Köztársaság, 1991. december (mutatványszám) - 1992. április-június (1. évfolyam, 1-11. szám)

1992-06-19 / 10. szám

engedték ki a börtönből­­ és valószínűleg Bibó kiszabadításában is szerepet játszott, ámbár Bibóval nagyon komiszul bántak el. KÖZTÁRSASÁG: Csak ebben fogott össze a magyar emigráció? KENDE: Ebben minden demokratikus csoportja összefogott. A zavaró egyébként az, ha általában magyar emigrációról beszél­nek, és nem különböztetik meg a demokrati­kus emigrációt a jobboldali, félfasiszta és néha egészen nyilas emigrációtól. Mert az utóbbi is volt, és mind a mai napig vannak orgánumai. Sőt, amennyire hallom, még si­került is visszatelepülniük Magyarországra, és egy vagy két, e nyilas emigráció öröksé­géhez tartozó könyv is megjelent. A szélső­­jobboldal és a demokratikus emigráció kö­zött az égvilágon semmi kapcsolat nem volt. Már Rákosiék, majd a Kádár­rendszer propagandagépezete föl­nagyította ennek az emigrációnak a jelentőségét, továbbá összemos­ta a jobb- és a baloldalt. Jelentősé­ge viszont csak annak volt, ami a nyugati fogalmak szerint demok­ratikusnak nevezhető, de a kom­munista, leninista propagandának szüksége volt arra, hogy mindent összemosson, így például a Nem­zetőr című folyóiratot folytonosan és konzekvensen nyilasnak, szél­sőjobboldalinak kiáltották ki, ho­lott az a demokratikus emigráció­ba - annak talán a jobbszárnyához - tartozott, legalábbis addig, amíg Tollas Tibor tartotta kezében a szerkesztését. A Kádár-rendszer attól sem riadt vissza, hogy az Iro­dalmi Újságot vagy az Új Látóha­tárt szélsőjobboldalinak kiáltsa ki. Olyan fogalomzavar keletkezett, amibe ma már nem is érdemes be­lemenni - ez nyilvánvaló hamisí­tás volt. A magyar kommunista propaganda hisztérikus vonásai nagyították föl az emigráció jelen­tőségét. Hadd jegyezzem meg: ez az emigráció soha nem ért el olyan politikai szerepet, amely mondjuk a kossuthi emigrációhoz fogható volna. Kos­suth Lajos és a környezetéhez tartozó né­hány ember akkor világpolitikai szerepet ját­szott - eddig a magyar emigráció az 1956 utáni, de még az 1947 utáni években sem ju­tott el. KÖZTÁRSASÁG: Akkor mégis milyen funkciót töltött be? Mi az a „kapocs”, amiről a kenesei tanácskozáson szólt? KENDE: A közvetítőszerep, tehát az, hogy tájékoztatta a nyugati közvéleményt a magyarországi helyzetről, hitelesebben, mint ahogy azt a nyugatiak a saját eszkö­zeikkel fel tudták mérni. A szovjet világ adottságai folytán a nyugati világnak na­gyon kevés lehetősége nyílt rá, hogy igazán megértse, ami itt volt, van. A közvetítés má­sik oldala, hogy a magyar emigrációs folyói­ratok, továbbá a magyar emigráció közre­működésével folyó rádió-előadások hozzájá­rultak a nyugati világ újdonságainak és szel­lemiségének Magyarországra való eljuttatá­sához. Kétségtelen, hogy amit a nagyközön­ség a nyugati világ működéséről tudott, azt az információt főként nyugati rádiókból sze­rezte, és azokból az emigrációs kiadványok­ból, amelyek nagyon-nagyon csurranva­­csöppenve, de mégis bejutottak Magyaror­szágra, szemléletformáló jelentőséggel. KÖZTÁRSASÁG: Lehet ezt szemlélet­­formálásnak nevezni? Nem inkább doku­mentálásnak? KENDE: Azt hiszem, lehet. Amikor lehe­tőségem nyílott arra, hogy visszajöjjek Ma­gyarországra - ez 1989 után kezdődött -, és szélesebb körben építsek ki baráti kapcsola­tokat, megismerkedhettem külföldön írt munkáim, tanulmányaim magyarországi ol­vasóival, láttam, hogy ez a szemléletformá­lás nem is volt olyan jelentéktelen, mint ahogyan akkoriban talán gondoltuk. KÖZTÁRSASÁG: A Magyar Füzetek sorozatát, úgy véljük, nem véletlenül az 1980-as évek küszöbén indította el... KENDE: Ez valóban egy olyan időszak­hoz kapcsolódik, amikor Magyarországon is megmozdult valami, és a dialógus a külföldi magyar demokratikus emigráció és a ma­gyarországi szellemi ellenálló erők között egyáltalában létrejöhetett. Ebben az időben változtatott profilt az Irodalmi Újság is, és pusztán emigrációs folyóiratból olyan lappá vált, amelyben magyarországi szerzők is megszólaltak. Ugyanez végbement az Új Látóhatárnál is - hogy csak a legfontosabb orgánumokról beszéljek. Egy példát szeret­nék hozni: hogy olyan könnyen létrejöhetett Magyarországon a többpártrendszer, a poli­tikai pluralizmus, az föltétlenül összefüggés­ben van azzal, hogy ezt a demokratikus emigráció igen világosan szorgalmazta. KÖZTÁRSASÁG: Szeretnénk rövidre zárni ezt a gondolatkört két kérdéssel: mennyire érzi a kis példányszámú, nehe­zen hozzáférhető Magyar Füzetek soroza­tot a könyvekkel együtt ma is hatónak? Nyilván igaz, hogy a megjelent gondola­tok beleivódtak abba a köz­vélemény-formáló rétegbe, amelyet „elitnek” nevezhe­tünk. Mennyire jutott túl azokon a gondolatokon a tár­sadalom vagy ez az elit, ame­lyek az elmúlt évtizedekben a Magyar Füzetekben megfo­galmazódtak? KENDE: Alapjában véve úgy gondolom, hogy amit a Magyar Füzetekben megfogal­maztunk, az közkinccsé, a mai magyar politikai vezető réteg gondolkodásában általánosan elfogadottá vált. E tekintetben nem vagyok elégedetlen... KÖZTÁRSASÁG: Amikor két éve átadta a stafétabotot a Századvég című folyóirat­nak - immár könyvkiadónak -, ezt úgy indokolta, hogy megszűnt a politikai emigrá­ció szerepe. Akkor milyen szerepük lehet az emigrán­soknak? KENDE: Csak egyedi, vagy olyan módon, hogy hazatelepül­nek, és részt vesznek a gazdasá­gi, kulturális, szellemi életben vagy a politikai életben - ez sokkal kevésbé képzelhető el, mert annak, aki évtizedeket töl­tött külföldön, nehéz a magyar politikai élet­ben helyet találnia. Nem elképzelhetetlen, de sokkal nehezebb. Most az új magyar kor­mányzat szemmel láthatóan arra törekszik, hogy ha lehet, megközelítse a külföldön élő magyarság minden valamirevaló elemét, és bevonja őket a külföldi magyar képviseletek tevékenységébe. Demokratikus országnak nem lehet politikai emigrációja, ez nonszensz. Az emigrációt mindig a hiány teremti meg: az, hogy nincs demokratikus közélet. Magyar politikai emigrációra 1989 óta nincsen szük­ség. A politikai emigránsok egy részére lehet szükség, ha azok tenni tudnak valamit. KÖZTÁRSASÁG 1992/10 „Illúziót keltő az, hogy a parlament kicserélődött”

Next