Községi Jegyzők Közlönye, 1871 (1. újfolyam, 1-52. szám)
1871-09-19 / 38. szám
Első évi ujfolyam 38. szám. Pest, sept. 19-én, 1871. SZAKBELI, POLITIKAI S VEGYES TARTALOMMAL. SZERKESZTI ÉS KIADJA: KISS (ISMÉRI) ISTVÁN, JOGTUDOR ÉS ÜGYVÉD. IMF" MEGJELENIK minden kedden. — ELŐFIZETÉSI ÁRA: negyedévre 1 írt 50 kr., — félévre 3 frt., — égész évre 0 írt. — Egyes számok 20 krjával kaphatók. Az ELŐFIZETÉSI PÉNZEK s a felszólamlások a KIADÓHIVATALHOZ, a KÉZIRATOK pedig a SZERKESZTŐSÉGHEZ intézendők Mindkettő a Szentkirályi-féle házban van. (Váczi-utcza s régi-posta-utcza sarkán.) SZAKLAP: A KÖZSÉGI- ÉS KÖRJEGYZŐK SZÁMÁRA. Megjegyzések a községi törvény 67. §-ára. A községi törvény 67. §-a a nyugdíjra vonatkozólag a következőkép szól: ,Az elaggott jegyzők, és a jegyzők özvegyei és árvái sorsának biztosításáról, segélyes nyugdíjpénztárak vagy gyámintézetek felállítása által a törvényhatóságok szabályrendeletileg tartoznak intézkedni. E czélból több törvényhatóság is szövetkezhetik.“ Mindenekelőtt elismerésünket kell kifejeznünk a törvényhozás ezen intézkedéséért, — noha nem tagadhatjuk, hogy mi a nyugdíjkérdés megoldását országos egyesülés által vélnők legczélszerűbben, a magasztos czélnak teljesen megfelelően, elérhetni. Minda mellett, az új községi törvényben a nyugdíj szükségessége s kiérdemeltsége kifejezést találván, így ezen alapon is van jogos reményünk, hogy tán nem nagy idő múlva, az általunk oly nagyon óhajtott összesítés a nyugdíjra nézve megtörténik, akkor tudniillik, midőn az egyes törvényhatóságok e célra, erejüket csekélynek találván, maguk is az országossá tételt fogják indítványozni, s illetőleg kérelmezni. Ha azt akarjuk, hogy a valódi értelemben vett nyugdíj meglegyen, akkor nem tehetünk mást, mint az országos nyugdíj felállítását kérelmezni. A törvényben ugyan ki van mondva, hogy a nyugdíjpénztárak felállíthatása czéljából több törvényhatóság is egyesülhet; de hogy ezen engedményt a megyék felhasználják-e? lesz-e kezdeményező ügybuzgóbb megye? még nem tudjuk. Mi egyébként várjuk a legjobbat. Miután a törvényben ki van mondva, hogy több megye egyesülhet, ebből folyólag az is megengedtetik, hogy valamennyi megyék egyesülhetnek, és így meg lenne teremtve az országos nyugdíjintézet, ami hogy mily könnyen létesülhetne, elmondjuk (saját nézetünk szerint) a módját is. Mindenesetre előzőleg a megyék kölcsönösen egymást értesítnék, hogy a nyugdíjintézet, vagy pénztár felállítására egyesülni akarnak. Azután, ezen akaratuknak kölcsönös helybenhagyása után egyik törvényhatóságot, például Pest megyét, a terv kidolgozására kérnék fel; oly kijelentés mellett, hogy az országosítandó pénztár felállítási székhelye Pest lenne, s az ügykezelést vagy Pest megye vezetné, vagy pedig felügyelete alatt a pénztár terhére intézeti hivatalnokok rendszeresittetnének. A pénz elhelyezésére a pesti első takarékpénztárt lehetne kijelölni. Minden év végén, a megállapítandó, a jegyzők fizetése után járó száztelit a megyék beszednék; ebből a netán kijáró nyugdíjt kifogván, s az illetőnek nyugta mellett kifizetvén, — a maradék összeget a nyugtákkal beszámításra a központi intézetnek könyvelés s intézkedés végett felküldenék. A községek évenkint szintén annyit, mint jegyzőjük, tartoznának a nyugdij-alapra fizetni. így, ezen módon s után volna kilátásunk s reményünk ahhoz, hogy özvegyeink és árváink, — elhalálozásunk után, — a kellő nyugdíjban részesülhetnek; mert az akkor felállítandó intézet 3—400 forintot, az illető nyugdijazandónak, évenkint könnyen fizethetne. S ha minden megye, vagy kettő-három egyesülten fog segélyző pénztárakat felállítani, minő eredménye lesz ennek? Csekély, mind a mellett is, hogy az évenkénti befizetések magasabbak lesznek. Ez ügyben csak egyesült erővel lehetne igazán, a szó szoros értelmében virágzásnak örvendő nyugdíjintézetet felállítani. S ez könnyen létesülhetne! Csak az illető törvényhatóságok akarata, s egy kis ügybuzgalom kell ide, s meg lesz teremtve az országos nyugdíjintézet, amely után ezrek keble áhítozik. A kezdeményező megye, hálás emléket fogna ezáltal magának szerezni. Törekedjünk oda, hogy ezen valóban életre való kivonatunk az óhajtandó megérlelésre jusson ; tegyünk, kérelmezzünk ez ügyben a megyékhez, s tán szavunk nem lesz a pusztában kiáltóé. Csak arról szoknánk el, hogy összetett kezekkel várunk. A mi bennünket érdekel, — a cselekvés terén — hozzá fogni nem késünk. Hassunk és tegyünk, ki-ki a hogy tud és lehet! Szabó Mihály, tolnai-szántói jegyző. A hagyatékok s a halálesetek bejelentése kérdéséhez. A „Községi jegyzők közlönye“ 32. számában, „Árva-hagyatéki és egyéb százalékügyek a nagy és kis községekben“ czimű czikkében. Bozsik József kartársunk többek közt mondja, — és én arról meg vagyok győződve, — hogy az adóhivatal a 8 nap alatt tett halálesetről a bejelentéseken kívül kiskorúaknál a leltárak beküldését követeli, hogy az örökösödési illetéket azonnal kiszabni lehessen. Czikkiró mondja továbbá, hogy ezen meghagyásnak „engedelmeskedni kell — s megküldetik a leltár.