Községi Jegyzők Közlönye, 1871 (1. újfolyam, 1-52. szám)
1871-02-21 / 8. szám
azon állításomat, ahol a tiszta igazságot nem rajzoltam. Húsz éves valék, midőn három évig tartott segédkedésem után — mely idő alatt a képezdét is elvégeztem — pályázat útján, az első állomásomat megnyertem, és önállóságra vergődtem. E korszakban ritkaság, hogy a pezsgő fiatal vér, könnyelműségtől ment legyen, — én szerencsémre az voltam , és ehez járult részemről azon kedvező körülmény is, miszerint akkori főbbánk T. I. rendkívül szigorú, de mellette igazságszerető férfiú lévén — a jegyzőket, mint mondani szokás, igazán kordában tartotta, annyira, hogy a hanyag, vagy más lényeges hibával bélyegzett jegyzőnek veszni kellett; míg ellenben a hivatalát pontosan végzett jó viseletű jegyzőt, érdeme szerint pártolta; nem csak, hanem gondja volt reá, hogy járásában az ilyenek a legjobb helyekre jussanak. Én már az első években szerencsés valók teljes bizodalmát megnyerhetni, miáltal sikerült, közbenjárása mellett, harmadik éves jegyzősködésemben, a verőerei külön jegyzői állomást megnyerhetni, hova 17-en pályáztunk. Valóban örömmel emlékszem vissza fiatal éveimre, melyeket e kedves helyen, feljebbvalóim szeretete, lakostársaim becsülése, és bizalmas érintkezése mellett szakadatlanul élveztem. Ugyan az itteni jegyzősködésem alatt történt, mikép 1845. évben az itt keresztül vezető vasút előmunkálatainál foglalkozó vállalkozók és munkások közti rendbentartása tekintetéből a társaság igazgatósága a megyéhez — egy biztos kinevezéséért folyamodott; és mivel a mérnökök által végzett előmunkálatok ideje alatt, alkalmam nyílt számos résztvevő egyénnel s különösen az akkori igazgató V. M. úrral is megismerkedhetni, — első alispán úrhoz beadott folyamodásukban engem kértek kineveztetni — s egyidejűleg hozzám is intéztek egy felszólitást, hogy addig is, mig kineveztetésem megérkezik, — viseljem a nekem accidenciául szánt (nem megvetendő) hivatalt. Ki volt boldogabb mint én! de boldogságomat felleg bozitá — mert a várva várt kinevezés két havi működésem után sem érkezett meg; s e közben alispán úr titkárja által értesültem, hogy alispán úr ezen állomást Cs. G-nak szánta; de azért ő ezt sem nevezte ki, hanem a bekövetkezett közgyűlés elhatározására bízta. Itt ebből nagy vita fejlődött ki — mivel fájdalom! ez időben még egy községi jegyző nagyon jelentéktelen egyéniség volt, míg ellenben egy megyei esküdt is tekintetes czímet viselt. Voltak, kik még azt is vitatták, hogy az csak lealacsonyitására szolgálna a megyének, ha biztosául egy falusi jegyzőt választana, és tovább, hogy egy f.jegyző sokkal alacsonyabb polcon áll, mintsem hogy a megkívántató erélyt és tekintélyt kifejteni képes volna, miszerint annyi ember között a kellő rendet fentartsa, és igazságot bírjon szolgáltatni, sat. Azonban már akkor is találkoztak számosan, kik máskép fogták fel a dolgot; — különösen egy tekintélyes egyéniség H. K. úgy nyilatkozott, hogy a jó jegyző lelke a községnek, azért az ilyeneket, kik magukat szorgalom, példás viselet és előrehaladásban kitüntetik, mindenesetre emelni s előmozdítani kell — hogy a többiek is a jó példát látva — a közügy érdekében magukat kimivelni törekedjenek. Ezek szerint nyilatkoztak még többen is, midőn az alispán a vitát hosszasnak találván, szavazatra bocsátá az ügy eldöntését — s az eredmény részemre — reményen felül nagyon kielégítő volt, mivel nevezetes szótöbbséggel — falusi jegyző létemre — megyei biztosnak lettem megválasztva. Ezen mellékes hivataloskodásomat — minden fennakadás nélkül három évig viseltem, miközben történt az 1848. évi népszerű törvények alkotása, és életbe léptetése, — mely szerint a többi közt, országgyűlési képviselőségre úgy szólván minden választó választható is lett. Ennek érvényesítése tekintetéből e kerületbeli jegyzők tanácskozást tartottunk a végből, hogy kit kelljen részünkről képviselőségre kijelölni ? az eredmény az lett, hogy egyesült akarattal én lettem e kitüntetésre érdemesítve, s az