Köztársaság, 1991. december (mutatványszám) - 1992. április-június (1. évfolyam, 1-11. szám)
1992-04-24 / 2. szám
A ponyvairodalom „A ponyvairodalom páratlan új konjunktúrája virágzik a pesti aszfalton. Az újságok oldalterjedelmét, mint mindenütt ezekben a nehéz időkben, nálunk is korlátozni kellett és »korunk hőse«, a magyar író, akinek szent hevüléseiről és reménytelennek látszó küzdelmeiről legutóbb épp ezeken a hasábokon írtunk, egyre ritkábban szólalhat meg a szűkre szabott újságok lapjain. Ugyanakkor, amikor az író szava a kényszerítő nehézségek miatt mindinkább elnémul az utcán, a rikkancsok standjain halomszámra állnak a selejtes rémregény-füzetek rikító címlapjaikkal és rikoltó címeikkel. Ha a fedőlapon legalább három revolver van és a cím elég hátborzongató, akkor egy-egy filléres rémregény játszi könnyedséggel eléri az ötvenezer példányt. A ponyva irodalma hihetetlen virágzásnak indult. Felesleges itt bővebben szólanunk arról, hogy ennek a ponyvának mennyi káros és romboló hatása van, különösen az ifjúság és az egyszerűbb olvasóközönség körében. A ponyvának megvan a létjogosultsága, mégpedig akkor, ha fillérekért olcsó, jó, nívós és magyar olvasmányt ad a nagy tömegeknek, amint erre épp mostanában bátor és szerencsés kezdeményezést is láttunk." (A Pest vezércikke, 1940. február 19.) hogy a műfaj népszerűsége töretlen, sehol a világon nem jelent ráfizetéses vállalkozást a bűnügyi regények kiadása. Köztársaság: Ki legyen optimista, ha nem egy gyakorló krimiszerző? Mindazonáltal óvakodnék attól, hogy - akár e területen is - bármilyen rövid távú prognózisra ragadtassam magam. Ami pedig a nyugati helyzetre vonatkozik, az összehasonlítással azért kell - szerintem - csínján bánnunk, mert ott nemcsak a piaci helyzetet kellene figyelembe vennünk, hanem azt a tényt is, hogy azon a tájon a krimiszerzők természetesen beletartoznak az irodalmárok csoportjába; a legjobbak műveinek megjelenését - mellesleg szólva kemény borítós, gyönyörű papíron készült, külalakjában is maradandó művekről van szó - hatalmas reklámkampány előzi meg. A krimiíróknak külön folyóirataik, érdekvédelmi szervezeteik, jelentős művészeti díjaik vannak. Ott tehát az olvasóban, íróban fel sem merül, hogy fölösleges, szégyellnivaló dolgot művel, amikor bűnügyi regényt olvas vagy ír. Ily módon az értékelés alapja nem maga a műfaj, hanem a műfajon belüli értékrend. Ezért KÖZTÁRSASÁG 1992/2 lehetnek a bűnügyi regénynek Nyugaton klasszikusai - akikről utcák vannak elnevezve, akiket iskolákban tanítanak. Ez a társadalmi attitűd a krimik piaci helyzetét is meghatározza. Tótisz András: Általában is megállapítható, hogy a magas kultúra és a tömegkultúra megítélésében, kezelésében Nyugaton soha nem volt akkora különbség, mint nálunk. Ott a siker az élet minden területén pozitív érték, és szinte mindent megelőz. Ezzel szemben nálunk a hagyományos értelmiségi magatartás mindig sikerellenes volt, mindig gyanúsnak számított az olyan „termék”, amelyre tömegek voltak kíváncsiak, amelyből akár meg is lehetett gazdagodni. Egyáltalán, már maga a gazdaság is anatéma alá esett. Ez a szemlélet lassan a múlté lesz - de persze előbb változik meg a gazdasági életben, mint az irodalomban. Mindenesetre e nézetrendszer is felelős azért, hogy az elmúlt évtizedekben nálunk a krimi nem tudott hivatalosan polgárjogot nyerni. Egy sikeres krimiszerző nem lehetett tagja az írószövetségnek, a Művészeti Alapnak, nem volt sem elismerés, de még számontartás sem. Ez a helyzet egy időben kissé még hasznos is lehetett a műfajra nézve - tiltott gyümölcsöt fogyasztani mindig édesebb -, a következményei azonban most már mutatkoznak, és a közeljövőben is számolni kell velük. Mivelhogy e szakmának nem volt presztízse, valóságos értékelés, kiválasztás sem lehetett. Persze e kiválasztást végső soron rá lehet bízni az olvasóra, döntse el ő, kiknek a könyvét szereti, vásárolja, de ez a szakmán belüli normális mozgásokat nem pótolhatja. Köztársaság: Annál is kevésbé, mert e kör manapság bezárulni látszik. Mivel a bűnügyi regény iránni kereslet jelenleg csökken, a terjesztők - meglehet, időlegesen - elfordulnak a műfajtól, s a kiadók sem kockáztatnak. Nem is nagyon tehetik, ma tehát csak azok a szerzők jelennek meg, akik már befutottak az elmúlt évtizedekben. Nem mondom, az irodalom más ágaiban sem irigylésre méltó a kezdők helyzete (és még árnyaltan fejeztem ki magam), ott mégis csillan néha lehetőség az alapítványoknál, támogatóknál. Itt azonban kilátástalan a helyzet, hiszen e műfaj tökéletesen magára maradt a piaccal folytatott versenyben. S a szemlélőnek nemcsak a pályakezdők hiánya tűnik fel, hanem az is, hogy - minden bizonnyal e „versenyhelyzetre” válaszul - eltűnőben van a hagyományos, mívesen rejtvényszerű bűnügyi regény, s egy olyan hibridműfajnak látszik átadni a helyét, amelyben főszerepet kap az erőszak, a brutalitás, az öncélú öldöklés. Mintha az írók így próbálnák visszahódítani elvesztett közönségüket. Tótisz András: Úgy gondolom, a műfaj öntörvényűen változott meg, követve saját önfejlődését egyfelől, s a társadalmi változásokat másfelől. Ez így van Keleten, Nyugaton egyaránt. Ma már nem lehet ugyanúgy írni, mint ötven évvel ezelőtt: se családregényt, se krimit. Aki csupán rejtvényt akar fejteni, ezért nem olvas el kétháromszáz oldalt. Nem hiszem, hogy ez az elmozdulás kizárólag az erőszak irányába történt volna, vannak másfajta törekvések is, például a fantasztikum felé való fordulás. Ezt én önmagában sem jónak, sem rossznak nem tartom. Ahogy a klasszikus krimik között is volt csodálatos és vacak, úgy lehet a modernek között is. Ami a krimiszerzők helyét illeti az irodalomban, magam is úgy vélem, fontos volna kilépni az elszigeteltségből. Szükség van szervezetre, folyóiratra, díjakra is - s meg kell adni a lehetőséget annak, hogy a fiatal, tehetséges alkotók bebizonyíthassák képességeiket. Hiszen az olvasó csak azok közül választhat, akiket ismer. ■ „Fel kell hívnunk a rendőrség sajtórendészeti osztályát, ellenőriztesse, vajon engedélyezték-e ezeknek a füzeteknek utcai terjesztését? (...) A ponyvára nincs szükség! Amikor az élelmiszerhamisítást szigorú törvény bünteti, lehetetlen, hogy ugyanakkor irodalom- és könyvhamisítók szabadon garázdálkodhassanak!" ANKÉT A PONYVAIRODALOMRÓL Nagyvilág, 1947. február 15. (Szenes Lajos könyvkereskedő) „Néhány évvel ezelőtt, amikor a háborús konjunktúra, a könnyű pénz és a tömegek narkotikum utáni vágyakozása soha nem látott lendületet adott a ponyvaiparnak, az akkori kormány monopolisztikus helyzetet akart biztosítani az Új Élet Regénytárnak (az egyházi Központi Sajtóvállalat), a Tarka Regénytárnak (Függetlenség), és a ponyvát »betiltó« rendeletével lehetetlenné igyekezett tenni az outsider-vállalatok működését.” ANKÉT A PONYVAIRODALOMRÓL Nagyvilág, 1947. február 1. (Sándor Tótisz András (T. O. Teas) (Bp. 1950-író, szerkesztő.) Művei: Gyilkosság négy lépésben (1985), Gyilkosság lapzárta után (1986), Öld meg puszta kézzel (1986), Öld, ahol éred (1987), Gyilkosság vízum nélkül (1987), A kard élén (1988), Gorillák (1989), A thai lány (1990), Nindzsa örökség (1990), Üldözési mánia (1991). Több műve megjelent orosz, cseh, angol nyelven is. 87