“ Én ez utóbbi állításra nézve ellenkező nézetben vagyok, és pedig azon okból, mert a nagyméltóságú m. királyi pénzügyi ministeriumnak 1868. évi September hó 5-én 52563. sz. alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körirata rendeli, miszerint azon körülményekről, hogy a hagyaték bíróilag tárgyaltatik, az illető pénzügyigazgatóság külön értesítendő, és ezen esetekre vonatkozó leltárak alapján készült hagyatéki kimutatások pedig annak idejében az illetékkiszabással megbízott hivatalhoz lesznek átteendők. Addig pedig a halálesetek az adóhivatalnál nyilvántartásban vezetendők. Ezen körülményről a nagyméltóságu m. kir. igazságügyi ministeriumnak 1868. évi. aug. hó 11-én 12023. szám alatt kelt körrendelete is említést tesz, mely szerint: Magyar- és Erdélyországban az illető adóhivataloknál öszzesen 23710 haláleset vezettetik nyilvántartásban, melyek folytán örökösödési illetékek azon oknál fogva nem szabathatnak ki, mert az ezekre vonatkozó hagyatékok iránti bírósági tárgyalások vagy még mindig folyamatban vannak, vagy amennyiben már befejeztettek volna, a hagyatéki kimutatások az illetékszabási hivatalhoz be nem terjesztettek, tehát a törvényszékek utasítandók, hogy a hátralékokat minél hamarabb tárgyalják le, és a hagyatéki kimutatásokat küldjék át az illetékhivataloknak. Ha ez mind pontosan megtartatnék, egy és ugyanazon hagyatéknak 2 vagy 3-szori illetékezése soha nem fordulna itt elő, és nem adna okot, némelykor költséges igazolásra és felfolyamodásra. Még valami mondanivaló maradt hátra. Az 1868. évi XXIII. t. ez. 4. §-a szerint minden haláleset 8 nap alatt az elöljáróság által az adóhivatalnak bejelentendő. Hogyan tudhatja az elöljáróság és különösen a jegyző a halálozásokat mind, különösen nagyobb községekben, anélkül, hogy azokat neki valaki bejelentené ? s ki jelentene be minden esetet? az örökösök? Hogy ezen bejelentés mind pontosan történnék, arról t. kartársaim tapasztalatból már meg lesznek győződve. Mint már mondom, a jegyző nem tudhat minden halálozási esetet, ha ezeket neki valaki pontosan és azonnal be nem jelenti, és ki volna ez más, mint a tisztelendő lelkész urak? Ennélfogva következik az utasíttassanak illető helyről a lelkész urak, hogy minden halálozási esetet esetről esetre különbség nélkül azonnal a jegyzőnél bejelentsék. Maltin Károly, Obrovácz község jegyzője: Nézetek a megyerendezés körüli intézkedések fölött. A jelen időben, midőn az ország különböző törvényhatóságainak közönsége a megyeszervezés nagy munkájával van elfoglalva, — szükség, hogy mi is, községi jegyzők, mint a kiket a megyerendezés helyes keresztülvitele kiválóan érdekel, egész figyelemmel kisérjük a megyeszervezés egyes mozzanatait, és szükség, hogy szavunkat emeljük fel akkor, midőn egynémely intézkedés által a nagyközönség érdekeit látjuk megsértve. — A midőn pedig ezt teszszük, azon reményben élek, hogy felszólalásunk nem lesz csupán „kiáltó szó a pusztában.“ A szabolcs megyei megyerendezési küldöttség első szakosztálya f. évi aug. hó 21-én tartott gyűlésében hozott határozatáról akarok ezúttal megemlékezni, mint amely határozat sok egyesek jogaival merev ellentétben áll. Az említett szakosztály ugyanis határozatilag kimondá: miként megyebizottmányi tag csak oly egyén lehet, ki a legutóbbi képviselő-választások alkalmával választási képességgel birt; — s ezen határozatból kifolyólag mindazok, — kiknek nevei a követválasztásra jogosultak névjegyzékében fel nem találtattak, — felhivattak annak igazolására: váljon az ország valamely törvényhatóságának választói között be vannak-e jegyezve? a mennyiben ellen esetben a megyei bizottmány tagjai között helyet nem foglalhatnak. Ezen határozat hatálya, —mely közvetlenül csak a nagyobb adófizetők, mint lehető virilisek irányában hozatott, — magától értetőleg kiterjed az összes választó közönség mindazon tagjaira, kiknek nevei a követválasztásra jogosultak s legutóbb 1869. évben szerkesztett névjegyzékében benfoglalva nincsenek. — Helyes és ezésszerű-e ezen intézkedés? — erre nézve akarok egyetmást fölemlíteni.