e részbeni közreműködésre mindenik becsületszavát is adta. De fájdalom ezen elhatározásukat követő intrigyák, s terrorismus számos kislelkű elvbarátainkat visszariasztá, mert czélszerűbbnek találták inkább az ügyet elejteni, mint kenyerüket veszteni. — Így történt, hogy azok közül néhányan, kik közreműködésre szavukat adták, nem mellettem, hanem ellenem dolgoztak; azért pártom kisebbségben maradt, de az eredmény részemre fényesebben tűnt ki megbukásom mellett is, mint a győztes félé — miután én mellettem minden megvesztegetés nélkül tiszta meggyőződésből a lelkesedés legnemesebb tüzérei működtek szeretett választóim, mig az ellenpártiak, a czél elérésére minden módot felhasználtak. — Freitag Ferencz, 1869 évi országos értekezletünk korelnöke, mint ki ez ügyben a legtevékenyebb vezéreim egyikét személyesíti — tanúsíthatja előadásom tiszta valóságát. Ezen előzményekből, a kinél egyszerű őszinte elbeszélésem hitelre talált — el fogja ismerni, hogy még a mostohább régi időkben is sikerült, — ildomos, tapintatos és szorgalmas eljárás által tekintélyemet feltarthatni, s mellette népszerűségem sem szenvedett csorbát. És dicsekedés nélkül elmondhatom, hogy mindekkoráig sikerült azokat megőriznem. * * * Most már elmondom röviden azon talizmánt, mely képesssé tett azok megszerzése, és fenntartására: „Túlbuzgó keresztény soha sem voltam, de Istent mindig szemem előtt tartottam.“ „Feljebb valóimat bókolás nélkül tisztelem, igazságos és törvényes rendeleteiket tétovázás nélkül hiven teljesítem.“ ; „Hozzám hasonlókkal barátságban élek, s megtisztelő bizalmukkal soha visszaélni nem szoktam.“ „Polgártársaimat valláskülönbség és személyválogatás nélkül szeretem, és becsülöm — de szorosabb viszonyt velük nem kezdek.“ „Másét nem kívánom, inkább a magamét engedem.* „Bosszúállást és irigységet nem ismerek.* „Aljasságra soha sem vetemedem.“ „Étel s italban megtartom a mértéket.“ „Hazudni nem szoktam, s amit ígérek, azt pontosan megszoktam tartani — azért ismerőseim építenek is adott szavamra.“ „Hivatalomat nemcsak pontosan, de lelkiismeretesen végzem, hogy senkit ne károsítsak. Ezen felül, akik hozzám tanácsért fordulnak, azoknak részrehajlás és hímezés nélkül megmondom véleményemet.“ Végre: „Házi viszonyaimról csak annyit mondok, hogy 38 éves együttlét után nemmel soha sem veszekedtem.“* * si« El vagyok reá készülve, hogy lesznek olyanok, kik őszinte vázlatomat szerénytelen kérkedésnek fogják mondani. Ez nem tesz semmit, akármit tartsanak felőlem, csak kövessék a fennebb leírt elveket, akkor alig fog találkozni kartársaim közül egyén, ki állását félteni lenne kénytelen. Mert jegyző nélkül egy község sem lehet, már pedig, ha kell lenni jegyzőnek — a tiszta jellemű szorgalmas jegyzőt fogja megvédeni tudni a józanabb rész. Árvay József, más igazolására a magas kormány által 1869. évi október 17-én kibocsátott rendeletre is hivatkozik, mely érvényen kívül helyezte az e tárgyban előbb már fennállott 1864. évi helytartósági intézkedést. Eddig igaza lehet körjegyző úrnak. Tudjuk azonban — sőt a körjegyző úr saját hivatkozásával szintén elfogadja — azt, hogy az utóbb kiadott rendeletek az előbbieket háttérbe szorítják, vagy éppen erejükből is kiforgatják; azért bátor vagyok t. körjegyző ur figyelmét, „a m. kir. honvédelmi minisztérium utasítása, a véderőről szóló 1868. XL. törvényczikk végrehajtása tárgyában Pest 1870.“ megjelent, a magyarországi „Rendeletek tára“ harmadik — 1869. évi — folyamának első pótfüzetére felhívni, melynek 161. §-a „elbocsátás családi tekintetből“ 5. pontja szóról szóra így hangzik: „A 39. §. 2. pontja szerint megkivántató bizonyítvány oly két községi tag által állítandó ki, kiknek szolgálati kötelezettségben álló fiai sem az elbocsátásra, sem a tényleges szolgálati kötelezettség alóli fölmentésre igényt nem emelnek. A községi elöljáró bizonyítványában kimutatva kell lenni, melyik csapattest vagy intézethez tartoznak az utóbbiak.