges s­zolgálat alóli szabad­­ságoltatást nem igényelhetik,“ — és ezen állt­ kételyek az 1868. évi 40. t. sz. némely pontjai iránt. A véderőről szóló 1868-ik évi 40. trvczikk igen sok paragraphusból áll, úgy hogy aki kétszeri elolvasása után annak irányát, szellemét, gya­korlati alkalmazását megérti, arról el lehet mon­dani, hogy legény a talpán. Pedig a törvény fő­kelléke, hogy határozott értelmű, világos és köny­­nyen fölfogható legyen. Hogy pedig e törvényben e kellékek nincsenek meg, bizonyítja azon körül­mény, hogy a honvédelmi minisztérium árku­sokra terjedő magyarázatot és utasítást volt kény­telen annak végrehajtása tárgyában kiadni. Minthogy e lap olvasói, a tisztelt és érde­mes jegyzői kar, egyik főtényező ezen tör­vény végrehajtása körül, bátorkodom következő kételyeimet felvilágosítás, illetőleg megol­dás végett eléjök terjeszteni. Remény­em,talál­kozik köztök, ki nem sajnálva a fáradságot, okada­­tolt választ adand kérdéseimre. 1) Egy ifjú legény, nevezzük Varga Mihály­nak, megjelen előttem azon szándékát nyilvánítva, hogy nősülni akar. Született 1846-ban és igy ez évben a 6-ik korosztályban van. Váljon köteles vagyok-e tőle igazolványt kérni arról, hogy ujon ez ál­lítási kötelességének eleget tett-e vagy nem? Elég-e, ha csak a községi elöljáróság bizonyítja, hogy volt sorozáson, vagy pedig szükséges a sorozási szolgabíró igazolványa is? Avagy minden igazolvány nélkül egyszerűen megesküdtethetem mint olyant, a­ki már nem tartozik sorozás alá? — Meg­jegyzem, mikép nekem a megyei esküdt úr, ki­nek ez esetet privát beszélgetésben felhoztam, azt válaszolá, hogy nekem semmi közöm hozzá, mint plébánosnak, váljon az illető volt-e soro­záson vagy nem; ha keresztlevelével bebizonyítja, hogy öt korosztályon túl van, késedelem nélkül összeadhatom. Igaza van-e a tisztelt esküdt urnak ? 2) Három évi szolgálat után a sza­­badságos katonák minden további enge­dély nélkül nősülhetnek. Kiterjed-e ezen engedély azokra is, kik 18 éves korukban, mint önkénytesek beálltak, ha három évi szolgálat után szabadságra bocsáttatnak ? 3) Az 1849-ben szülöttek, kik ez év­ben a 3-dik korosztályba tartoznak, a sorozás

Next