Köztársaság, 1991. december (mutatványszám) - 1992. április-június (1. évfolyam, 1-11. szám)

1992-04-24 / 2. szám

A ponyvairodalom „A ponyvairodalom páratlan új konjunktú­rája virágzik a pesti aszfalton. Az újságok oldalterjedelmét, mint mindenütt ezekben a nehéz időkben, nálunk is korlátozni kellett és »korunk hőse«, a magyar író, akinek szent hevüléseiről és reménytelennek látszó küzdelmeiről legutóbb épp ezeken a hasá­bokon írtunk, egyre ritkábban szólalhat meg a szűkre szabott újságok lapjain. Ugyanakkor, amikor az író szava a kény­szerítő nehézségek miatt mindinkább elné­mul az utcán, a rikkancsok standjain ha­lomszámra állnak a selejtes rémregény-fü­­zetek rikító címlapjaikkal és rikoltó címe­ikkel. Ha a fedőlapon legalább három re­volver van és a cím elég hátborzongató, ak­kor egy-egy filléres rémregény játszi könnyedséggel eléri az ötvenezer példányt. A ponyva irodalma hihetetlen virágzásnak indult. Felesleges itt bővebben szólanunk arról, hogy ennek a ponyvának mennyi ká­ros és romboló hatása van, különösen az if­júság és az egyszerűbb olvasóközönség kö­rében. A ponyvának megvan a létjogosult­sága, mégpedig akkor, ha fillérekért olcsó, jó, nívós és magyar olvasmányt ad a nagy tömegeknek, amint erre épp mostanában bátor és szerencsés kezdeményezést is lát­tunk." (A Pest vezércikke, 1940. február 19.) hogy a műfaj népszerűsége töretlen, sehol a világon nem jelent ráfizetéses vállalkozást a bűnügyi regények kiadása. Köztársaság: Ki legyen optimista, ha nem egy gyakorló krimi­szerző? Mindazonál­tal óvakodnék attól, hogy - akár e terüle­ten is - bármilyen rö­vid távú prognózisra ragadtassam magam. Ami pedig a nyugati helyzetre vonatkozik, az összehasonlítással azért kell - szerintem - csínján bánnunk, mert ott nemcsak a pi­aci helyzetet kellene figyelembe vennünk, hanem azt a tényt is, hogy azon a tájon a krimiszerzők természete­sen beletartoznak az irodalmárok csoportjába; a legjobbak műveinek megjelenését - melles­leg szólva kemény borítós, gyönyörű papíron készült, külalakjában is maradandó művekről van szó - hatalmas reklámkampány előzi meg. A krimiíróknak külön folyóirataik, érdekvé­delmi szervezeteik, jelentős művészeti díjaik vannak. Ott tehát az olvasóban, íróban fel sem me­rül, hogy fölösleges, szégyellnivaló dolgot művel, amikor bűnügyi regényt olvas vagy ír. Ily módon az értékelés alapja nem maga a mű­faj, hanem a műfajon belüli értékrend. Ezért KÖZTÁRSASÁG 1992/2 lehetnek a bűnügyi regénynek Nyugaton klasszikusai - akikről utcák vannak elnevezve, akiket iskolákban tanítanak. Ez a társadalmi attitűd a krimik piaci helyzetét is meghatároz­za. Tótisz András: Általában is megállapítha­tó, hogy a magas kultúra és a tömegkultúra megítélésében, keze­lésében Nyugaton so­ha nem volt akkora különbség, mint ná­lunk. Ott a siker az élet minden területén pozitív érték, és szinte mindent megelőz. Ez­zel szemben nálunk a hagyományos értelmi­ségi magatartás min­dig sikerellenes volt, mindig gyanúsnak számított az olyan „termék”, amelyre tö­megek voltak kíván­csiak, amelyből akár meg is lehetett gazdagodni. Egyáltalán, már maga a gazdaság is anatéma alá esett. Ez a szemlélet lassan a múlté lesz - de persze előbb változik meg a gazdasági életben, mint az iro­dalomban. Mindenesetre e nézetrendszer is felelős azért, hogy az elmúlt évtizedekben nálunk a krimi nem tudott hivatalosan polgárjogot nyer­ni. Egy sikeres krimiszerző nem lehetett tagja az írószövetségnek, a Művészeti Alapnak, nem volt sem elismerés, de még számontartás sem. Ez a helyzet egy időben kissé még hasznos is lehetett a műfajra nézve - tiltott gyümölcsöt fogyasz­tani mindig édesebb -, a következményei azonban most már mutatkoznak, és a kö­zeljövőben is számol­ni kell velük. Mivel­hogy e szakmának nem volt presztízse, valóságos értékelés, kiválasztás sem lehetett. Persze e kiválasztást végső soron rá lehet bízni az olvasóra, döntse el ő, kiknek a könyvét szereti, vásárolja, de ez a szakmán belüli normális mozgásokat nem pótolhatja. Köztársaság: Annál is kevésbé, mert e kör manapság bezárulni látszik. Mivel a bűnügyi regény iránni kereslet jelenleg csökken, a ter­jesztők - meglehet, időlegesen - elfordulnak a műfajtól, s a kiadók sem kockáztatnak. Nem is nagyon tehetik, ma tehát csak azok a szerzők jelennek meg, akik már befutottak az elmúlt évtizedekben. Nem mondom, az irodalom más ágaiban sem irigylésre méltó a kezdők helyze­te (és még árnyaltan fejeztem ki magam), ott mégis csillan néha lehetőség az alapítványok­nál, támogatóknál. Itt azonban kilátástalan a helyzet, hiszen e műfaj tökéletesen magára maradt a piaccal folytatott versenyben. S a szemlélőnek nemcsak a pályakezdők hiánya tűnik fel, hanem az is, hogy - minden bi­zonnyal e „versenyhelyzetre” válaszul - eltű­nőben van a hagyo­mányos, mívesen rejtvényszerű bűn­ügyi regény, s egy olyan hibridműfajnak látszik átadni a he­lyét, amelyben fősze­repet kap az erőszak, a brutalitás, az öncélú öldöklés. Mintha az írók így próbálnák visszahódítani el­vesztett közönségü­ket. Tótisz András: Úgy gondolom, a műfaj öntörvényűen változott meg, követve saját önfejlődését egy­felől, s a társadalmi változásokat másfelől. Ez így van Keleten, Nyugaton egyaránt. Ma már nem lehet ugyanúgy írni, mint ötven évvel ez­előtt: se családregényt, se krimit. Aki csupán rejtvényt akar fejteni, ezért nem olvas el két­­háromszáz oldalt. Nem hiszem, hogy ez az el­mozdulás kizárólag az erőszak irányába történt volna, vannak másfajta törekvések is, például a fantasztikum felé való fordulás. Ezt én ön­magában sem jónak, sem rossznak nem tar­tom. Ahogy a klasszikus krimik között is volt csodálatos és vacak, úgy lehet a modernek kö­zött is. Ami a krimiszerzők helyét illeti az iro­dalomban, magam is úgy vélem, fontos volna kilépni az elszigeteltségből. Szükség van szer­vezetre, folyóiratra, díjakra is - s meg kell ad­ni a lehetőséget annak, hogy a fiatal, tehetsé­ges alkotók bebizonyíthassák képességeiket. Hiszen az olvasó csak azok közül választhat, akiket ismer. ■ „Fel kell hívnunk a rendőrség sajtórendé­szeti osztályát, ellenőriztesse, vajon enged­­élyezték-e ezeknek a füzeteknek utcai ter­jesztését? (...) A ponyvára nincs szükség! Amikor az élelmiszerhamisítást szigorú törvény bünteti, lehetetlen, hogy ugyanak­kor irodalom- és könyvhamisítók szabadon garázdálkodhassanak!" ANKÉT A PONYVAIRODALOMRÓL Nagyvilág, 1947. február 15. (Szenes Lajos könyvkereskedő) „Néhány évvel ezelőtt, amikor a háborús konjunktúra, a könnyű pénz és a tömegek narkotikum utáni vágyakozása soha nem látott lendületet adott a ponyvaiparnak, az akkori kormány monopolisztikus helyzetet akart biztosítani az Új Élet Regénytárnak (az egyházi Központi Sajtóvállalat), a Tar­ka Regénytárnak (Függetlenség), és a ponyvát »betiltó« rendeletével lehetetlenné igyekezett tenni az outsider-vállalatok mű­ködését.” ANKÉT A PONYVAIRODALOMRÓL Nagyvilág, 1947. február 1. (Sándor Tótisz András (T. O. Teas) (Bp. 1950-író, szerkesztő.) Művei: Gyilkosság négy lépésben (1985), Gyilkosság lapzárta után (1986), Öld meg puszta kézzel (1986), Öld, ahol éred (1987), Gyilkosság vízum nélkül (1987), A kard élén (1988), Gorillák (1989), A thai lány (1990), Nindzsa örökség (1990), Üldözési mánia (1991). Több műve megjelent orosz, cseh, angol nyelven is. 87

Next