Községi Jegyzők Közlönye, 1873 (5. évfolyam, 2-25. szám)

1873-01-14 / 2. szám

Ötödik évi folyam 2. szám. Pest, jan. 14-én, 1873. (Kezdetben : „MAGYAR JEGYZŐ“­) SZERKESZTI ÉS KIADJA : Dr. KISS (ILMÉRI) ISTVÁN. BV MEGJELENIK minden kedden. — ELŐFIZETÉSI ÁRA: negyedévre 2 forint, — félévre 4 ,é ii., — egész évre 8 forint. — Egyes számok 20 fajával kaphatók. Az ELŐFIZETÉSI PÉNZEK s a felszólamlások a KIADÓ­HIVATALHOZ, a KÉZIRATOK pedig a SZERKESZTŐSÉGHEZ intézendők. Mindkettő a Szentkirályi-féle házban van (Váczi-utcza s régi-posta-utcza sarkán.) Pest, január 13. Lapunk múlt számában közöltük Ny­it­­r­a m­egye szabályrendeletét, az ezen me­gyebeli községi jegyzők számára alapított nyugdíj­intézet tárgyában, — azon változtatásokkal együtt, melyekkel a belügyminiszer ezen szabályrendeletet helybenhagyta. Habár meg vagyunk győződve, hogy a községi jegyzők a maguk j­övőik jö­vőjét — a nyugdíj és segélyezés tekin­tetében — csak akkor fogják teljesen biztosítva látni, ha egy országos jegyzői nyugdíj-intézet jö létre ; s habár, továbbá, egyáltalában nem mondunk le a remény­ről, hogy a négy évvel ezelőtt egy ily országos jegyzői nyugdíj-intézet alakítása iránt általunk megpendített eszme előbb-utóbb valósulni fog, még­sem mulaszthatjuk el, ismételve figyelmeztetni­­. közönségünket, hogy addig is, mig az említett eszme megvalósithatásának alkal­mas időpontja elérkeznék, legalább me­­gyénként iparkodjanak nyugdíj­intézeteket alapítani s illetőleg ilyenek alapítása vé­gett a megyei hatóságnál hathatós lépé­seket tenni. E czélra, most már előttük áll, — általános minta gyanánt — egy megyei szabályrendelet azon módosítá­sokkal együtt, melyekkel a belügy­miniszer azt megerősítette. Ekkép tehát mindazon megyék községi jegyzői, hol a nyugdíjazás és segélyezés czéljából még eddig sem egyleteik nincsenek, sem pedig érdekükben a megye részéről megfelelő intézkedések még nem történtek,­­ tájé­kozhatják magukat az iránt, hogy egyelőre körülbelül mit érhetnek el e tekintetben, ha saját érdekükben a kellő helyen lépé­seket tesznek. Ha a községi jegyzők elérik azt, hogy nyugdíjazásuk, s illetőleg segélyezésük iránt minden megye a helyzetnek legalább annyira, mennyire megfelelő intézkedést teend, — idővel aztán ebből egy orszá­gos nyugdíj­intézet nőheti ki magát, mely a községjegyzői testület összes tag­jait felölelvén s mindannyiok évi befize­téseire támaszkodhatván,— a nagysze­rűséggel határos mérvben éreztethetné velők áldásteljes jótékonyságát. * * * Azon szívélyes viszonynál fogva, mely csekély számú, de lelkes közönségünk és saját igénytelenségünk közt — e válla­latnak általunk történt megindítása óta — fennáll, bátorkodunk teljes őszinteséggel kinyilatkoztatni, hogy lapunk még mind­eddig nem részesül oly mérvű pártolásban, mely szükséges volna arra, hogy jövője biztosítva legyen. Tagad­hatlan ugyan, hogy a községi jegyzők legnagyobb része, a még job­bára csak most megindított községrende­zés folyamata közepett, nem érzi magát oly megállapodott helyzetben, miszerint a testületi szellem bennök már most nagyobb lendületnek indulhatna. Ekkor nem lehet csodálni, hogy közérdekeik előmozdítására, s ezen közlönyük pártolása végett egy­előre még nem tömörülnek. De kétség­telen másrészről az is, hogy sokan nem érdeklődnek eléggé saját ügyeik iránt , mások pedig erőik megosztása által hát­térben hagyják azt, a­mit saját érdekek­ben vállvetve kellene felkarolniok s előbbre vinniök. Innét van a részvétlenség a legtöbb megyében a legtekintélyesb és legbefo­­lyásosb községi jegyzőknél, úgy megye­beli kartársaik, mint közös irodalmi köz­lönyük iránt. Különösen a mi e lapot illeti, mely versenytársak nélkül is, kellő pártoláshiány miatt már alig tartható fenn, — számításba