“ A most idézett sorok tehát kellő felvilágosítást nyújtanak arra, hogy besorozott katonák elbocsátásánál, oly két községi tag aláírása kívántatik, kiknek valamely csapattestben már besorozott, — nem pedig „a kiknek a következő rendes sorozásra meghívott“ — fiaik vannak. Mert olyanokról, „kik a közelebbi rendes sorozásra — még csak meghiva vannak“ — mielőtt besoroztatnának, — nem lehet bizonyítani, hogy melyik csapattest vagy intézethez tartoznak ? És igy engedje meg t. körjegyző úr, ha e tekintetben — szántói jegyzőt. Szabó Mihály kartársunk nézetét tartom helyesnek, — és az általa ajánlott eljárást, — gyakorlatból merített saját tapasztalatom után is — elfogadandónak. Apáczán (Csanádm.) febr. 12. Gortva Endre, községi jegyző. 66 Még egy szó: a katonaságtóli elbocsátás, a tettleges szolgálat alóli s az ideiglenes fölmentés iránti kérvények mellékletei tárgyában. „Szaklapunk f. é. 1-ső számában. Szabó Mihály tolna-szántói jegyző kartársunk a katonaelbocsátás, ideiglenes felmentés és tettleges szolgálat alóli fölmentés iránti kérvények s azok mellékletei szerkesztéséről igen helyesen értekezik és azokat példákkal is jól illustrálja.“ — Ilyeténképpen szóló — és pedig valóban is méltó elismerést találunk a „Községi jegyzők közlönye“ i. é. január 24-én megjelent 4-ik számában Horváth Károly bicsérdi körjegyző úr „Észrevételek stb. czímű közleményének bevezető soraiban. Engedje meg azonban t. körjegyző úr, hogy „Észrevételeim b) pontjában tett állításaira szintén észrevételt tehessek. Ugyanis: a hivatali b) pontban. körjegyző úr azt iparkodik kimutatni, hogy a már besorozott katonák elbocsátása iránti kérelmeknél azon körülmény, váljon az elbocsátandó segélyre szorult családjának eltartására otthon csakugyan szükségeltetik-e ? legalább két oly írástudó községbeli lakos aláírásával bizonyítandó „akiknek a következő rendes sorozásra meghívott oly fiaik vannak,akik sem ideiglenes fölmentést, sem a tényleges szolgálat alóli szabadságoltatást nem igényelhetik,“ — és ezen állt kételyek az 1868. évi 40. t. sz. némely pontjai iránt. A véderőről szóló 1868-ik évi 40. trvczikk igen sok paragraphusból áll, úgy hogy aki kétszeri elolvasása után annak irányát, szellemét, gyakorlati alkalmazását megérti, arról el lehet mondani, hogy legény a talpán. Pedig a törvény főkelléke, hogy határozott értelmű, világos és könynyen fölfogható legyen. Hogy pedig e törvényben e kellékek nincsenek meg, bizonyítja azon körülmény, hogy a honvédelmi minisztérium árkusokra terjedő magyarázatot és utasítást volt kénytelen annak végrehajtása tárgyában kiadni. Minthogy e lap olvasói, a tisztelt és érdemes jegyzői kar, egyik főtényező ezen törvény végrehajtása körül, bátorkodom következő kételyeimet felvilágosítás, illetőleg megoldás végett eléjök terjeszteni. Reményem,találkozik köztök, ki nem sajnálva a fáradságot, okadatolt választ adand kérdéseimre. 1) Egy ifjú legény, nevezzük Varga Mihálynak, megjelen előttem azon szándékát nyilvánítva, hogy nősülni akar. Született 1846-ban és igy ez évben a 6-ik korosztályban van. Váljon köteles vagyok-e tőle igazolványt kérni arról, hogy ujon ez állítási kötelességének eleget tett-e vagy nem? Elég-e, ha csak a községi elöljáróság bizonyítja, hogy volt sorozáson, vagy pedig szükséges a sorozási szolgabíró igazolványa is? Avagy minden igazolvány nélkül egyszerűen megesküdtethetem mint olyant, aki már nem tartozik sorozás alá? — Megjegyzem, mikép nekem a megyei esküdt úr, kinek ez esetet privát beszélgetésben felhoztam, azt válaszolá, hogy nekem semmi közöm hozzá, mint plébánosnak, váljon az illető volt-e sorozáson vagy nem; ha keresztlevelével bebizonyítja, hogy öt korosztályon túl van, késedelem nélkül összeadhatom. Igaza van-e a tisztelt esküdt urnak ? 2) Három évi szolgálat után a szabadságos katonák minden további engedély nélkül nősülhetnek. Kiterjed-e ezen engedély azokra is, kik 18 éves korukban, mint önkénytesek beálltak, ha három évi szolgálat után szabadságra bocsáttatnak ? 3) Az 1849-ben szülöttek, kik ez évben a 3-dik korosztályba tartoznak, a sorozás