kell vennünk azon lehetőséget, — bármily absurdumnak lássék is különben, —hogy a kartársak ösz­­szetartása hiányában versenytárs támad, mely versenytárs ugyan nem maradhat fenn, de a csekély számú pártolók ketté osztása által önmagával együtt e lapot is végkép megbuktathatja. Hiszen — eltekintve némely más la­poktól, melyek némileg szintén a községi jegyzők közlönyei gyanánt kívánnak tekin­tetni, —az imént is nagyban volt hirdetve egy határozott versenytárs, akkor, mi­dőn ezen egyetlen ily közlöny, e téren úttörő magyar szaklapunk, is csak áldozattal folytatható. A versenytárs czíme: „Falu jegyzője“ volt, azonban, még mielőtt megindult volna, megszűnt. Részünkről a­kik vállalatunkat csak azért nem szüntettük meg, mivel megszün­tetési szándékunk ellenében már 3 év óta több buzgó ügy barátunk jobb jövő reményében kérve kért bennünket a kitartásra, s a versenyt oly sza­badnak tekintjük, hogy az ellen egyénileg nincs kifogásunk. Sőt, odáig megyünk, hogy ha egy hasonló vállalat a fennáll­hatás garantiáit képes előttünk bebizo­nyítani, mi e térről — melyen annyi nehéz küzdelem közt anyagi hátrányunkkal működünk, — készek vagyunk lelépni. De, tekintve az ügyállást úgy, a­mint van, főkép az avatatlanok versenytérre­ lépését az ügyre nézve csak károsnak tekinthet­jük, — ha még annyi ajánlójuk volna is a hírlapírók között. Másrészről azonban nem titkoljuk, hogy ha e vállalat iránt még a folyó évben sem mutatkozik az eddiginél nagyobb pártolás, kénytelenek le­szünk visszavonulni e térről, melyen mint úttörők négy év óta annyi akadálylyal küzködve, kitartással nem épen ered­ménytelenül működünk. Azon esetre tehát, ha eddigi­­. előfi­zetőink e vállalatot még huzamos­ ideig folytattatni óhajtják látni, legyenek szí­vesek elfogadni azon methodust, melyet lapunk múlt számában Lagler Gusztáv ügybuzgó kartársuk ajánlott. Ez pedig­ nagyobb mérvű szellemi közreműködés, é­s a lapnak a kartár­sak közt buzgó terjesztése. Észrevételek: Pestmegye ráczkevei kerület szolgabirájának a „ Községi Jegyzők Közlönye “ 51. számában közzé­tett pályázati hirdetésére. Honfiúi sajgó kebellel kell említést tennem arról, hogy most, midőn a magas ministérium, a jegyzői szigorlatok létre­hozásával azt akarja elérni, hogy ezután, csakis teljesen képzett egyének viselhes­sék a jegyzői hivatalt, s hogy ezen sok­oldalú ismeretek s teendőket igénylő állás semmi másfélével összekötve ne lehessen, •­ mivel a ki jegyzői teendői­nek híven eleget tenni, s a közvélemény megelégedését kiérdemelni óhajtja, hiva­talán kívül, semm­­i másba nem is avat­­kozhatik — mégis a fent­i. járásbiró úr pályázati hirdetésében közzéteszi, hogy a megválasztandó jegyző köteles lesz a községi iskolára is felügyelni, és 400 frt minimum, alig megélhetésre ele­gendő fizetéséből, még egy segédta­nítót tartani.*) Lehetetlen ezen lai­ás fölhívást szok­­­ás nyugalommal olvasni, é­s az­ járásbíró úrhoz azon kérdést intézem, hogy ha az illető jegyző 400 frt fizetéséből, legalább 200-at (mert kevesebbért nem kap) a segédtanítónak fizet, s élelmezésére szinte kell 200 forint, várjon mi lesz akkor a jegyzőből? Itt el nem hallgathatok egy adomát. Egy bizonyos pap rendkívül fösvény volt. Sertés­öléskor a házi macska körül­­belől 3 font súlyú húsdarabot elorzott, mit a pap észrevevén, kérdőre vonta a gazdasszonyát, hol van a hús? a kérde­zett a macskát okozta; a vádlott elfo­gatván, fontra tétetett és megméretett, s különös játéka a sorsnak, épen 3 ór.-ot nyomott. Ekkor a pap jogosan intézte gazdasszonyához ama kérdést: „no Sára, meg van ugyan a hús, hanem hol van mármost a macska?“ Ha az említett állomás valaki által a *) Ez az illető község határozata, nem pedig a tek. szolgabiró ur intézkedése. Szerk.

Next